Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy város a benne élőkben mutatkozik meg igazán

Absolut Budapest


Absolut StudioFlow #5 / Inspiráló Karrierek

2018. március 24. Hadik

2018. április 23. - absolut_hu

img_0731jo.jpg

Abonyi Alma, Reményi Éva, Csalár Bence, Vágó Réka, Nagy Adrien (b-j.)

Egyre többször kerül elő a téma; „Mi vagyunk az egymillió designer országa. Túl sok a tervező. Telített a piac, hígul a szakma.” Ez így is van, viszont nem jelenti azt, hogy nincs szükség újabb tervezőkre. Pont most van csak igazán szükségünk olyan példákra, akik kreatívak, tehetségesek és rendkívüliek; ők azok, akik tovább tudják emelni a magyar design presztizsét. Ahogy mondani szokás; a tehetség (na meg a kemény munka) úgyis utat tör magának. Ezt igazolja az Absolut StudioFlow március 27-i esemény szereplőinek sikere is. Négy tervező, négy különböző stílus. A beszélgetés során Csalár Bence nemcsak arra volt kíváncsi, hogy érték el azt, hogy ma a magyar divat meghatározó alakjai között tartják számon őket, hanem arra is, hogy tudják fenntartani az érdeklődést, és mitől tud friss maradni a művészetük. Lent olvashattok egy kivonatot a beszélgetésből. 

A szereplők:

Abonyi Alma (Alma Abonyi): eredetileg szobrász, a Magyar Képzőművészeti Egyetemen végzett. A divatéletbe carbonszálas anyagokból készített már-már szobrászi minőségű táskáival robbant be, és egyúttal újraértelmezte a kiegészítőkről alkotott addigi elképzeléseket. A megújulás mestere; 2016-ban egy új vonallal jelentkezett, azóta pedig a NINE by Alma Abonyi prémium bőr táskái számos hazai influenszer kedvenc statement darabjai lettek. Alma színes egyénisége, merész megjelenése és nőiessége tükörképet mutat az általa tervezett darabokkal.

Nagy Adrien (Rienne Creations): kezdetben ruhatervezőként dolgozott, több éven keresztül volt tagja New Yorkban a Marc Jacobs Collection csapatának, ahol nemcsak a szakmai trükköket leshette el, de azt is megtanulta, hogy kemény munkával szinte bármi lehetséges. Hazatérése után alapította meg ékszermárkáját, aminek minden egyes darabja gondosan megkomponált műalkotás. Az aprólékos kézimunkán és a vintage hatáson kívül, a különleges alapanyagok, mint például a különböző kristályok, féldrágakövek vagy a hernyóselyem, teszik annyira különlegessé ezeket az ékszereket.

Vágó Réka (rekavago): itthon ő A CIPŐTERVEZŐ. Ha egy rekavago modellt választasz, akkor tudod, hogy nemcsak eszméletlenül vonzó leszel, de egy igazi alapdarabbal bővül cipőgyűjteményed. Réka a minőség mellett nagy hangsúlyt fektet a kényelemre, ami leginkább abból adódik, hogy évekig táncolt, és így megismerhette a magassarkú táncos cipők jótékony hatását. Saját kollekciói mellett szívesen kollaborál más művészekkel, dolgozott már Dobó Katával és Marge-zsal is. Cipői, legyen elegáns tűsarkú, nyári aqua szandál vagy éppen stílusos oxford, nem kiegészítik, hanem teljessé teszik a női lábat.

Reményi Éva (eve by Eva Remenyi): a geometrikus formák mestere, akinek ékszerei leginkább azokhoz szólnak, akik nem félnek kitörni a megszokott keretek közül, és megjelenésükben is az egyediségre törekednek. Közgazdász végzettségének köszönhetően a márkaépítés szárazabb területein is profiként mozog. Sajátos, összetéveszthetetlen stílusa hamar az ország egyik legelismertebb ékszertervezőjévé tette. Kollekcióról kollekcióra elkápráztat minket, ahogy csak a rá jellemző, egyedi módon képes a minimál stílust, a természet organikus mintáival ötvözni.

