Valószínűleg sokan ámulattal nézték a színes tűzfalrajzokat tíz évvel ezelőtt, amikor az azóta életre kelt bulinegyed még csak bontogatta a szárnyait. Ma már egész évben pezseg az éjszakai élet, sajátos hangulat uralkodik a belső kerületekben. Az azóta szép számmal látható falfestmények pedig ennek a milliőnek a részévé váltak. A street art mindig is a nagyvárosok szerves része volt, még akkor is, ha a graffitik többségére legtöbben vandalizmus melléktermékeiként tekintenek. Igaz, a graffitik habár egy kor lenyomatai, mégiscsak az adott szubkultúrának szólnak, a laikusok sok esetben nem is tudják értelmezni azokat. Az urban art ennél jóval nagyon sprektumú utcai művészet. Nádudvari Noémi, a Színes Város művészeti kurátora pont tíz éve dolgozik azon, hogy legitimizálja a városi művészetet, a Blitz Galériával közösen pedig most be is viszik az aukciósház falai közé. Vele és a projekt vezetőjével, Novoszádek Péterrel beszélgettünk a szeptember 6-i Urban Heroes kiállítás kapcsán.

Kik ezek a városi hősök, és mit tesznek hozzá a mi Budapestünkhöz?

Noémi: Péterék megkerestek, hogy szeretnének egy street art témájú kiállítást. Aztán ahogy elkezdtünk róla beszélgetni, a javaslatomra inkább az urban art irányába indultunk. Én amúgy is jobban szeretem ezt a kifejezést, mert ez kinyitja a lehetőségeket, és kevesebb félreértésre is ad okot. A legtöbb esetben, ha valaki meghallja a szót, hogy street art, egyből a graffitire asszociál, ami valljuk be, még mindig sokak fejében egyenlő a vandalizmussal.

Pedig graffiti és graffiti között is van különbség?

Noémi: Persze, ugyanúgy vannak és lesznek korszakai, illetve stílusirányzatai. Noha még a klasszikus művészettörténet nehezen fogadja be, illetve értelmezi a graffitit, fontos lenyomatai az adott társadalomnak.  Akár ha csak a barlangrajzokat vesszük, jól látszik, hogy ez a fajta jel hagyási vágy  hosszú időre nyúlik vissza, egyszerűen kódolva van az emberbe. Nagyon régóta azon dolgozom, hogy az utcán való alkotást sikerüljön jobban kontextusba helyezni az emberek számára. Ez a célja a Színes Városnak is, értem ezalatt a tűzfalfestő fesztivált és a többi projektet, amiken az elmúlt években dolgoztam.  

Karai Ákos, a Mazel Tov bartendere Espresso Martini twistjét Absolut Extrakttal készítette el nekünk; ehhez adott még egy különleges tequilla alapú csokilikőrt is, amit narancshéjjal infúzált, hogy még karakteresebb ízhatást kapjon.

Saját szavaival:

A koktél tetejére az egyik desszertünkhöz használt linzer-tészta alapú kardamom homokot szórtam. Úgy gondolom, nagyon jól kiegészíti ezt a finom desszertitalt.

Karai Ákos született vendéglátós. Azt mondja, hogy ő az emberekért van; hogy ne csak étellel, itallal jól lakottan, hanem élményekkel induljanak haza a Mazel Tovból az eltöltött pár óra után. A közel-keleti finomságairól híres étterem, ahol a XXI. századi kozmopolita milliő jól megfér a történelemmel átitatott kopott falak mellett folyamatos inspirációt nyújt Ákos számára, akit leginkább honvágya vezetett haza külföldről. Azt mondja, hogy most jó itt; szemtanúja Budapest fejlődésének, és még ha van is hova tovább, ő bízik abban, hogy ahogy a város képes lépésről lépésre egyre jobbá válni, a benne élők is követik ritmusát. A lenti interjúban beszélgettünk hazai vendéglátásról, szó esett sörös koktélokról, szakmai alázatról, és azt is megtudtuk, hogy milyen a bartender, ha édesszájú.

Mi vonzott téged a bárpulthoz és mi volt az, ami miatt a bartender hivatást választottad?

