Czeilinger Petra az Orcar Barban találta meg azt a közeget, ahol igazán el tud merülni a koktélok világában. Már rég túllépte kezdeti álmát, hogy legyen egy saját itala. Ma már szinte minden nap kitalál valami különlegességet. Szeret az emberekkel beszélgetni, és az egyik legizgalmasabb dolog számára a szakmájában, ha kitalálhatja pár mondat után, hogy vajon mit inna szívesen vendége. Többek között erről is beszélgettünk vele, és ha már az Oscarban voltunk, azt is megkérdeztük tőle, hogy mi a kedvenc filmje.

Mi fogott meg a bartenderségben?

Miután se vegyész, se pszichológus nem lettem, egy barátnőm kapcsán láttam bele a vendéglátózásba, ebbe az éjszakai nyüzsgésbe, ami egyből megfogott. Ahogy lett lehetőség, jelentkeztem is az első munkámra, ahova már tapaszalattal rendlekező embert kerestek. Persze nekem nem volt, de nem akadályozott meg abban, hogy megpróbáljam. A barátnőm megmutatta a legfontosabb dolgokat, én meg elmentem a próbanapra. Fogalmam sem volt, hogy mit kell csinálni, de elég jól megoldottam. Kávézóból koktélbárba kerültem, majd a Tip Top Bárban kezdtem dolgozni, ami amúgy egy menő rooftop bár volt pár évvel ezelőtt. Onnan egyenes út vezetett az Ötkertbe, később pedig a Bobba. Ott két év elteltével rájöttem, hogy valami nyugisabb helyre vágyom; ahol van időm foglalkozni a vendégekkel, és el tudok készíteni egy italt úgy, hogy ahogy azt illik; minden részletre odafigyelve.

A kezdeteknél mi volt a fő motiváció; hogy minél többet megtudjál a koktélok világáról vagy hogy saját koktélokat találj ki?

Már az elején nagyon foglalkoztatott, hogy legyen egy saját italom. Akkor még csak ez volt a cél, de azóta szinte minden nap kitalálok egy új koktélt. Kóstoltam már annyit, hogy rengeteg ízt ismerek, amikből tudok dolgozni. Ez persze nem jelenti azt, hogy mindent tudok, bőven van még mit tanulni, de ez nem is baj, mert nagyon szeretem a gasztronómiát. Gyakran főzök, és próbálok ki új recepteket. Ez a bárpult mögötti munkámra is érvényes.

Érdekel mi a különbség a pultos és a bartender között?

A 2017-es Ötkert Absolut Battle zsűrijének elnöke, a Németországban élő SNU DEE mellett BARTA VIKI és KURUCZ SANYI döntenek arról, kié lesz a fődíj az idei megmérettetésen. Mindhárman kivételes karakterek a saját területükön. Snu Dee kifejezetten a freestyle-t képviseli, Barta Viki sokat látott és tapasztalt a nemzetközi versenyeken, Kurucz Sanyi pedig az egyik legprofibb magyar koreográfus, aki kívülről-belülről ismeri a táncos szakmát. Most egy kicsit közelebbről is megismerhetitek őket.

SNU DEE (DEEROCKZ)

Mit jelent számodra a hiphop?

Szabadságot, szeretetet és életstílust.

Mit szeretsz a legjobban táncolni?

Nincs konkrét stílus, inkább amikor meg tudod mutatni, hogy érzed magad. Amikor a tested beszél helyetted. Szeretek kilépni a komfortzónámból, egyre jobbá válni, és kitalálni valami újat. Ezt sosem lehet eléggé megtanulni, mindig van tovább és feljebb. A másik fontos dolog, hogy a tánc összehozza az embereket, mindegy, hogy honnan jöttek.

Mi tesz valakit jó táncossá?

Ha érzi a flowt és közben eredeti is. Ne másmilyen próbálj lenni, hanem más! Mutasd meg a táncoddal, hogy mit érzel.

Mi a legfontosabb dolog, amit valaha tanultál egy táncpárbaj során?

Hogy nem mindig arról szól, hogy veszítesz vagy nyersz. Ez a pillanatról szól, hogy mit adsz ki magadból. Megtanultam szembenézni a félelmeimmel, hogy ne szégyelljem, ahogy táncolok, legyen az akármilyen. Azt kell megmutatnod, amit képviselni akarsz.

