MAGYAR KLIPSZEMLE

Magyarországon heti szinten több tucat videoklip készül, és nagy százalékuk sok esetben hamar a feledés homályába is vész. A Magyar Klipszemle pont azért jött létre, hogy ez ne történjen meg. Itt nemcsak díjazásra kerülnek a legjobb magyar videók, hanem a megversenyeztetett klipeket végre széles vásznon is láthatjuk, ezáltal is teret adva azok művészi értékenek.

A két napos eseményen a vetítések, a zsűrizés és a díjátadó mellett előadások, kerekasztal-beszélgetések, party és koncertek is várják az érdeklődőket.

A helyszín kimondottan releváns, hiszen a Toldi Mozi és Klubban egész évben összefuthatunk a filmes és zenei világ szereplőivel.

IDEI MENETREND

A versenyprogramban az előzetesen sok száz jelölésből előszűrt shortlist látható. Mindkét nap szakmai workshoppal indul, csütörtökön ezt követi a vetítés, ahol ABC sorrendben nézhetjük meg a shortlistre jutott klipeket, pénteken pedig a kategóriák legjobbjait. A vetítési blokkokat premierekkel, összeállításokkal, kreatív kisfilmekkel, és még egy szakmai előadással bontják meg. A nagytermes programokat este tíz után networkinggel átitatott party követi a jelölt zenakarok, alkotók fellépéseivel. A rendezvény második napját egy - a tavalyi évnél ceremoniálisabb - díjátadóval zárják le.

Mégis mi lesz az esemény legizgalmasabb momentuma számunkra? Kattints és kiderül!

KÉRDEZZ - FELELEK DEEP88

Deep88 holnap, szeptember 2-án a Fogasházban játszik a HOMERUN partysorozat vendégeként. Kíváncsiak voltunk rá, így kikérdeztük. Mini interjú következik:

Sokszor panaszkodunk, hogy nincsenek nemzetközileg elismert művészeink, zenészeink. Pedig csak nyitott szemmel kell járnunk a mindennapokban, kíváncsian, infó éhesen, hogy kiderülhessen az ellenkezője. Néha persze megbújnak egy-egy angol művésznév mögött, ami nehezebbé teszi a felismerést. Simon Iddol is ilyen. 10 éves nemzetközileg sikeres pálya áll mögötte több területen is. DJ-ként menő európai klubokban játszik, iPadjéről keveri kompromisszummentes szettjeit, blogjai, az AudioPorn Central és a  MOARRR több milliós olvasottságot értek el annak idején, igazi véleményvezérként tartják számon. Persze azért alkalmanként itthon is felbukkan, most nyáron például a Fogasházban tartott saját partysorozatán, a HOMERUNon. A lenti interjú, amibe sok-sok érdekesség került, valószínűleg nemcsak a szakmabelieknek lesz érdekes, hanem mindenkinek, akit érdekel a művészet és az egyén közötti kapcsolat.  

Ha ránézel erre a képre mi ugrik be róla?

(Nagy nevetés) Két dolog: hogy mennyire meglepődtem, amikor Előd a szemembe vakuzott, illetve hogy mekkorát ment a drum & bass Magyarországon. Ez a fotó 1996-ban készült az E-Play-ben, az első komoly hazai jungle és drum & bass bulin, fenn T Power volt a nemzetközi vendég és Pánczél Gáborral mi játszottunk lenn. Akkoriban még bármelyik magyar klub táncparkettjét le lehetett üríteni egy jungle számmal. Aztán később nagyon is megerősödött ez a stílus, hiába kopott meg a nemzetközi életben, itthon még mindig nagyon fontos, és ma már sokszor a drum & bass a közös nevező, amivel össze lehet rántani az embereket egy bulin.

Hogy találtad ki a titokzatos DJ a Vatikán Cityből karaktert? Mi mozgatott akkor? Végül mi vezetett ahhoz, hogy később kilépj ebből az árnyékszerepből?

