Fotó: Pavel Bogolepov A helyszínért köszi Pako.hu
Chris Lawyer kilenc év alatt komoly karriert épített DJ-ként. Sokáig nem is játszott különösen fontos szerepet mindennapjaiban a zene, legalább annyira foglalkoztatta, mint kortásrait. Egy zeneszerkesztő azonban mindent megváltoztatott; első megjelentetett trackjére azonnal felfigyeltek a promóterek, és rövid időn belül egy külföldi miniturnén találta magát, akkor még a Chris Lawyer & Thomy produkció tagjaként. Nyolc évvel ezelőtt kezdte el saját brandjét építeni. Bár hamar komoly ismertségre tett szert, számára mindig is az önkifejezés állt első helyen. Elmondása szerint a klasszikus értelemben vett siker csak másodlagos, de az első perctől kezdve fontosnak tartja a személyes kapcsolatot a közönséggel. A zene mellett fontos szerepet játszik nála, hogy vizuálisan is meg tudja osztani gondolatait, érzéseit. Bármit is ad ki kezei közül, biztos, hogy profi, stílusos és előremutató végeredményre számíthatunk, többek között ezért is lett Absolut nagykövet.
Még mindig van, aki azt hiszi, hogy külföldi DJ vagy. Ez két dologból adódhat; a zenéd és a videóid nemzetközi színvonalúak, illetve nem tolod magad annyira előtérbe. Te találkoztál már ezzel?
2011-ben kezdtem a szóló karrierem, addig Chris Lawyer & Thomy-ként Tomy Montanaval vittünk egy közös produkciót. Abban az időszakban főleg külföldön léptünk fel, ezért amikor külön váltunk, a saját kommunikációmat angolul vittem tovább. Valószínűleg ez is szerepet játszott ebben, másrészt magyar zeném sokáig nem is volt, és a bulikon sem szoktam mikrofonozni. Egyébként ebből adódott is egy-két vicces szituáció. Egyszer egy lányt kicsit megkavartam azzal, hogy a nagy hangzavarban először magyarul, aztán angolul szólaltam meg, valószínűleg azóta sem tudja, hogy egy kisebb átverés áldozata lett. (nevet)
Az igaz, hogy először csak producer szerettél volna lenni, és a DJ-zés először nem is érdekelt?
Ez így nem teljesen igaz. A fő célom az volt, hogy olyan művészeti formát találjak, amiben ki tudom fejezni önmagam. Az egyik barátom számítógépén volt egy zeneszerkesztő program, amit kipróbáltam, és nagyon megtetszett; ezért amíg nem lett saját számítógépem még körülbelül két évig, addig nála használtam a programot. 2006-ban megjelent az első saját trackem és ezzel együtt megérkeztek az első felkérések is, főleg Törökországból. Ezek közül jó párat visszamondtam, hiszen nem is tudtam DJ-zni. Thomy viszont hosszú ideje rezidens volt, ezért kézen fekvő volt, hogy megmutatja az alapokat; ezzel lehetőséget nyújtva, hogy találkozzak a hallgatókkal. Persze előtte azért volt pár fellépésünk itthon, ahol rá tudtunk hangolódni az első külföldi fellépésekre. Elég éles kontraszt volt, hogy egyik hétvégén még egy falusi diszkóban próbálkoztam a DJ-zéssel, ahova bringával tekertek ki a lányok, a következő hétvégén pedig Isztambul fő utcáján a város legelitebb klubjában raktam a lemezeket. A török miniturné nagyon meghatározó volt; itt találkoztam először azokkal az emberekkel, akik hallgatták a zenéimet, és így sokkal közvetlenebb impulzus ért a netes visszajelzésekhez képest. A zenének köszönhetően kinyílt a világ előttem. Ha jól számolom huszonegy országban voltam fellépni.
Előtte is fontos volt számodra a zene?
Nem jobban, mint a kortársaimnak. Mindenféle stílust hallgattam az elketronikustól, a rapen át a rockig. A Slipknot egyik albumát is szerettem. Akkor még nem nagyon érdekelt, hogy milyen zene szól.
És egyszercsak elkezdtél zenét írni?
Igen. Először hangmintákat módosítottam, a hanggyártás akkor még nem ment, így már meglévő hangokból raktam össze a saját trackjeimet. Azt szoktam mondani, hogy a világom deszaturált, ami azt jelenti, hogy nyitottabb vagyok a negatívabb, sötétebb dolgokra. A filmek között is a dráma műfajt szeretem, a vidám hangulatok eléggé távol állnak tőlem. Ez a kezdeti zenéken nagyon érződött, de még most is megvan valahol a számaimban. Aki ismeri a hangnemeket, az egyből érti, ha azt mondom, hogy nálam a minor (moll - a szerk.) skálák vannak túlsúlyban. Ez azt jelenti, hogy borongósabb, szomorkásabb hangulatúak a trackek.