Mire fogsz figyelni zsűriként?

Hogy mennyire jönnek át az érzések a tánc során. Hogy milyen a flow.  Persze fontos a technika, a figura mögötti jelentés és az, hogy a versenyző jól érezze magát közben.

Rengeteg workshopot tartasz szerte a világban. Mit adsz te és mit kapsz a többiektől?

A stílust próbálom átadni, illetve, hogy vállalják magukat büszkén. Nagyon jó móka az egész, imádom, hogy új emberekkel ismerkedhetek meg. Ez tényleg arról szól, hogy jól érezzük magunkat, és közben mindenki mindenkitől tanul.

Mit jelent számodra a siker? Mi volt eddigi karriered csúcspontja?

Megmondom őszintén a klasszikus értelemben vett siker nem nagyon hat meg. Egyszerűen csak táncolni szeretnék, és ezt az örömöt megosztani másokkal is. Szeretek másokat boldoggá tenni, erről szól az egész. A siker jön megy, nem állandó dolog. Hirtelen felkapnak, aztán kezdheted előről az egészet, a lényeg, hogy legyél alázatos, mindegy, hogy sikeres vagy, vagy nem.

Mire készülsz mostanában?

Otthon most azzal foglalkozom, hogy a srácokat beviszem az utcáról a táncterembe. Így szeretnék nekik lehetőséget adni arra, hogy valami új, izgalmas dolgot hozzanak ki magukból.

Mikor táncoltál utoljára önfeledten?

Tegnap a szobámban. (nevet) Ha meghallok egy zenét, máris táncolni kezdek. Ekkor érzem magam szabadnak, ez nyugtat meg, és emel fel.

Jöjjön Barta Viki és Kurucz Sanyi!

Mostanában egyre többen választják az egészséges életmódhoz szorosan kapcsolódó zöldségleveket. A koktélok világát is megihlette ez az új trend, már nemcsak paradicsomlével készülhet koktél. Vállaji Zénó, a Bestia bartendere a céklát választotta itala fő összetevőjének, és látva az eredményt, egyáltalán nem tette rosszul. A Beast Root legalább olyan finom, mint amilyen szép. 

Saját szavaival

A Beast Rootot a kollégám, Krisztián inspirálta. Mesélte, hogy látott egy bartendert, aki mascarpone habbal és mikrozöldekkel készített céklás italt. 

Nézd meg, hogy készül a Beast Root! 

Mint kiderült a Bob bartender Ipacs Balázs és a JETLAG két tagja, Molnár Tamás és Czoller Bence már összefutott itt-ott az éjszakában. Eddig csak látásból ismerték egymást, most viszont lehetőséget kaptak rá, hogy megbeszéljenek mindent, amit az éjszakai pörgés közben nincs idő megvitatni. Balázs többek között arról mesélt a srácoknak, hogy egy bartender hogy éli a mindennapjait, sőt, tanácsot is adott, hogy mit ne csináljanak, ha nem akarják felhúzni az őket kiszolgáló pultost. Tomi és Bence pedig elárult pár részletet az május 12-i repülőútnak álcázott live show-jukról, amire ezerrel készülnek.

A bárpult mögött

Czoller Bence: Hogy készülsz fel egy estére?

Ipacs Balázs: Nyolckor nyitunk. Aki előkészít, az hatkor bent van, aki nem, annak elég kilencre jönni. Nem kell nagy dologra gondolni. Ha te vagy az, aki kilencre jön, neked már be van készítve minden, be kell állnod, és már jöhetnek is a vendégek.

Molnár Tomi: Gondolom lehet találkozni pár elviselhetetlen fazonnal is. Egyáltalán hogy bírod elviselni az embereket az éjszakában?

Ipacs Balázs: Általában jól, de előfordul az is, ha már nagyon nem bírom, hogy bedobok egy italt én is. (nevet)

Molnár Tomi: Mennyire függ a kinti hangulattól, hogy mekkora buli van a pultban? Én inkább fordítottan gondolnám, hiszen ha kint nagy buli van, akkor bent eszeveszetten dolgoztok.

Ipacs Balázs: Ez általában nem befolyásolja a hangulatot, tőlünk függ a pult mögött, hogy éppen milyen passzban vagyunk. Nagy darálás közben is jól tudjuk magunkat érezni! (nevet)

Molnár Tomi: Engem még mindig az érdekel, hogy mi van, ha valaki nagyon elviselhetetlen a pult másik oldalán. Mit csinálsz, ha már nagyon eleged van?

