Szánthó Kinga tizenkilenc évesen vágott bele élete kalandjába. Balira utazott egy egyetemi ösztöndíjjal, és egyből beleszeretett az országba és a balinéz életérzésbe. Itt fedezte fel azt az ambíciót is magában, hogy táskákkal és ruhákkal szeretne foglalkozni. Az anyag adott volt; a rattan nemcsak természetessége miatt fogta meg, hanem mert gyönyörű időtálló dolgokat lehet belőle előállítani. Mivel Borneo szigetéről származik, a név adta magát. Ma már Budapesten is egyre több BORNEO táskát lehet látni az utcán – az interjú készítése közben is „elhaladt” mellettünk egy a Pozsonyi úton. A kezdetekhez képest az évek alatt kibővítette a termékpalettát; ruhák, papucsok, egyéb kiegészítők is helyet kapnak a kollekciókban, jelenleg pedig egy bikini vonalon dolgozik. Kinga ma már ugyanúgy otthonának tekinti Balit és Budapestet is. Erről a különleges tíz éves utazásról mesélt nekünk, és beavatott minket aktuális nyári kollekciójának, a Dançano keletkezésének történetébe is.

Az emberek többsége csak álmodik arról, hogy egyszer eljut Balira, és itt vagy te, aki nemhogy kint éltél, de egy divatmárkát alapítottál ott. Egyáltalán hogy kerültél oda?

Tizenkilenc évesen egy ösztöndíj által jutottam ki Balira, ahol eredetileg egy évet terveztem eltölteni az egyetemen. Akkor éppen az ELTE-n tanultam Társadalom Tudomány szakon, Balin a szociológia szakon leginkább az indonéz kultúrával foglalkoztunk. Azonnal szerelembe estem az országgal! Az alatt az egy év alatt nagyon sok szigetet bejártam. Amikor vissza kellett jönnöm, folyamatosan azon gondolkoztam, hogy tudnék visszamenni. Végül, egészen a diplomáig, a két ország között ingáztam amikor csak tehettem. Utána pedig ki is költöztem. Ezalatt az idő alatt bontakozott ki bennem, hogy szeretnék divattal foglalkozni. Mindig is érdekelt, ami valószínűleg a családom hatása is, ugyanis anyukám ruhákat készít, és nálunk valahogy mindenkire jellemző, hogy fontos számára az esztétika. Hiába érdekeltek már egészen tinédzser koromtól a ruhák, a pályaválasztás kapcsán nem jött szóba ez a lehetőség. Egyértelműen Bali hozta ki belőlem, hogy szeretnék ezzel komolyabban is foglalkozni.

Mit tudott Bali ilyen téren?

Ott csodálatos a képzőművészet, a fa- és kőfaragás, a hímzés, a gyöngyfűzés, a batikolás, ezek mind a hétköznap részei. Annyira harmóniában van a balinéz művészet az életstílussal. Tipikus szigetlétforma; motorozol, lemész a partra, feljössz onnan, finomakat eszel; teljesen meg tudod élni a szabadságot. És az a természetközeliség, ami ott jellemző az emberek életére, nagyon közel áll hozzám is, és persze a márkához is. Ezt az érzést szeretném átadni másoknak is általa. Valójában a BORNEO is teljesen természetesen jött az életembe; sok apró lépés kellett ahhoz, hogy létrejöjjön. Kint más divat brandek számára dolgoztam, és közben szépen idővel megszületett a saját márkám is. Végül úgy döntöttem, hogy csak erre fogok fókuszálni.

A betonról van egy általános vélekedés, hogy szürke és unalmas. Erre többen is rácáfoltak az utóbbi időben, sőt, ma már azt is ki merjük jelenteni, hogy az egyik legizgalmasabb anyag, rengeteg felhasználási móddal. A BETONworkshop elindítói is ezt a nézetet szeretnék erősíteni, úgy tűnik sikerrel; egyre nagyobb számmal vesznek részt workshopjaikon nem szakmabeliek is. Jelenleg több városfejlesztési projektben is benne van a csapat. A Gellért Fürdőből kifolyó termálvizes csatornánál található beton installáció, ami funkciójából adódóan a Kifolyó nevet kapta, is ilyen, grillel, kutyaitatóval, padokkal, sporteszközökkel. Június 9-én a Wellness világnap alkalmából egy gerilla wellness party keretében most kellemes társaságban bárki kipróbálhatja a medence alján található lábmasszírozó golyócskákat, kezében egy finom Absolut koktéllal. Szeidl Dóra a BETONworkshop egyik koordinátora és tanára mesélt nekünk a projektről, keramikusként a betonhoz való viszonyáról, és arról, hogy mit szeret a legjobban Budapestben.

