A Volkova Sisters tagjai, Berger Dalma, Sándor Dániel és Kovács Gergely azzal a céllal vágott bele ebbe a projectbe, hogy majd minden eddigi fel nem használt ötletüket megvalósítják zene és vizuál téren. Ez eddig lehetne egy tipikus sablonos zenekari bevezető is, de aki ismeri a csapatot, az tudja, hogy ez mit jelent. A Volkova Sisters világa szürreális, sokszor már-már nyomasztó, és bár a humort és a romantikát sem nélkülözi, azt egyértelműen kijelenthetjük, hogy sok őrült ötletet magába fogad. A tagok jelenleg kétlaki életet élnek, Budapest és London között ingáznak, az idei fesztivál szezont viszont itthon, a Kolorádó Fesztiválon nyitják újult erővel és lelkesedéssel. Berger Dalmával beszélgettünk.

Hihetetlen, hogy pár év és tíz évesek lesztek. Hogy foglalnád össze ezt az időszakot?

Azért a tíz év kicsit erős. (nevet) Ha jobban belegondolok, én nagyjából tíz éve zenélek. A zenekar 2011 környéken lett színpadképes produkció. Ez az időszak semmiben nem másabb, mint bármelyik eddigi időszak, bármelyik másik zenekarral. Ez is úgy működik, mint egy bármilyen másik munkahely. Az embernek vannak periodikusságok az életében, ahogy öregszik.

Sokan azt mondják, hogy általában tíz év kell egy zenekarnak, hogy beérjen. Ti most hol tartotok?

Ezt nem tudom, azt sem, hogy pontosan mit értunk "beéres” alatt. Nem igazán foglalkozunk ezzel, csak csináljuk a dolgunkat. Azt tudom egyedül, hogy hol tartunk most: írjuk a második nagylemezt.

Egyáltalán az alakulás időszakában mekkora keletje volt itthon ennek a dark waves hangulatnak? Ami valljuk be, nem egy egyszerű leutánzása volt a 80-as évekbeli irányzatnak, hanem egy jóval progresszívabb továbbgondolása.

Vannak bizonyos felhangok a zenénkbe, és a dark wavere, amire utalsz, bizonyos emberek reagáltak, de a közönségünk elég vegyes, nem nagyon tudom megállapítani, hogy van-e egy egységes közeg, mert mindenféle arcot látok a koncerteken . A „dark”, mint szócska azért elég sok műfajra ráaggatható, és ennek mindig volt, és lesz helye a főhajtásokkal párhuzamosan.

2011-ben egy mini kaliforniai turnén vettetek részt, amiért valószínűleg sok zenész a fél karját adná. Milyen tapasztalatokkal tudtatok továbblendülni?

Van pár magyar zenekar, aki ugyancsak megjárta SXSW-t, (az Egyesült Államok-beli South By Southwest névre hallgató showcase esemény, ahol járt már a Moog és az Ivan and the Parasol is – a szerk.) és ment egy koncert kört. Ezt nagyon jó dolognak tartom, mivel Magyarország eléggé zárt és távol esik a nagy zenei centrumoktól. A showcase fesztiválok pedig azert is külön érdekesek, mert korlátozott időd van a színpadon, és csak egy esélyed, hogy megmutasd, mit tudsz. Tulajdonképpen az USA körúton fogalmazódott meg először az a gondolat, hogy valahova le kellene lépni. Ott kezdtük el megérteni mit jelent az, hogy “helyzetben lenni”.

Érdekel, hogy mire tanította meg London a zenekart?

A Žagar a hazai zenei élet egyik legmeghatározóbb elektronikus formációja most már tizenöt éve, Zságer Balázs pedig az egyik kulcsembere. Bár a filmzeneírás is az élete része, mi most inkább a zenekaráról faggattuk, amivel új lemezre készül. A Kolorádó Fesztiválon egyébként ebből is kapunk egy kis ízelítőt. Persze azért még szó esett egy új projectről is, és azt is elárulta nekünk, hogy melyik helyeket szereti legjobban Budapesten.

