Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy város a benne élőkben mutatkozik meg igazán

Absolut Budapest


VENDÉG: ISIS SALAM

2016. november 30. - absolut_hu

isissalam.jpg

December 2-án egy igazi energiabomba érkezik a Homerun vendégeként a Fogasházba. Isis Salam, aki magát csak a fekete katemossként jellemzi, nem vacakol, ha zenéről van szó. Szívét-lelkét beleadja, és megtesz mindent, hogy bebizonyítsa, hogy a csajoknak is van helye a DJ pultban. Kemény, szókimondó, a pénteki bulin valószínűleg sokan keresik majd az állkapcsukat a padlón.

Mi volt az első olyan élményed, ami hatására a zene mellett köteleződtél el?

Amikor először LA-be mentem, hogy elkészítsek egy tracket Pharrellel (Pharrell Williams- a szerk.), Masia One-nal és a Game-mel. Ott találkoztam egy női producerrel Rayna Zamellel. Előtte még sosem dolgoztam női producerrel vagy hangmérnökkel, ő mutatta meg a DAW-t és a Logic 9-t (mindkettő zenei software – a szerk.), és elég tisztán a tudtomra adta, hogy a csajok is lehetnek olyan jók, mint a pasik, ha nem jobbak. Ott akkor egy nagy adag önbizalmat és tudatosságot kaptam tőle. Azóta mindenféle félelem nélkül csak olyan zenét írok, ami igazán boldoggá tesz.

Hogy látod a zenei színteret most? Könnyebb vagy nehezebb érvényesülni DJ-ként?

Bevallom őszintén, megpróbálok nem foglalkozni a zenei piaccal. Még mindig erős a szexizmus, sőt, a rassziszmus sem ritka- ezzel mind meg kell küzdenem, nem beszélve a növekvő stream piaccal, és azzal, hogy mindent túltolnak. Ma már sokkal fontosabb, hogy gyorsan kiadj egy számot, ami aztán egy hétig fent van a listákon, minthogy olyan zenét csinálj, ami megállja a helyét később is, esetleg örökre szól. Ma már mindenki DJ. Én jobban szeretem magamat zenei kurátornak hívni. Szerencsés vagyok, hogy annak idején Kool Herc a saját Cadillacjén vitt körbe Harlemen, miközben beavatott a fontos zenetörténeti momentumokba. Annál sokkal jobban tisztelem a zenét, az alkotást, minthogy eladjam magam a pénzért. A nap végén ez egy kétélű fegyver: egyre több hely nyílik meg a független művészek előtt, csak az a baj, hogy mindenki ugyanazon az ajtón akar bemenni. Ennek ellenére hálás vagyok, kicsit több, mint tíz éve vagyok benne a játékban, ami alatt rengeteget tanultam és sok mindent csináltam. Elég idő ahhoz, hogy most már tényleg csak az érdekeljen, hogy olyan zenét játsszak, ami melegséggel tölti el a szívemet.

Mi jelenti számodra a fő inspirációt?

Sylvester, Grace Jones, a Black Girl Magic (ez egy mozgalom, ami a fekete nők szépségét és tehetségét ünnepli – a szerk.) és Phyliss Hyman.

Érdekel, mit gondol Isis Selena Gomezről?

Tovább
süti beállítások módosítása