Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy város a benne élőkben mutatkozik meg igazán

Absolut Budapest


VENDÉG: ISIS SALAM

2016. november 30. - absolut_hu

isissalam.jpg

December 2-án egy igazi energiabomba érkezik a Homerun vendégeként a Fogasházba. Isis Salam, aki magát csak a fekete katemossként jellemzi, nem vacakol, ha zenéről van szó. Szívét-lelkét beleadja, és megtesz mindent, hogy bebizonyítsa, hogy a csajoknak is van helye a DJ pultban. Kemény, szókimondó, a pénteki bulin valószínűleg sokan keresik majd az állkapcsukat a padlón.

Mi volt az első olyan élményed, ami hatására a zene mellett köteleződtél el?

Amikor először LA-be mentem, hogy elkészítsek egy tracket Pharrellel (Pharrell Williams- a szerk.), Masia One-nal és a Game-mel. Ott találkoztam egy női producerrel Rayna Zamellel. Előtte még sosem dolgoztam női producerrel vagy hangmérnökkel, ő mutatta meg a DAW-t és a Logic 9-t (mindkettő zenei software – a szerk.), és elég tisztán a tudtomra adta, hogy a csajok is lehetnek olyan jók, mint a pasik, ha nem jobbak. Ott akkor egy nagy adag önbizalmat és tudatosságot kaptam tőle. Azóta mindenféle félelem nélkül csak olyan zenét írok, ami igazán boldoggá tesz.

Hogy látod a zenei színteret most? Könnyebb vagy nehezebb érvényesülni DJ-ként?

Bevallom őszintén, megpróbálok nem foglalkozni a zenei piaccal. Még mindig erős a szexizmus, sőt, a rassziszmus sem ritka- ezzel mind meg kell küzdenem, nem beszélve a növekvő stream piaccal, és azzal, hogy mindent túltolnak. Ma már sokkal fontosabb, hogy gyorsan kiadj egy számot, ami aztán egy hétig fent van a listákon, minthogy olyan zenét csinálj, ami megállja a helyét később is, esetleg örökre szól. Ma már mindenki DJ. Én jobban szeretem magamat zenei kurátornak hívni. Szerencsés vagyok, hogy annak idején Kool Herc a saját Cadillacjén vitt körbe Harlemen, miközben beavatott a fontos zenetörténeti momentumokba. Annál sokkal jobban tisztelem a zenét, az alkotást, minthogy eladjam magam a pénzért. A nap végén ez egy kétélű fegyver: egyre több hely nyílik meg a független művészek előtt, csak az a baj, hogy mindenki ugyanazon az ajtón akar bemenni. Ennek ellenére hálás vagyok, kicsit több, mint tíz éve vagyok benne a játékban, ami alatt rengeteget tanultam és sok mindent csináltam. Elég idő ahhoz, hogy most már tényleg csak az érdekeljen, hogy olyan zenét játsszak, ami melegséggel tölti el a szívemet.

Mi jelenti számodra a fő inspirációt?

Sylvester, Grace Jones, a Black Girl Magic (ez egy mozgalom, ami a fekete nők szépségét és tehetségét ünnepli – a szerk.) és Phyliss Hyman.

Érdekel, mit gondol Isis Selena Gomezről?

Tovább

VENDÉG: 2CV

A HOMERUN novemberi vendég DJ-i

2cv_02.jpg

Az amszterdami DJ duó november 4-én, pénteken nemcsak a lemezeket pörgeti fel a Fogasházban, hanem a hangulatot is! Nem ismered még őket? Csak pár dolog bevezetőnek: a Dutch Disco bulijaikon túl szigorú és masszív hangzásukról ismertek, és egyszerre posztdiszkó, acid house és a techno, amit játszanak. A többi pedig itt kiderül:

Mi volt az első olyan élményed, ami hatására a zene mellett köteleződtél el?