Pulzus néven alapítottátok meg annak idején a Žagart, aminek a nevét egy év után megváltoztattátok. A névvel együtt változott valami az eredeti koncepcióhoz képest?

 Pulzus néven csak pár koncertet játszottunk, az első lemezünk már Žagar néven jelent meg. Annak idején még nem annyira volt kitalált koncepció, egyszerűen csak szerettünk együtt játszani és valami újat kreálni. A debüt albumunkon inkább az addig felhalmozódott zenei hatások voltak érezhetőek.

A Wings of Love annak idején nagyot robbant, az év dala lett. Utólag visszatekintve mit gondolsz arról a számról? Sokan a mai napi azzal azonosítanak benneteket. Ez zavaró?

Miért lenne zavaró, a mai napig szeretjük ezt a számot. Nagyon jó kollektív energiák halmozódtak fel benne már a felvételek alatt, talán ettől működik még ma is. Emellett olyan prominens arcok méltatták mint Laurent Garnier, José Padilla vagy Busy P. Egyébként nemrég elkészült egy 2017-es remixe is a számnak, a Stil vor Talent-es Kellerkind újragondolt változata hamarosan meg is jelenik.

Érdekel mik Zságer Balázs kedvenc helyei Budapesten?

Kiket is takar a Disco Duro? A nevek a DJ duó alapításával egyidőben jöttek, és már az elejétől egyértelmű volt, hogy Dr. Aschengold kapja a Disco, Prof. Kadenza pedig a Duro nevet. A bécsi székhelyű DJ páros a minőségi diszkózásra tett fel esküt, missziójuk, hogy visszahozzák a vidámságot a táncparkettre. Aki nem hiszi, járjon utána február 4-én a Fogasházban, ahol a HOMERUN, Simon Iddol és az ABSOLUT. vendégeként lépek fel.

Mi volt az első olyan élményed, ami hatására a zene mellett köteleződtél el?

Disco: Még sulis voltam, amkor egy kolléga megjelent nálam egy Prince és egy Kurtis Blow lemezzel.

Duro: Mivel klasszikus zenész családból jövök, már szinte az anyagetejjel szívtam magamba a zenét. Az első jelentős találkozásom a DJ kultúrával a 90-es években volt, Kruder & Dorfmeister idejében. Amikor először álltam egy barátom stúdiójában egy dupla Technics lemezjátszó előtt, elsőre szerelembe estem ezzel az egésszel.

Hogy látod a zenei színteret most? Könnyebb vagy nehezebb érvényesülni DJ-ként?

Disco: Attól függ, mit hívsz sikernek. (nevet) Most sokkal nehezebb elérni, mint mondjuk 10-20 éve.

Duro: Bár úgy tűnik, manapság könnyebb sikeresnek lenni, köszönhető a sok lehetőségnek, de közben túl sok minden van a piacon, és nehéz igazán minőségi anyagokat találni. Olyan lett az egész, mint egy kincsvadászat.

Mi jelenti számodra a fő inspirációt?

Disco és Duro: Az emberek a táncparketten. A mosolyok, az izzadság, a ritmus – ettől libabőrözünk ki.

Folytatódik az interjú

December 2-án egy igazi energiabomba érkezik a Homerun vendégeként a Fogasházba. Isis Salam, aki magát csak a fekete katemossként jellemzi, nem vacakol, ha zenéről van szó. Szívét-lelkét beleadja, és megtesz mindent, hogy bebizonyítsa, hogy a csajoknak is van helye a DJ pultban. Kemény, szókimondó, a pénteki bulin valószínűleg sokan keresik majd az állkapcsukat a padlón.

Mi volt az első olyan élményed, ami hatására a zene mellett köteleződtél el?

Amikor először LA-be mentem, hogy elkészítsek egy tracket Pharrellel (Pharrell Williams- a szerk.), Masia One-nal és a Game-mel. Ott találkoztam egy női producerrel Rayna Zamellel. Előtte még sosem dolgoztam női producerrel vagy hangmérnökkel, ő mutatta meg a DAW-t és a Logic 9-t (mindkettő zenei software – a szerk.), és elég tisztán a tudtomra adta, hogy a csajok is lehetnek olyan jók, mint a pasik, ha nem jobbak. Ott akkor egy nagy adag önbizalmat és tudatosságot kaptam tőle. Azóta mindenféle félelem nélkül csak olyan zenét írok, ami igazán boldoggá tesz.

