Az Absolutnak a 80-as évek eleje óta fontos kapcsolódása van a LMBTQ közösséghez. Kezdetek óta kiáll amellett, hogy mindenkit pontosan olyannak kell elfogadni, amilyen, és hisz abban, hogy a sokszínűség és a tisztelet az, ami a világot a jó irányba vezeti.
Büszkének lenni, arra, akik vagyunk
Az évek alatt az Absolut több esetben is aktívan kivette a részét azokban a megmozdulásokban, amik hitvallásával megegyezően az emberek sokrétűségét és nyitottságát ünnepelte. Az első alkoholos márka volt, ami a szivárvány zászló színeibe öltözött, amit nem mellesleg Gilbert Bakerrel, az eredeti zászló megálmodójával hozott létre. Az Absolut számára ez a zászló szimbolizálja az LMBTQ közösség összefogását és a sokszínűség elfogadásának ünneplését. Már a 80-as évek elején büszkén karolt fel olyan művészeket, akik nyíltan vállalták másságukat; ilyen volt Keith Haring is, aki az egyik leghíresebb Absolut plakátot tervezte.
Az Absolut és az LMBTQ közösség
Az Absolut és az LMBTQ közösség közötti szimpatizálás már a 80-as évek elején elkezdődött. Az Absolut felismerte, hogy a közösség tagjai közül sokan igazi trendszetterek voltak, ez pedig pont passzolt egy olyan márkához, ami nem állt be a sorba, hanem inkább a saját útját szerette volna járni. Első lépésként a legnépszerűbb meleg közösséghez szóló fórumokon kezdett hirdetni. Mind a The Advocate, mind pedig az After Dark patinás magazinnak számított akkoriban, amikhez heteroszexuális hírességek is az arcukat adták. Arnold Swarzenegger az After Darkban még egy erotikus fotósorozatot is bevállalt, vagy ott van, Barbra Streisand, aki a 75-ös áprilisi lapszám címlapján szerepelt. Az After Dark végül megszűnt, de a Advocate a mai napig működik, a közösség egyik legfontosabb közéleti magazinjaként. Az első megjelenések után nem sokkal végül a márka kiterjesztette jelenlétét különböző eseményekre, jótékonysági estekre, és TV műsorokat is szponzorált. Az egyik leghíresebb együttműködés RuPaul’s Drag Race, a híres drag queen, modell, író és énekes valóságshowja, ami a mai napig fut, és ahol az Egyesül Államok legtehetségesebb drag queenjét keresik.