Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy város a benne élőkben mutatkozik meg igazán

Absolut Budapest


Szabadság keretek között - Interjú Csató Józseffel

2019. február 21. - absolut_hu

csato_jo_zsef_portre.jpg

Csató József jó példa arra, hogy az emberek fejében élő bohém, káoszban élő festőművész képének sok esetben nincs köze a valósághoz. Ő például reggel kel, tízre már biztos a műteremben van, és délutánig dolgozik, ahogy mindenki más; annyi különbséggel, hogy színeket kever, vásznat fest, vág, ragaszt. Azt mondja, kellenek a keretek ahhoz, hogy az ember haladni, fejlődni tudjon; és ő már a kezdetek kezdetén kialakította magának a napi rutint, ami segít balanszban maradni. A ma nyíló Floral Centrepiece kiállításon tőle is láthatunk egy képet, addig pedig bevezetőnek itt egy interjú, amiből az is kiderül, hogy a festésen kívül mi érdekli még nagyon, vagy, hogy mi Budapesten a kedvenc reggeliző helye.

2004-ben költöztél be a műtermedbe, azóta több, mint tíz év eltelt. Mennyit változott a művészeted azóta, hol tartasz ahhoz képest, ami akkor a fejedben volt?

Az a 2004-es év amúgy is fontos, mert akkor voltam Nürnbergben is. 2005-ben végeztem volna Maurer Dóránál a Képzőn, de a kintlétem miatt csúszott egy évet a dolog, így végül 2006-ban diplomáztam. De ha tíz évvel ezelőttre tekintünk vissza, ott is történt egy fontos dolog, hiszen akkor született a kisfiam, és akkor egy fiatal apuka voltam, aki figurális képeket festett, most pedig egy idősebb apuka, akinek azóta lett egy kislánya is, és már nemcsak figurális festményeket készít. Akkoriban nem volt jellemző rám a nagyon tudatos építkezés, hanem hagytam, hogy történjenek a dolgok, és szerencsére csupa jó történt.

Említetted, hogy kicsit elkanyarodtál a figurális ábrázolástól. De ez nem végleges, ugye?

Az igazság az, hogy szeretem megtartani azt a szabadságot, hogy azt csinálok, amit akarok. Pont azért építettem le tudatosan egy időben a figurákat, hogy ne legyen az a pont, amit sokszor látok magam körül, hogy az embereket beskatulyázzák. Én például nem akartam életem végéig kaktuszokat festeni. Amikor azt érzem, hogy valami már rutinszerűbben megy, akkor szépen változtatok. Nekem fontos, hogy időről időre meglepjem magam, ehhez viszont lépni kell alkalmanként. A figurákat viszont nem hagytam el teljesen, csak kevesebb van belőlük.

Nálad hogy folyik le egy ilyen fajta váltás? Szenvedősen vagy pont, hogy lazán, természetesen?

Inkább a türelmetlen szót használnám. Általában addig dolgozom egy képen, amíg azt nem érzem, hogy most már inkább egy újat kezdenék. Emiatt van gördülékenysége az egésznek, így nem kell megvárnom semmit, mert mindig van új kép, amin tudok dolgozni. Viszont bizonyos dolgok nálam nem feltétlenül egymás után ismétlődnek, van úgy, hogy csak pár év elteltével veszek észre párhuzamot bizonyos munkák között. Ha jobban belegondolok, a váltások sem hirtelenek és direktek, viszonylag lassan csúsznak át a dolgok egymásba. Mivel elég sokat dolgozom, teljesen természetesek ezek az átcsúszások, és legtöbbször a visszajelzés is az, hogy ez lejön az embereknek.

Tovább
süti beállítások módosítása