Fotó: Bodnár Dávid

A Design Héten tartotta három napos megnyitó eseménysorozatát a SISKO Studio csapata. A csütörtöki nyitóbulin az új termékeken kívül Absolut welcome drinkkel várták az érdeklődőket. A csapattagok közül most Papp Virág, a virágéknál tervezőjével ismerkedhettek meg. Virág nagyon izgalmas egyéniség, és ezáltal a virágéknál sem átlagos ruhamárka. A vele való beszélgetés során azt próbáltuk megfejteni, hogy mik azok a dolgok, amik a brandet azzá tették, amit ma látunk. Szóba került az őszinteség, mint kulcsfogalom, a feminizmus, egy barcelonai lány alkotócsapat, és azt is megtudtuk, hogy ő hogy látja a SISKO csapatát.

Virágéknál ég a világ… Ez a név annyira adja magát. Miért ez, és hogy kapcsolódik hozzád?

Igen, pont ebből a mondókából ered a név. És az egészben az a legviccesebb, hogy amikor gyerekkoromban hallottam, mindig úgy képzeltem el, hogy amikor Virágéknál ég a világ, összegyűlnek a boszorkányok, és békát esznek vacsorára. Már ott elkezdődött valami! (nevet)  

Az első szó, ami az embernek eszébe jut a márkáról, az a nőiség. Miért olyan fontos ez számodra?

A nőiség kérdése már egészen korán elkezdett érdekelni. Régóta kutatom, hogy ez pontosan mi, illetve mit tud jelenteni a társadalmi normákon túl, hogy lehet ebben elmélyülni. Mindig is erősebb női karakter voltam azokban a közösségekben, amikhez tartoztam, ezzel általában kilógtam a sorból, és emiatt végig foglalkoztatott, hogy mi az ami meghatározza, hogy ki mitől nagyon vagy kevésbé nőies. 

Most hol tartasz ebben a megismerésben? 

Most ott, hogy ez egyáltalán nem fekete és fehér; sőt, folyamatosan változik, rengeteg árnyalata van, és sokszor nem is lehet ezeket a minőségeket nőiesnek vagy éppen férfiasnak kategorizálni. Mindenkiben van mindenből, itt az a kérdés, hogy éppen melyik oldalra billen át a mérleg, hogy éppen miből van több és kevesebb, és hogy lehet ebben evickélni. Valamiféle egyensúlyra törekszem. 

Budapest ezerarcú, különleges város. Sokan próbálták már megfejteni mi teszi annyira egyedülállóvá, néha csak az érzés van meg, nehéz szóban kifejezni esszenciáját. Márpedig a Mindspace 2014 óta pont erre törekszik 100 szóban Budapest pályázatával. Ez azonban jóval több, mint egy szimpla város imázs építés, a szervezők legfőbb célja inkább az, hogy összekapcsolják a városi létet az irodalommal, és ösztönözzék a városlakókat az írásra. Az elmúlt öt év alatt több ezren küldték be 100 szavas sztorijukat, tavaly óta pedig a POKETnek hála, a zsűri által 100 legizgalmasabbnak ítélt történet egy könyv oldalain is megmarad az utókornak.

„Idén 1600 pályázat érkezett, 200-zal több, mint tavaly. A témaválasztás hasonló volt, mint az elmúlt években. Sokszor szerepelt a történetekben a szerelem, a Margit-sziget illetve a nagy ikonikus budapesti helyszínek, de sokan írtak a hajléktalanokról is – ami mint korlelet –, jól ábrázolja a város lelkét. Ezáltal pedig az is bebizonyosdott, hogy sokakat foglalkoztat a téma.” – foglalta össze a 2019-es pályázattal kapcsolatos tapasztalatokat Varga Cili, a 100 szóban Budapest idei koordinátora. 

A Senkit nem érdekel kiállítás egyik fotója Bielik Istvántól

Idén új saját programmal készültek a Humen Fesztivál szervezői október 11. és 15. között. Ez egy három témát felölelő fotókiállítás volt, a Ráday utcában található Art 9 Galériában. A kiállítás az elfogadás témájára épült, és legfontosabb üzenete az volt, hogy legyen valaki meleg, leszbikus, transz, roma vagy kerekesszékes, bizonyos szempontból mindenki ugyanolyan, miközben pedig mindenki különböző. Az LMBTQ emberek is a társadalom részei, ezt egyszerűen el kell fogadni. Sőt ez annyira természetes, hogy nem kellene külön témának lenni, hogy ki kit szeret.

