Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy város a benne élőkben mutatkozik meg igazán

Absolut Budapest


Határok nélkül - Interjú Brückner Jánossal

2019. április 17. - absolut_hu

003_2_logo_zott.jpg

Brückner János folyamatosan gondolkodik, kutat; tanul a világról, és egyúttal önmagáról, vagy éppen fordítva. Körülötte sosincs állóvíz; hol polgárpukkasztó, hol messzemenőkig érzékeny, máskor pedig tárgyilagosan boncolgat témákat. Szerinte a művészetnek elsősorban a közösségnek kell szólnia, nem kizárólag művészettörténészeknek, kurátoroknak készül. Lehet, hogy ezért is keveri alkalmanként az egyéni alkotást a közösségivel. Például a két héttel ezelőtt Ludwig Múzeumban nagy port kavart közösségi színező kapcsán. Az Everybody Needs Art kiállítóterében április 6-án nyílt legújabb kiállítása, ahol az Absolut is jelen volt. A lenti interjúban nemcsak ezekről az új munkákról mesélt nekünk, hanem arról is, hogy mit jelent számára művésznek lenni, mi az a plusz, amit megtalált Berlinben (2016. óta a német fővárosban él.- a szerk.), és miért lett diplomamunkájának fő témája a fehér ember kiváltsága.

ja_nos_bru_ckner_stupid_things_ena_viewing_space_budapest_6.jpg

Stupid Things @ ENA Viewing Space, Budapest / kiállítás nézet

 

A nehezebb témák után most csupa “hülyeséggel” foglalkoztál; ennek az eredménye a Stupid Things/Hülyeségek kiállítás az ENA Viewing Space-en. Bencze Peti már elmondta a vele készített interjúban, hogy mit takar ez a név, de azért a te szemszögedből is érdekel minket.

Az elmúlt években tényleg alámerültem néhány nehéz témában, így aztán jött az ötlet, hogy jó lenne most egyszerűen csak hülyeségekkel foglalkozni. Végül mégsem lett annyira könnyed a mondanivaló. Mindig is szerettem úgy megkomponálni a kiállításokat, hogy ne legyenek egyoldalúak. Így aztán ahogy kezdett összeállni a kiállítás anyaga, felbukkantak olyan témák is, amik még mindig passzolnak a koncepcióba, de valami más is megmutatkozik bennük. Ahogy a kiállítás leírásában is írom, ez az a fajta hülyeség, amikor az ember elveti azt, ami a sikert, a társadalom által elfogadottat, elvártat, racionálisan helyeset jelenti, amikor ezeknek a szabályai felfüggesztésre kerülnek. Kétféle hülyeségről van itt szó: az egyik, amikor én állítom valamiről, hogy hülyeség, és én ezeket meg is festettem, a másik pedig egy installációban testesül meg, és olyan dolgokról szól, amikre a társadalom „józanesze” mondaná azt, hogy hülyeség. Számomra viszont értékes és emberi teljesítményekről szól. Ez pedig fontosabb is, mint az első felvetés, mert nagyon emberinek és inspirálónak érzem.

bru_ckner_ja_nos_haza_2019_akril_airbrush_48x61_cm.jpg

Brückner János: Haza (2019, akril,airbrush,vászon, 48x61 cm)

Mik ezek?

Az egyik fő inspiráció John Kilduff, festőművész, aki elképesztő figura. Többek között volt egy showja a TV-ben, ahol véghezvihetetlen feladatot állított maga elé: egyszerre edzett egy futópadon, festett csendéletet egy virágról, készített egy egészséges turmixot és közben fogadta a betelefonálók hívásait. Ebből egy csodálatos káosz alakult ki, amit én nagyon szép műnek tartok. Egyszer kint voltam az USA-ban, és meglátogattam Los Angelesben. Mutatott egy csomó képet, és beszélgettünk arról, hogy ő milyen festőket tart fontosnak. Megmutatta a házi könyvtárát, mesélt a West-Coast festészetéről, és akkor mondta, hogy ő is, ahogy a kedvenc albumaiban szereplő művészek, azt a pontot keresi, amikor el tudja vetni a konvenciókat és ki tudja mondani, hogy nem érdekli más véleménye – ahogy a kiállítás szövegében is olvasható: “Elérni a festészetben azt a pontot, amikor azt mondjuk, bassza meg, ez most így lesz és kész, nem érdekel.”. Az installációban olvasható lesz még Szent Valecza László néhány töredéke. Ő igazi ikon számomra! Ugyanitt szerepet kap a Taródi-vár is, amit Bolondvárnak is hívtak. Taródi István 50 éven keresztül egymaga építette fel, amihez a becslések szerint 150 vagonnyi követ használt fel. Már eleve a tény, hogy valaki az 50-es években nekiáll egy középkori vár megépítésének elég abszurd, ugyanakkor hatalmas emberi teljesítmény is egyben. Ennek az installációnak a címe azért lett a „Nehéz és drága”, mert ezek szó szerint és átvitt értelemben is nehéz és drága dolgok.

Tovább
süti beállítások módosítása