Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy város a benne élőkben mutatkozik meg igazán

Absolut Budapest

VENDÉG: ISIS SALAM

2016. november 30. - absolut_hu

isissalam.jpg

December 2-án egy igazi energiabomba érkezik a Homerun vendégeként a Fogasházba. Isis Salam, aki magát csak a fekete katemossként jellemzi, nem vacakol, ha zenéről van szó. Szívét-lelkét beleadja, és megtesz mindent, hogy bebizonyítsa, hogy a csajoknak is van helye a DJ pultban. Kemény, szókimondó, a pénteki bulin valószínűleg sokan keresik majd az állkapcsukat a padlón.

Mi volt az első olyan élményed, ami hatására a zene mellett köteleződtél el?

Amikor először LA-be mentem, hogy elkészítsek egy tracket Pharrellel (Pharrell Williams- a szerk.), Masia One-nal és a Game-mel. Ott találkoztam egy női producerrel Rayna Zamellel. Előtte még sosem dolgoztam női producerrel vagy hangmérnökkel, ő mutatta meg a DAW-t és a Logic 9-t (mindkettő zenei software – a szerk.), és elég tisztán a tudtomra adta, hogy a csajok is lehetnek olyan jók, mint a pasik, ha nem jobbak. Ott akkor egy nagy adag önbizalmat és tudatosságot kaptam tőle. Azóta mindenféle félelem nélkül csak olyan zenét írok, ami igazán boldoggá tesz.

Hogy látod a zenei színteret most? Könnyebb vagy nehezebb érvényesülni DJ-ként?

Bevallom őszintén, megpróbálok nem foglalkozni a zenei piaccal. Még mindig erős a szexizmus, sőt, a rassziszmus sem ritka- ezzel mind meg kell küzdenem, nem beszélve a növekvő stream piaccal, és azzal, hogy mindent túltolnak. Ma már sokkal fontosabb, hogy gyorsan kiadj egy számot, ami aztán egy hétig fent van a listákon, minthogy olyan zenét csinálj, ami megállja a helyét később is, esetleg örökre szól. Ma már mindenki DJ. Én jobban szeretem magamat zenei kurátornak hívni. Szerencsés vagyok, hogy annak idején Kool Herc a saját Cadillacjén vitt körbe Harlemen, miközben beavatott a fontos zenetörténeti momentumokba. Annál sokkal jobban tisztelem a zenét, az alkotást, minthogy eladjam magam a pénzért. A nap végén ez egy kétélű fegyver: egyre több hely nyílik meg a független művészek előtt, csak az a baj, hogy mindenki ugyanazon az ajtón akar bemenni. Ennek ellenére hálás vagyok, kicsit több, mint tíz éve vagyok benne a játékban, ami alatt rengeteget tanultam és sok mindent csináltam. Elég idő ahhoz, hogy most már tényleg csak az érdekeljen, hogy olyan zenét játsszak, ami melegséggel tölti el a szívemet.

Mi jelenti számodra a fő inspirációt?

Sylvester, Grace Jones, a Black Girl Magic (ez egy mozgalom, ami a fekete nők szépségét és tehetségét ünnepli – a szerk.) és Phyliss Hyman.

Érdekel, mit gondol Isis Selena Gomezről?

 

Mit jelent számodra a siker?

Még mindig keresem.

Legnagyobb hullámhegy és hullámvölgy a karrieredben?

Jó dolgok: még mindig élek (nevet), vendége voltam a Jimmy Kimmel Shownak, játszottam az Apollo Theaterben, és megoszthattam a színpadot Method Mannel. Aztán találkoztam Ghostface-szel, és egyből hatalmas rajongója is lettem; persze nem is vártam a találkozástól mást. Ezenkívül még van egycsomó dolog, amiért hálás vagyok, ráadásul annyi minden történt velem rövid idő alatt, hogy nehéz számon tartani.

Rossz dolgok: nem tudom az egómat jobban féken tartani, ami aztán ahhoz vezet, hogy felégetek hidakat, és megbántok olyan embereket, akiket igazán szeretek, valamint nagyon sajnálom, hogy nem vettem jobban komolyan gimiben a gitárórákat.

Álmaid helyszíne?

Egy fantáziavilágban egy nagy fesztivál a Marson, de a Fehér Házban is szívesen játszanék.

img_3057.JPG

 Mi a legnagyobb kihívás DJ-ként?

Az, amikor a férfiak azt hiszik, hogy valakinek a csaja vagyok, és furan néznek rám, amikor próbálok bejutni a DJ pultba. Vagy amikor azt gondolják, hogy jófejség hozzányúlni a potiaimhoz (a keverőn a potméterek- a szerk.)

Valami zenei bűnös élvezet?

A Top 40. Nem tudom miért, de teljesen meg vagyok veszve a Gomez (Selena Gomez- a szerk.) és Nicki (Nicki Minaj- a szerk.) számokért. Pont ezért gyakran bevállalok különböző puccos partykat, ahol lejátszhatszok egy Top 40 szettet.

Bármi benyomás Budapestről?

Sosem voltam ott, úgyhogy nagyon izgatott vagyok. Azt már megtanultam, hogy nem jó elvárásokat támasztani, úgyhogy csak úgy beleengedem magam a helyzetbe, és meglátjuk, mi sül ki belőle.

Mi a te hazafutásod?

Rezidens vagyok a Soho Houseban, és az Ispe-ben is szeretek játszani, elég jó kis klub, a csapat pedig egyszerűen fantasztikus!

 

süti beállítások módosítása