Bergovecz László öt évvel ezelőtt indította útjára a Fészek Részeket, aminek alapkoncepciója, hogy minden bútordarab előállítása során maximum 5%, vagy annál kevesebb hulladék keletkezhet. Persze ez nem véletlen, Bergo-t régóta foglalkoztatja a társadalmi felelősségvállalás és a környezettudatosság. Sokáig kitartott eredeti elképzelése mellett, tervezőgrafikából szeretett volna diplomát szerezni, de az élet valahogy úgy alakította, hogy jelenlegi márkájával sokkal többet tud adni az embereknek és a környezetnek. A lenti interjúban végigkövethetünk egy olyan utat, ahol a látszólagos sikertelenségből igazi siker született.

Művészeti pályára készültél, végül a Fészek Részeknél kötöttél ki, ami kreatív projekt, de mégsem az, amit eredetileg elképzeltél. Milyen út vezetett ide?

Tervezőgrafikus szerettem volna lenni, és sokáig kitartóan jelentkeztem a Képzőre, de nem vettek fel. Kilenc év után úgy döntöttem, hogy akkor ennek itt a vége, és megpróbálom egy másik országban ezt a tudást megszerezni, ami olyan szempontból is jó ötletnek tűnt, hogy így még egy másik nyelvet is megtanulhatok. Londonban aztán szembesülnöm kellett azzal, hogy a jelentkezéshez szükséges egy nyelvvizsga is. Ekkor viszont még közel nem voltam olyan jó angolból, így belevágtam egy előkészítő kurzusba, ahol átfogóan tanultunk a művészetekről. A klasszikus művészeti ágaktól, mint a szobrászat, egészen a digitális festészetig sok mindent átvettünk. Még mindig nem adtam fel az eredeti elképzelésemet, úgyhogy mentem is volna tovább felvételizni az ismert nagy egyetemekre, a portfolióm alapján viszont azt a visszajelzést kaptam a tanáraimtól, hogy nagyon szerteágazó az érdeklődésem, ami miért ne hozhatná magával, hogy akár többféle művészeti ággal is foglalkozzak.

Te hogy fogadtad ezt?

Először beindultak a régi reflexek, és elkezdtem kételkedni, hogy lehet, hogy mégsem vagyok odavaló, de aztán az egyik tanárom megelőzve azt, hogy elkedvtelenedjek, ajánlott egy olyan szakot, amiről addig nem tudtam. Ez a belsőépítész, alkalmazott művész és formatervező kombója volt, ami azt sugallta, hogy ha sok minden érdekel, akkor ott tudok sok mindennel foglalkozni. Azonnal megtetszett az ötlet. Emlékszem, már a prospektusban található illusztráció megfogott; egy lány ült egy PET palackokból összeépített fotelben. Mivel már akkor is foglalkoztatott a társadalmi felelősségvállalás, ez jó útnak tűnt arra, hogy ilyen téren tudjak adni valamit az embereknek. Persze ez még nem jelentett egyenes utat a bútorokig; több dolgot is kipróbáltam. Például készítettem fényinstallációkat; az egyik ki is került egy helyi múzeumba. Ezek mind nehezen értelmezhető művészi projektek voltak, az egyik a nap mozgását követte, a másik pedig általam projektált képek összemosása volt.

Hogy lett akkor ebből mégis bútor?

Elsétáltam az egyik műhelybe az egyetemen, és pont megláttam egy divattervezőt, aki nagy örömmel fogadta, ahogy az aktuális munkájához éppen kimart neki valamit a marógép. Ahogy boldogan elszaladt ezzel a karikával, ránéztem az asztalra, és tele volt hulladékkal. Valójában a termék csak 5%-a volt a felhasznált anyagnak. Eléggé lesokkolt a látvány, úgyhogy egyből beindult az agyam, hogy ez így nem ok, biztos lehetne másképp is. Közben a stúdiómban, ahol dolgoztam, már annyi kis makettem volt, hogy nem fértem el tőlük, így tudtam, hogy hamarosan kell csinálnom egy asztalt a sok apróságnak. De akkor már miért értelmezhetném újra az asztal fogalmát; gondoltam. Az egyik projektem, a Behave Like ’ Table kapcsán már foglalkoztam ezzel a témával úgyhogy végül zárómunkaként el is készítettem az első bútordarabot, a CRIX asztal elődjét. Az volt az alapkoncepcióm, hogy leszorítsam a hulladékot 5%-ra vagy az alá. A bútorműhelyben viszont ugyanazt láttam, amit a divattervező fiú esetében. Nem az volt a cél, hogy megbecsüljék az anyagot, hanem, hogy elkészüljön a mű. Ez pedig már eleve elgondolkodtató, ha vizsgáljuk a formatervezés négy alappillérét. Az első az esztétikai elvárás, hogy jól nézzen ki az adott tárgy, a második az etikai, ami azt szabályozza, hogy milyen hatással van a környezetre a termék elkészülte előtt, használata közben és elöregedése után. A harmadik a használhatóságról szól; hogy egy asztal tényleg funkciójában használható-e, a negyedik pedig az anyagi elérhetőséget biztosítja. Az etika sajnos mostanában már nem tűnik olyan fontosnak, pedig hiába néz ki jól egy használati eszköz, ha öt év után a kukában végzi, és ezer évig teher lesz a környezet számára, akkor nagyon nem okosan teljesítette a küldetését.