Öt évig felszolgáló voltam, aztán két évet külföldön töltöttem, és amikor visszajöttem, akkor gondolkoztam el azon, hogy tulajdonképpen szeretem a vendéglátást, szeretek emberekkel foglalkozni. A felszolgálásban viszont hiányzott a produktum, hogy létrehozzak valamit, amivel boldoggá, elégedetté tudok tenni másokat. Nagyon tetszett már akkor is a bartenderség, a pult mögötti élet, a pörgés; jó volt nézni, ahogy dobálják az üvegeket. (nevet) Szerintem ez elég sok emberben elindítja a fantáziát, sokan ki is kipróbálják magukat a pult mögött. Nálam ez a pillanat 2014-ben jött el. Elvégeztem egy mixer-tanfolyamot a LAB oktatásában. Emlékszem, amikor elkezdtem dolgozni pultban, még nagyon esetlen, tapasztalatlan voltam, próbáltam felhasználni azt, ami még a felszolgálásból rám ragadt. Szerencsére egy nagyon jó, inspiráló közegbe kerültem, ahol rövid idő alatt nagyon sokat tudtam fejlődni, tudásban is és gyakorlatban is. Aztán egyszerűen benne ragadtam, mert nagyon szeretem csinálni!

Ha te választhatod meg az alapanyagokat, akkor mivel dolgozol szívesen? Mik azok, amik a leginkább közel állnak hozzád?

Teljesen vendégfüggő. Én az emberismeretben látom az egésznek a kulcsát. Már amikor bejön egy vendég, akkor nagyjából be kell tudni határolni, hogy milyen ízeket szeret, utána pedig el kell tudni beszélgetni vele arról, hogy neki illetve nekem mi az elképzelésem. Elindul egy kis activity, és ebből próbáljuk kihozni a maximumot.

Személy szerint milyen ízvilág áll a legközelebb hozzád?

Nagyon édesszájú vagyok! Azt mondják, hogy az ízlésvilág a korral fejlődik; hát nálam nem! (nevet) Én megmaradtam teljes mértékben édesszájúnak, ami nem feltétlenül előny, de hátránynak sem mondanám a szakmában. Épp ezért az italaim nagy része is inkább ezt a világot képviseli, persze semmiképpen nem öncélúan. Azért a tapasztalatok alapján a legtöbb ember alapvetően szereti az édes ízt, csak meg kell találni, hogy milyen tálalásban.

Milyen összetevők azok, amikkel gyakran dolgozol?

Nagyon szeretek például tojásfehérjével dolgozni, mert nagyon jó textúrát ad az italnak. Lágy, krémes lesz tőle. Aztán ott a passió gyümölcs, a zeller vagy a koriander.

 Fotó: Fodor Kinga - Three Wolves Studio 

Az Absolut mindig is szeretett olyan dolgok mellett kiállni, amik ha merészen is nyúlnak érzékeny témákhoz, erőt és bátorságot adnak az embereknek, hogy kiteljesítsék önmagukat. A YOULI zenekar Better Than Me dala arra próbálja felhívni a figyelmet, hogy milyen sérüléseket tud okozni egy gonosz megjegyzés, egy rosszul kimondott kritika. Az Absolut büszkén állt a YOULI mögé, és segített a számra készült videóklip elkészítésében, amit a Keyframe Productions-zel közösen álmodott meg a márka és a zenekar.

Nézd meg milyen lett!

Bármilyen zűrzavaros időket él a világ, az Absolut szereti optimistán szemlélni a dolgokat, és hisz abban, hogy mi, emberek jobbá tudjuk tenni a saját és mások életét. Így minden olyan kezdeményezést támogat, ahol az alkotásé a főszerep, és ahol pozitív történetek születhetnek. A 80-as évek óta több, mint 500 művésszel dolgozott együtt, egyúttal teret adva a művészetnek a kiállítótereken kívül is. A sor Andy Warhollal indult, és olyan nevekkel folytatódott, mint Keith Haring, Kenny Scharf, Ellen Von Umwerth, Deadmau5 vagy Mickalene Thomas, hogy jelen korunk nagy művészeit se felejtsük ki a listáról.

A márka 2017 őszén indította Create A Better Tomorrow, Tonight kampányát, amire Gaia Gilardini, a brand kommunikációs igazgatója különösen fontos és izgalmas pillanatként tekint, hiszen magában foglalja, amiben a márka a kezdetek óta hisz; hogy a kreativitás ereje jelenti a szikrát a világ fejlődéséhez. Valójában ez az, amit az Absolut el szeretne érni, bármibe is kezd bele.

