Bálint Biankát, a Bianicon alapítója így ihlette meg az Absolut. Variációk egy témára.
Nézd meg a többit!
Bálint Biankát, a Bianicon alapítója így ihlette meg az Absolut. Variációk egy témára.
Nézd meg a többit!
Bálint Bianka 2 éve hozta létre a Bianicon márkát. Talán nem túlzás azt állítani, hogy az egyik legsokoldalúbb brand itthon, ami több művészeti területet is lefed; ilyen a tervezőgrafika, a tetoválás és a képzőművészet. Nemrég pedig megszületett a BNCN Clothing, ahol szintén saját grafikái adják meg az alaphangot a pólóknak és a kiegészítőknek. A Biankával készített interjúból többek között az is kiderül, hogy mi lehet a siker titka egy művész számára.
Hogy képzeljük el Bálint Bianka egy napját? Folyamatosan csak rajzolsz?
Most már nem, hiszen bekerültem a Queen Of Hearts tetoválószalonba, ráadásul sokan már úgy jönnek be hozzám, hogy tervet sem kell készítenem, mert a már meglévő rajzaimat hozzák be, rámutatva, hogy az kell nekik. Persze ezenkívül rajzolok, rajzolok, rajzolok, inspirálódom, és újra rajzolok.
Hogy indult a kreatívkodás?
A fotózással kezdődött minden. 2013-ban létrehoztam a Bianicon Facebook oldalát, amit úgy kezeltem, mint egy Insta felületet, hangulatképeket töltöttem fel. Aztán amikor a Jaschik Álmos Művészeti Szakközépben elvégeztem a tervező grafikát rengeteg izgalmas programmal ismerkedtem meg. Kész voltam, hogy úristen, ennyi mindent ki lehet hozni a képekből!?
Lehet azt mondani, hogy amíg mást az inspirál, hogy látja mások munkáit, téged maga az eszköz?
Igen, teljes mértékben! Innentől kezdve a programok segítségével újabb és újabb képeket alkottam.
Tudj meg többet Biankáról!