Ha jól emlékszem 1991 óta DJ-zek, ez a Simon Iddol dolog csak 2006 óta van. Előtte is nagyon sok fontos és szép dolog történt, de ezek csak magyar vonatkozásúak; ilyen volt a Dee-Zone, a Top TV, a Z+ vagy például a UCMG. 2005-ben robbant be az életembe a mashup kultúra, és teljesen elvarázsolt. Totál lenyűgözött az a kreativitás és az a szabadság, amik végül is a műfaj alapjait adják. Korábban is csináltunk hasonlókat DJ szettek közben, de azok inkább trükkök voltak. Az, hogy két vagy több dalból összerakni egy újat, nem is olyan egyszerű, mint ahogy az elsőre tűnik. Egy jó mashup / edit mögött sok-sok stúdióóra van. Én a mashup kultúra aranykorába csöppentem bele, tele volt az internet jobbnál jobb alkotásokkal, és ami legjobban megfogott, az a technikai lehetőségek hihetetlen változása. A zenei szoftverek, a blogok, az újfajta terjesztési lehetőségek. Mindenképpen akartam én is saját mashupokat csinálni, és közben párhuzamosan megszállottan gyűjtöttem mások műveit. Végül 2006 tavaszára állt össze a projekt, lettek saját mashupjaim, és összeraktam egy válogatás sorozatot mások legjobb alkotásaiból. Mindenképpen ki akartam próbálni a misztikus inkognítóban rejlő lehetőségeket, és a zenekészítéssel párhuzamosan kerestem a legjobb művésznevet. Bénábbnál bénább verziók után egy internetes névgenerátor dobta ki a Simon Iddol nevet, megrajzoltam hozzá a figurát, és azt hittem kész is vagyunk. De ez nem így volt. Akkoriban még a MySpace volt az egyetlen közösségi oldal, ahova zenét is fel lehetett tölteni, és a regisztráció során nagyon sok személyes dolgot meg kellett adni, amiket én nem akartam. Az országválasztásnál Vatikán is felbukkant, és én egyből lecsaptam rá. Azt hittem ez akkora nyilvánvaló vicc, hogy mindenki érteni fogja, hogy csak játék. A MySpace regisztráció nélkül nem lett volna teljes a sztori, és tök jó hogy így történt. Mind a mai napig sokan hiszik, hogy én vatikáni vagyok, és igazából ez a Simon Iddol dolog az első perctől nemzetközi projekt volt. Az, hogy én valójában magyar vagyok, már rég nem számít, és szinte nem is érdekel senkit. Simon Iddol hazája az internet. A saját mashupok és a WHA!? válogatás sorozat hihetetlen gyorsan napokon, heteken belül nagyon komoly ismertséget hoztak, amiket a saját blogok csak tovább növeltek. A WHA!? albumok kéthavonta jelentek meg és sok százezer emberhez jutottak el, a hozzájuk készült videók közül nem egynek milliós nézettsége volt. Annyira intenzív időszak volt, hogy napi 16 órát is dolgoztam a projekten. És ez így ment évekig. Egy idő után azonban muszáj volt letenni az inkognitót, 3 és fél év pont elég volt belőle, és a fellépések miatt megoldhatatlan lett volna fenntartani. Érdekes hogy ma már csak nagyon ritkán csinálok és játszom mashupokat, de rengetegen még mindig ezzel kapcsolnak össze. Jó is ez így, a nyitottságot és a bátorságot mindenképpen a mashup szcénából hozom magammal.

Mashup történelem és még több sztori.

Talán mindenkinek ismerős az érzés, amikor lemegy egy bárba, leül a székre, és odalép hozzá a bartender. Néhány esetben odáig jut a történet, hogy az ember kikér egy italt, a bartender pedig kiszolgálja. Pedig ez sokkal többről szól! A bárkultúra lassan itthon is kiterjeszti szárnyait, egyre többen dolgoznak a pult túloldalán azért, hogy az itallal együtt élményt is adhassanak a vendégnek. Mi arra gondoltunk, hogy emeljük a tétet. Egynél már csak több kreatív ember izgalmasabb, úgyhogy összehoztunk pár találkozót, az pedig, hogy ezután mi történt, szereplőinken múlt.

Sonyában és Viviben az az egyik közös pont, hogy mindketten nőként próbálnak érvényesülni egy férfiak által uralt világban. Persze nemcsak a sorstársság hozta össze őket, hanem a tetoválások iránti érdeklődés és a jó italok szeretete is. Olvasd el, miről beszélgettek a találkozás során!

EGY TETOVÁLÁS NEM TETOVÁLÁS 

S: Mi van a karodra tetoválva?

V: Azt jelenti, hogy „Kerüld a rosszat és cselekedjél jót, keresd a békességet és tartsd meg azt.” Valójában ez egy életbölcsesség. Nem mindig látom a tetoválást, néha el is feledkezem róla, de fontos, hogy rajtam van, egyfajta útmutató számomra. Nehéz egy olyan mondatot magadra tetováltatni, ami végigkövet életed során, de azt gondolom, hogy ez olyan.

S: Mikor csináltattad?