A kiállítás első része ebből az aspektusból mutatott be embereket Bielik István lencséjén keresztül, és mesélt kicsit saját történetükről. A kiállítás második eleme a múltról szólt; a szervezők a rendszerváltás korából szerették volna bemutatni, hogy éltek akkor a magyar LMBT emberek; ez lett a Közel/Múlt a Háttér Társaság és a Labrisz Leszbikus Egyesület fotóarchívumának segítségével. A fotókiállítás harmadik része pedig a Rainbow Railroad egyesület közreműködésével jött létre, és olyan országokat mutatott be, ahol még büntetett a homoszexualitás.

„Ezekhez az országokhoz szerettünk volna valós történeteket is rendelni, és felhívni az emberek figyelmét, hogy a világ más részein, például a Közel-Keleten, Egyiptomban, Malajziában börtön vagy más helyeken akár halálbüntetés is jár azért, mert valaki vállalja a szexuális identitását. Szeretnénk a magyarok figyelmét felhívni arra, hogy hálásnak kell lenni azoknak az embereknek, szervezeteknek, akik évekkel ezelőtt kivívták azokat a jogokat nekünk, amelyekkel most a magyar LMBTQ társadalom rendelkezik. Ne vegyünk mindent olyan természetesnek.” – foglalta össze Erdei Zsolt a Humen Media Group vezetője és a Humen Fesztivál főszervezője az üzenetet.

Mi most két olyan embert mutatunk be, akik jelenleg tesznek mindezért; az egyik egy szociálisan érzékeny fotós, aki külső szemlélőként kapcsol minket össze ezzel a világgal, a másik pedig bennfentesként mesél nekünk a közösség tagjainak történetein keresztül szerelemről, kalandról, barátságról, örömről, vívódásról és bánatról.

A nändi termékei legalább annyira játékosak, mint a neve. Nácsa Andrea tíz évvel ezelőtt álmodta meg saját brandjét, de az első időszak inkább a kísérletezésről szólt. Mára a márka nemcsak a közönségét találta meg, hanem önmagát is. Jelenleg a nandinak két két vonala van: az egyik az élénk, pasztell formákból létrehozott kompozíciókkal operál, a másik pedig kimondottan figurális a természetből insprálódik. A márka nemrég talált új otthonra három másik izgalmas branddel; ők a virágéknál, a Müskinn és a Sziágyi Sapi. Október 10-én egy három napos megnyitóval ünneplik meg a SISKO Studio megnyitását, ahol az Absolut is jelen lesz.

Az évek alatt, hogy fejlődött ki a márka azzá, ahogy most látjuk?

Bár tíz éve létezik a nändi ebben a formában, valójában öt éve foglalkozom kizárólag vele. Az első időszak a próbálkozásé volt, akkor még nem tisztult le teljesen, hogy mit is szeretnék pontosan kezdeni vele. Eleinte geometrikus formájú grafikákat és plexi ékszereket készítettem. A plexiből hamar kiábrandultam és egy idő után úgy éreztem, hogy a grafikák oranamentikája túl kötött számomra, lágyítani szerettem volna rajta, és természeti formákká alakítani. Először pecséteket gyártottam hasonló látványvilágban, mint ami a jelenlegi. Ezekkel kezdtem el játszani, különböző kompozíciókat létrehozni. A határozott formák, a pöttyök már akkor megjelentek. Ezzel a módszerrel azonban egy idő után nem tudtam haladni, így elkezdtem textilfestékekkel kísérletezni, így jutottam el a jelenlegi technikához, illetve ahhoz a festékhez, ami rendszeresen mosható anélkül, hogy bármi baja lenne.

Hogy jött képbe a digitális technika?

