Valószínűleg sokan ámulattal nézték a színes tűzfalrajzokat tíz évvel ezelőtt, amikor az azóta életre kelt bulinegyed még csak bontogatta a szárnyait. Ma már egész évben pezseg az éjszakai élet, sajátos hangulat uralkodik a belső kerületekben. Az azóta szép számmal látható falfestmények pedig ennek a milliőnek a részévé váltak. A street art mindig is a nagyvárosok szerves része volt, még akkor is, ha a graffitik többségére legtöbben vandalizmus melléktermékeiként tekintenek. Igaz, a graffitik habár egy kor lenyomatai, mégiscsak az adott szubkultúrának szólnak, a laikusok sok esetben nem is tudják értelmezni azokat. Az urban art ennél jóval nagyon sprektumú utcai művészet. Nádudvari Noémi, a Színes Város művészeti kurátora pont tíz éve dolgozik azon, hogy legitimizálja a városi művészetet, a Blitz Galériával közösen pedig most be is viszik az aukciósház falai közé. Vele és a projekt vezetőjével, Novoszádek Péterrel beszélgettünk a szeptember 6-i Urban Heroes kiállítás kapcsán.

Kik ezek a városi hősök, és mit tesznek hozzá a mi Budapestünkhöz?

Noémi: Péterék megkerestek, hogy szeretnének egy street art témájú kiállítást. Aztán ahogy elkezdtünk róla beszélgetni, a javaslatomra inkább az urban art irányába indultunk. Én amúgy is jobban szeretem ezt a kifejezést, mert ez kinyitja a lehetőségeket, és kevesebb félreértésre is ad okot. A legtöbb esetben, ha valaki meghallja a szót, hogy street art, egyből a graffitire asszociál, ami valljuk be, még mindig sokak fejében egyenlő a vandalizmussal.

Pedig graffiti és graffiti között is van különbség?

Noémi: Persze, ugyanúgy vannak és lesznek korszakai, illetve stílusirányzatai. Noha még a klasszikus művészettörténet nehezen fogadja be, illetve értelmezi a graffitit, fontos lenyomatai az adott társadalomnak.  Akár ha csak a barlangrajzokat vesszük, jól látszik, hogy ez a fajta jel hagyási vágy  hosszú időre nyúlik vissza, egyszerűen kódolva van az emberbe. Nagyon régóta azon dolgozom, hogy az utcán való alkotást sikerüljön jobban kontextusba helyezni az emberek számára. Ez a célja a Színes Városnak is, értem ezalatt a tűzfalfestő fesztivált és a többi projektet, amiken az elmúlt években dolgoztam.  

Mi az, ami téged mozgat ebben az egészben?

Noémi: Szerintem az utcán való alkotás egy sokkal sallang mentesebb, felszabadultabb alkotási állapot. Már eleve az nagyon érdekes tud lenni, hogy milyen felületeket választanak az alkotók. A legtöbb művész azért megy az utcára, hogy minél több emberhez eljusson a művészete. A social media felületek által pedig az utcai művészet még nagyobb teret kapott, hiszen az emberek lefotózzák az alkotásokat, felteszik az Instára, és így sok mindenkihez eljutnak. Valójában az utca egy nyitott műteremmé válik, ráadásul a művész szabadon úgy tudja megmutatni magát, ahogy van, nem kell feltételeknek megfelelnie.

Péter: Egyébként az elmúlt években észrevehető az a tendencia, hogy az utcai művészek beveszik a galériákat. Vegyük például Jean-Michel Basqiat-ot, aki graffitisként kezdte, és ma a kortárs árverező házakban művei manapság rekord leütéseket érnek el, holott valószínűleg sosem állt szándékába, hogy bekerüljön galériákba. Aztán vannak olyan művészek, akik szépen lassan átváltanak az illegális alkotásról az alkalmazott grafikára vagy a képzőművészetre, és közben páran akár meg is tartják azt a kötöttségek nélküli, akár trash jelleget, ami inkább az utcai művészetre jellemző. Londonban már vannak olyan aukciósházak, akik kimondottan street art aukciókat tartanak, hatalmas sikerrel. Mostanában pedig azt látom, hogy a nyugati árverezőházak kortárs anyagaiban a 70-es 80-as évek jellemzően magas leütési árakat elérő alkotásai mellett simán megférnek az urban art kategóriába tartozó munkák is. 