Októberig még várnunk kell a következő Absolut StudioFlow kerekasztalbeszélgetésre, de nagy örömünkre a nyár sem múlik el nélküle; a Stílusos ART Piknik keretén belül Győrben valósul meg augusztus 18-án. A felállás a megszokott: Csalár Bence kérdez, különleges, tehetséges művészek pedig válaszolnak. A különkiadás helyszíne, Győr városa az elmúlt időszakban rohamléptekben fejlődik, és ez meglátszik a különböző kulturális, művésztei és design eseményeken is. A kultúra és annak fontossága kétségtelenül már a levegőben is tapintható. A szombati beszélgetés témája a divat, design, valamint művészet hármasa köré épül. Az asztalnál pedig négy inspiráló vendég osztja meg véleményét: Tánczos Anita (TANCZOS) divattervező, Balogh Petra (Artep) divattervező és a Lemon store - Győr alapítója, Fehér József textiltervező, iparművész és Halmi-Horváth István festőművész. Természetesen mi is beszámolunk majd róla itt. De addig is ismerkedjetek meg a négy művészből hárommal.

Balogh Petra 2012 őszén alapította Artep néven saját brandjét, ami mostanra a legtöbb hazai divatmagazinban szerepelt már, és olyan meghatározó szakmai eseményen is találkozhattunk már vele, mint a #MarieClaireFashionDays. 2016-ban Petra újabb szintet lépett, és belevágott egy győri design üzletbe; A Lemon Storeban húsz magyar tervező darabjait kínálja az egyediségre vágyó győri közönség számára. Nemcsak boltjáról és márkájáról mesélt nekünk, hanem szeretett városáról is.

Mennyien kételkedtek a Lemon Store sikerében, amikor megnyitottad az üzletet Győrben? Egyáltalán milyen reakciókat váltott ki? Mennyire érezték létjogosultságát az emberek egy magyar tervezői boltnak egy vidéki városban, és benned milyen érzések voltak?

Szerintem mindenki kételkedett, és a mai napig gyakran kapom a kérdést, hogy megéri-e ezt csinálni Győrben, hiszen itt eddig nem volt kialakult kultúrája a magyar divatnak, és vállalni az úttörő szerepét elég vakmerő dolog. Az üzletet, a kis magyar márkák terjesztését és magát a divattervezést szívügyemnek érzem, és mikor belevágtam az üzletnyitásba ugyan volt sejtésem róla, hogy nem lesz könnyű, de a lelkesedés akkora volt, hogy ész érvekkel nem igazán tudtak lebeszélni róla. Ezt kizárólag eltökélten és szerelemmel lehet csinálni, hiszen ha csak a számokat nézzük az elmúlt két évben lett volna alkalom megkérdőjelezni az üzlet létjogosultságát, de minden kezdő vállalkozáshoz nagy türelem és óriási kitartás kell, főleg ha egy ilyen nem mindennapi és viszonylag szűk réteget célzó dologba kezd az ember. A kitartás azonban idővel kifizetődik, és remélem ezt már a kételkedők is beismerik!

Mi alapján választod ki a magyar tervezőket, akiknek a darabjai kaphatóak nálatok? Milyen gyakran kerülnek újdonságok az üzletbe?

Fontos szempont, hogy az üzlet kínálata egy egységes képet alkosson. Ezt az egységet arra a fonalra fűztem fel, hogy az a nő, akit célközönségként vizualizáltam, minden élethelyzetre találjon nálunk jól variálható darabokat, az irodától egy koktélpartiig, hétvégi kirándulástól akár egy gálaestig, vagy ha éppen nem talál, akkor készítünk neki. Ennek megfelelően olyan márkákat válogattam össze, akik hasonlóan nőies attitűdöt árasztanak, de más-más alkalomra szólnak a ruháik illetve kiegészítőik, így nem lesznek egymás konkurensei. Ami pedig még fontos szempont a nálunk kapható márkák kiválasztásánál, az az egyediség. Olyan tervezőkkel dolgozunk, akik kisszériás kollekciókat készítenek, hiszen ez egy olyan kicsi piacon, mint a győri az egyik legfontosabb szempont. Több, mint húsz tervezőnk van már az üzletben, mindenki eltérő ritmusban dolgozik, ezáltal folyamatosan kapok újdonságokat, hetente érkeznek újabb darabok, így folyamatosan megújul a készletünk.