Általában mennyit foglalkozol egy új trackkel; sokat molyolsz vagy hamar megvan? És hogy volt ez a kezdetek kezdetén?
Van, hogy másfél óra alatt megvagyok, máskor meg hónapokig ülök ugyanazon a számon. Az Áldott például három év alatt készült el. Annak idején először megpróbáltam olyan hangokat találni, amik jól működnek együtt. Nem volt egyszerű mindenféle előképzettség nélkül. Ez is az oka, hogy amikor elkezdtem a szólókarriert, nagyon dob orientált volt a zeném. Mára már megjelentek a dallamok is.
Sosem jutott eszedbe, hogy elmozdulj az undergroundból a mainstreamebb műfajok irányába?
Az első album a szólókarrier megkezdése után egy évvel jelent meg. Azon a lemezen voltak olyan trackek, amik slágerré váltak, pedig véleményem szerint underground számok voltak. Engem eleve úgy ismertek meg az emberek, hogy sokat játszották a rádiók és a DJ-k a zenémet. Akkor úgy tűnt, hogy ezek mainstream számok, és bár egy-kettő olyan jellegű volt, mégis inkább undergroundnak mondanám őket. Valóban nehéz egyértelműen besorolni őket, mert - a két véglet - Richie Hawtin és Hardwell szettjében is megjelentek. Nekem az a véleményem, hogy az újító dolgok az undergroundból kerülnek ki, ezért mindig azzal szimpatizáltam. Onnantól kezdve, hogy valaki mainstreammé válik, felüti a fejét egy kényszeres megfelelés a közönségnek, és azon a ponton az előadó el is veszik. Mindig fontosabbnak tartottam, hogy a magam elvárásainak feleljek meg, és ne a közönségének. Nálam is volt egy pont, amikor elkezdtem aszerint zenét írni, hogy vajon mi az, ami az embereknek bejön majd, de nem éreztem annyira magaménak, lelketlenné vált számomra.
A bulikon van, hogy improvizálsz?
Általában nem válogatom le előre a trackeket. Van egy közel nyolcszáz számból álló gyűjtés, és ennek egy szűkített változata, utóbbit főleg a fesztiválokra készítem elő. Alkalmazkodom a helyszínhez és az adott napszakhoz is. Sajnos itthon elveszett az, hogy egy éjszakának kell, hogy legyen íve. Sok rendezvényre túl sok DJ-t hívak, nagyon feszesek a szettek. Előfordul, hogy maximum negyven perc jut egy emberre, és így nincs idő a közönség utaztatására, ahhoz legalább másfél óra kellene. Egy délutáni bulin sokkal puhábbak, lassabbak a zenék, több énekdallam szükséges, hogy ne legyen téridegen. Egy esti bulinál pedig sok esetben az éjszaka közepén az vezet sikerre, ha sok a sikerdal, az este végefele pedig jöhetnek az új zenék, olyankor jobban ki lehet próbálni az új zenéket. Én a sláger zenéket szinte teljesen mellőzöm, és főidőben is bátran teszek fel ismeretlen tracket. Eredetileg a DJ-zés arról szólt, hogy a DJ a saját zenei ízlését, hangulatát közvetíti a közönségnek. Ma sok DJ a közönség ízlését erőlteti magára. “Lejátszhatod egy buliban az összes rádiós slágert és azokat a track-eket, amiket az emberek kívülről fújnak. Ezzel viszont nem bizonyítasz sem nekik, sem magadnak. Ha azt akarod, hogy emlékezzenek rád, ennél keményebben kell próbálkoznod.”
Itthon mitől függ, hogy veszi-e a közönség a szettet?
Ez régiónként változik, de leginkább az befolyásolja, hogy az adott helyszínnek milyen bulijai vannak. Ahol techno meg underground bulik vannak, ott nyitottabb a közönség, de ők eleve nem járnak a mainstream bulikra, ahol meg inkább azokat lehet megtalálni, akik a Youtube-on nagyon sikeres előadókat szeretik. Persze a bulikat promózzák a klubbok és a rendezvényszervezők, ezért a közönség tisztában van vele, hogy milyen zenére számítson. Szeged, Győr, Sopron nagyon megerősödött, és persze Budapesten is van egy-két underground klub.
Ezek szerint te az undergroundban érzed magad otthon.