Noémi: Különböző álláspontok léteznek arra nézve, hogy az utcaművészet bekerülhet-e galériába, múzeumba, és ott mi történik vele. Fontos különbséget tenni aközött, amikor a művész tudta nelkül például eltávolítják az utcáról az alkotását és kereskedelmi forgalomba hozzák, és nem jut vissza semmi a művészhez, illetve azon esetek között, amikor a galerista vagy a kurátor felkeresi a művészt és kiállítási lehetőséget, képviseletet ajánl neki.

Péter: Felnőtt egy olyan generáció, jelen esetben a Y-generáció, aki szeretne szép tárgyak között élni, és egy olyan friss nyelvezetre vágyik a művészet terén, amit nagy eséllyel nem talál meg meg egy 19. századi alkotónál. A nagy lakberendezési áruházak polcain sorban állnak a stílusos, szépen bekeretezett „kortárs alkotások”, de ebben az esetben gyenge minőségű, kommersz tucatáruról van szó. Egyik fontos célunk ezzel a kiállítással, hogy orientáljuk a kortárs művészet iránt érdeklődőket, így felismerhetik, hogy igenis bárkinek van lehetőségű olyan kortárs munkák között élnie, melyek magas művészi minőséggel bírnak, kellően „lazák”, derűsek és egyben megfizethetőek.

Itthon ez lesz az első ilyen jellegű esemény? 

Noémi: Így kategorikusan nem lehet kijelenteni, hiszen volt már többféle próbálkozás, ha jól emlékszem, még aukció is. Azt mondanám, hogy ma Magyarországon van is street art meg nincs is. A 2000-es évek eleji nagy bumm idején sokan kimentek az utcára; ilyen volt például az 1000% csoport, akiknek elég sok munkája megjelent a belvárosban. Ebben a pezsgő időszakban volt pár galéria, akik foglalkoztak ezekkel a művészekkel, de mégis megmaradt nagyon underground szinten az egész. A csütörtöki esemény azért is érdekes, mert a szervezők már egy fiatalabb generációhoz tartoznak, akiknek teljesen más a rálátásuk a dolgokra, mint azoknak, akik eddig foglalkoztak ezzel a művészeti ággal itthon. Különösen tetszik a Blitz Galéria hozzáállásában, hogy nem azért kerestek meg ezzel a témával, mert ez most trendi, és mert most éppen nagy világcégek kollaborálnak utcai művészekkel, hanem mert felismerik ebben az egészben a művészi értéket. Ezek a munkák tökéletes lenyomatai a városi életünknek, a fiatal generáció számára pedig nagyon jó képi nyelv.

Mi alapján választottátok ki a kiállítókat?

Noémi: Fontos szempont volt, hogy különböző hátterű és stílusú alkotók legyenek. Ennek edukációs célja is van; hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy mennyire színes ez a világ. Ezzel az eseménnyel egy kicsit a műkereskedelmet is fel szeretnénk rázni, és jó lenne rávezetni az embereket, hogy művészetet fogyasztani és vásárolni nem luxus. Ehhez jó lépés, ha ez az új generáció elkezd ismerkedni a művészekkel. A mai információdömpingben nagyon nehéz bárkit is megállítani. A tűzfalak esetében már az ad egy pluszt, hogy elég monumentálisak ezek az alkotások, ahhoz, hogy az ember kicsit rájuk csodálkozzon. Jó lenne megmutatni a fiataloknak, hogy jó múzeumba, galériába járni, és kiállításokat nézni. Ebből nem azt akarom, hogy kihozni, hogy az Insta az ellenségünk, persze, én is használom, de jó lenne, ha újra lenne „műélvezet”. A galériatér pont arra van, hogy nyugodtan több oldalról is megvizsgáld az alkotásokat, hogy kérdezz akár a galeristától. És ennél a kiállításnál nem arról van szó, hogy mindennek tetszeni kell, dehogy, a lényeg, hogy találj olyan műalkotást, amit tetszik, és olyat is, ami nem.