Jöjjenek a legizgalmasabb pillanatok!

Tovább

Misztikus éjszaka - Abonyi Alma showroom megnyitó

Abonyi Alma és csapata régóta várt erre a pillanatra. November 4-én végre megnyilt az új Alma Abonyi showroom a Kincsen Parkban a régi tribün első emeletén, és ezzel egyidőben láthattuk Alma új kollekcióját is, am a Silence nevet kapta. A tervező most egy kis időre félre rakta carbontáskáit, és igazi klasszikus hangulatú bőr modelleket tervezett, némi csavarral. A Silence sötét, misztikus hangulatú kampányához passzoló, beöltözős, utóhalloweeni bulin az Absolut is jelen volt Abonyi Alma stílusához igazított koktélokkal.

018.jpg

011-4.jpg

007-3.jpg

Nézd meg, hogy még mi történt a megnyitón!

Tovább

Absolut Budapest Bar Talk – Sztorik a pult két oldaláról

Abonyi Alma, designer és Kovács Andrea, bartender

alma_andi_01.jpg

Nem mondhatni, hogy nehezen ment a barátkozás, Abonyi Alma, designernek és Kovács Andinak, az Akvárium bartenderének. Amíg Almát az italokkal való varázslás nyűgözte le, addig Andit Alma szobrász előélete és kék haja hozta lázba. A beszélgetés végére Andi számára egyértelmű volt milyen italt kever a mindig vibráló, energikus tervezőnek. Előtte viszont jöjjön, hogy miről beszélgettek a csajok.

AMIKOR VONZ A BÁRPULT

Alma: Andi, te hogy lettél bartender?

Andi: Gyakorlaton voltam egy szállodában, és az egyik kollgám kiment egy óceánjáróra dolgozni. Amikor hazajött, tartott nekünk egy bemutatót arról, hogy milyen koktélokkal ismerkedett meg. Gondolhatod, teljesen lenyűgözött minket a kókuszhéjban felszolgált pina colada. Ekkor határoztam el, hogy én is ezzel szeretnék foglalkozni. Egy kis probléma volt csak, hogy abban az időben, amikor a bartender kultúra még nem nagyon volt jelen itthon, úgy tűnt, hogy nincs helye a nőknek ebben a közegben. Aztán egyszer külföldön nyaraltam, és ott tűnt fel, hogy lányok is vannak a pult mögött, úgyhogy amikor hazajöttem, az volt az első dolgom, hogy kerestem egy koktéliskolát.

Alma: Vannak otthoni koktélkészítési élményeim. A 20-dik születés- és névnapomra összevont ajándékot kértem, mégpedig, hogy készíthessek a családomnak koktélokat. Minden alapanyagot megkaptam. Teljesen be voltam zsongva, hogy mennyi mindent csinálok majd, de az első kör után mindenki kifulladt. Egyedül a húgom tartott ki, hogy a kedvemre tegyen, és mindent kikeverhessek, amit csak szeretnék. Persze ennek meglett az eredménye, emlékszem, a nevelőpapám nagyon mérges volt rám! (nevet) Tudom, hogy számomra ez egy vicces dolog, egyfajta játék volt, de valahol mégiscsak átérzem, hogy ez már művészi tevékenység.

Andi: Persze, hiszem egycsomót gondolkodtál, hogy mit készíts, kiválasztottad az alapanyagokat hozzá. Ehhez mind kreativitás kell.

Olvasd el, hogy még miről beszélgettek a lányok,és nézd meg, milyen lett Alma koktélja!