Fotó: Valuska Gábor Forrás: Fészek Részek Facebook

Milyen tervekkel vágtál bele a Fészek Részekbe?

Startup jellegű gondolkodással vágtam bele az egészbe; és valójában az asztal volt, amin keresztül át akartam adni ezt a fajta szemléletet, úgyhogy a megbeszélésekre is rendszeresen magammal vittem. Azt hittem, hogy fel tudom gyorsítani a sikerhez vezető utat, de később beláttam, hogy ez nem így működik, végig kellett járnom a szamárlétrát. Emlékszem, amikor 2013-ban hazajöttem Londonból, felírtam egy fehér lapra, hogy mit várok ettől a projekttől. Azt tudtam, hogy terméket fogok készíteni, és azzal is tisztában voltam, hogy ez hatással lesz a környezetre. Azt szerettem volna, ha tud adni valami pluszt azon kívül, hogy teljesíti a feladatát. Jelen pillanatban az összes termék csavarok és ragasztó nélkül készül, ami azt jelenti, hogy mindegyik bútordarab oda-vissza építhető legószerű dolog, úgyhogy bármikor szétszedheted, és újra összerakhatod. Ez különösen praktikus, ha kis területen él az ember. Ezek a bútorok egyébként a nomád bútorcsaládba tartoznak, hiszen ahogy a név is mutatja, könnyű velük költözni. Praktikusság szempontból sem utolsó, hogy a költözés során nem kell két teherautót bérelni, akár egy csomagtartóba befér az egész nappali.

A Fészek Részek nem az asztallal indult el, hanem a Hashtag polcrendszerrel. Miért?

Mivel nem volt marógépem, így másét kellett használnom és egy számítógépek előtti eszközhöz fértem hozzá így tudtam hogy a termk alkatrészeit egyesével akarják majd vonalanként belekalapálni a NC marógépbe így, a CNC-re tervezett asztal készítése viszont nem lett volna költség hatékony. A Hashtag polc egy olyan elképzelés volt, mivel ugyanabból az elemből áll így egyetlen elemének programírása után már elindulhatott a gyártás; hiszen az saját magát ismétli, mint mondjuk a csipesz.

Hogy fogadott téged a design szakma?

Először kicsit tartottam tőle, hogy a MOME-n diplomázott alkotók zárt közössége nem lesz nyitott felém, de szerencsére nem így történt. Az én történetem egyébként sem a megszokott formatervezői út, mert ahogy már említettem, startup jellegűen közelítettem hozzá. Ennek ellenére, amikor elkészült a Hashtag polc prototípusa, és feltöltöttem az első fotókat a netre, meglepő módon nagyon gyorsan jött a pozitív visszajelzés a szakma és a szaksajtó részéről. Ekkor éreztem először igazán, hogy ennek van létjogosultsága.

Közben viszont a márka szellemisége és az, amit képviselsz annyira megfogott embereket, hogy elkezdtél egyedi megrendelésekre is dolgozni. Az egyik iroda, ahol a te bútoraid vannak, tavaly elnyerte az Év Közösségi Irodája díjat is.