Hogy látod a zenei színteret most? Könnyebb vagy nehezebb érvényesülni DJ-ként?

Bevallom őszintén, megpróbálok nem foglalkozni a zenei piaccal. Még mindig erős a szexizmus, sőt, a rassziszmus sem ritka- ezzel mind meg kell küzdenem, nem beszélve a növekvő stream piaccal, és azzal, hogy mindent túltolnak. Ma már sokkal fontosabb, hogy gyorsan kiadj egy számot, ami aztán egy hétig fent van a listákon, minthogy olyan zenét csinálj, ami megállja a helyét később is, esetleg örökre szól. Ma már mindenki DJ. Én jobban szeretem magamat zenei kurátornak hívni. Szerencsés vagyok, hogy annak idején Kool Herc a saját Cadillacjén vitt körbe Harlemen, miközben beavatott a fontos zenetörténeti momentumokba. Annál sokkal jobban tisztelem a zenét, az alkotást, minthogy eladjam magam a pénzért. A nap végén ez egy kétélű fegyver: egyre több hely nyílik meg a független művészek előtt, csak az a baj, hogy mindenki ugyanazon az ajtón akar bemenni. Ennek ellenére hálás vagyok, kicsit több, mint tíz éve vagyok benne a játékban, ami alatt rengeteget tanultam és sok mindent csináltam. Elég idő ahhoz, hogy most már tényleg csak az érdekeljen, hogy olyan zenét játsszak, ami melegséggel tölti el a szívemet.

Mi jelenti számodra a fő inspirációt?

Sylvester, Grace Jones, a Black Girl Magic (ez egy mozgalom, ami a fekete nők szépségét és tehetségét ünnepli – a szerk.) és Phyliss Hyman.

Érdekel, mit gondol Isis Selena Gomezről?

“Új ígéretes formáció a láthatáron!” – szólhatna a szalagcím, de ez nem ilyen egyszerű. Milyen az, amikor két gyerekként a zenei életbe csöppent srác sok éven át sikeres mainstream rockzenekar élén végigjárja a rocknroll jó és kellemetlen oldalát. Felnőnek, és valami újat szeretnének alkotni. Keresik a motivációt és végig viszik, amit akarnak, energiát nem sajnálva. Ez nemcsak egy friss, új formáció, hanem két ember kemény munkája, tudatos, stratégiával megtámasztott profi project, tehetséges segítők részvételével. Molnár Tamás a mondjuk ki, elég megosztó Anti Fitness Club énekeseként, Czoller Bence pedig a szintén mainstream felé kacsingató The Hated Tomorrow-ban tapasztalta meg a zenészlét lényegét; valami nagyot, izgalmasat alkotni. A JETLAG-gel ez a céljuk.

Idén alapítottátok a JETLAG-et, szigorúan két személyes formációról beszélünk…

Molnár Tamás: Bencével turnéztunk közösen annak idején, és már akkor tudtuk, hogy jó lenne csinálni valamit közösen. Ennek akkor jött el az ideje, amikor az AFC-t feloszlattam.

Czoller Bence: Nagyon sokat agyaltunk a névválasztáson, jöttek a borzasztóbbnál borzasztóbb nevek. Érdekes módon Tominak a legelső ötlete a JETLAG volt, de jóideig nem láttunk benne potenciált, aztán amikor Ausztráliából jött haza, beugrott neki újra. Másodszorra teljesen betalált nálunk.

Molnár Tamás: Megint kiderült, hogy mindig az első ötlet a legjobb.

Zeneileg tettetek egy 180 fokos fordulatot.