Igen, hangulatban is ez áll közel hozzám, és a gondolatvilágom is teljesen más, mint a legtöbb embernek. Teljesen más foglalkoztat, a mindennapos problémákat is jobban veszem, monumentálisabb dolgokban gondolkodom.
Ez mit jelent pontosan?
Szeretek olyan témákkal foglalkozni, amik elvontabbak és gondolkodásra késztetnek. Római katolikusként neveltek, és eszerint is élek, de egy idő után volt pár dolog, amit megkérdőjeleztem a tanokkal kapcsolatban. Az első az Apokalipszis volt; hogy térhet vissza minden ember lelke, ha elporladt a test, amibe visszatérhetne. Erre a lélekvándolás adott nekem valamiféle választ. A dejavu élmények is erről szólnak. Persze lehet mondani, hogy ez csak véletlen, de ha valaki komolyabban utána olvas a reinkarnációnak, válaszokra lel. Ha pedig összeáll a fejében ez a kirakós, teljesen átrendezi a gondolkodását. De például a magyar történelemben is találtam sok dolgot, amik olyanok, mintha egy tiltott történelem részei lennének. Persze ez nemcsak a magyar történelemre, hanem rengeteg nép kultúrájára igaz. Régészeti leletanyagok alapján rengeteg dolgot vissza lehet követni. Ilyen a mellkereszttel történő temetkezés vagy, hogy az egyiptomiaknál aranyat helyeztek a sírba. Ezeknek az okai visszakövethetőek, de mégsem foglalkoznak velük, és nem hitelesítik őket. Vagy az, hogy a sumérokkal hatezer a mongolokkal pedig nagyjából négyezer, de a kazahokkal is több ezer szópárhuzamunk van. A finnekkel pedig kapaszkodj meg, nagyjából háromszáz! A hivatalos álláspontot pedig mindenki ismeri. De most, hogy feltárták az Árpád-kori sírokat, talán változni fognak a dolgok, és a DNS vizsgálat alapján egyértelművé válik, hogy kik a rokonaink. Ehhez hasonló dolgokban szeretek elmerülni.
Milyen volt a nyarad, mit szeretsz a fesztiválszezonban?
Nagyon jó volt, sokat hozzám adott, feltöltődtem. Szeretem, hogy egyre több új szabadtéri rendezvény és fesztivál van. Például az East Feszt, amin azóta játszom, hogy nyolc éve újraélesztették, szépen kinőtte magát. Ezt jó látni, és mindig szívesen megyek vissza, ahogy azokra az eseményekre is, ahonnan jó emlékeim vannak. Olyan szempontból is izgalmasak a nyári fesztiválok, hogy ezekre más szettel készülök, mint a klubokba. Számomra az idei nyár jóval aktívabb volt, és amellett, hogy nagyon élvezem a szabadtéri bulikat, nagyon kimerítő is, úgyhogy amikor véget, jó érzés pihenni és kicsit visszavonulni a stúdióba. Fontos, hogy meglegyen a balansz, hosszú távon ez így tud működni. Ha nincs meg az egyensúly, akkor nagyon könnyű kiégni.
Mitől annyira testhezálló számodra az Absolut?
Sosem volt jellemző rám, hogy sokféle italt fogyasszak, és már azelőtt, hogy elkezdődött volna az együttműködés, az Absolut volt az egyik kedvencem. A fellépések alatt is sokszor fogyasztottam. Italban mindig a prémium márkákat szerettem, már csak azért is, mert másnap teljesen máshogy érzi magát az ember tőlük. (nevet) A megkersesés során nem voltak bennem kérdések, nagyon örültem. Minden szempontból passzol, ugyanolyan minőséget képvisel a saját piacán, amire én törekszem a saját területemen. Szerintem ez olyan együttműködés, amire mindkét fél büszkén gondol majd vissza hosszú évek múlva is.
Látszik, hogy fontos számodra a megjelenés.
Pár éve alakult ki, hogy nagyon odafigyelek arra, hogy mit veszek fel, hogy válogatom össze a ruháimat. Viszonylag sok időt el tudok vele tölteni. 2012 körül még full egyszerű dolgokban jártam, mintás pólót fel sem vettem. Kicsit olyan „srác a szomszédból” típus voltam. (nevet) Persze akkor is figyeltem arra, hogy passzoljon az összhatás, de ma már bátrabban kísérletezem.
Mi váltotta ki azt, hogy elmozdultál ebbe az irányba?