Igen, ők az Impact Hub, akik persze nemcsak az én bútoraim miatt győztek, de azért remélem, hogy az összhatáshoz mindenképpen hozzátett a Fészek Részek is. Egyébként ez a fajta tervezés és kivitelezés jóval nehezebb, mintha egy adott portfolióból dolgozik az ember. Még nem tudod mi lesz a végeredmény, amikor belépsz az adott térbe. Ebben az esetben az elképzelések látszólag általánosak, de a megvalósítás közben gyakran át kell tervezni a dolgokat, mert ahogy alakul a tér, felmerülnek újabb igények is. Ez egy hosszú és összetett munkafolyamat, ahol először jobban be van határolva az ember, de aztán ahogy épül a tér, én például egyre szabadabban dolgozhattam. Az egyik ilyen irodai megrendelés kapcsán jött létre például a Godzilla asztal. Annak az elkészítéséhez tartozik egy vicces sztori. Elkészültem a prototípussal, amit el is küldtem az irodába tesztelésre; jött a visszajelzés, hogy nem jó. Nem értettem, arra gondoltam, hogy - én aztán tudom, hogy mit kell tudni egy asztalnak, írtam róla esszét. (nevet) De ők csak erősködtek, hogy nem jó, mozog. Készítettem még egyet, aminek még jógáztam is a tetején, hogy lássam, a legextrémebb helyzeteket is kibírja, ami egy irodában történhet vele. Azt is visszaküldték. Nem hagyott nyugodni a dolog, úgyhogy bementem hozzájuk mielőtt még a következőt is legyártottam volna, abban bízva, hogy valami félresiklott a kommunikáció során. Erre látom Viktort, az egyik srácot, aki nem éppen arról híres, hogy pillekönnyű lenne, hogy ráül az asztalra, ami valóban megmozdult. Hazamentem, és létrehoztam a Godzillát, amit kivittem a közeli parkolóba, elé raktam a Hashtag széket, nekifutottam, és a székről elrugaszkodva ráugrottam lendületből azzal a reménnyel, hogyha ezt kibírja, akkor bármit. Így is lett, és azóta is nagy örömmel használják az asztalokat az irodában. (nevet)

A márka szellemiségével harmóniában van, hogy nincs sok termék. Ez mennyire tudatos döntés?

Egy ilyen bútordarab kitalálása és megalkotása sok időbe telik, ráadásul ezzel a márkával társadalmi célú terveim is vannak, és szerencsére kapok is meghívásokat különböző kiállításokra, vásárokra, kerekasztal beszélgetésekre, ahol megoszthatom az emberekkel a Fészek Részek történetét. Általában már jóideje érlelődik bennem egy ötlet, gyakran skicc formájában létezik is az adott bútordarab, amikor egyszercsak érkezik egy megkeresés, vagy valamilyen egyéb történés ami elindítja a gyártási folyamatot. Az is előfordul, hogy egy meglévő termékből indulok ki; így találtam ki a Slash polcrendszert, ami arra épült hogy olyat tudjon amire a Hashtag polc nem alkalmas.

Fotó: Kmetykó János Forrás: Fészek Részek Facebook

Milyen a kapcsolatod Budapesttel?

Mindig is arra vágytam, hogy a műhelyem bent legyen a városban, ami így is alalult. Nagyon jó itt lenni a Heinrich Udvarban, kreatív emberek között dolgozni. A környezettudatos gondolkodásnak a városban van igazán helye, ráadásul én ki is terjesztettem, évek óta vegán vagyok, úgyhogy gyakran meg lehet találni az ehhez kapcsolódó rendezvényeken. Szeretek hasonló gondolkodású emberekkel találkozni és beszélgetni. Állandóan nyüzsgök, és híre ment, hogy színpadon is szeretek beszélni, úgyhogy az elmúlt időszakban jó pár felkérést is kaptam, ha erről a témáról kellett beszélni.

Van kedvenc helyed a városban?

Nagyon szeretem a Ligetet, úgyhogy amikor biciklivel vagyok, biztos, hogy rászánom azt a plusz pár percet, hogy végig kerekezzek rajta. Most végre, amikor először kiragyogott a nap, gyorsan ki is gurultam ott olvasgatni egy fél órát a Király dombon. Egyébként bármelyik zöld tenyérnyi területet említhetném a városban.

Biztos tudsz ajánlani valami jó vegán helyet. Hova érdemes menni?

A Vega Citybe mindenképpen, ráadásul ez a helyszíne a V12 - Vegán Klubnak is, a Matrjoska Kroshkaban szuper jól főznek, bár ott nemcsak vegán dolgok vannak, de nemrég például a Veganériától kóstoltam valami finomat. Amúgy, ha pizza, akkor a Vegazzi. Ha meg igazi különlegességre vágyik valaki, akkor tudom ajánlani a Say Cheez Raw-t. Budapest nagyon szerencsés, mert tényleg egymást érik a jobbnál jobb helyek, mindet kóstoljátok végig. Ha valahol, akkor itt nehezen leszel protein hiányos az ember. (nevet)