Mintha újra felfedeztük volna a betont. Ez valóban így van, vagy csak azért érezhetjük így, mert egyre szélesebb közönséghez jut el?

Úgy gondolom, hogy inkább egy technológiai váltást lehet megfigyelni. Sokkal finomabb, szebb, barátságosabb, színesebb palettája van ennek az egésznek, mint pár évvel ezelőtt. Másrészt nagyon sokan kezdtek el foglalkozni a betonnal, mint alapanyaggal, és sok olyan platform nyílik, ahol meg lehet tanulni a felhasználását, ráadásul nagyon szép dolgok készülnek.

Az elmúlt években a beton, mint alapanyag, talán az IVANKA márka révén került be a köztudatba. Szerinted mik a betonnak azok a felhasználási módjai, amik a különböző művészeti ágakban meg tudnak jelenni? Te mivel találkozol?

Én talán a néhány éve dinamikusan elindult KAZA Concrete nevű magyar céget említeném, akik nezetközi piacra gyártanak plasztikus betoncsempéket. Márcsak azért is mert a KAZA a BETONworkshoppal is együttműködő csapatnak bizonyult, a workshop keretében a diákok lehetőséget kaptak gyárlátogatásra, szakmai részletek megismerésére. De a BETONworkshopot életrehívó csapatunk, az S39 Hybrid Design is hírhedt míves köztéri betonjairól. Mi készítettük a Széll Kálmán téri új óráját és a metro bejártban lévő térképfalat, illetve a Dohány utcában található Gettó emlékfalat is. De számos más izgalmas manufaktúra alkalmazza már ezt az izgalmas anyagot a betonékszertől a csempén át a hangszóróig és bútorokig. Betonból készülnek szobrok is! Csurgay Ferenc szobrászművész, sok mai fiatal „betonosnak” mestere, nagyon izgalmas formákat készít ebből a képlékeny anyagból. Ívelt és áttört tárgyak, amiknek sajátkészítésű zsaluzata akár viaszaból vagy döngölt földből is lehet. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy egyre több olyan technológia van, ami alkalmas arra, hogy zsaluzatot készítsünk belőle. Ilyenek például a különböző lépésálló habok, vagy akár 3D printelt műanyagok, amiket lehet faragtatni, esztergáltatni, pontosan precízen dolgozni velük. Egy betonból készült ékszer esetében, lehet színezni, vagy akár más anyagokkal társítani. És ott van még az üvegbeton is, ami Losonczy Áron fiatal magyar építész szabadalma, az egész világon elismert találmány. Nagyszerű, hogy a betont, egyre több helyen látni, és bár nagyon sok huncutságot tud művelni, mégis kezdetben egyszerűbb elkezdeni használni, mint sok más anyagot, például az üveget., aminek a megmunkálásához azonnal rengeteg gép szükséges. A beton kisméretben nagyon készséges anyag.

Április 24-én az Absolut StudioFlow keretén belül újabb négy vendéggel és az őket moderáló Csalár Bencével töltöttünk el egy kellemes, nevetős, érvelős, információ cserés két órát, ahol a hashtag-mozgalmakról, az ezekhez  köthető új generációs aktivizmusról és az online világban rejlő véleménynyilvánítási lehetőségekről volt szó.  Nagy örömünkre a résztvevők azt is bevállalták, hogy válaszolnak a mi kérdéseinkre is, így mielőtt megérkezne a tegnapi gasztroforradalomról szóló Absolut StudioFlow posztja, megosztjuk veletek Ráskó Eszter, Lovász Laci, Szántó Péter és Farkas Edina Lina meglehetősen frappáns válaszait.

A cipőtervezés és a koktél készítés elsőre nagyon távol áll egymástól, szereplőink viszont gyorsan bebizonyították az ellenkezőjét. Vágó Réka Pető Lajos, a Bar Pharma bartenderének vendégeként nemcsak a italok, hanem a kérdések terén is bevállalós volt, úgyhogy nagyon izgalmas beszélgetésnek lehettünk a tanúi. A legjobb pillanatoknak most ti is részesei lehettek.