Molnár Tamás: Ez is a koncepció része. Egyáltalán nem gondolkodtunk klasszikus zenekari felállásban, az volt a célunk, hogy a megszólalással a dalokat szolgáljuk ki, nem pedig fordítva. Így teljesen a fantáziánkra van bízva, hogy milyen zenei környezetben szólalunk meg, és nem kell a zenekar felállásától függővé tenni a hangszerelést. Lehet, hogy ez elsőre furcsának tűnhet, de azt hiszem korábban sem volt jellemző ránk, hogy önismétlésekbe mentünk volna bele. Mindig úgy találtuk meg a motivációt a zenében, hogy az újdonságokat kerestük. Amikor elkezdtük összerakni a zenekart, voltak olyan dalok, amik klasszikus megszólalásban realizálódtak. Ekkor megálltunk egy pillanatra, és elgondolkodtunk rajta, hogy biztos ezt akarjuk-e, hiszen ilyet már csináltunk, ez abszolút a komfortzónán belül van.

Czoller Bence: Persze ebben az is közre játszott, hogy elkezdtünk új műfajokat hallgatni, és ezekből folyamatosan inspirálódtunk.

Molnár Tamás: A rocknroll attitűd úgy gondolom megmaradt. Sajnos a rockzene eléggé megfulladt az elmúlt néhány évben, nem történt semmi olyan újszerű, amiről nekem a rocknroll szól. Ez a 3 szó nem merül ki számomra gitárzenét játszó szűknadrágos, hosszúhajú, dühösen kiabáló zenekarokban. Ennél sokkal több; egy életstílus, egy progresszív megközelítés, amihez mi úgy tudunk hűek maradni ebben a pillanatban, ha elektronikus zenét játszunk.

Mi az a future classic electro pop?

Gabor Kraft 15 évet húzott le Coyote-ként a magyar elektronikus zenei színtéren, és valójában mindent elért itthon, amit lehetett. Aztán hozott egy döntést, nevet változtatott, és újra felépítette magát. Nem az a típus, aki megijed a kihívásoktól, viszont nem is görcsöl a sikerért. Bár sokszor úgy tűnik, hogy lépéseit gondosan megtervezi, leginkább ösztönösen építi karrierjét. Magát music freakként (a freak csodabogarat jelent- a szerk.) jellemzi, ami passzol is hozzá, hiszen sem megjelenésében, sem zenei téren nem lehet átlagos DJ-nek nevezni. Az interjú során viszont nemcsak zenélésről, DJ-zésről mesélt, hanem beavatott családfájának titkaiba is, és azt is megtudhattuk, hogy Budapest melyik olyan részén volt már, ahova egyszerű földi halandó nem nagyon léphet be.

Music freakként definiálod magad. Ez mit takar?

Próbálom a fellépéseim során a teljes sprektumát megmutatni azoknak a zenéknek, amiket kedvelek. Természetesen nemcsak elektronikus zenékre kell gondolni. Lehetnek ezek a korai 80-as évekből hip-hop nóták, cold wave vagy synth wave zenék, post punk, továbbá olyan, akár rock zenekarok által készített dalok, amik hatást gyakoroltak a mai elektronikus színtérre. Otthon sem feltétlenül hallgatok csak elektronikus zenét, szeretem a rockot, a jazzt és a komolyzenét is, úgyhogy ez is kimerítheti a freak fogalmát. Mostanában például újra rátaláltam a népzenére. Kölyökkoromban citerán játszottam, úgyhogy van is kötődésem hozzá. Vagyis pontosítanék, inkább azt mondanám, hogy citeráztam, mert amióta hallottam Lajkó Félixet citerán játszani, azóta meggondolom, hogy miként aposztrofálom ezt a tevékenységem. (nevet)

A másik dolog, ami feltűnt a közösségi oldaladon található bióban, az a bornenternainer (született szórakoztató- a szerk.) kifejezés. Már gyerekkorodban is szeretted szórakoztatni az embereket?

Igen, érdekes dolog, hogy azóta a színpadra vágytam. Az első dolog, amit megtanultam három évesen, Petőfi Sándor verse volt, a Falu végén kurta kocsma. (nevet) Azt már akkor bőszen szavaltam, aztán az óvodás és iskolás időszakban végigjártam és nyertem a vers- és mesemondó versenyeket, és színjátszó körökben is voltam. Mindig szerettem a világot jelentő deszkákon állni, úgyhogy ez is lehet az egyik oka, hogy a lemezlovas hivatás mellett kötöttem ki.