Ipacs Balázs: Ha már nagyon nem bírom, kedvesen átadom egy munkatársamnak. Nincs értelme ezen görcsölni. Egyes bartenderek kifejlesztenek egy sajátos kommunikációt pont ezekre a helyzetekre. Egy-két szóból tudják, hogy most csere van.

Molnár Tomi: Tehát ha azt veszem észre, hogy egy rendelés alatt többen szolgálnak ki, akkor ott egy kicsit túllőttem a célon?

Ipacs Balázs: Így van. (nevet)

Érdekel mik a vendégek legidegesítőbb szokásai?

Kevés olyan nagy múltú hely van Budapesten, ami képes volt úgy megtartani a misszióját, hogy közben nagyon jól idomult a fiatal generáció igényeihez is. A Hadik Kávéház és a Szatyor Bár és Galéria pont ilyen. Nagy íróink, költőink kedvenc találkozási pontját Bosznai Tibor nyitotta újra, Ott Anna személyében pedig olyan munkatársra talált, aki segített neki egy olyan irodalmi központot létrehozni, ahova már nemcsak a könyvfanatikusok járnak irodalmi eseményekre. Ahogy a lenti interjúból is kiderül, a törődés, a szorgalom és a hit mindig meghozza gyümölcsét.

Ahogy itt ülünk bent, nehéz nem észrevenni, hogy mennyire sokszínű a két hely közönsége. Nehéz úgy alkalmazkodni a jelenlegi modern, pezsgő Budapesthez, hogy közben ott a felelősségérzet, hogy két nagy múltú és kultikus hely éledt újjá? Ezt hogy élitek meg a mindennapokban?

Tibor: Hat éve nyílt újra a Hadik Kávéház és a Szatyor Bár és Galéria. Hatalmas élmény volt, de közben éreztük a súlyát is a dolognak. Ráadásul azt a segítséget választottuk a hely koncepciójának kialakításához, hogy elmentünk a Vendéglátó Múzeumba, és megkérdeztünk olyan embereket, akik kávéház- vagy irodalomtörténettel foglalkoznak, hogy a Hadik és a Szatyor milyen szerepet töltött be a II. Világháború előtt. Ebben nagy segítségünkre volt Saly Noémi és Zeke Gyula. Közben pedig végig tudtuk, hogy ahogy megnyitunk, nagy nyilvánosságot kapunk, és ha már vállalkozók vagyunk, úgy döntöttünk, hogy elfogadjuk a kihívást, és minden tőlünk telhetőt megteszünk.

Hogy folyt a rekonstruálás?

Tibor: A hosszas kutatás során szerencsére nagyon sok forrás állt rendelkezésünkre mindkét helyről. Vegyük csak Karinthyt, Móriczot, Kosztolányit vagy Rejtő Jenőt, akik kapcsán sok dolgot megtudtunk. Amit örömmel vettünk, hogy ez a két hely már akkor sem volt egységes, mindkettőnek sajátos hangulata és funkciója volt. A Hadikot egy decensebb, kávéházi hangulat jellemezte itt a földszinten. A Szatyorban pedig jóval progresszívabb és durvább hangulat uralkodott. Itt el tudtak bújni az akkori művészek, bohémek, celebek; szólt a jazz, és jó pár anekdota fent is maradt azokról a bulikról. Amúgy a 30-as években nyílt meg a pincében, és Karinthy nevezte el az akkori kárpit után, ami a korabeli cekkerek anyagához hasonlított. Amikor ezekkel az infókkal szembesültünk, nagyon megörültünk, mert így fel tudtuk használni ezt a kettősséget; a Hadik megkapta ezt a klasszikus enteriőrt, a Szatyornál pedig a romkocsma kultúrából inspirálódtunk. Babos Zsili vezetésével rengeteg művész dolgozott a hely dizájnján. (A Zsilivel készített interjúnkat itt olvashatjátok.)

Szereted az irodalmat?