Balogh Petra a modellekkel az Artep bemutatón a Design Hét Győr nyitóünnepségen Forrás: Artep Facebook

Hat évvel ezelőtt alapítottad meg saját márkádat, az Artepet. A kezdetekhez képest mennyit alakult az arculata? Mi adja a legfőbb inspirációt a márka esetében?

Rengeteget alakult a márka, főleg mióta Győrbe költöztem és mióta a Lemon működik. A márka első éveiben a pesti ritmusban, félévente alkottam meg a kollekciókat, és az ottani designerboltokkal álltam kapcsolatban. Mióta a győri közönséggel napi szinten találkozom, azóta sok minden megváltozott, egyrészt nem félévente jövök ki a kollekciókkal, és főleg nem dolgozom előre, hiszen annak itt semmi értelme nem lenne. A nemzetközi divatipar tendenciáját, a see now buy now elvét a mi kis győri mikrodivatpiacunkra leképezve azonnal hozom az üzletbe a legújabb, aktuális darabokat, amikből néhány darabos limitációk, vagy maximum egy-két méretsor készül. Itt, a kicsi győri piacon ez kifejezetten fontos, hiszen ha az egyediség a fő erényünk, akkor ezt komolyan kell venni. Természetesen itt is van egy íve az aktuális szezonban elkészült ruháknak, azok is tekinthetők egy kollekciónak és az inspirációs gyökerek azonosak – általában a művészet, festészet és az utazások inspirálnak -, de minden darab egy kicsit eltérő, és igyekszem ezt az irányt megtartani, mert úgy látom, hogy ez az egyediség már Győrben is érték lett, és ebben talán nekem is van szerepem.

Valószínűleg nincs olyan ember a Földön, aki ne merengett volna el azon, hogy mennyire jó lenne olyan világban élni, ahol a politikusok nem hazudnak, ahol nem bélyegzik meg az embert, ahol nem szennyezzük a környezetünket, és ahol a félelemkeltés helyett a híradások csupa szépről és jóról szólnak. Ha reálisan nézzük a dolgokat, ez lehetetlen, de miért ne játszhatnánk el a gondolattal egy pillanatra. Az Absolut pont ezt tette 2007-es provokatív kampányában az In An Absolut Worldben.

A svéd márka már többször bizonyította, hogy képes átlépni saját határait, ezzel a kampánnyal mégis egy újabb mérföldkőhöz érkezett. Ahogy már többször is tette, túllépett a megszokott ital reklámokon, amikben vonzó emberek – legyen az egy szexi nő, egy elegáns, sikeres férfi egy drága étteremben – éppen az adott terméket fogasztják élvezettel. Az Absolut bevállalta, és merészen nyúlt olyan komoly témákhoz, mint a politika, a gazdaság vagy a gender kérdés. Tette mindezt játékosan, humorral fűszerezve, néhol egy kis iróniát belecsempészve.

Fotó: Cseke Dorka

Koltay Anna és Turán Eszter körülbelül három évvel ezelőtt egy koncert kellős közepén kezdett el ötletelni egy zenei szubkultúrákból álló sorozatról. Mindkettőjük fejében ott motoszkált régóta egy álom formájában, de a megvalósítás még váratott magára, egészen a szerencsés találkozásig. Végül megszületett a BP Underground, azóta pedig túl vannak két sikeres részen. Tavaly nyáron jött ki az első, ami a punk/hardcore szubkultúrát érinti, most pedig itt a második rész, a magyar hip-hop legfontosabb kulcsfiguráival. Hogy mennyire volt meredek ötlet nőként a férfiak által dominált világhoz nyúlniuk, vagy hogy mi motiválta őket a filmek készítése során; többek között erről is szó esik a lenti interjúban, mint ahogy arról is, hogy mit jelentett számukra a ’90-es 2000-es években ezekben a szubkultúrákban benne lenni.

Több budapesti szubkultúrában voltatok, vagytok benne. Ez miért volt fontos nektek, és mi maradt meg belőle?