Az Instagramon büszkén pózolsz apukáddal, és a kép alapján úgy tűnik, hogy elég messze esett az alma a fájától, vagy tévedek?

Édesapám agrármérnök, közgazdász és egy szociálisan rendkívül érzékeny cégvezető, akire nagyon büszke vagyok. Bizonyos tekintetben messze esett az alma, de közben meg mégsem. Az ő indíttatására én is közgazdaság tudományi egyetemet végeztem, és dolgoztam is pár évig a bank szektorban. Aztán úgy döntöttem, hogy a zene az, amivel elsősorban foglalkozni szeretnék, így azt választottam fő csapásiránynak. Édesapám már több, mint húsz éve egy mezőgazdasági részvénytársaságnak a vezérigazgatója és az a kép az Instagram oldalamon, amin közösen vagyunk láthatóak, egy szupermodern szarvasmarha istálló. Az egész tehenészeti részlegükben az utóbbi időben komoly fejlesztéseket eszközöltek, amikor a fotó készült, pont ezeket az újításokat néztük meg. Engem mindig érdekelt amúgy ez a téma. Nagyon izalmas terület a modern mezőgazdaság és állattenyésztés. Modern technológiák implementálását környezettudatos gazdálkodás mellett rendkívül fontos dolognak tartom. Az vicces, hogy az őseim is ezzel foglalkoztak már. Apai ágon a felmenőim nemesek voltak, az uradalmi birtok pedig mintagazdasága volt a keszthelyi Georgikonnak. Az ottani diákok, akik később gazdászok lettek, ott voltak terepgyakorlaton és tanulmányozták, hogy hogyan is működött a modern mezőgazdaság az államosítás előtti időkben. Így kijelenthetjük, hogy a mi családunkban a vér nem vált vízzé. (nevet) Amúgy simán lehet, hogy egyszer, ha ott hagyom a színpadot, akkor én is ezen a területen kötök ki.

Elég tudatosnak tűnsz. Már az elejétől tudatosan építetted a karrieredet?

Olyan túlzottan nagy tudatosság azért sosem volt benne, inkább arra próbáltam figyelni, hogy ahhoz hasonlatos miliőben éljem meg az egészet, mint a rockzenei ikonjaim, amikor alkottak vagy az alkotásukat később koncerteken előadták. Nekem a legnagyobb kedvencem Lemmy a Motörheadből, és sikerült is összehoznom vele kétszer találkozót. Az egyik nagyon emlékezetes, mert pont a 30-dik születésnapomon történt, és beszélgethettem is vele néhány keresetlen mondat erejéig. Van egy életrajzi könyve, a Fehércsíkláz és abban rengeteg olyan sztori van, amiből meríteni tudtam, hogy a szórakoztató iparban milyen út mentén lehet jó kedéllyel úgy haladni, hogy soha ne köpd magad szembe, és mindenki számára egyértelmű legyen, hogy az egy őszinte dolog, amit képviselsz. Ilyen szempontból inkább azt lehet mondani, hogy tudatalatt szőttem bele a történetbe a felvett információkat. Érdekes, hogy sokan jöttek mostanában ezzel, hogy mennyire tudatosan építem a karrieremet, pedig inkább ösztönösnek élem meg.

Érdekel mit gondol az átlagember a DJ-kről?

Az amszterdami DJ duó november 4-én, pénteken nemcsak a lemezeket pörgeti fel a Fogasházban, hanem a hangulatot is! Nem ismered még őket? Csak pár dolog bevezetőnek: a Dutch Disco bulijaikon túl szigorú és masszív hangzásukról ismertek, és egyszerre posztdiszkó, acid house és a techno, amit játszanak. A többi pedig itt kiderül:

Mi volt az első olyan élményed, ami hatására a zene mellett köteleződtél el?