V: Három éve.

S: Történt valami az életedben, ami kapcsán készült?

V: Van jó pár tetoválásom, és általában nem egy konkrét esemény kapcsán készülnek, hanem csakúgy jön egy ötlet. A tetoválásban nagyon szeretem azt az egész feelinget, amikor készítik. Azt, hogy ott ülsz, és felkerül rád.

S: Nekem is van pár tetoválásom, és azt vettem észre magamon, hogy általában miután megszületik bennem az ötlet, még 3-4 évig csiszolgatom magamban, próbálom kitalálni, hogy hova kerüljön, és egyszercsak ráveszem magam. Bár a legutóbbi kettő között két év telt el, és most is két év után megint megyek.

V: Nekem az első kettőnél volt pont ez. Nagyon jól át akartam gondolni, mielőtt megcsináltatom, de most van két újabb, amik egyébként elég picik. Itt csak azt éreztem, hogy mindegy, csak úgy legyen. Persze ezeknek is van jelentése, de azért kevésbé hangsúlyosak, mint mondjuk egy teljes hát. Azt biztos sokáig tervezgetném, és jól átgondolnám.

S: Nekem is van egy a hátamon, azt fogjuk majd bővíteni.

V: Hallottam, hogy benne voltál egy Intimissi kampányban. Rendszeresen modellkedsz?

S: Nem modellkedem. Az Intimissi kampánynak is az az érdekessége, hogy mindennapi embereket kértek fel arra, hogy szerepeljenek benne. Én zenészként vagyok ott. Viszont amikor leforgatták ezt a reklámot, akkor mindenkinek, akinek volt tetoválása, durván lealapozták. Volt egy lengyel személyi edző csajszi, akinek sokkal több tetoválása van, mint nekem. Na, neki egy órán keresztül alapozták az egész karos tetoválását. Mondjuk nekem nincsenek nagyon látható helyen a mintáim, nem is tetszik, amikor hangsúlyos egy tetoválás, viszont a következő már egy kicsit fog látszani.

Nézd meg, hogy még miről beszélgettek a csajok!

Hogy lehet megmutatni Budapestet audiovizuálisan? Mi emelett döntöttünk: kedvenc zenészeink eljátsszák nekünk dalaikat legkedvesebb budapesti helyszíneinken.

Itt is az első ABSOLUT BUDAPEST LIVE felvétel Marge-zsal!

A videón hallható szám, az Ez itt a vége az új Marge lemezen is helyet kap majd, úgyhogy érdemes vele barátkozni!

Az interjút itt találjátok.

 Nézd meg a videót!

A Marge jelenség régóta foglalkoztatja a várost. Különlegesnek, néha kicsit misztikusnak tartják őt. Nem kérdés, hogy körbelengi valami finomság és könnyedség. Egészen addig, amíg valaki nem találkozik vele személyesen. Mert azonnal egy kedves, néha már cserfesbe hajló és élettel teli fiatal lánnyal találod szembe magad. Egy olyan lánnyal, akiben már ott az anya is, és aki a világ legcsodálatosabb dolgának tartja ezt az állapotot. Persze a zene mellett. Kevés itthon az olyan ösztönös és sokrétű tehetség a zenei életben, mint ő. Folyamatosan pörög, agyal, szervez és megvalósít. Számára a zene nem önmagában áll, hanem egy művészeti kiteljesedés egyik fontos eleme. Több év után újabb lemezre készül, többek között ennek a részleteibe is beavatott minket.

Nemcsak énekesnő és dalszerző vagy, hanem zeneterapeuta is. Mik azok az első emlékeid a zenével kapcsolatban, amik arrafele vittek, hogy Te ezzel komolyan foglalkozni szeretnél?

Az apukám gitáros volt. Három éves koromig éltünk együtt, és kevés az olyan emlékem, amikor nincs gitár a kezében. Valószínűleg ez meghatározó. Nagyon kicsi voltam, amikor kaptam egy billentyűt tőle, és emlékszem, mennyire szerettem rajta játszani. Végül is a hangszerek voltak a játékaim. Ez nagyon megmaradt. És amúgy pont most próbálom visszaültetni a hangszereket a koncertjeimbe is, mert rájöttem, hogy nagyon hiányzik, hogy játsszak hangszeren a színpadon.

Sokáig a háttérben voltál. Különböző zenészekkel dolgoztál együtt. Valahol azt nyilatkoztad, hogy szerettél meghúzódni a háttérben, de egyszercsak ez kitört belőled az őrült művész, és főszerepet követelt. Ez hogy történt?

