Fotó: Bodnár Dávid

Hegedűs Dóra már annak a generációnak a tagja, akik végignézték a magyar új hullámos márkák sikerrejutását vagy éppen bukását. Úgy tűnik szépen kezd kitisztulni a kép és a piac a magyar design területén, és a tervezők már nem csak egy utat látnak maguk előtt saját brandjük sikerre vitelében. Dóra nem elégedett meg a MOME diplomával és egy három hónapos London College Of Fashion ösztöndíjjal, az első pillanattól kezdve tudatosan kereste a lehetőséget a fejlődésre. Gyakornokoskodott a Je Suis Belle-nél, évekig volt a BP Shop gyártásvezetője, jelenleg a TOMCSANYI márka számára dolgozik, mellette pedig saját kollekciókat tervez és készít. Szombaton az Antifactory Vintage rendhagyó Xmas eventjén az ő ruháit is láthatjuk. Előtte azonban jöjjön vele egy interjú, ahol mesél arról, hogy mitől más az ő brandje, mint a többi a hazai designer férfiruha márka, milyen filmek inspirálják a tervezés során, és azt elárulja, hogy szerinte mitől más a budapesti underground élet, mint a londoni.

Az elmúlt években nagyon sokat színesedett a magyar piac a designer férfi ruhák tekintetében. Te hova helyezed magad?

Én is látom, hogy egyre több férfi ruhamárka van, bár még mindig azt érzem, hogy inkább a minimál stílus fut. A ruháim nagy része inkább a feminimebb férfiakhoz passzolnak, de mindig figyelek arra, hogy legyen pár basic darab is minden kollekciómban, például egy egyszerű garbó, vagy farmernadrág. Amiben szerintem kicsit különbözöm a többiektől, abból fakad, hogy a BA tanulmányaimat szövött-anyag tervezés szakon végeztem a MOME-n, és emiatt struktúra orientáltan gondolkodom. Szeretek magam foglalkozni az alapanyaggal, összerakni a mintákat; az előző kollekciómnál például szövött felületeket vagy applikációkat készítettem. Jó ezekkel játszani; anyagokat halmozni, különböző textúrákat használni. Ez a vonal inkább a brit gondolkodást tükrözi, ami abból is adódik, hogy három hónapot töltöttem a London College of Fashion MENSWEAR szakán. A másik befolyásoló tényező pedig az, hogy tizenéves korom óta nagyon sok zenésszel, művésszel vagyok körülvéve, akik egyrészt már önmagukban is extrovertált emberek, így akár a mindennapokban is szívesen hordják a ruháimat, de színpadon mindenképpen. Azok a darabok mondjuk már inkább a jelmez kategóriába tartoznak, ami szintén nem áll tőlem távol, hiszen évek óta jelmeztervezéssel is foglalkozom. Többek között dolgoztam a Vígszínháznak és a Hatszín Teátrumnak. Videóklipekben is stylingolok alkalmanként, idén jelölve is voltunk a Klipszemlén a legjobb styling kategóriában az Ed is On zenekarral. Ez így mind befolyásolt abban, hogy úgy érezzem, hogy ez lehet az én utam. Közben pedig az az érdekes, hogy nem egy lány keresett már meg egy-egy darab kapcsán, így végül is nem is lehet kategorikusan kijelenteni, hogy férfiruhákat készítek. A gendersemlegesség erőteljesen benne van a darabokban, még akkor is, ha elsősorban férfiakra méretezem a ruhákat.

Miért pont a férfiruháknál kötöttél ki?

A férfiakkal sokkal könnyebb együtt dolgozni számomra. Amikor elkezdtem tervezéssel foglalkozni, már nagyon jóban voltam Wanda Martin barátnőmmel, akivel nagyon hasonló az ízlésünk, és a közös munkák kapcsán főleg fiúkat fotóztunk. Azt például nagyon szeretem bennük, hogy egy fitting során egyenesen megmondják, ha valami nem tetszik, és ebből sokat lehet tanulni. Ez a diplomakollekciónál is jól jött számomra.

Event fotók: ANNAVERAPHOTO

Múlt héten nyitott Budapest legújabb magyar designer store-ja a belvárosban, így talált új otthonra az Anna Daubner, az Anna Amelie, a dorivisy és a Vecsei Millinery egy új márkával, a férfi munkaruhákból inspirálódó Grandpaval kiegészülve. A lányok keze által életre kelt Margot minden ízében kifinomult, mégis van benne valami megfoghatatlan vagányság.  Olyan hely, ahol szívesen elidőzik az ember egy kicsit. A tervezők elmondása alapján ez is a cél. A barátságos fogadtatásra pedig személyesen ők figyelnek majd, ugyanis minden nap más designer vár minket a boltban.  A pénteki megnyitón hatalmas volt az érdeklődés, az Absolut pedig az alkalomhoz illő longdrinkekkel készült az eseményre. A legjobb pillanatok előtt viszont jöjjön a Margot interjú második része. 

Az elmúlt években nagy hype alakult ki a magyar design körül. Ennek ti mennyire látjátok áldásos hatását?

Vecsei Zsófi: Nagyon örülünk ennek és folyamatosan buzdítjuk ismerőseinket és az érdeklődőket, hogy keressék a magyar tervezőket. Nagyon sok nagyszerű tervező van és érdemes időt fordítani arra, hogy megtaláljuk őket.