Martijn: Már nagyon fiatalon hatalmas lemezgyűjteményt sikerült felhalmoznom. Ráadásul sokféle zenét.

Guido: Talán az a pont volt, amikor rájöttem, hogy milyen brilliáns lemez a Blood Sugar Sex Maxic. (a Red Hot Chili Peppers egyik korai lemeze- a szerk.) Főleg John Frusciante hangzásával, gitárosként is nagy hatással volt rám. Lehet, hogy nem sok köze van ahhoz a dance zenéhez, amit ma csinálunk, de az biztos, hogy fontos hatásom.

Hogy látod a zenei színteret most? Könnyebb vagy nehezebb érvényesülni DJ-ként?

Martijn: Azt gondolom, hogy most könnyebb kiemelkedni bizonyos rétegzenei színterekből, de a mainstream az teljesen más.

Guido: Nem is tudom megfogalmazni, hogy mi valójában a siker. Abból élni, hogy zenélsz? Az szinte lehetetlen, de bőven kárpótol, hogy el tudom juttatni a zenémet a világ minden részére. És pont emiatt sokkal könnyebb a világ különböző pontjain játszani. Ez számomra egy hihetetlen nagy fejlődés, amitől sokkal sikeresebbnek érzem magam. (kacsint)

Olvasd el a holland DJ páros válaszait!

A II. Magyar Klipszemle Absolut Budapest díját Pajor Tamás Szeretem Pestet videója nyerte. Ez a közönségdíj egyértelműen mutatja, hogy művészete nagy hatással van az emberekre. Mindez lehet azért, mert dalaiban örök emberi értékek, gyakran felmerülő kérdések jelennek meg, ez pedig sok mindenkit megmozgat, elgondolkodtat. Pajor Tamás szinte legendaként van jelen a kortárs zenében, bár ő ezzel lehet vitatkozna. Rengeteg mindenkit megihletett, szövegei olyan zenészek, művészek munkásságára volt hatással, akik különböző műfajokban értek el nagy sikereket. Kétség nem férhet hozzá, hogy az egyik legmeghatározóbb művészünk. Rengeteg anyag található róla a neten, számos interjú foglalkozott a különböző korszakaival és megtérésével. Mi most különböző témákból csipegettünk a vele való találkozás során, ő pedig őszintén, nyíltan és lelkesen mesélt nekünk, így most jöjjön a vele készült interjú, a teljesség igénye nélkül. 

Tudom, hogy elsősorban szövegíróként definiálod magad, de érdekelne, hogy milyen zenei hatásokkal találkoztál már akár gyerekkorodban, amik aztán azt eredményezték, hogy elköteleződtél a zene mellett?

Először is reflektálnék a kérdés első felére. A kettő elválasztása nem annyira egyszerű és egyértelmű, mint amennyire megpróbálom ezt megtenni, pont abból fakadóan, hogy legtöbbször nem differenciálnak közöttük, és elsősorban zenészként közelítenek hozzám. Én ilyenkor a kettő közötti különbséget szoktam  hangsúlyozni. Egyébként ezt mindig egy kicsit finomhangolni kell, főleg most, Bob Dylan Nobel-díja tükrében. Pont a minap írtam erről egy cikket. Nála is az a fantasztikus, hogy a zene és a szöveg egy koherens egységet képez, és pont ő és még néhányan tették ezt a műfajt azzá, ami egyszerre képviseli a magasművészetet, és közben a popularitás igényeit is kielégíti. Én mindig is erre törekedtem. Ez viszont zene nélkül elképzelhetetlen, legalábbis a zenének azon formája nélkül, amit dalnak nevezünk. Mert a dalban a szöveg és a zene együtt hoz létre egy olyan minőséget, ami korábban külön-külön nem létezett. Tulajdonképpen a dal a zene nyelve, a zene verbális manifesztuma. Ezért tartom nagyon fontosnak külön a zenét is. 