A már említett technikának megvannak a korlátai, így kitaláltam, hogy a hasonló formákat digitális verzióban is megvalósítom; a digital print először csak a ruhákon jelent meg, aztán papíralapon is. Az elején csak absztrakt formákban gondolkodtam, egy idő után már tovább gondoltam. Így született meg tavaly az Art Sorozat, ahol már portrék is megjelentek, később pedig jöttek a kutya figurák. Ma egyre inkább a természeti formák érdekelnek. Jelenleg a nandinak két vonala van: az absztrakt és a natúr, természeti jellegű.

Fotó: Pavel Bogolepov A helyszínért köszi Pako.hu

Chris Lawyer kilenc év alatt komoly karriert épített DJ-ként. Sokáig nem is játszott különösen fontos szerepet mindennapjaiban a zene, legalább annyira foglalkoztatta, mint kortásrait. Egy zeneszerkesztő azonban mindent megváltoztatott; első megjelentetett trackjére azonnal felfigyeltek a promóterek, és rövid időn belül egy külföldi miniturnén találta magát, akkor még a Chris Lawyer & Thomy produkció tagjaként. Nyolc évvel ezelőtt kezdte el saját brandjét építeni. Bár hamar komoly ismertségre tett szert, számára mindig is az önkifejezés állt első helyen. Elmondása szerint a klasszikus értelemben vett siker csak másodlagos, de az első perctől kezdve fontosnak tartja a személyes kapcsolatot a közönséggel. A zene mellett fontos szerepet játszik nála, hogy vizuálisan is meg tudja osztani gondolatait, érzéseit. Bármit is ad ki kezei közül, biztos, hogy profi, stílusos és előremutató végeredményre számíthatunk, többek között ezért is lett Absolut nagykövet.

Még mindig van, aki azt hiszi, hogy külföldi DJ vagy. Ez két dologból adódhat; a zenéd és a videóid nemzetközi színvonalúak, illetve nem tolod magad annyira előtérbe. Te találkoztál már ezzel?

2011-ben kezdtem a szóló karrierem, addig Chris Lawyer & Thomy-ként Tomy Montanaval vittünk egy közös produkciót. Abban az időszakban főleg külföldön léptünk fel, ezért amikor külön váltunk, a saját kommunikációmat angolul vittem tovább. Valószínűleg ez is szerepet játszott ebben, másrészt magyar zeném sokáig nem is volt, és a bulikon sem szoktam mikrofonozni. Egyébként ebből adódott is egy-két vicces szituáció. Egyszer egy lányt kicsit megkavartam azzal, hogy a nagy hangzavarban először magyarul, aztán angolul szólaltam meg, valószínűleg azóta sem tudja, hogy egy kisebb átverés áldozata lett. (nevet)

Az Espresso Martini az egyik legkedveltebb koktél, kellemes, kávé íze mellett fel is pörget. Tökéletes parti koktél, de vacsora mellé, digesztívként is megállja a helyét. 1983-ban Dick Bradsell találta ki, aki akkoriban a londoni bár élet egyik legragyogóbb csillaga volt, éppen a Soho Brasseries-ben dolgozott, és a „Vodka Espresso” nevet adta neki.

Dick Bradsell – egy igazi legenda

A londoni bárélet egyik legnagyobb hatású bartendere, akinek innovatív munkája a koktélok terén nagy hatással volt a koktél- és bárkultúrára. Akkoriban például furcsának tartották, hogy hatalmas mennyiségű jéggel dolgozott, vagy, hogy frissen facsarta a citromlevet a koktélba, mára ezek a technikák természetessé váltak a bárpultban. A The Player, 6 Degrees és a Match bárpultja mögött több olyan italt talált ki, köztük az Espresso Martinit, a Bramble-t vagy a Russian Spring Punch-ot, amiket ma már modern klasszikusként tartunk számon. Az Observer magazin egyenesen a koktélok királyának hívta Bradsellt, aki újító dolgaival felforgatta London koktél bárkultúráját a 80-as években.

