Nem hiába használja Wirth Abigail Instagram oldalán a fashionartist hashtaget; ő nem csak divattervező, vagy képzőművész, annál jóval több. Sajátos, színes világa senkit nem hagy érzelmek nélkül, képzelőereje a legkülönbözőbb médiumok segítségével tör utat magának. Legyen szó hímzésről, festményekről vagy ruhákról, abban biztosak lehetünk, hogy valami igazán sokszínű, kirívó, mégis elbűvölő dolognak leszünk szemtanúi. A tavalyi év nem mindennapi sikert hozott a fiatal művésznek; a világ legrangosabb szőrmeversenyén harmadik helyezést ért el. A zsűri elnöke és a program vezetője nem más volt, mint az olasz Vogue főszerkesztője. Abigail erről a különleges utazásról is mesélt nekünk, amikor meglátogattuk otthonában. És hogy mit keres a cica a fotón, és hogy kapcsolódik új munkáihoz? Ez is kiderül.
A szüleid grafikusok, tervezők. Hogyhogy nem ebbe az irányba indultál?
Bevallom, kicsit dacból fordultam a divattervezés és a képzőművészet felé. Persze anyuékat nem zavarta egyik sem, azt azért fontos itt megemlíteni. Szerintem azért gondolták, hogy a grafika jó ötlet, mert szerettem rajzolni, és mivel anyu is grafikus, ez már egy ismertebb út lett volna. Vicces, a nagymamám varrónő volt, és mindig azt mondta, hogy csak varrónő ne legyek. Engem persze nagyon érdekelt a varrás! (nevet) Mégsem volt meg bennem a konkrét vágy, hogy divattervező legyek, amellett, hogy szívesen tervezek ruhákat, és a nagymamám által tanított dolgok jó alapot biztosítottak később. Az az egy volt biztos, hogy olyan dologgal szeretnék foglalkozni, ami során valamit készítek a két kezemmel.
Az elejétől kezdve Waldorf iskolába jártál, ami nagyon meghatározó lehet a világlátásod szempontjából. Te hogy érzed?
Nem tudom összehasonlítani az állami iskolákkal. Lehet, hogy ha például a Kisképzőre jártam volna, az jobban felkészít szakmailag, de az tény, hogy a Waldorf sokat formált rajtam. Lehet, hogy furcsán hangzik, de nem tudok magázni; és nem azért, mert udvariatlan vagyok, hanem olyan iskolai környezetben nőttem fel, ahol partnerként kezeltek minket a tanárok, és nem volt alá-fölé rendelt viszony köztünk. Arra koncentráltak, ami ment az embernek, és nem arra, ami nem, és ez rengeteg motivációt adott.
Bár a pop zene nem áll hozzád közel, de pop kultúra hatása egyértelműen érződik a munkáidon. Mik voltak a legnagyobb hatásaid?
Tizennégy éves koromtól egészen tizennyolcig volt egy gót korszakom. A tanáraim kicsit aggódtak is értem. Aztán ez elmúlt, és átestem a ló másik oldalára. (nevet) Az, hogy benne voltam egy szubkultúrában, biztos, hogy formált. Egyébként az az érdekes, hogy még ott sem akartam beolvadni; a gótokra jellemző fekete ruhákat hordtam, sok csipkével, de valahogy mindig rám került valami oda nem illő részlet. Tudatalatt alakítottam ezt ki; egyrészt szerettem volna odatartozni, de közben jó volt kicsit különcködni még egy mások számára furának tűnő közösségben is. Egyébként nemrég pont el is tűnődtem, hogy szinte eltűntek a különböző szubkultúrák az öltözködés terén. Annyira összekavarodott minden, hogy már nem tudsz nem divatos lenni, hiszen mondhatni minden divat! A különböző ikonikus darabok jelentése is elveszett.