És természetesen a zene és a dal szeretete indított el annak idején a rock szövegírás felé. Már kisgyerekkoromtól rengeteg emlékem van, hiszen apám is nagy kedvelője volt a műfajnak. Emlékszem, folyamatosan szólt a szalagos magnó. Ott volt Elvis, a Beatles, a Creedence Clearwater Revival, Neil Diamond, Tom Jones vagy Berry White; mindenki, aki a 70-es években meghatározó volt. Ebből adódóan azt gondolom, hogy a zenei ízlésem már akkor gyerekként kialakult, és nem tinédzserként, amikor már önmeghatározó identitással a hard rock, a heavy metal akkor alakuló világa mellett törtem lándzsát, és a Deep Purple meg a Led Zeppelin volt az irányadó. Vagy később, amikor fiatal felnőttként magával ragadott a punk és a new wave. Egyébként azóta rájöttem arra, hogy már akkor éreztem ezekben a zenékben valami idegenséget, egy olyan sötét tónust, ami a lelkemet taszította, de akkoriban úgy gondoltam, hogy ezt sikk képviselni. Tulajdonképpen én már ebben az időben is inkább dallamorientált zenét csináltam, és annak a bukéját, amit most képviselek, pont az adja, hogy én a hagyományos értelemben vett populáris zeneelőállításra teljesen alkalmatlan vagyok. Nem rendelkezem azzal az énekhanggal, arccal vagy attitűddel, ami komolyanvehetően meg tud jeleníteni például egy szerelemről szóló dalt vagy el tud énekelni egy klasszikus sanzont. Valószínűleg közröhej tárgyává tenné a próbálkozást, úgyhogy ez az adottság eleve determinálja a dalaimat. A másik pedig az, hogy a mi kis kelet – európai világunkban kevés a szó szoros értelmében vehető valóság. Itt gyakran átértélmezetten, sokszorosan csavartan és idézőjelben kell érteni a dolgokat, és ennek az idézőjelnek a nyomait viseli magán az én művészeti attitűdöm, mert annak ellenére, hogy van olyan, amiben feltétel nélkül, gyermekien hiszek, ami egyébként az én legbelső alkatom, talán úgy védekezem a cinizmus és a kívülről felém törő, a lelkemet megkeményíteni akaró erők ellen, hogy én teszem idézőjelbe azokat a dolgokat, amelyek a valóságban nem őszinték. Inkább ezt teszem, mintsem hogy becsapott legyek általa. Szóval ezért van humorral és iróniával átitatva a dalaim jelentős része. Persze közben sokszor megjelenik az őszinte vállalásnak a kategóriája is, és úgy látom, hogy általában ez az oldalam hat jobban az emberekre. Mert abban jobban önazonos vagyok, őszinte, romantikus, a jót kereső, és abban hívő emberként. 

Amit még eddig nem olvastál Pajor Tamásról!

CLAAP Franciaországból érkezik október 7-án pénteken a Fogasházba, hogy megmozgasson minden lábat, amit beindít az elektronikus zene! Előtte viszont ismerkedtünk kicsit a zseni DJ-vel. Jöjjenek a kérdések és a válaszok.

Mi volt az első olyan élményed, ami hatására a zene mellett köteleződtél el?

Egy dobszóló, amit egy big band koncertjén hallottam 12 évesen a szülővárosomban. Addig zongoraórákat vettem, de amikor megláttam a dobos fickót ilyen fantasztikus elánnal ütni a hangszerét, odafordultam a papámhoz, és azt mondtam: “Ezt akarom csinálni.” A koncert után odamentem a pasihoz, és megengedte, hogy megnézzem a cuccát. Voltak elektronikus dob padjai is, és S950-eséből elég őrült hangok jöttek. Emlékszem, volt egy full rackje tele samplerekkel, kompresszorokkal, egy keverővel és mindenféle izgalmas kütyüvel. Elmagyarázta, hogy mi hogy működik, és mivel már akkor nagy geek voltam, teljesen lenyűgözött a dolog. Teljesen belezúgtam ezekbe a cuccokba. Ez az élmény véglegesen meghatározta a későbbi zenei karrieremet: teljesen odavagyok a különböző ritmusokért, és minden olyan eszközért, amivel elképesztően őrült dolgokat lehet kreálni. Egyébként a találkozás hatására a következő héten már dobórákat vettem a zeneiskolában.