A kArton nem egy egyszerű képzőművészeti galéria, annál sokkal több. Kozma Péter felismerve Magyarország lemaradottságát olyan "ízlés nagyhatalmakhoz" képest, mint Japán, Skandinávia vagy éppen Olaszország, miután szert tett egy szép számű magángyűjteményre, úgy döntött, hogy felveszi a harcot, és a magyar emberek számára is lehetővé teszi, hogy ráérezzenek a művészet ízére, bevállalva, hogy néha falakba ütközik. A recept viszont működőképesnek tűnik, hiszen 16 éve ad helyet fiatal művészeknek, különböző vizuális alkotóknak. Nemrég éppen Töttös Kata legújabb Szépség című kiállításán voltunk a kArtonban. Komornik Eszter, a galéria vezetője nemcsak missziójukról mesélt, hanem arról is, hogy mi lett I. Világháború korából fennmaradt márványkorláttal, vagy hogy mi köze a helynek a képregényekhez.

Mi a kArton Galéria missziója, mire specializálódtatok, és egyáltalán hol a helye a budapesti galériák között?

 A galériát 2001-ben hozta létre Kozma Péter; az ő magángyűjteménye volt az alap, ami az évekkel egyre csak bővült – ehhez mérten nem is kereskedelmi, hanem alapítványi galéria vagyunk, ami elsősorban pályázatokból tartja fenn magát, nem pedig eladásokból. Eredetileg két hely funkcionált volna egymás mellett: a képregény és karikatúra múzeum és egy kortárs galéria. Jelenleg e kettő között billeg a mérleg: az elmúlt több mint másfél évtizedben számos képregényes kiállítást szerveztünk, de fotók, installációk, festmények és szobrok is ugyanúgy megfordultak nálunk a lehető legkülönbözőbb művészektől. Ettől függetlenül a kArton a mai napig meghatározó helyet foglal el a hazai képregényes szcéna életében, hiszen számos tematikus programnak ad helyet; ilyen a Képregény Kedvelők Klubja és egyéb workshopok, előadások, illetve gyakran keresnek meg minket külföldi együttműködések kapcsán is. Ez az egyetlen ilyen galéria az országban, és a korábban rendezett aukcióinknak elvitathatatlanul nagy szerepe volt abban, hogy a képregények is belépjenek Magyarországon a műtárgypiacra. Azt is mindig fontosnak tartottuk, hogy fiatal, frissen végzett művészeknek és különböző vizuális projektnek is lehetőséget biztosítsunk: tavaly például nálunk volt megtekinthető Magyarország legnagyobb egybefüggő matricafala az Inspiral Matrica Napok keretében.

Ismerd meg a galéria nem mindennapi történetét!

A Bloody Mary-t az egyik legkomplexebb klasszikus koktélként tartják számon, és a 20-as évektől rendületlenül tart sikerszériája a világ bárjaiban. Vállaji Zénó, a Bestia bartendere még egy lapáttal rátett erre az általános vélekedésre, egy nagyot csavart a recepten, és hozzátett pár olyan összetevőt, amit eddig el sem tudtunk volna képzelni egy koktélban.  

Saját szavaival:

Egy kicsit azért megcsavarom az eredeti receptet; koriandert, uborkát és bacon vignerette-et fogok hozzá használni, a tetejére illatban pedig kerül egy nagyon pici szarvasgomba olaj.

Lesd el Zénó trükkjeit!

A Flatlab nem egy egyszerű design bolt, de még csak nem is egy szimpla showroom. Egy olyan kreatív tér, ahol jól megférnek egymás mellett a ruhatervezők és a grafikusok, és ahol lehetőséged nyílik betekinteni a fiatal tervezők munkafolymataiba is, közben pedig különböző magyar termékek közül is válogathatsz. Valójában egy nyitott műhely és design bolt egyben, ami öt éve meghatározó eleme a budapesti design életnek. Egyik oszlopos tagja, Geréby Zsófi, az Urban Legend tervezője mesélt nekünk.  

Kiket találunk a Flatlabben, és mi köti össze őket?

