Tripsánszki Dávid művészetének mozgatórugója saját lelke és az élet adta helyzetek, amik hol gyötrik, hol pedig az egekbe emelik. Munkáira láthatóan nagy hatással van a pop kultúra és a street art, mégis sajátos a művészete. Képei, legyenek azok budapesti szórakozóhelyeken, műgyűjtők falán vagy éppen pólókon - Tripo kollaborált a Dorko-val is, – nagyon mélyen gyökerező gondolatokat, érzéseket közvetítenek. Mi arra voltunk kíváncsiak, hogy ki van az alkotások mögött, mi indítja be az alkotói ösztönt, és miért is annyira fontos számára szép dologokat teremteni a semmiből.
Nagyon karakteresek a képeid. Hogy alakult ki a stílusod?
A stílusom kialakulása magától történt. Nem erőltettem semmit, talán csak a legelején, mikor tudatosult bennem, hogy nem én vagyok a legjobb rajzos a földön. Tudod, ez az a kis düh, hogy nem te vagy a legfaszább. Biztos sokaknak ismerősek ezek a gyermekkori sóvárgások. Aztán beletörődtem, és ahogy a jellemem fejlődött, vonzotta a technikákat. Lépésről lépésre az élet maga alakította úgy ki a sorsom, hogy a stílusom maga az életszemléletemmé és életmódommá váljon. Nyíregyházáról indultam, gördeszkás voltam. Ha most nagyon röviden összegeznem kéne, hogyan jutottam idáig, csúnya szóval élnék; sokat szívtam. De úgy rendesen! Nem szeretek a múltban élni, nagyon hajlamos vagyok rá, ez sokszor rányomja a bélyegét arra, hogy érzem magam, de most jó kedvem van. Szóval sokat szenvedtem, nem volt egyszerű, most sem az, de itt vagyok. Most jó!
Szinte minden képedben van egy csavar, egy részlet, ami megbontja a harmóniát. Ez mennyire tudatos; előre tervezel vagy spontán alakítod ezeket?
Minden képem koncepcióját, térben való elhelyezkedését előre megtervezem; fekete – fehérben, Phototosopban, szinte papírmetszettként. Ez körülbelül olyan, mintha egy óvodás kisgyerek összevágna lapokból egy Kariajit anyunak. Eléggé rosszak. Látnod kellene néhány megrendelőm arcát, amikor megmutatom nekik! Szörnyű! (nevet) Többször gondoltam azt, hogy na, most fogják visszamondani a megrendést. Nem értik, hogy lesz ebből az, amit megbeszéltünk. A harmónia megbomlása akkor keletkezik be, mikor a megrendelő agyát, szívét, bizalmát elnyerem. Amikor elhiszi, hogy képes vagyok rá, és az élet azért vezette hozzám, hogy ahogy én mondom, egy szakrális energiapontot helyezzek el a lakásában vagy éppen a helyére. Amikor ez megvan, kezdődhet az alkotás maga. Nehéz folyamat ez, és súlyos lelki dolgok jönnek ki. Azért általában nem szép és kedves dolgok jönnek ki, és a végén mindig nagyon boldog mindenki. Sokszor előfordul, hogy kések egy képpel. Ennek az az oka, hogy emberek nem képeket vesznek tőlem, hanem egy adott életciklusom lelki lenyomatát. Talán ez adja azt a plusz csavart, amit említettél.