Tovább

Karbonból álomtáska - Abonyi Alma interjú

abonyi_alma_01.jpg

Abonyi Alma nemcsak kék haja miatt tűnik ki a mai magyar fiatal tervezői körből. És nem is csak azért, mert szobrászként végzet a Képzőn, és onnan nyergelt át a design területére. A kisugárzásában van valami nagyon impulzív vibrálás, saját bevallása szerint némi őrülettel vegyülve. Valószínűleg pont ez az az energia az, ami segített neki abban, hogy olyan táskákat hozzon létre, amiknek elkészítése nemhogy nem egyszerű, de szinte lehetetlennek tűnt az elején. Évek munkája van benne abban, ami ma az Alma Abonyi márka. Akit érdekel, hogy valójában hogy is dolgozik Alma, és egyáltalán miért pont a karbont választotta múzsájaként, most mindent megtudhat.

Mi volt az a pont, amikor egyszer csak a képzőművészettől az iparművészet irányába fordultál?

Emlékszem, június 2-án védtem a diplomámat, ami egy nagyon nagy, igazából az építészet és a szobrászat határát súroló installáció volt. Négy és fél méter magas, négyszer négy méter alapterületű alkotásról van szó. Nemcsak a mozgatásához, hanem az összehegesztéséhez is szükségem volt segítségre, úgyhogy a végén elegem lett abból, hogy folyamatosan másokra kell hagyatkoznom. Szerettem volna olyan tárgyakat készíteni, amiket elbírok, és meg is tudom csinálni egy az egyben. Amúgy pont akkor vettem egy új fúrógépet, aminek nagyon jó műanyag tokja volt, és az indított el bennem valamit. Beugrott, hogy valami ilyesmit akarok magamnak táskában csinálni! Ekkor a karbon már megvolt, mint szerelem.

Ez a kísérletezős mánia hogy kezdődött nálad?

Anya rajztanár, apa meg mondjuk úgy, hogy életművész. Kiskoromban kerámiáztak, akkor nagyon mentek a kézműves cuccok a vásárokban a Vörösmarty téren, ők pedig mindenféle kis bigyót csináltak. Így otthon adott volt az agyag, én meg ültem mellettük, ott turkásztam, néha beleettem, és persze bemásztam a sütőbe, miközben szárították őket. (nevet) Anya folyamatosan próbált tanítani rajzolni, de ilyenkor mindig okosabbnak gondoltam magam, és sokszor veszekedés lett a vége. Annyira nem érdekelt a dolog, akkor voltam csak hajlandó rajzolni, ha éppen kedvem volt hozzá. A matek meg kémia viszont lekötött, és sokáig azt gondoltam, hogy vegyészmérnök leszek. A felvételi leadások előtt egy héttel viszont meggondoltam magam.

A kémia megmaradt végül is.

Igen meg a kis kotyvasztások. (nevet) Az Iparművészetire és a Képzőre is jelentkeztem. Olyan hirtelen váltás volt, hogy hirtelen nem is tudtam, hogy mit akarok. Végül a szobrász szakot választottam, mert úgy éreztem, hogy az sokkal szabadabb. Nekem akkor ott az volt a fontos, hogy egy kicsit tudjam próbálgatni a szárnyaimat. Maga az egész váltás is úgy jött, hogy szörfös barátom volt akkor, és mindig különböző hülyeségeket talált ki. Egyszer kijelentette, hogy ő most egyedi szörfdeszkát akar készíteni. Jó, mondtam, csináljunk szörfdeszkát, mert az nagyon vicces. El is mentünk ahhoz a céghez, ahol találkoztam ezekkel az anyagokkal.

Miért lett akkora szerelem a karbon?

Nagyon szeretem az ellentéteket: hiszek benne, hogy a dolgok kiegészítik egymást. Ebben az anyagban benne van minden: attól, hogy van ez a szőttes faktúrája, számomra a női princípiumot testesíti meg, attól pedig férfias, hogy fekete, karbon és alapvetően hi-tech anyag.

Érdekel hogy készülnek Alma különleges karbon táskái?

Tovább
süti beállítások módosítása