A misztikus szupermodell és Bradsell esete

A nagy klasszikus koktélok szinte mind rendelkeznek eredetmítosszal, az Espresso Martini-é azonban sok szempontból túltesz a legtöbbjén. A legenda úgy tartja, hogy 1984-ben egy modell érkezett a bárba, aki nagyon fáradt volt, de semmiképpen nem hagyta volna ki az esti party-t, így megkérte Bradsellt, hogy készítsen neki egy olyan koktélt, „ami először felébreszt, majd megcsinál.”. Az eredeti szöveg így hangzik: "Wake me up, and then fuck me up." A bartender így is tett; készített egy friss espressot, félretette amíg a többi összetevőt, a vodkát, a cukrot, a kávélikőrt egy shakerbe töltötte, végül ehhez hozzáadta az espressot, jól felrázta, és egy hűtött koktél pohárba töltötte. Ebben a pillanatban új ital született, a sztori pedig mítoszt teremtett. Bradsell végül soha nem árulta el híres vendége kilétét, csak annyit hintett el, hogy az illető pár év múlva a legismertebb szupermodellek egyike lett, ezért többen Kate Moss-ra, esetleg Naomi Campbellre gyanakodnak.

Ki ne szeretne belelátni a híres zenekarok életébe? Vajon tényleg minden csak a bulizáról szól? Egyáltalán mi folyik egy turnébuszban; és a backstage-ben? Sokszor mondják, hogy ami ott történik, ott is marad. Ez mostantól megváltozik. Miskovits Marci az ország legmenőbbjeit kíséri el egy-egy turnállomásra, így ezentúl ti is beleláthattok a színfalak mögötti világba, a színpad előtti rituálékba, a koncertek utáni őrült partyzásba. A jó hangulatért az Absolut felel, a többi meg kiderül.

Fotó: Csercsevics Balázs

Kanicsár Ádám a Humen Magazin egykori főszerkesztője, jelenleg több újságban is publikál, de saját oldalt és vlogot is vezet Drámakirály címmel. A szabadúszó LMBTQ újságíró ideje meglehetősen nagy részében az elfogadásért küzd. Volt már, hogy lehazaárulózták, pedig elmondása szerint aktivistaként kell, hogy legyen benne hazaszeretet, hiszen nap, mint nap azért harcol, hogy a magyar LMBTQ közösség is otthon érezze magát itthon. De ez nemcsak azokon múlik, akik a közösségen kívül esnek, hanem azokon is, akik részei annak. Hiszen amíg ők széthúznak, diszkriminálják egymást, hogy várhatjuk, hogy egy konzervatív alapokkal rendelkező társadalom befogadó legyen? Ádám a lent olvasható interjúban sok olyan kérdésre, hiányosságra világít rá, amire nem is gondolnánk elsőre. Mindemellett pedig hálás, hogy nincs egyedül ebben a harcban, mert sokan dolgoznak kitartóan azon, hogy Magyarországon se legyen szégyen másnak lenni.

Mik a legfontosabb feladatai egy LMBTQ újságírónak és aktivistának Magyarországon?

Bátornak lenni. Elhivatottnak lenni. Kitartónak lenni. Furcsa helyzetben van ma Magyarországon egy LMBTQ újságíró. Mióta a közösséget a politikában sorra érik támadások és inzultusok, tálcán van kínálva minden téma, ami kényelmes... De persze az ember elsősorban ember, aztán szakember, így inkább azt kívánja, hogy bárcsak ne lenne ez így. Emellett sokszor hálátlan feladat. Alapvetés, hogy bármiről írsz, bármiről próbálod felvilágosítani az embereket, a többség leginkább buzizni fog. De voltam már hazaáruló is, mert leírtam, hogy ma Magyarországon hogyan él egy HIV-pozitív meleg férfi. Egy LMBTQ újságíró ma Magyarországon vastag bőrt növeszt és harcol. Ha nem vagy szerelmes a szakmádba, és ha nincs benned egy már-már abnormális vágy arra, hogy aktivistaként jobbá tedd a társadalmat, akkor ma itthon nem tudsz LMBTQ újságíróként működni. Nem szabad teljesen normálisnak lenned. És meg kell tanulnod, hogy csak minimálisan idegesítsen fel az, hogy már-már hivatalosan lepedofiloznak vagy éppen azon dolgoznak igen jól láthatóan, hogy ne legyen jövőd. Kell hozzá jóadag hazaszeretet is, bármennyire is furcsán hangzik. Mindannyian a magyar LMBTQ közösségért és társadalomért dolgozunk. Azért, hogy ez az ország is jól működjön – úgy, mint egy Európai Unió tagállam 2019-ben. Nem csak a saját helyzetedet akarod csak jobbá tenni, és nem is csak a közösséget, hanem kicsit az egész országot is. Mert Magyarország jobbat érdemel, mint ami most van. És persze nem szabad félni. A Sziget Fesztiválon volt egy napi körasztalbeszélgetésem a Magic Mirrorban, a Mirror Talks, ahol megkérdezték tőlem és a színpadon ülő aktivistáktól, hogy nem félünk-e bármilyen megtorlástól. Néha biztosan félünk. De erősebb dolog bátornak lenni. Pakolták ki már az arcomat az internetre szélsőjobboldaliak. Akkor nagyon féltem. Mióta én pakolom ki magam az internetre, sokkal nyugodtabb vagyok. De néha nehéz dolgunk van a közösséggel is.