Péter: Ez a kiállítás megdönt egy olyan sztereotípiát is, hogy a kortárs művészet minden esetben absztrahál és csak borzasztóan elvont lehet. Akik eljönnek, azt fogják látni, hogy az alkotásoknak van mögöttes tartalma, üzenete,  és emellett ezek a munkák könnyen befogadhatóak, sokszor derűsek és rendkívül dekoratívak is.

Noémi: Itt az élmény adáson van a hangsúly. Általában a „hűha” élményt hozom fel ilyenkor példának: ez lehet negatív és pozitív, de ha már megállsz egy képnél, akkor az már elérte a célját. Ha pedig kicsit továbbmegyünk, egy ilyen élmény akár az életed más területén is hozhat nézőpontváltást. Az urban art folyamatosan változik, mindig friss marad, és ezáltal segít kilépni a komfortzónánkból.  Ezért tartom jó ötletnek, hogy egy aukciósház mer valami újat kipróbálni, és bevállal egy ilyen kiállítást.

Az aukciós házakra mennyire jellemző ez a nyitás? 

Péter: Az árverezőházak többséges még mindig nagyrészt klasszikus és klasszikus modern művészettel foglalkozik, de az mindenképpen tendencia, hogy elkezdtek nyitni a kortárs művészet és az új műfajok felé is. Mi is szervezünk például ősszel fotó aukciót, külföldön nem egy helyen rendeztek már plakát vagy képregény aukciót is. Ezzel nyilván az új gyűjtőréteg igényeihez is alkalmazkodunk. 

Noémi: Ezek a friss irányzatok annyiban is különböznek a klasszikus vonaltól, hogy jóval elérhetőbbek. Többen meg tudják engedni maguknak, hogy a művészeket támogassák. Egyre több lehetőség adódik erre manapság, és ezeknek az eseményeknek kicsit közösségformáló ereje is van. Sok esetben már eleve a baráti kör is segíti azzal a művészt, hogy vásárol tőle. Egyébként sem biztos, hogy mindig a befektetésről kell, hogy szóljon a vásárlás.

Térjünk vissza kicsit oda, hogy mi alapján választottátok ki a művészeket. 

Péter: Noéminek volt egy „bázisa”, akiket szeretett volna beemelni, ezek között volt átfedés olyan művészekkel, akikkel már mi is foglalkoztunk; akiknek már voltak munkái Blitz aukción. De lesz olyan alkotó is, akit egy barátja, művésztársa ajánlott nekünk. A célunk az volt, hogy lefedjük a hazai urban art szcénát a trashtől kezdve az egészen finom vagy geometrizáló munkákákon át a graffitihez köthető alkotásokig. Ez egy nagyon sokrétű és változatos művészeti ág, sokszor az éj leple alatt vagy épphogy a szemünk előtt zajlik az alkotó folyamat és egyes műfajai nagyon dinamikusan és gyorsan művelhetőek, így a megnyitó egyik érdekessége lesz, hogy két kiállítónk élőben fog festeni.

Noémi: Nyilván a teljesség igénye nélkül kell érteni ezt az átfogó képet, hiszen egyrészt a műfaj is nagyon dinamikusan fejlődik, másrészt a tér, az idő is határokat szab. Ez egy jó első lépés, amiből lehet később építkezni, amennyiben van erre igény. Ez egy jó teszt lesz abból a szempontból, hogy mennyire nyitott a közönség és a műkereskedői szakma. Itt két teljesen különböző közönség fog találkozni a tárlat kapcsán, ami különösen izgalmas. Biztos lesz majd nagy egymásra csodálkozás. (nevet)

Az élő festés során mennyire láthatunk bele a folyamatba?