ISMERŐS ÍZEK MÁS FORMÁBAN

Réka: Imádni fogod a kérdésemet, mert én is így érzek, amikor megkérdezik tőlem, hogy mitől jellegzetesek a cipőim. A Pharma-nak mi a sajátossága, a stílusa?

Lajos: A hely alapstílusát a sok friss és szárított fűszerek adják, és jellemző a zöldégek és bitterek használata. Egy idő után adta magát, hogy egyszercsak elkezdtünk a konyhából átemelni különböző ételeket, ízpárosításokat. Van, hogy ez úgy jelenik meg, hogy a vendég a koktéljához kap valami kiegészítő ételt, példáult lecsót vagy bacont, de az is gyakori, hogy bizonyos ételeket használunk fel arra, hogy izgalmasabbá tegyünk egy koktélt. Volt már arra példa, hogy kacsazsírral érleltünk italt, amit csokoládéba forgatott töpörtyűvel tálaltunk. 

Réka: Milyen volt a fogadtatása?

Lajos: Nagyon jó! Rengetegen kérték. Ettől fellelkesülve kezdtünk különböző ételeket átültetni italokba. Nemrég egy olyan vodka alapú koktélt készítettem, ami érzetre egy tárkonyos ragúleves volt.

Réka: Neked van kedvenc ízed?

Lajos: Inkább a kesernyés, savanykásabb ízek felé tendálok.

Réka: Akkor én jól járok, ha készítesz nekem egy koktélt, mert nekem is hasonló az ízlésem ilyen tekintetben. Az édes italok nagyon nem az én világom.

Lotfi Begi ma az egyik legfelkapottabb producer itthon. Az általa készített remixek szinte biztos a rádiók lejátszási listáin kötnek ki, legtöbb esetben a legelőkelőbb helyeken. Legtöbben a Compact Discoból ismerik, de azt csak kevesen tudják, hogy az elektronikus zene mellett, a keményebb műfajokért is rajong, jó ideig pedig a legnagyobb nevű zenekarokkal dolgozott koncertszervezőként. Itthon általában sokrétűnek kell lenni annak, aki érvényesülni szeretne a zeneiparban, és pont emiatt az elmúlt húsz év kitermelt magának jó pár olyan kulcsfigurát, akik a zenészlét mellett fontos szerepet töltenek be a háttérmunkálatokban is; menedzserkednek, szerveznek, kiadóban dolgoznak. Begi ennek a „klubnak” az egyik oszlopos tagja. Május 26-án a Yellow Budapest ELYXIR II. partyján lép fel, ennek apropójából beszélgettünk vele a kezdetekről, rajongásról, tét nélküli alkotásról és Budapestről.

Lassan húsz éve foglalkozol zenével. Sosem volt olyan érzésed, hogy elég volt, váltasz?

Érdekes, mostanában többször előkerült ez a téma a velem készített interjúk során, remélhetőleg nem azzal a célzással, hogy ideje lenne abbahagynom. (nevet) Nekem egyszerűen létkérdés a zene. Lehet, hogy ezek most nagy szavaknak tűnnek, de el sem tudom képzelni, hogy mással foglalkozzak. Soha nem történt meg velem, hogy elbizonytalanodtam volna. Lehet, hogy a szüleimnek voltak olyan gondolataik, hogy majd kinövöm, és lesz valami más „rendes” munkám, ezért hagytak, hogy azt csináljam, amit szerettem volna, de az elejétől kezdve nagyon komolyan gondolom ezt az egészet, így maradtam a zenélésnél. Ha mégis valami folytán váltanom kellene, akkor a konyha felé venném az irányt, mert a főzés a másik olyan terület, amit nagyon szeretek. Ez viszont csakis akkor történhetne meg, ha arra lennék kényszerítve.

Ezalatt a hosszú idő alatt viszont szinte minden területét megjártad a zeneiparnak. A saját produkcióidat azért tudod annyira profin vinni, mert zenei háttérmunkásként megtanultad a receptet, vagy a zenélés által megtapasztalt dolgok segítettek abban, hogy jól végezd a dolgodat, például a Magneoton/Warnernél, ahol A&R pozícióban dolgoztál egy ideig?