Nem vagyok egy nagyon exhibicionista típus, és ezért próbáltam először ösztönösen, aztán már tudatosan is építeni, hogy step by step történjenek a dolgok. Nem akartam soha több lenni annál, mint ami vagyok. Amíg nem éreztem, hogy mint szólista ki tudnék állni a színpadra, addig tudatosan nem jelentem meg ilyen minőségben. Nem lett volna hiteles. Annak idején volt egy beatboxos formációim, és ez tök jó buli volt 14-15 évesen, de nem éreztem azt, hogy el tudnék vinni egyedül egy színpadi produkciót. Aztán szépen lassan, egyre inkább hozzászoktam a színpadhoz. Ebben sokat segített, amikor a külföldi kinttartózkodásom során elmentem különböző open mike estekre (olyan események, amikor feltörekvő művészek – stand uposok, zenészek- lépnek fel kisebb közönség előtt- a szerk.), és sorra jöttek a pozitív visszajelzések. Egyre inkább megértem a színpadra, és ebben az időben hoztam ki az első lemezt is. (And, 2010- a szerk.)

Tudj meg többet Marge-ról!

December 18-án pénteken a SONYA zenekar a Dürer Kertben játszott. A koncert után a barátok és az Absolut társaságában lazítottak.

Fotó: vargacsabi

Nézd meg a többi képet is!

A SONYA zenekar nemcsak azért különleges, mert be merték vállalni, hogy két dobosuk van, hanem mert sokakkal ellentétben a zenélés öröméért teszik azt, amit csinálnak. Korbucz Sonya sok évig hevert a parlagon, mire elhozta számára az élet azt a lehetőséget, amire már régóta várt. Hogy olyan alkotótársakat találjon, akikkel együtt közvetíteni tudja azokat az érzékeseket, amiket csak a zenén keresztül képes. Sonyát sokan szeretik, sok felkérést kapott, rengeteget szerepelt más zenészek oldalán is az elmúlt években. Nem csoda, különleges karakter. Ez a lenti interjúból is kiderül.

 Hogy változott a sok év alatt Korbucz Sonya és a zene kapcsolata?

Az első zenekaromban, ami egy nu-metal zenekar volt, 14 évesen kerültem be gitárosként. Miután “lezongoráztam” 7-8 metal zenekart, amikből aztán nem lett semmi, egy időre elszontyolodtam. Abba is hagytam az egészet, főiskolára jártam. Kezdtem elhinni, hogy ez már nem fog összejönni, és majd a diplomámmal keresek egy állást, és az majd jó lesz. Ez így is lett. Ahogy végeztem, rögtön elhelyezkedtem egy reklámügynökségnél, accountoskodtam. Két évre feladtam az álmomat. Aztán kezdtem rosszul érezni magam. Hiába volt jó a munka, hiába voltam kreatív emberekkel körülvéve, ez nem az a fajta kreatívitás, amiben én jól érzem magam. Elkezdtem magamat szuggerálni, éreztem, hogy tennem kell valamit. Tudtam, hogyha én magam nem vagyok boldog, akkor magam körül sem tudok boldogságot teremteni, ezért ki kell találnom valamit. Hirtelen felindulásból elutaztam külföldre, de néhány hét leforgása alatt rájöttem, hogy azért utaztam el, hogy visszajöjjek és maradjak. Nem fogom fel, miért kellett ezért elutaznom, de ha így jöttem rá, akkor így jöttem rá. Ekkor már tudtam, hogy nem szabad abbahagyni a zenélést. Masszívan ráfeküdtem, elővettem minden dalt, még azokat is, amiket 16 éves koromban írtam, újból átgondoltam és felvettem őket. Nagyon sokat segített ebben akkor Toldi Miki (a Magashegyi Underground dobosa és zeneszerzője- a szerk.). Kristóf Norbival is sokat dolgoztam együtt abban az időben, aki szintén végig támogatott. Nekik köszönhetem, hogy mertem csak ezzel foglalkozni, és mertem elhinni, hogy csinálhatom ezt anélkül, hogy attól félnék, hogy sikertelen leszek benne.

 Hogy jött képbe az, amit most csinálsz?

Először Dexterrel (a SONYA zenekar basszusgitárosa- a szerk.) kezdtem el a felvételeket. Vele kezdtem el a felvételeket. Neki említettem, hogy zenekart szeretnék a dalaimhoz. Első körben nemet mondott a felkérésemre (nevet), mert akkor már játszott valahol, de néhány nap múlva szerencsére meggondolta magát. Akkor jött az ötlet, hogy felvegyük a Kitchenfloort (végül Viva Comet díjas lett- a szerk.), és az egyszámos projektből egyszer csak zenekar lett.