A Flatlab stúdióként, co-working térként és design boltként is funkcionál. A studióban dolgozó két ruhatervezőt és négy grafikust elsősorban a személyes szimpátia hozta össze; a szakmáinkról való hasonló gondolkodás, a közös cél, hogy egy nyitott, izgalmas, új design teret hozzunk létre. Mi lennénk Kasza Emese, Laki Eszter, Szőke Gergely, és a Hidden Characters és jómagam, Gerébi Zsófi.  A boltban jelenlévő márkák közül kettő a sajátunk - a MEI KAWA és az Urban Legend, illetve a grafikusok termékei - mint a MENÜ szakácskönyv vagy a Five Morsels of Love, vagy a Hello Wood könyv. A kezdetektől forgalmazzuk a KAG táskákat és folyamatosan nyitott szemmel figyeljük az új magyar tervezőket és igyekszünk a profilunkba illő, szuper dizájnú termékeket bevonni. Jelenleg kapható nálunk Concept Eyewear, a Personal Perception, Hitka Viktória tányérai, a Malinovka, a Tatz, az Inkredible Letterpress, a Hosszúlépés, a Hungaropedia és a Zador szappanok. 

Mi változott a nyitás óta? 

A megalakuláskor elsősorban a saját tervezői tereinkre koncentráltunk, ez lényegében azóta sem változott. Az üzlet koncepcióján sokat finomítottunk az új tervezők és termékek bevonása során. Folyamatosan keressük az új, bemutatásra váró brandeket, és igyekszünk a munkáinkat minél nyitottabb keretek között közelhozni az érdeklődőkhöz. Egy idő után kulturális programokat is szerveztünk, így például fotókiállításokat, képzőművészeti bemutatókat. Igyekszünk emellett felhívni a figyelmet számunkra fontos globális és helyi problémákra, így segítettük például a Nyitott Szív Alapítvány és a Magyar Élelmiszerbank munkáját Hitka Viktória tányérjainak forgalmazásával, lokális kampányt szerveztünk Szíriában működő humanitárius szervezeteknek. 

Hogy látjátok a mai magyar deisgn életet? A gombamód szaporodó tervezők, magyar márkák erősítik vagy gyengítik egymást? 

Egyre színesebb és érdekesebb a magyar design élet, persze kevésbé átlátható, de ettől csak izgalmasabb! Sok jó kreatív energia csak erősíteni tudja egymást. Fontos, hogy egyre több, minőségi termék és szolgáltás van a piacon, ennek köszönhető, hogy eltáltalán újra értelme van magyar designról beszélni. 

Egyáltalán mennyit változott a magyar design?

Kreativitásban sosem volt hiány, de úgy látjuk, hogy egyre több energiát fektetnek a tervezők arra, hogy a termék eladható is legyen, hogy minőségi csomagolása, arculata legyen, és ami ennél is fontosabb, hogy eladható legyen, megfelelő kommunikációval, piacképes árazással. Ezekben szerintem nagyon sokat erősítik egymást a márkák, egymásnak adják a know-how-t, egymást húzzák felfelé. 

Személyes térként gondoltok Budapestre.

Mi itt vagyunk otthon. Ez nem csak azt jelenti, hogy ismerjük, mint a tenyerünket, hanem azt is, hogy alakítunk rajta. Az itt dolgozó grafikusok számos szórakozóhelynek, étteremnek, kultikus helynek készítettek arculatot, nem beszélve az új BKK logókról. Az Urban Legend márkának alap kérdése a várossal való szimbiózis, a város történeteivel való együttélés. 

Szerintetek mitől tűnik annyira izgalmasnak az idelátogatóknak?

Budapest egy igazi hely. Koszos, random, összevissza, de igazi. Erős hangulata van a belvárosi helyeknek, a párizsi hangulatú tereknek, a duna-partnak, a titkos kis zugoknak, a gangos házaknak vagy a török fürdőknek. Aki idejön, az megéli, hogy itt hogy élnek az emberek, és talán ez a legérdekesebb aspektusa annak, amikor az ember egy idegen városba látogat. 

A TYPOJAM workshopokkal, táborokkal, előadásokkal és kiállításokkal köti össze a világ grafikusait. Célja, hogy lehetőséget nyújtson a hazai vizuális művészeknek más nézőpontokból is felfedezni különböző kreatív területeket. Április 5-én Mono Grinbaum tartott előadást a Fuga Galériában, ahol többek között művészetének fejlődéséről mesélt. Ezt követte egy két napos workshop, aminek egyik főszereplője az Absolut palack volt. Hogy mi történt az Absolut üvegekkel, és egyáltalán mitől olyan nagy durranás Mono, a lenti interjúban kiderül, mint ahogy az is, hogy pontosan miről is szól a TYPOJAM projekt.

MONO GRINBAUM INTERJÚ

Miről szól az anti-branding szemlélet, amit képviselsz?