A Bomo Art Budapest 2017-ben indította el limitált kiadású Kortárs Képzőművészek Sorozatát. Erről bővebben Boldizsár Károly, alapító mesélt nekünk itt. Idén Barabás Zsófia és Csató József után Buzás Alizt kérte fel a békeidőket idéző grafikáiról is híres magyar papírmanufaktúra. A fiatal illusztrátor sok hazai projekt mellett külföldi megrendelőknek is dolgozik, nemrég péládul a Washington Post egyik cikkét illusztrálta. Aliz munkái során időről időre visszatér a városi közlekedés, nyugodtan kijelenthetjük, hogy Budapest nagy hatással van művészetére.

Szívesen kísérletezik új technikákkal, és ez magával hozza illusztrációs stílusának fejlődését is. Pont ezt szereti legjobban munkájában, ettől érzi igazán változatosnak:

„Érdekes dolog visszanéznem akár a fél évvel ezelőtt készült munkáimat, hogy mai szemmel mennyire máshogy csináltam volna meg őket. Ez nem egyfajta negatív szemlélet, csak jó látni azt, hogy viszonylag rövid idő alatt is képes alalkulni, fejlődni a látásmódom és a technikám. Legjobban a sketchbookomba, Posca filcekkel szeretek dolgozni, de ezt inkább kikapcsolódásként csinálom. Viszont ennek köszönhetően mostanában több olyan megkeresésem is érkezett, ahol kifejezetten ezzel a technikával szeretné a megrendelő, hogy elkészítsem az illusztrációkat.”- avatott be minket minket a klusszitatitkokba.

A Vásárcsarnok, a 8 piac a világ körül projekt egyik szereplője

Sok munkája árulkodik arról, hogy Budapest milyen jelentős szerepet tölt be életében. Egy egyetemi feladat kapcsán készült el a 47-es villamosról szóló füzet, ami aztán annyira megteszett az embereknek, hogy többen is meg szerették volna vásárolni. Aliz azonban úgy döntött, hogy még ennél is izgalmasabb dologgal rukkol elő; ez lett a Köszöntjük kedves utasainkat könyv, amit férjével együtt készített el, és aminek hatalmas sikere lett:
„A 47-es villamosról szóló füzet egy egyetemi feladat megoldásaként készült, ahol annyi témabeli megkötés volt, hogy valami olyan dologról kell szólnia, amit nagyon szeretek. Akkoriban a Gellért térnél laktam és minden nap a 47-es villamossal jártam, imádtam mint tárgyat és mint szimbólumot is. A hangját, a csillámpadlót, az üléseit, mindent. Úgy döntöttem, hogy picit utánanézek jobban, és minél több izgalmas részletet tudtam meg róla, annál jobban élveztem a munkát. A Köszöntjük kedves utasainkat azért jött létre, mert sokan kerestek meg azzal, hogy szeretnék megvenni a villamosos füzetet, de én nem éreztem, hogy egy csupán 12 oldalas kiadvány megérett erre a célra. Felmerült tehát, hogy ki kellene bőviteni további járművekkel az egészet, és mivel a férjem is hasonlóan vonzódik a témához, egyértelmű volt, hogy megtaláltam a könyv íróját. Az egész folyamatot ketten csináltuk végig, aminek voltak könnyebb és nehezebb időszakai. A legnehezebb biztosan a klasszikus értelemben vett kereskedés volt. A könyv körüli hype hullámokban tört ránk, és főleg karácsony előtt tetőzött, így megfelelő tapasztalat és infrastruktúra híján voltak olyan napok, amikor reggel 6-tól éjfélig számláztunk, csomagoltunk, futárt intéztünk, csomagolóanyagért futkostunk. Ez alatt az időszak alatt fogalmazódott meg bennem az, hogy hiába szuper a saját dolgaidat árulni, én inkább rajzolni szeretnék az erre szánt időben is. A mai napig jó páran megkeresnek egyébként azzal, hogy szeretnének vásárolni a könyvből, de mivel ez egy sorszámozott, csupán 1000 példányban megjelent limitált kiadás volt, nem tervezzük az újranyomást.”- osztotta meg velünk a Köszöntjük kedves utasainkat háttértörténetét.