A videóklipek egy részénél a styling részt is én találtam ki és ott adta magát, hogy akár extrémebb dolgokat is kipróbáljunk. Aztán amikor láttam, hogy jól áll, akkor egyre több olyan szettet raktam össze már a mindennapokra is, amik az addigi ruháimtól eltértek. Az öltözködés is sokat elárul egy ember ízlésvilágáról, az, hogy ő amúgy milyen. A színpadon pedig lehetőségünk van, sőt szükséges is kihangsúlyozni a személyiségünket. Nagyon örültem, hogy az Absoluttal ezen a területen is elkezdtünk kreatívan gondolkodni. Több olyan ötletet is meg tudtunk valósítani, amik már egy ideje a fejemben voltak, csak így gyorsabb volt a folyamat. Ilyen az Absolut dzseki is. Egy ideje szerettem volna már ehhez hasonló egyedi tervezésű ruhát.
Ki készítette neked a dzsekit?
A művész Amizmus néven alkot, és főleg kubista alkotásai vannak. Szeretem ezt a stílusirányzatot, emellett a szabadkőművesség is foglalkoztat - már csak Ady miatt is - bár nem érzem közel magamhoz az eszmeiségét, de a művészeti ága kimondottan tetszik. Ezeket figyelembe véve elkezdtünk dolgozni a látványvilágon. A közös munka úgy folyt, hogy első körben leírtam kifejezéseket és idézeteket, amik jellemzőek rám, vagy tetszenek, ő pedig átküldött egy vázlatot. Egyből megtaláltuk a közös hangot.
Szereted egy kézben tartani a dolgokat, mondhatni, hogy ez egy összművészeti projekt. Több videódat is te rendezted, saját kiadód van.
Egy világsztár esetében rengetegen állnak a produkció mögött, akár már csak, ha a zenét nézzük, van, aki a sound designért felel, van, aki a mixing & masteringet végzi, más szövegírásban segít. Én arra tudok igazán büszke lenni, amit elejétől a végéig én hozok létre. Ez a gondolkodásmód vezetett oda, hogy a klipeket is igyekszem magam rendezni. Kezdetben az operatőrök is sokat segítettek. Ha forgatunk egy videóklipet, akkor az első lépés az, hogy leülök, és órákon keresztül hallgatom a kiválasztott zenét. Behunyom a szemem, és elképzelem mit szeretnék látni. A keret alapján kitalálom, hogy mik azok az elemek, amiknek mindenképpen bele kell kerülniük, hogy az üzenet is meg tudjon jelenni. Az eszközök változnak, de a mondanivaló tekintetében mindig maradunk az eredeti ötletnél. Nagyon jó példa erre az Áldott, ami Ady Mert engem szeretsz versének a feldolgozása. Ő a kedvenc költőm, és vannak olyan versei, amikkel egy az egyben tudok azonosulni. Mintha az én gondolataimat írta volna le, csak korábban. Szerettem volna egy olyan videót létrehozni, amit még ő is büszkén nézne meg. Itt nemcsak minőségbeli szempont volt, ennek van egy olyan erkölcsi vonulata is, hogyha visszatekintek rá később, akkor is büszke legyek rá. Szerintem az Áldott kapcsán sikerült eddig a legpontosabban megjeleníteni azokat a dolgokat, amik megjelentek a fejemben. Ha valaki elemzi kicsit a klipet, akkor észreveszi, hogy összetett, és van mély mondanivalója. A SZIKK-nél is nagyon jól sikerült megjeleníteni az eltervezett látványvilágot, de annak a megértéséhez szükséges az elvont gondolkodásmód.
Mit szeretsz Budapestben?
Nagyon jó hangulata van, köszönhetően a régi épületeknek. Szeretem a pezsgést, ami itt van; minden napra talál az ember valami programot magának. Elég megnézni a kerületeket, és egyből feltűnik a város sokszínűsége. A gasztrokultúra is nagyon fejlődik, sok dolog előbb jelenik meg itt, mint más nagyvárosunkban. Azt sajnálom, hogy nagy a tömeg, szerintem jóval élhetőbb lenne, ha fele annyian laknának itt. Nem ennyi főre tervezték ezt a várost. Oka van, hogy nem élek itt; szeretem a csendet, szükségem van az énidőre. Ennek a megélése számomra Budapesten nehezen elképzelhető. Három évvel ezelőtt voltam pár napot Helsinkiben, ami területre ugyanakkora, viszont csak egy millióan élnek ott. Én azt a nyugodtságot hiányolom Budapestben, amit ott tapasztaltam. Persze akkor meg nem lenne olyan sokoldalú és sokrétű.
Van kedvenc helyed?
A Király utcai Starbucks; egyszerűen jó emlékek kötnek oda.