A márkák elleni harc steril vállalkozás. Azt gondolni, hogy ott bújik meg a gonosz, az igazából abszurd. Amit tehetünk az tulajdonképpen a tömegmédiában található kommunikációs formák alakulásának és fejlődésének a megkérdőjelezése lehet. Itt jön a képbe a Brandingfobia, az üzenet rugalmasságával és formájával való munka. Meddig lehet tulajdonképpen egy márka formáját/alakját változtatni anélkül, hogy az megváltozzon vagy megbomoljon. Egy neo-dadaista megkérdőjelezési mód ez, mely a következő hipotézist állítja elő: meddig engedjük, hogy a márkák megjelöljenek bennünket.

Hogy jellemeznéd pár szóban a mono stílust?

Szeretek a munkámról úgy gondolkozni, hogy az egy keveréke a tanult alkalmazott művészetnek és a pop kultúrának. Az inputjaim a street art nagy mestereinek festészetéből jönnek. A generációm tagjaként a punk rock világában nőttem fel, de közben tradicionális buenos airesi iskolákba, illetve az állami egyetem építészet, tervező és városrendezés szakára jártam. Azt gondolom, hogy a vizuális és verbális kommunikáció ereje az ötvözésben van. Az elit és a tömegek irodalmában. Az utca és a divat színeiben.

Tudj meg mindent Monoról és az INK DAY workshopról!

Egyre több tervezőt kezdenek itthon is foglalkoztatni a különböző környezetkímélő megoldások. Sőt, sokan már újrahasznosított anyagokat is használnak egy-egy kollekció előállítása során. A három fiatal lányból álló tervező csapat története kicsit más, mint a legtöbb hazai designeré, és nemcsak azért, mert a müskinn ötlete a Bánki-tó Fesztivál laza miliőjében született, hanem azért is, mert egy izgalmas összművészeti projektként indult a történet, ami aztán egy teljesértékű táska branddé nőtte ki magát. Az új kollekció csütörtökön debütál a TELEP-en, de az interjú során nemcsak erről mesélt Sziládi Noémi, Tóth Eszter és Rakovszky Zsófi, hanem többek között arról is, hogy miért jó, hogy egyre több külföldi él Budapesten.

Ha a fesztiválos, stégen láblógatós ötletelős megalakulástól indulunk, most hol tart a márka?

Eszter: Az biztos, hogy azokat a dolgokat mind megcsináltuk és el is értük, amikről akkor ott álmodoztunk, sőt, túl is jutottunk azokon a terveken, amiket akkor kitaláltunk. Most érzem azt, hogy lassan kezd kialakulni, hogy valójában milyen is ez a márka. Úgy indultunk, hogy kollaborációkra épülő kollekciókat szeretnénk létrehozni és kiállításokat szervezni, üzeneteket közvetíteni kiállításokkal, ma pedig már konkrétabb elképzeléseink vannak arról, hogy milyen irányba szeretnénk haladni.

Zsófi: Számunkra fontos, hogy hűek maradjunk az eredeti tervekhez. Erre tudatosan figyelünk, folyamatos köztünk a kommunikáció. Az eredeti alapgondolatot, missziót semmiképpen sem szeretnénk elveszíteni, annak ellenére, hogy hagyjuk magunkat a lehetőségek által formálni.

Valljuk be, nem a legkönnyebb utat választottátok - a müskinn irányítása nagyon komplex feladat lehet. Mik voltak a legnagyobb meglepetések, amikkel találkoztatok?

Noémi: Az elején egyáltalán nem tudtuk, hogy mit vállalunk ezzel az egésszel, közben rájöttünk, hogy mennyivel egyszerűbb utakat is választhattunk volna, ha egy hagyományosabb táskamárkát hozunk létre. Azzal, hogy a kollaborációs, felelősségvállalós vonalon indultunk el, utólag belegondolva, sokkal keményebb fába vágtuk a fejszénket. Persze ettől igazán izgalmas az egész.

Zsófi: Azáltal, hogy mi ezt nehezebb, de egyben izgalmasabb utat választottuk, évek múlva sem kell félni attól, hogy nehéz lesz a megújulás vagy akár kiégünk, mert annyi impulzus ér bennünket. Néha már azt érzem, hogy annyi az ötlet, hogy egyszerűen nem elég rá a 24 óra.

Tudj meg többet a müskinn lányokról!