Hogy látod a zenei színteret most? Könnyebb vagy nehezebb érvényesülni DJ-ként?

Sosem volt egyszerű, és most sem az. Már eleve az sem könnyű, hogy olyan cuccokhoz juss, amikkel különleges zenét tudsz létrehozni. Ez egy folyamatos küzdelem. Emlékszem, a kezdetektől fogva keményen gyűjtöttem a pénzt a különböző eszközökre, szintikre, programokra és minden szarságra, ami a zenémhez kell. Most már szinte minden elérhető online, ami azt eredményezi, hogy boldog-boldogtalan zenét szerez, és a dalaival bombázza az embereket. Viszont sajnos a legtöbb nem jó. Ezáltal most az az egész nehézsége, hogy kitűnj ebből a fajta zajból. Minden korszaknak megvan a maga hátránya, sosincs semmi ingyen.

Ismerd meg jobban a francia DJ-t!

Ma elindult a II. Magyar Klipszemle, és holnap végig izgulhatjátok, hogy kik lesznek a díjazottak. Ha pedig arra lennétek kíváncsiak, hogy kik is állnak az egész mögött, most megtudhatjátok, sőt még annál is többet.

Manapság rengetegen készítenek klipet, és ha őszinték akarunk lenni a mennyiség sokszor a minőség rovására megy. Tényleg csak a jelenlét számít? Egyáltalán érdemes ma drága videó klipet forgatni?

Vida Vera: Nekem semmi bajom a mennyiséggel. Pont az a jó az internetben, hogy minden elitizmus és hátszél nélkül óriási nézettséget el lehet érni. A nagy költégvetésű produkciókat hozza sokszor kényelmetlen helyetbe egy absolut low bugdet produkció, amiben van egy olyan ötlet, amivel elérik a milliós nézőszámot. De emellett tökre helyiértéke van a drága klipeknek is. Tök izgalmas, hogy ezeket együtt lehet kezelni.

Vermes Orsolya: Nem hiszem, hogy a mennyiség és a minőség ilyen összefüggésben lenne. Inkább úgy látom, hogy van egyrészt az a főcsapás, akik mindegy, hogy hogyan, akár fotóval kitett vagy lyrics videókkal, csak minél több dalt el akarnak juttatni a közönségükhöz, hogy a koncertjeiken ismerjék a népek a set list nagy részét. Meg van ennek az ellentéte, ahol a művészi(es)ség, a történet, az üzenet, az eszmeiség, az önkifejezés, a rendező/operatőr/vágó/stb. személye a meghatározó - általában ők azok, akik hónapokig elnyunnyognak egyetlen klippel. De ezek tökéletesen megférnek egymás mellett. Aki igényeset keres, megtalálja. Akinek nincs igénye az igényre, az is bőségesen ki van szolgálva.

Miki357: Szerintem a jó is több ezáltal. És mind a színvonal, mind a költségvetés az előadó saját igényességét, ízlését tükrözi. Szerintem fontos, hogy olyan alkotások készüljenek, melyek a közízlést formálják, vagy legalább megpróbálják formálni vizuálisan is.

Manek: Tény, hogy sokkal több klip készül, és jut el sokszor zaj formájában a retinánkig, de ez igaz a zenékre és mindenre, mivel az internet és a fejlett technika világában ma már mindenki mindent el tud készíteni önmaga is.

Ennek ellenére, akinek vannak elképzelései, pont ezeknek a folyamatoknak hála, könnyebben tud nagyon erős, profi dolgot csinálni és figyelmet kapni, anélkül, hogy több milliós költségvetésben kelljen gondolkoznia. A Klipszemlén rengeteg low budget klip kerül shortlistre, és ér el eredményeket.

Laura: Nem a költségvetésen múlik, hogy jó lesz-e egy klip. Kevés fiatal magyar rendezőnek adatik meg, hogy sok pénzből valósítsa meg az elképzeléseit. Pont ez  szép a szakmában, hogy mindig van új  nap alatt és minél több klip készül, annál több is a jó.

És ez még nem a vége!