Vannak olyan zenészek, akikre a magyar zenei élet alappilléreinként tekintünk. Ilyen Prieger Zsolt is. Az a generáció, amelyik a Pepsi Szigetre járt, még jól emlékszik, hogy milyen volt felnőni a fesztivállal és a jelenlegi nagy zenekarokkal együtt. Az Anima Sound System is ilyen név, kikerülhetetlen lett az elmúlt húsz évben. Első nagy slágerüket a 68-at Törökországtól kezdve Párizson át Dél-Amerikáig a legváratlanabb helyeken hallhatjuk random. Ráadásul Zsoltnak valahogy ösztönös tehetsége van a megújuláshoz, és ezért lehet az, hogy az új generációhoz is megtalálja az utat mindenféle erőlködés nélkül. Az Anima-beli és produceri munkái mellett ír is, feleségével pedig kisfilmeket készít. A lenti interjúban viszont nemcsak erről esik szó, hanem kicsit benéztünk a felszín alá is.
Tavaly múltál 50, de a lendület cseppet sem változott. Például a mai napig figyeled az új zenéket, trendeket. Képben vagy. Ez ennyire természetes?
Még jobban szeretnék képben lenni. Az életem meg nem versenyfutás az idővel, a „munkámat" is inkább szenvedélynek fogom fel. Ez nem feladat, hanem folyamatos élvezkedés, mindenről tudni, rajongani az új zenékért, új versekért, új színházi darabokért, beszélgetni a fiatal pályatársakkal, együtt zenélni velük, tanulni tőlük. És ez nekem jó elsősorban, de persze szeretek helyzetbe hozni embereket, mert rengeteg nagyon teheséges fiatal van, és nemcsak zenében, hanem színházban, kortárs komolyzenében vagy a költészetben is. Csak körül kell nézni és figyelni.
Nagyon szerteágazó a zenei ízlésed: Bartók, Laibach, Miles Davis, Lou Reed, The Stooges, a Sex Pistols, DJ Assault, csak pár név a nagy hatások közül. Ez neked, mint producernek valahol ki nem mondott kötelességed is?
Szerintem ez nem kötelesség, így létezem gyerekkorom óta. Nem tudok egyfajta sítlusért rajongani, nemcsak a zenében van így, hanem az irodalomban vagy a fociban is. Dylan-en és a punkon szocializálódtam, aztán jött a new wave és Bowie, aki szintén a nyitottságával és szivacstermészetével hódított meg, onnan meg nincs megállás: Public Enemy, Ligeti György, Kurtág György, Bach vagy a Farbwechsel dj-k, nekem ugyanaz az élmény, nem tudok és nem is akarok rangsorolni, hagyom, hogy megérintsen mindegyik. Nem tudok dönteni Dosztojevszkij, Bukowski, Thomas Pynchon vagy Térey János között, mert mindegyik a lelkem más és más szegmensét érinti meg. És ahogy mondtam, ugyanez van a focival is: miért kellene választanom Törőcsik András Újpesti Dózsája, az Ajax fiataljai vagy éppen a Messi vezette Barcelona szeretete között?
Mik a legnagyobb különbségek a 30 évvel ezelőtti és a mostani Prieger Zsolt között?
Semmi. Talán a mostani lelkesebb és nyitottabb, meg több mindennel foglalkozik. A harminc évvel ezelőtti is nagyon sok mindent csinált, de most vagyok erőm teljében, dalokat írok, újságcikkeket publikálok, verseket írok nap mint nap, ki tudja már hányadik felállású és stílusú Animát - most éppen kortárs techno- és a videokunst által megérintett formációt majdnem teljesen új tagsággal - állítok színpadra, közben falom a könyveket és a feleségemmel kisfilmeket csinálunk.
Nézd meg az új Anima album teaserét!