Mindig ösztönösen csináltam a dolgaimat, emellett pedig van benne egy céltudatosság is az elejétől kezdve. Az álmaim eléréséhez végéig kellett járnom azt a bizonyos szamárlétrát, amit manapság úgy látok, hogy a fiatalok szívesen megúsznának. Plakátot ragaszkodtam, szórólapot osztottam az elején, hogy egyről a kettőre jussak. Egyébként pont egy ilyen munka kapcsán sikerült bekerülnöm a Hegyalja Fesztivál szervező csapatába. Elkaptam az irodájukban egy beszélgetést; éppen külföldi zenekarokat kerestek. Szóltam nekik, hogy akkor majd én hozok. A kezdeti döbbenetet nevetés követte, aztán a főnök mégiscsak azt mondta, hogy tessék, van egy hetem, hogy szerezzek egy nagyobb nevű külföldi zenekart. Leültem a gép elé, felkutattam az általam ismert bandákat, és megkerestem a Sepulturat, akik igent mondtak. Teljesen meseszerű a történet, de tényleg így volt! Azon a nyáron játszottak is a Hegyalján. Ez az eset végleg tudatosította bennem, hogy az ember bármit elérhet, csak hinnie kell benne, és keményen dolgozni mellé. Az általad említetted kapcsolódásnak biztos van logikája, és az, hogy én azért tudom-e ennyire effektíven intézni a saját produkcióimat, mert beleláttam a háttérmunkába, simán benne lehet a pakliban. Ami miatt viszont abbahagytam azt, azért van, mert rájöttem, hogy azt az energiát, amit a különböző zenekarokba fektettem, saját magamra is felhasználhatom, ez pedig jóval nagyobb megtérüléssel járhat.

Gondolom, sok élménnyel is gazdagabb lettél. Ki volt rád a legnagyobb hatással?

Nagy élmény volt olyan zenekarokkal együtt dolgozni, akiket gyerekkoromban bálványoztam, és közülük is Lemmy (Lemmy Kilmister, a Motörhead egykori énekese- a szerk.) a legnagyobb. A legutolsó budapesti koncertjén, ami a Szigeten volt, engem hívott, hogy szerezzek már neki pár dolgot a Terror Házából. (Lemmy köztudottan nagy rajongója volt a II. világháborús relikviáknak. - a szerk.)

Bergovecz László öt évvel ezelőtt indította útjára a Fészek Részeket, aminek alapkoncepciója, hogy minden bútordarab előállítása során maximum 5%, vagy annál kevesebb hulladék keletkezhet. Persze ez nem véletlen, Bergo-t régóta foglalkoztatja a társadalmi felelősségvállalás és a környezettudatosság. Sokáig kitartott eredeti elképzelése mellett, tervezőgrafikából szeretett volna diplomát szerezni, de az élet valahogy úgy alakította, hogy jelenlegi márkájával sokkal többet tud adni az embereknek és a környezetnek. A lenti interjúban végigkövethetünk egy olyan utat, ahol a látszólagos sikertelenségből igazi siker született.

Művészeti pályára készültél, végül a Fészek Részeknél kötöttél ki, ami kreatív projekt, de mégsem az, amit eredetileg elképzeltél. Milyen út vezetett ide?

Tervezőgrafikus szerettem volna lenni, és sokáig kitartóan jelentkeztem a Képzőre, de nem vettek fel. Kilenc év után úgy döntöttem, hogy akkor ennek itt a vége, és megpróbálom egy másik országban ezt a tudást megszerezni, ami olyan szempontból is jó ötletnek tűnt, hogy így még egy másik nyelvet is megtanulhatok. Londonban aztán szembesülnöm kellett azzal, hogy a jelentkezéshez szükséges egy nyelvvizsga is. Ekkor viszont még közel nem voltam olyan jó angolból, így belevágtam egy előkészítő kurzusba, ahol átfogóan tanultunk a művészetekről. A klasszikus művészeti ágaktól, mint a szobrászat, egészen a digitális festészetig sok mindent átvettünk. Még mindig nem adtam fel az eredeti elképzelésemet, úgyhogy mentem is volna tovább felvételizni az ismert nagy egyetemekre, a portfolióm alapján viszont azt a visszajelzést kaptam a tanáraimtól, hogy nagyon szerteágazó az érdeklődésem, ami miért ne hozhatná magával, hogy akár többféle művészeti ággal is foglalkozzak.

