A II. Magyar Klipszemle Absolut Budapest díját Pajor Tamás Szeretem Pestet videója nyerte. Ez a közönségdíj egyértelműen mutatja, hogy művészete nagy hatással van az emberekre. Mindez lehet azért, mert dalaiban örök emberi értékek, gyakran felmerülő kérdések jelennek meg, ez pedig sok mindenkit megmozgat, elgondolkodtat. Pajor Tamás szinte legendaként van jelen a kortárs zenében, bár ő ezzel lehet vitatkozna. Rengeteg mindenkit megihletett, szövegei olyan zenészek, művészek munkásságára volt hatással, akik különböző műfajokban értek el nagy sikereket. Kétség nem férhet hozzá, hogy az egyik legmeghatározóbb művészünk. Rengeteg anyag található róla a neten, számos interjú foglalkozott a különböző korszakaival és megtérésével. Mi most különböző témákból csipegettünk a vele való találkozás során, ő pedig őszintén, nyíltan és lelkesen mesélt nekünk, így most jöjjön a vele készült interjú, a teljesség igénye nélkül.
Tudom, hogy elsősorban szövegíróként definiálod magad, de érdekelne, hogy milyen zenei hatásokkal találkoztál már akár gyerekkorodban, amik aztán azt eredményezték, hogy elköteleződtél a zene mellett?
Először is reflektálnék a kérdés első felére. A kettő elválasztása nem annyira egyszerű és egyértelmű, mint amennyire megpróbálom ezt megtenni, pont abból fakadóan, hogy legtöbbször nem differenciálnak közöttük, és elsősorban zenészként közelítenek hozzám. Én ilyenkor a kettő közötti különbséget szoktam hangsúlyozni. Egyébként ezt mindig egy kicsit finomhangolni kell, főleg most, Bob Dylan Nobel-díja tükrében. Pont a minap írtam erről egy cikket. Nála is az a fantasztikus, hogy a zene és a szöveg egy koherens egységet képez, és pont ő és még néhányan tették ezt a műfajt azzá, ami egyszerre képviseli a magasművészetet, és közben a popularitás igényeit is kielégíti. Én mindig is erre törekedtem. Ez viszont zene nélkül elképzelhetetlen, legalábbis a zenének azon formája nélkül, amit dalnak nevezünk. Mert a dalban a szöveg és a zene együtt hoz létre egy olyan minőséget, ami korábban külön-külön nem létezett. Tulajdonképpen a dal a zene nyelve, a zene verbális manifesztuma. Ezért tartom nagyon fontosnak külön a zenét is.
És természetesen a zene és a dal szeretete indított el annak idején a rock szövegírás felé. Már kisgyerekkoromtól rengeteg emlékem van, hiszen apám is nagy kedvelője volt a műfajnak. Emlékszem, folyamatosan szólt a szalagos magnó. Ott volt Elvis, a Beatles, a Creedence Clearwater Revival, Neil Diamond, Tom Jones vagy Berry White; mindenki, aki a 70-es években meghatározó volt. Ebből adódóan azt gondolom, hogy a zenei ízlésem már akkor gyerekként kialakult, és nem tinédzserként, amikor már önmeghatározó identitással a hard rock, a heavy metal akkor alakuló világa mellett törtem lándzsát, és a Deep Purple meg a Led Zeppelin volt az irányadó. Vagy később, amikor fiatal felnőttként magával ragadott a punk és a new wave. Egyébként azóta rájöttem arra, hogy már akkor éreztem ezekben a zenékben valami idegenséget, egy olyan sötét tónust, ami a lelkemet taszította, de akkoriban úgy gondoltam, hogy ezt sikk képviselni. Tulajdonképpen én már ebben az időben is inkább dallamorientált zenét csináltam, és annak a bukéját, amit most képviselek, pont az adja, hogy én a hagyományos értelemben vett populáris zeneelőállításra teljesen alkalmatlan vagyok. Nem rendelkezem azzal az énekhanggal, arccal vagy attitűddel, ami komolyanvehetően meg tud jeleníteni például egy szerelemről szóló dalt vagy el tud énekelni egy klasszikus sanzont. Valószínűleg közröhej tárgyává tenné a próbálkozást, úgyhogy ez az adottság eleve determinálja a dalaimat. A másik pedig az, hogy a mi kis kelet – európai világunkban kevés a szó szoros értelmében vehető valóság. Itt gyakran átértélmezetten, sokszorosan csavartan és idézőjelben kell érteni a dolgokat, és ennek az idézőjelnek a nyomait viseli magán az én művészeti attitűdöm, mert annak ellenére, hogy van olyan, amiben feltétel nélkül, gyermekien hiszek, ami egyébként az én legbelső alkatom, talán úgy védekezem a cinizmus és a kívülről felém törő, a lelkemet megkeményíteni akaró erők ellen, hogy én teszem idézőjelbe azokat a dolgokat, amelyek a valóságban nem őszinték. Inkább ezt teszem, mintsem hogy becsapott legyek általa. Szóval ezért van humorral és iróniával átitatva a dalaim jelentős része. Persze közben sokszor megjelenik az őszinte vállalásnak a kategóriája is, és úgy látom, hogy általában ez az oldalam hat jobban az emberekre. Mert abban jobban önazonos vagyok, őszinte, romantikus, a jót kereső, és abban hívő emberként.
Amit még eddig nem olvastál Pajor Tamásról!