Noémi: Én különösen örülök, hogy lesz élőfestést, mert ezáltal meg tudjuk mutatni, hogy ez az alkotási folyamat nem is olyan egyszerű. A festékszóróval való festés elég komoly technikai felkészültséget kíván meg, ami mögött komoly tudás és rengeteg gyakorlás van. Egyébként ott a helyszínen kérdezni is lehet majd a művészeket, ezzel is még közelebb szeretnénk hozni ezt a világot az emberekhez. Az ilyen események pont jók arra, hogy kicsit feszegessük a saját határainkat is, és nyissunk egymás felé.

Külföldön milyen tapasztalataitok voltak? Milyen inspiráló dolgokat láttatok?

Péter: Párizsban például ez annyival előrébb tart, hogy az ottani Váci utcában áll egy három emeletes épület, ami gyakorlatilag egy foglaltház. Ha turistaként bemész, látod ahogy emeletenként 3-4 művész éppen alkot nyitott műtermekben. Többségük az urban arthoz köthető stílusban fest. Lehet beszélgetni a művészekkel, és ha megtetszik valami, meg is tudod vásárolni. Itt is az a fő cél, amellett, hogy az alkotókat  segítsék, hogy közelebb hozzák a laikusokat a kortárs művészethez. 

Noémi: Tavaly szeptemberben Berlinben megnyílt az első  urban art múzeum, az Urban Nation zseniális alkotókkal a világ minden tájáról és egy építészetileg is nagyon izgalmas térrel. Egyébként a múzeum környéke is tele van falrajzokkal, amik folyamatosan változnak. Nekem nem titkoltan az a célom, hogy egyszer Budapesten is legyen egy ilyen hely. Lépegetünk szépen, de még van hova fejlődni.

Mindig nagyon érzékeny téma, ha egy underground műfaj vagy művész sikeres lesz. Itt mi a helyzet?

Noémi: A művészek között is vannak feszültségek, graffitisek között előfordult már jó párszor,  hogy lenézték azt, aki bekerült egy galériába. Erről azt gondolom, hogy meg kell hagyni az egyéni döntés jogát.

Péter: Miért kellene pálcát törni afelett, aki abból szeretne megélni, amit szeret csinálni, és amiben jó? 

Noémi: Ehhez a befogadóknak, az intézményeknek és a művészeknek is lazulni kell, és erre jók a találkozási pontok, ahol elindulhat egy diskurzus erről.

Kinek mit jelent Budapest, mit gondoltok a városról? 

Péter: Éltem Párizsban nyolc hónapot és elég sok helyen jártam a világban, de mindig rá kell jönnöm, hogy Budapest mennyire élhető akár az adottságait, akár  a hangulatát tekintve. Nehezen tudom elképzelni, hogy máshol éljek. Minden egy helyen van; ha nyugalmat szeretnél, itt van Buda, ha pörögnél, buliznál, átmész Pestre, és elég húsz percet utazni, és az erdőben találod magad. Emellett a kulturális élet is elképesztően pezsgő és rohamos léptekkel fejlődik az infrastruktúra is, ahogy én látom Nem nagyon tudok olyan várost, ahol ez mind megvan egyszerre, mégis emberi léptékű és „nem fulladsz bele”.

Noémi: Az én kapcsolatom Budapesttel leginkább szeretem-gyűlölöm, se vele se nélküle kapcsolat. Látom, hogy miért szeretik sokan, és értem a külföldi ismerőseimet is, hogy miért ragadnak itt. Még mindig sok minden zavar, de sok potenciát is látok benne, és felismertem, hogy én is változtathatok rajta, és tehetek érte, hogy számomra is szerethető legyen. Valójában most kezdem újra megszeretni, de azt már észrevettem, hogy néha el kell mennem innen, el kell távolodnom tőle, hogy aztán megint vissza lehessen jönni. Mert eddig mindig visszajöttem. (nevet) Valójában rajtunk, a városlakókon múlik, hogy ki tudunk-e lépni a komfortzónánkból, képesek vagyunk-e ápolni a Budapesttel való kapcsolatunkat.

Gyertek, nézzétek meg velünk a kiállítást a Blitz Galériában, ahol természetesen Absolut welcome drinkkel várunk benneteket!