Te hogy fogadtad ezt?

Először beindultak a régi reflexek, és elkezdtem kételkedni, hogy lehet, hogy mégsem vagyok odavaló, de aztán az egyik tanárom megelőzve azt, hogy elkedvtelenedjek, ajánlott egy olyan szakot, amiről addig nem tudtam. Ez a belsőépítész, alkalmazott művész és formatervező kombója volt, ami azt sugallta, hogy ha sok minden érdekel, akkor ott tudok sok mindennel foglalkozni. Azonnal megtetszett az ötlet. Emlékszem, már a prospektusban található illusztráció megfogott; egy lány ült egy PET palackokból összeépített fotelben. Mivel már akkor is foglalkoztatott a társadalmi felelősségvállalás, ez jó útnak tűnt arra, hogy ilyen téren tudjak adni valamit az embereknek. Persze ez még nem jelentett egyenes utat a bútorokig; több dolgot is kipróbáltam. Például készítettem fényinstallációkat; az egyik ki is került egy helyi múzeumba. Ezek mind nehezen értelmezhető művészi projektek voltak, az egyik a nap mozgását követte, a másik pedig általam projektált képek összemosása volt.

Hogy lett akkor ebből mégis bútor?

Elsétáltam az egyik műhelybe az egyetemen, és pont megláttam egy divattervezőt, aki nagy örömmel fogadta, ahogy az aktuális munkájához éppen kimart neki valamit a marógép. Ahogy boldogan elszaladt ezzel a karikával, ránéztem az asztalra, és tele volt hulladékkal. Valójában a termék csak 5%-a volt a felhasznált anyagnak. Eléggé lesokkolt a látvány, úgyhogy egyből beindult az agyam, hogy ez így nem ok, biztos lehetne másképp is. Közben a stúdiómban, ahol dolgoztam, már annyi kis makettem volt, hogy nem fértem el tőlük, így tudtam, hogy hamarosan kell csinálnom egy asztalt a sok apróságnak. De akkor már miért értelmezhetném újra az asztal fogalmát; gondoltam. Az egyik projektem, a Behave Like ’ Table kapcsán már foglalkoztam ezzel a témával úgyhogy végül zárómunkaként el is készítettem az első bútordarabot, a CRIX asztal elődjét. Az volt az alapkoncepcióm, hogy leszorítsam a hulladékot 5%-ra vagy az alá. A bútorműhelyben viszont ugyanazt láttam, amit a divattervező fiú esetében. Nem az volt a cél, hogy megbecsüljék az anyagot, hanem, hogy elkészüljön a mű. Ez pedig már eleve elgondolkodtató, ha vizsgáljuk a formatervezés négy alappillérét. Az első az esztétikai elvárás, hogy jól nézzen ki az adott tárgy, a második az etikai, ami azt szabályozza, hogy milyen hatással van a környezetre a termék elkészülte előtt, használata közben és elöregedése után. A harmadik a használhatóságról szól; hogy egy asztal tényleg funkciójában használható-e, a negyedik pedig az anyagi elérhetőséget biztosítja. Az etika sajnos mostanában már nem tűnik olyan fontosnak, pedig hiába néz ki jól egy használati eszköz, ha öt év után a kukában végzi, és ezer évig teher lesz a környezet számára, akkor nagyon nem okosan teljesítette a küldetését.

Csuszka, a Platz bartendere egy-egy húzósabb nap után gyakran sorozatnézéssel pörgeti le az agyát. Ez persze nem jelenti azt, hogy közben ne ihletné meg egy-egy jelenet. A The Flash koktéllal is ez volt a helyzet. A korienderrel, málnával és kávélikőrrel készített italt az Absolut Elyx teszi igazi prémium élménnyé.

Saját szavaival:

Mivel köztudottan nagy Marvel, DC és Star Wars fan vagyok, ezért nem meglepő, hogy az egyik kedvenc szuperhősös sorozatom adott ötletet egy érdekes italhoz. A The Flash nevű sorozatról van szó, aminek az egyik kávézós jelenetében a professzor a munkatársának egy korianderes málnás kávét visz. Innen jött  a szikra, hogy mi lenne, ha ezt valami sour jellegű italba építeném. 