Boldizsár Károlyt egy velencei utazás inspirálta arra, hogy létrehozza a Bomo Artot. A velencei stílusú könyvespolcokat aztán végleg felváltották a naplók, kis füzetek, fotóalbumok, könyvjelzők. Szépen lassan kialakult egy nagyon komoly portfólió, ami ma már nemcsak a Régi posta utcában található csöppnyi boltot tölti meg, hanem egy tágas üzlethelyiséget is a Várkert Bazárban. A Bomo sikersztori viszont nem áll meg országhatáron belül; több helyen is jelen van a márka a nagyvilágban, az elmúlt időszakban például Dakarból és Madagaszkárról is érdeklődtek. Károlyék titka abban rejlik, hogy megtalálták az egyensúlyt a hagyománytisztelet és az újító megoldások között, így tudnak frissek, izgalmasak maradni.  Hollósi Éva, képzőművész közreműködésével minden évben több új dizájn is születik, de a régi jól bevált Bomo hangulat megmarad, ahogy a legsikeresebb grafikák is. Folyamatosan születnek művész kollabok is, amik tovább színesítik a kínálatot.  A héten debütál képzűművészeti sorozatuk harmadik része Buzás Aliz, illusztrátorral, így Károllyal nemcsak a múlt, hanem a jelen kapcsán is bőven volt miről beszélgetni.

Véletlenül alakult úgy, hogy már eleve a nyomdaiparban kezdtél el dolgozni, vagy ez összefüggésbe hozható a könyvek iránti szereteteddel?

A 80-as évek végén 90-es évek elején még teljesen általános volt, hogy aki nem tanult különösebben jól, az szakiskolába ment. Mivel nem jeleskedtem a tanulásban, az általános gépkezelői és karbantartó  iskolában folytattam a tanulmányaimat. Ott viszont hamar kiderült, hogy nem megy a matek és a műszaki rajz, így aztán édesapámnak köszönhetően átvettek a nyomdaipari suliba, ahol az elejétől kezdve jól éreztem magam, és végül offset gépmesterként végeztem. Egyébként a nyomdáról, ahol gyakorlaton voltam,  vannak jó gyerekkori emlékeim is, ugyanis apu dolgozott nekik, és napi szinten járt oda, én pedig a nyári szünetben gyakran elkísértem. A mai napig emlékszem a pepsi-s, schweppes-es címkékre, amiket éppen akkor előttem nyomtattak.  

Végül minek a hatására született meg a Bomo Art?

Egy velencei utazással kezdődött minden; ott szívtam magamba ezt az ódon hangulatú, klasszikus, vintage stílust. Amúgy sokszor azt hiszik, hogy olasz márka vagyunk, de szerintem van különbség a kinti üzletek és a Bomo között; mégpedig, hogy azok a boltok úgy egyben nagyon jól néznek ki, de ha leemelsz bármit a polcról, közelről már nem olyan jó minőségű a termék. Engem pont az inspirált, változtatni akartam ezen. A minőség az elejétől kezdve fő szempont nálunk, és az, hogy ezt hozni is tudjuk, főleg azoknak a szakembereknek köszönhető, akik a műhelyben dolgoznak.