Eszter: Nagyon érdekes, mert nekem ez nagyjából az anyatejjel jött. Fiatal értelmiségi szülők gyerekeként úgy nőttem fel, hogy otthon jelen volt az ellenkultúra. Az apukám folyton a Fiatal Művészek Klubjába járt az Andrássy-n és többek között olyan lemezek szóltak nálunk, mint az A. E. Bizottság. Egyébként hamar elkezdett érdekelni a zene. Nagyon izgalmas közegben voltam általános iskolás, már 11-12 évesen Cure-t , Depeche Mode-ot, meg mindenféle alter zenét hallgattunk a barátaimmal. Az is nagy hatással volt rám, hogy Óbudán nőttem fel, ami a punknak és a rock and rollnak az egyik fellegvára volt. A Zichy kastély mellett lógtak a skinheadek, a rockerek és a punkok, én pedig ott tátottam a szám. Innen pedig csak egy ugrás volt kicsit később a legendás Nyugati téri Totalcar, a Moszkva tér, a hardcore-punk közeg. Inkább kívülről néztem ezt a szcénát, hisz én egy orrbavalós rocker kiscsaj voltam, de közülük kerültek ki részben a  barátaim.

Mi vonzott téged leginkább ebben az egészben?

Eszter: Ha keresed önmagad, akkor nem feltétlenül a műanyag pop világ felé fordulsz. Szerintem mindenképp ez az öndefiniálás az, ami miatt az ember elkezd szélesebb zenei spektrumot hallgatni, nézni. És a közeg is hozzásegített ehhez; a szüleim, a baráti köröm, az egész óbudai milliő, aztán a Moszkva tér, vagy akár amikor elköltöztünk II. kerületbe. Még pont beleestem abba a korszakba, amikor nem volt internet; ez az az időszak volt, amikor utána kellett menni a dolgoknak. Egészen Bécsig kellett utazni, hogy beszerezz például egy bársony Martens bakancsot. Nekem ez egyébként egy organikus fejlődés volt; ami kezdődött az alter-korszakkal, aztán irgalmatlanul gyorsan belecsöppentem a rock szcénába, majd a barátom megalapította az egyik legmenőbb magyar hardcore zenekart, akkor nyilván értek ilyen hatások is, és amúgy is, a Totalcar-ban együtt szórakozott minden szubkultúra képviselője. Aztán külföldön tanultam, lett egy amerikai barátom, és ott jött a hip-hop. Ha lehet ilyet mondani, én inkább az intellektuálisabb, főleg keleti-parti hip-hopot kedvelem, komoly üzenettekkel és társadalmi problémákkal foglalkozó szövegekkel, jazzes alapokkal. Aztán egy csomó időnek el kellett telnie ahhoz, hogy újra visszataláljak a rock zenéhez, de végül is nyilván nagyon meghatározó miket hallgat az ember tizenévesen. Szerintem egyébként teljesen belefér az, ha valaki különböző korszakaiban más szubkultúrákhoz vonzódik kicsit jobban. Az biztos, hogy nekem a munkámban is nagyon meghatározó az, hogy a saját szubjektív szűrőmön szűröm meg azt, hogy mi a jó, ki a jó. Tizenkét éves koromtól kezdve ilyen vagyok. Szerintem nagyon sok mindent hordoz magával az ember a tizenéves énjéből.  Az, hogy mindenről tudni kell, mindenhol ott kell lenni, már nyilván megszűnt, nem tudok, és nem is akarok ott lenni mindenhol, de a koncertek fontosak most is. Jó új dolgokkal találkozni a mai napig. 

Anna, a te utad hogy alakult?

Anna: Hasonlít Eszteréhez, bár tíz évvel később indult. Édesapám a beat generáció tagja volt, az első filmjét az Illés zenekarról készítette. Otthon nálunk a Led Zeppelin, az AC/DC és a Rolling Stones szólt, folyamatosan koncertekre jártunk. Először magyar rockzenéket kezdtem el hallgatni, főleg a Tankcsapda, Junkies, Auróra, Black-Out vonalat. Aztán a 2000-es évek elején az ő előzenekaraik már a kicsit keményebb zenekarok lettek, az akkor futó metal, metalcore, hardcore bandák, mint az Insane, a Subscribe, az Idoru vagy a Bridge To Solace. A rockzene keményebb ágával így találkoztam először, és aztán egyből az lett az irányom. 