Érdekel, hogy készül a The Flash?

A Dirty Martini neve onnan ered, hogy a klasszikus martinis italokhoz képest kissé zavaros az olívának köszönhetően. Ezt az italt úgy szereti meg az ember, ahogy egy jó testes bort; idővel. Csuszka egy igazán bevállalós verziót készített nekünk; cascaraval és márványsajtos olívabogyóval dobta fel a Dirty Cascara Martinit.

Saját szavaival:

Évekkel ezelőtt találkoztam először a cascarával, ami rögtön felkeltette az érdeklődésemet, hogy hogyan tudnám infúzionálni valamilyen italban. A választásom egy alapkoktélra, a Martinira esett, amit megbolondítottam egy kis kávégyümölccsel. Kellemesen hozza magával a fűszeres, gyümölcsös és savanykás jegyeket, melyek jó balanszot alkotnak ebben a száraz italban az érlelt sajttal töltött olivabogyó sós, kesernyés izével. Egy igazán perverz ízorgia, azoknak akik vágynak egy gasztronómiai kalandra.

Nézd meg, hogy készül a Dirty Cascara Martini!

Az Elysian a 21. századi nőkhöz szól; azokhoz, akik több helyen is megállják a helyüket az életben, legyen az család, karrier vagy önmegvalósítás. Bódis Boglárka, a márka megalapítója és tervezője is pont ilyen nő; bátor, okos és mindemellett megvan benne a finomság és a törékenység is. Harminc körül döntött úgy, hogy új lapot kezd, és megvalósítja az álmát, ami régóta szunnyadt benne. A lenti interjúban lesz szó felelősségről, női összefogásról és egy különleges projektről is, persze a már megszokott témák mellett.

Az Elysian egy hatalmas karrierváltás eredménye. Hogy élted meg a folyamatot, amikor közgazdászból újra beültél szakmát tanulni a KREAba, és megalapítottad a márkát?

Erről van egy szép történetem. Amikor tizennégy éves voltam, a gimnáziumban a nagyon bölcs osztályfőnököm íratott velünk egy levelet saját felnőttkori önmagunkhoz. El kellett képzelnünk, hogy majd mivel fogunk foglalkozni és hol élünk. Júlia néni ezeket a saját magunk számára megcímzett borítékokat eltette, és a húsz éves érettségi találkozón kiosztotta. Persze már senki nem emlékezett rá. És akkor ott állt gyöngybetűkkel: „külkereskedő vagy divattervező”. Elcsodáloztam nagyon, hiszen mindkettő benne volt végig az életemben. Gyerekkorom óta rajzoltam, leginkább ruhákat, vagy nőket ruhákban különböző szituációkban, tizenhat éves koromtól pedig ruhákat varrtam magamnak azon a gépen, amit a nagymamámtól kaptam ajándékba. Sokáig ez volt a hobbim. Később felnőttként már nem volt jellemző, de gyakran készíttettem ruhákat magamnak.

Emellett pedig párhuzamosan haladtál egy másik úton.

A közgazdaságtan nagyon okos döntésnek tűnt. Abban az időben az, aki jól tanult, jogra vagy Közgázra ment. A jó nyelvismeretem miatt a diplomácia vonzott leginkább, így szuper választásnak tűnt a nemzetközi kapcsolatok. A doktori képzéssel párhuzamosan az államigazgatásban dolgoztam már. Ez tíz évet ölelt fel. Szép hivatás, és nagyon élveztem is, de egy idő után lemondtam arról, hogy diplomata legyek. Akkor már családom volt, és nem akartunk külföldre költözni, ami szükséges lett volna ahhoz, hogy a pályán fejlődni tudjak. Közben egyre inkább éreztem, hogy hiányzik valami igazán kreatív tevékenység az életemből. A ruhák fontos szerepet töltöttek be akkor is az életemben, hiszen az üzleti vagy alkalmi viseleteim mind saját tervezésűek voltak. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptam ezzel kapcsolatban, ami megerősített abban, hogy van ehhez affinitásom.

Emlékszel arra a pillanatra, ami meghatározó volt a váltás szempontjából?

