Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy város a benne élőkben mutatkozik meg igazán

Absolut Budapest

Rituális felhang némi humorral - Volkova Sisters interjú

2017. június 06. - absolut_hu

volkova_02_logozott.jpg

A Volkova Sisters tagjai, Berger Dalma, Sándor Dániel és Kovács Gergely azzal a céllal vágott bele ebbe a projectbe, hogy majd minden eddigi fel nem használt ötletüket megvalósítják zene és vizuál téren. Ez eddig lehetne egy tipikus sablonos zenekari bevezető is, de aki ismeri a csapatot, az tudja, hogy ez mit jelent. A Volkova Sisters világa szürreális, sokszor már-már nyomasztó, és bár a humort és a romantikát sem nélkülözi, azt egyértelműen kijelenthetjük, hogy sok őrült ötletet magába fogad. A tagok jelenleg kétlaki életet élnek, Budapest és London között ingáznak, az idei fesztivál szezont viszont itthon, a Kolorádó Fesztiválon nyitják újult erővel és lelkesedéssel. Berger Dalmával beszélgettünk.

Hihetetlen, hogy pár év és tíz évesek lesztek. Hogy foglalnád össze ezt az időszakot?

Azért a tíz év kicsit erős. (nevet) Ha jobban belegondolok, én nagyjából tíz éve zenélek. A zenekar 2011 környéken lett színpadképes produkció. Ez az időszak semmiben nem másabb, mint bármelyik eddigi időszak, bármelyik másik zenekarral. Ez is úgy működik, mint egy bármilyen másik munkahely. Az embernek vannak periodikusságok az életében, ahogy öregszik.

Sokan azt mondják, hogy általában tíz év kell egy zenekarnak, hogy beérjen. Ti most hol tartotok?

Ezt nem tudom, azt sem, hogy pontosan mit értunk "beéres” alatt. Nem igazán foglalkozunk ezzel, csak csináljuk a dolgunkat. Azt tudom egyedül, hogy hol tartunk most: írjuk a második nagylemezt.

Egyáltalán az alakulás időszakában mekkora keletje volt itthon ennek a dark waves hangulatnak? Ami valljuk be, nem egy egyszerű leutánzása volt a 80-as évekbeli irányzatnak, hanem egy jóval progresszívabb továbbgondolása.

Vannak bizonyos felhangok a zenénkbe, és a dark wavere, amire utalsz, bizonyos emberek reagáltak, de a közönségünk elég vegyes, nem nagyon tudom megállapítani, hogy van-e egy egységes közeg, mert mindenféle arcot látok a koncerteken . A „dark”, mint szócska azért elég sok műfajra ráaggatható, és ennek mindig volt, és lesz helye a főhajtásokkal párhuzamosan.

2011-ben egy mini kaliforniai turnén vettetek részt, amiért valószínűleg sok zenész a fél karját adná. Milyen tapasztalatokkal tudtatok továbblendülni?

Van pár magyar zenekar, aki ugyancsak megjárta SXSW-t, (az Egyesült Államok-beli South By Southwest névre hallgató showcase esemény, ahol járt már a Moog és az Ivan and the Parasol is – a szerk.) és ment egy koncert kört. Ezt nagyon jó dolognak tartom, mivel Magyarország eléggé zárt és távol esik a nagy zenei centrumoktól. A showcase fesztiválok pedig azert is külön érdekesek, mert korlátozott időd van a színpadon, és csak egy esélyed, hogy megmutasd, mit tudsz. Tulajdonképpen az USA körúton fogalmazódott meg először az a gondolat, hogy valahova le kellene lépni. Ott kezdtük el megérteni mit jelent az, hogy “helyzetben lenni”.

Érdekel, hogy mire tanította meg London a zenekart?

Miyen volt belefolyni egy forgatásba? Szerepeltetek a Fehér istenben. Mit jelenetett számotokra az a film?

Nagyon családias volt a légkör, mivel Mundruczó Kornélt, a rendezőt és Rév Marcellt, a film operatőrét is jól ismerjük. Nagyon nagy tisztelői vagyunk mindkettőjük munkásságának, Marci több klippünk operatőre is. Érdekes kontrasztot alkot a film a zenénkkel, és az pedig külön pozitívum, hogy sok ember így fedezett fel minket.

volkova_01_logozott.jpg

Mi volt a legfontosabb dolog, amire ráéberesztett benneteket London?

Talán a legeslegfontosabb az, hogy meg kell dolgozz a saját sikereidért, szerencsére alapozni ostobaság.

Milyen a felosztás a zenekaron belül? Ki miért felel, miben erős? Mennyire egységes a csapat? Az megalakulás óta nem volt változás…kivéve, hogy Vangel Tiborral bővültetek.

Én úgy érzem, hogy mindenki beleszól mindenbe, külön figyelmet fordítunk arra, hogy a döntések egységesek maradjanak. Nyilván attól függően, hogy ki honnan jött, ellát bizonyos feladatokat, de az art directori és produceri döntések közösek. Tibi kesőbb csatlakozott, ő egyelőre zenészként vesz részt az együttes életében, de ez biztosan változni fog.

Nagyon meghatározó nálatok a vizuál, a hangulat, az atmoszféra. Hogy írnád le a Volkova Sisters világát?

Talán úgy, hogy romantikus. Impulzív, a zene nagy íveket akar befogni, sok az ünnepélyes, rituális felhang, amibe igyekszünk sok humort belecsempészni.

Dalma, te sok területen kipróbáltad magad, mint énekesnő. Van, amelyik különösen közel áll hozzád?

Mindegyik, minden állomás egyaránt fontos valamiért.

Azok közé tartozol, akik nemcsak egy művészeti ágban jók, te egyben látsz egy produkciót. Melyik része jelenti a legnagyobb kihívást számodra?

Összeegyeztetni a grandiózus elképzeléseket a realitással.

A Kolorádó Fesztivált miért várjátok? Mitől különleges ez a buli?

Számomra azért, mert a legjobb barátom az egyik főszervező. Másrészről ezzel a bulival indítjuk az idei fesztiválszezont, mindenki fel van pörögve, jók az energiák a zenekaron belül.

Ki hol él most? Budapest mit jelent számotokra?

Dani, Tibi és én Angliában, Geri Magyarországon. Budapest mindig is a szívunk csücske marad, mindannyian nagyon gyakran járunk haza, többek között ezért is mondunk igent az itthoni fesztivál megkeresésekre, még akkor is ha sok esetben macerás összehangolni a dolgokat. Mivel kétlaki a zenekar, mindannyiunk otthona a zenekar egy-egy bázisa, attól függően, hogy melyik országban próbalunk vagy éppen stúdiózunk.

A Volkova Sisters június 9-én 21 órakor lép színpadra a Kolorádó Fesztiválon.

süti beállítások módosítása