 A zenélés előtt táncoltál. Mit tanultál abból az időszakból?

Kilenc évig táncoltam, és nem is mindegy, hogy mikor; öt éves koromtól tizennégy éves koromig. Hét voltam, amikor elkezdtem gitározni, és egy ideig párhuzamosan ment is a kettő. Tiniként jött a lázadás és választottam, természetesen a gitárt. A tánc sokat segített abban, hogy a ritmusérzékem kifejlődjön. A stúdióban például gyakran kerülünk olyan helyzetbe, hogy úgynevezett tak jelre kell játszanunk, és nem árt, ha pontos vagy, mert ilyenkor a többiektől sem veszed el az időt. Engem már párszor meg is dicsért Dexter (nevet), és ezt a táncnak tudom be. A másik, hogy az sem mindegy, hogy milyen a mozgáskoordinációd, mennyire tudod különválasztani a kezedet a lábadtól. Ez színpadon fontos lehet. Ez az egész zene dolog bennem volt a kezdetektől: például három évesen nem a Cartoon Networköt néztem, hanem az MTV-t. Emlékszem, folyamatosan rádió műsorokat gyártottam otthon, kazettáról kazettára.

Tudj meg többet Sonyáról!

Ahogy interjúnkból is kiderült, Karányi Dani életében a zenélés mellett az utazás is fontos szerepet játszik. Sokszor innen jön az ihlet a készülő dalokhoz, és most már filmzenékhez is. Kedvenc célállomásai közé tartoznak az ázsiai országok, de mostanában egyre jobban érdekli Dél-Amerika: Kuba és az inka ösvény. Legközelebbi útja valószínűleg ide vezet majd.

Szerinte az utazás fő célja, hogy kinyissa szemét, és kiszélesítse saját komfortzónáját – ilyenkor minden élményszerűvé válik, állítja. Jellemző, hogy egy hónap alatt több helyet is bejár, de ahol tud, próbál kapcsolatot teremteni a helyiekkel. Nagy hatással volt rá Kambodzsa és Burma; itt sok érdekes és egyben sajnos szomorú sorsot ismerhetett meg, amikor politikai üldözöttekkel vagy tömegmészárlások túlélőivel beszélgetett.

 Áprilisban az Absolut Locals utazásai legjobb pillanatait válogatta ki nekünk. Ezek a fotók kerültek most fel ide is. 

Szingapúr, 2015

Nézd meg a többi képet is!

Karányi Dani az ABSOLUT.LOCALS egyik főszereplőjeként megmutatta azt az arcát is, amit legtöbben eddig nem ismertek. Egy fotókiállítás keretén belül bepillanthattunk azokba az élményekbe, amikben utazásai alatt volt része. Az interjú során kicsit jobban megismerhetjük ezt az oldalát, de mesél sok minden másról is. Például kedvenc budapesti helyeiről, kutyájáról, akiről már egy többkötetes mesekönyv is megjelent, és a Hi Time készítésének kulisszatitkairól is, ami egyébként a LOCALS after moviejának is a zenéje lett.

 Mi az, ami a elektronikus zenéhez vezetett?

A Pink Floyd, Genesis és alapvetően a klasszikus pszichedelikus rockzene. Tulajdonképpen sosem éreztem magam egyértelműen elektronikus zenei szerzőnek, előadónak, bár talán ez a besorolás illik rám leginkább jelenleg.

 Miért ebben találtad meg mégis magad?

Klasszikus zongorát tanultam és szobazenészként kezdtem a zeneszerzést, ezért alapvetően az egyszemélyes elektronikus zene eszköztára, ahol nem kell próbákra összetrombitálni egy zenekarnyi embert, ott volt már a kezeim között. Beforduló tinédzserként nekem az analógszintetizátorok voltak a barátaim.

Az Absolut Localson volt egy különleges vendéged, John Whitfield. Hogy kezdődött a közös munka Big Johnnal?

A VOLT fesztiválon találkoztunk két éve, kicsit beszélgettünk és mivel hamar kiderült, hogy nagyon hasonlóan gondolkodunk a zenéről, számot cseréltünk, aztán el is kezdtük írni a számokat.

A Celebrate Life volt az első közös együttműködés?

Igen. Mondhatni villámprojekt volt, amit nagyon élveztünk mindketten. A dal szinte önmagát megírta.