Martijn: Már nagyon fiatalon hatalmas lemezgyűjteményt sikerült felhalmoznom. Ráadásul sokféle zenét.

Guido: Talán az a pont volt, amikor rájöttem, hogy milyen brilliáns lemez a Blood Sugar Sex Maxic. (a Red Hot Chili Peppers egyik korai lemeze- a szerk.) Főleg John Frusciante hangzásával, gitárosként is nagy hatással volt rám. Lehet, hogy nem sok köze van ahhoz a dance zenéhez, amit ma csinálunk, de az biztos, hogy fontos hatásom.

Hogy látod a zenei színteret most? Könnyebb vagy nehezebb érvényesülni DJ-ként?

Martijn: Azt gondolom, hogy most könnyebb kiemelkedni bizonyos rétegzenei színterekből, de a mainstream az teljesen más.

Guido: Nem is tudom megfogalmazni, hogy mi valójában a siker. Abból élni, hogy zenélsz? Az szinte lehetetlen, de bőven kárpótol, hogy el tudom juttatni a zenémet a világ minden részére. És pont emiatt sokkal könnyebb a világ különböző pontjain játszani. Ez számomra egy hihetetlen nagy fejlődés, amitől sokkal sikeresebbnek érzem magam. (kacsint)

Olvasd el a holland DJ páros válaszait!

Tovább

VENDÉG: CLAAP

A HOMERUN októberi vendég DJ-je

teaser-1007.jpg 

CLAAP Franciaországból érkezik október 7-án pénteken a Fogasházba, hogy megmozgasson minden lábat, amit beindít az elektronikus zene! Előtte viszont ismerkedtünk kicsit a zseni DJ-vel. Jöjjenek a kérdések és a válaszok.

Mi volt az első olyan élményed, ami hatására a zene mellett köteleződtél el?

Egy dobszóló, amit egy big band koncertjén hallottam 12 évesen a szülővárosomban. Addig zongoraórákat vettem, de amikor megláttam a dobos fickót ilyen fantasztikus elánnal ütni a hangszerét, odafordultam a papámhoz, és azt mondtam: “Ezt akarom csinálni.” A koncert után odamentem a pasihoz, és megengedte, hogy megnézzem a cuccát. Voltak elektronikus dob padjai is, és S950-eséből elég őrült hangok jöttek. Emlékszem, volt egy full rackje tele samplerekkel, kompresszorokkal, egy keverővel és mindenféle izgalmas kütyüvel. Elmagyarázta, hogy mi hogy működik, és mivel már akkor nagy geek voltam, teljesen lenyűgözött a dolog. Teljesen belezúgtam ezekbe a cuccokba. Ez az élmény véglegesen meghatározta a későbbi zenei karrieremet: teljesen odavagyok a különböző ritmusokért, és minden olyan eszközért, amivel elképesztően őrült dolgokat lehet kreálni. Egyébként a találkozás hatására a következő héten már dobórákat vettem a zeneiskolában.

Hogy látod a zenei színteret most? Könnyebb vagy nehezebb érvényesülni DJ-ként?

Sosem volt egyszerű, és most sem az. Már eleve az sem könnyű, hogy olyan cuccokhoz juss, amikkel különleges zenét tudsz létrehozni. Ez egy folyamatos küzdelem. Emlékszem, a kezdetektől fogva keményen gyűjtöttem a pénzt a különböző eszközökre, szintikre, programokra és minden szarságra, ami a zenémhez kell. Most már szinte minden elérhető online, ami azt eredményezi, hogy boldog-boldogtalan zenét szerez, és a dalaival bombázza az embereket. Viszont sajnos a legtöbb nem jó. Ezáltal most az az egész nehézsége, hogy kitűnj ebből a fajta zajból. Minden korszaknak megvan a maga hátránya, sosincs semmi ingyen.

Ismerd meg jobban a francia DJ-t!

Tovább
süti beállítások módosítása