Párizsban voltam, és éppen a Szajna parton sétálgattam. Megláttam egy kirakatot egy fehér ruhával. Ahogy ott álltam este a kirakat előtt, és csodáltam azt az igéző ruhát, azt éreztem, hogy bárcsak nekem is lenne egyszer egy ilyen aranyos kis szalonom, egy gyönyörű fehér ruhával. (Az Elysian showroom fő ékessége egy gyönyörű, fehér ruha.- a szerk.) Amikor hazajöttem, az volt az első dolgom, hogy utánanéztem azoknak a képzéseknek, amiket akár munka mellett is tudok csinálni.

Abonyi Alma, Reményi Éva, Csalár Bence, Vágó Réka, Nagy Adrien (b-j.)

Egyre többször kerül elő a téma; „Mi vagyunk az egymillió designer országa. Túl sok a tervező. Telített a piac, hígul a szakma.” Ez így is van, viszont nem jelenti azt, hogy nincs szükség újabb tervezőkre. Pont most van csak igazán szükségünk olyan példákra, akik kreatívak, tehetségesek és rendkívüliek; ők azok, akik tovább tudják emelni a magyar design presztizsét. Ahogy mondani szokás; a tehetség (na meg a kemény munka) úgyis utat tör magának. Ezt igazolja az Absolut StudioFlow március 27-i esemény szereplőinek sikere is. Négy tervező, négy különböző stílus. A beszélgetés során Csalár Bence nemcsak arra volt kíváncsi, hogy érték el azt, hogy ma a magyar divat meghatározó alakjai között tartják számon őket, hanem arra is, hogy tudják fenntartani az érdeklődést, és mitől tud friss maradni a művészetük. Lent olvashattok egy kivonatot a beszélgetésből. 

A szereplők:

Abonyi Alma (Alma Abonyi): eredetileg szobrász, a Magyar Képzőművészeti Egyetemen végzett. A divatéletbe carbonszálas anyagokból készített már-már szobrászi minőségű táskáival robbant be, és egyúttal újraértelmezte a kiegészítőkről alkotott addigi elképzeléseket. A megújulás mestere; 2016-ban egy új vonallal jelentkezett, azóta pedig a NINE by Alma Abonyi prémium bőr táskái számos hazai influenszer kedvenc statement darabjai lettek. Alma színes egyénisége, merész megjelenése és nőiessége tükörképet mutat az általa tervezett darabokkal.

Nagy Adrien (Rienne Creations): kezdetben ruhatervezőként dolgozott, több éven keresztül volt tagja New Yorkban a Marc Jacobs Collection csapatának, ahol nemcsak a szakmai trükköket leshette el, de azt is megtanulta, hogy kemény munkával szinte bármi lehetséges. Hazatérése után alapította meg ékszermárkáját, aminek minden egyes darabja gondosan megkomponált műalkotás. Az aprólékos kézimunkán és a vintage hatáson kívül, a különleges alapanyagok, mint például a különböző kristályok, féldrágakövek vagy a hernyóselyem, teszik annyira különlegessé ezeket az ékszereket.

Vágó Réka (rekavago): itthon ő A CIPŐTERVEZŐ. Ha egy rekavago modellt választasz, akkor tudod, hogy nemcsak eszméletlenül vonzó leszel, de egy igazi alapdarabbal bővül cipőgyűjteményed. Réka a minőség mellett nagy hangsúlyt fektet a kényelemre, ami leginkább abból adódik, hogy évekig táncolt, és így megismerhette a magassarkú táncos cipők jótékony hatását. Saját kollekciói mellett szívesen kollaborál más művészekkel, dolgozott már Dobó Katával és Marge-zsal is. Cipői, legyen elegáns tűsarkú, nyári aqua szandál vagy éppen stílusos oxford, nem kiegészítik, hanem teljessé teszik a női lábat.

Reményi Éva (eve by Eva Remenyi): a geometrikus formák mestere, akinek ékszerei leginkább azokhoz szólnak, akik nem félnek kitörni a megszokott keretek közül, és megjelenésükben is az egyediségre törekednek. Közgazdász végzettségének köszönhetően a márkaépítés szárazabb területein is profiként mozog. Sajátos, összetéveszthetetlen stílusa hamar az ország egyik legelismertebb ékszertervezőjévé tette. Kollekcióról kollekcióra elkápráztat minket, ahogy csak a rá jellemző, egyedi módon képes a minimál stílust, a természet organikus mintáival ötvözni.

Jöjjenek a legizgalmasabb pillanatok!