A WIRE. a természet és az ember alkotta világ kapcsolatát használja fő inspirációs forrásként installációik elkészítése során. Két évvel ezelőtt a Sziget Freedom of Art pályázata által jött az ötlet, hogy készítsenek egy olyan tárgyat, ami nemcsak jól néz ki, de funkcióját tekintve is különleges. Legújabb alkotásuk a Rhythm Box idén debütál a Szigeten. És hogy miért pont a zenéhez kapcsolódik? Ez az a nyelv, amit mindenki megérti az egész világon, érzelmeket is ki lehet vele fejezni, sőt, sokszor segít kimondani a kimondhatatlant; kitűnő kommunikációs, kapcsolatteremtő és kapcsolatépítő eszköz. A csapat tagjai, Győrik Ágnes, Simon Zoltán és Lövei Attila Ági édesanyját, Bergmann Emesét is segítségül hívta, aki zeneterapeutaként mentorálta a projektet. Mi építés közben látogattuk meg őket a Hajógyári Szigeten.

Hogy kezdődött a Wire. története? Mi inspirált benneteket arra, hogy ilyen jellegű installációkat hozzatok létre?

Zoli: Ági rátalált a Sziget Art of Freedom pályázatára, és felvetette, hogy mi lenne ha pályáznánk rá. Nekem pont volt egy sulis feladatom, amit Csávás Ruzicska Tünde vezetett térbeli dinamika néven, és ezt szívesen tovább vittem volna. A feladat isnpirációjaként a természet és az ember alkotta világ kapcsolatát használtam fel, és ennek tovább gondolásából született a Négyszöglető Kerek Erdő, amit a tavalyi és tavalyelőtti Sziget Fesztiválon építhettünk fel. Azt gondolom, hogy az Art of Freedom pályázat Magyarországon szinte egyedülálló módon biztosít lehetőséget a pályakezdő művészek kibontakozására.

Hogy nézett ki a Négyszögletű Kerek Erdő, és hogy működött?

Zoli: Az installáció a természet és az indusztriális világ közötti feszültséget mutatja be. Ebben az alkotásban egy stilizált facsoporton keresztül szemléltetjük ezt a küzdelmet drót és faágak segítségével. A drótból formált geometriai testek az ember alkotta ipari világot, az ebből kifelé törekvő gallyak pedig a természetet jelképezik. A természet erőit az ember által készült dolgok nem tudják uralni, az élővilág mindig megtalálja a maga útját, ezt láthatjuk a drót rácsain keresztül minden irányba kibújó gallyaknál is. Az installáció egyes elemei külön-külön is szemléltetik ezt az örökös küzdelmet, de emellett a facsoportot úgy terveztük meg, hogy egy bizonyos pontból az elemek egy hatalmas négyzetté formálódnak. A más és más alakú testekből kialakult négyzet egyértelműen szimbolizálja azt a globálisan összeadódó indusztriális rendszert, ami a világunkban uralkodni próbál, de ebből az egyesült nagy erőből is még mindig sikerül utat törnie a természetnek. Fontosnak tartjuk a világot, amiben élünk és a természetet, ami életben tart bennünket. Szeretnénk, ha visszaszorulnának a természetet elnyomó ipari hatások. Az installációnk prezentálásául, azért a Sziget Fesztivált választottuk, mert itt a látogatók egy héten keresztül egy természetbeli környezetben élnek, így nyitottabbak annak megóvására is. Ezenfelül globálisan is szeretnénk, ha az installáció emlékét magukkal víve, eszükbe jutna a hétköznapi életben a természet megóvása.

Ennek a koktélnak az alapja a Moscow Mule. Rico azonban most nem kész gyömbérsört használt az italhoz, hanem maga állította elő azt. Stílusosan egy réz bögrében, úgynevezett mugban tálalta az italt.

Saját szavaival:

Nagyon sok olyan gép van a bárban vagy a konyhában, ami végtelen lehetőségeket ad a kreativitás megéléséhez, úgyhogy ebben az italban igyekeztem ezeket bemutatni és használni. Sous vide-áltam, gyümölcsprést használtam a friss gyömbérléhez, és a szénsavasító gépet is bevetettem.