Visy Dóri: Az elmúlt pár évben nagyon sok olyan esemény lett, ami a kortárs divatot népszerűsíti, ezáltal pedig sokan megismerik a hazai tervezőket. Egycsomó új bolt és popup üzlet nyílik, és ott az Ajándék Terminál is, ahol több száz designer terméke van jelen. Ráadásul utóbbi azért is nagyon fontos, mert egy plázában található, ahova sok olyan ember jár, akik egyáltalán nem ismerik a magyar designereket. Mindemellett pedig úgy tűnik, hogy egyre nagyobb az igény az egyedi dolgokra. Ez így mind erősíti egymást.

Daubner Anna: A nagy hype ellenére viszont az a tapasztalat, hogy az emberek nem költenek többet magyar designer termékekre, mint például öt évvel ezelőtt. Azáltal, hogy nagyobb lett a hangsúly a magyar designon, az emberek nyitottabbak lettek, de inkább csak az alacsonyabb kategóriájú termékekre van pénzük, amik sok esetben apró kiegészítők, vagy esetleg pólók.

Daubner Anna, Visy Dóri, Oláh Anna, Nagy Annamari és Vecsei Zsófi (b-j.) Fotó: Bodnár Dávid

December 7-én egy újabb design eseményhez csatlakozik az Absolut. Nyitóbulival indít a belváros legújabb magyar vonatkozású designer üzlete olyan nevekkel, akiknek már eleve a jelenléte is biztosít bennünket arról, hogy ez igazi nagy durranás lesz! A Margot az Anna Daubner, az Anna Amelie, a DoriVisy és a Vecsei Millinery új otthona, egy férfi márkával, a Grandpaval kiegészülve, ami tovább erősíti a jól összeszokott tervezőcsapat új, merészebb irányvonalát. A szimpla multibrand shopon túlmutató üzlettel a designerek egy életérzést szeretnének átadni, aminek alapját egyrészt a termékek adják, másrészt a lányokra jellemző kedves hangulat. A személyességre, vásárlóközpontúságra pedig leginkább az a garancia, hogy magukkal a designerekkel találkozhatunk majd a boltban. Még bőven folytak a Margot-ban a munkálatok, amikor meglátogattuk az öt tervezőt, Daubner Annát, Oláh Annát, Visy Dórit, Vecsei Zsófit és Nagy Annamarit, akikkel többek között arról beszélgettünk, hogy mennyire érzik a magyar design körüli hype-nak a jóságos hatását saját márkájukon, mivel készülnek az üzletnyitóra és mit szeretnek a legjobban Budapestben.

Ki mivel készül az üzletnyitóra?

Nagy Annamari: Tőlem a 2018-as őszi/téli kollekció lesz bent az üzletben, ami a Fisherman címet kapta. Erősen jelen van a mosatlan, nyers farmer és a bőr, de sok a kötött darab is; ezeket nagyon jól lehet rétegezni. Színeiben a kék és az élénk zöld a jellemző.

Oláh Anna: Én most az új üzlet nyitása kapcsán tele vagyok kreatív energiákkal. Annyira megihletett a Margot, hogy a megnyitóra elkészítettem egy új mini kollekciót, ami már csak azért is nagy dolog, mert egy ilyen üzlet nyitásával rengeteg feladat jár, és itt tényleg olyan legalapvetőbb dolgokra gondolok, mint a tükör vagy a padlószőnegy rendelés, vagy az, hogy vakolunk, festünk. Szerintem már csak azért is jó, hogy ezeket is mi csináljuk, mert amikor a finisben a megnyitó előtt egy nappal, kihelyezzük a termékeinket, sokkal inkább magunkénak érezzük az egészet!

Visy Dóri: Az aktuális kollekciómon kívül én is készülök újdonsággal a nyitásra; a limitált darabszámù 'customize your pure ring' mini kollekcióval, aminek igazi különlegességét az adja majd, hogy ott a helyszínen lehet kiválasztani, hogy a kollekcióban szereplő három gyémánt közül melyik legyen a gyűrűn, illetve, hogy hova kerüljön. Ez nemcsak erre az egy estére szól, a nyitás után még egy hétig lehetőség lesz erre.

Daubner Anna: Én az aktuális kollekciómmal készülök, ami a space age-be repít el. Ez a hangulat nemcsak mintákban és a formákban jelenik meg, hanem a színekben és a faktúrákban is. Úgy működöm, hogy amikor megcsinálok egy kollekciót, akkor imádom, de szezon közepére általában nagyon megunom, most viszont még mindig a lelkesedésem. Talán ezt a kollekciót sokkal inkább magaménak érzem, mint eddig bármelyiket.

Vecsei Zsófi: Én barett és shildes sapkákkal,valamint beaniekkel készülök.

Demeter Richárd már gyerekkorában elkezdett érdeklődni a divat iránt, szabó nagypapája és édesanyja hatására, aki nagy divatmagazin gyűjtő volt. Ez végül nagyon jó alapot biztosított számára, hogy mélyebben is elmerüljön a hazai divat életben , ahol éppen az egyik legtehetségesebb fiatal tervezők között tartják számon; a Váci utcában és a Andrássy úton is megtalálható a nevével fémjelzett márka a Richard Demeter. A tervezés során mindig figyel arra, hogy az általa megálmodott ruhák amellett, hogy a mindennapokban is hordhatóak legyenek, valami pluszt is hozzáadjanak viselőjükhöz. A héten mutatja be legújabb kollekcióját, amit a legendás New York-i klub, a Studio54 csillogó világa inspirált. A lenti interjúban mesélt még nekünk Alexander McQueen iránti rajongásáról, egy egyedi ballonkabátról és arról, hogy mit gondol az utca divatjáról.

Mennyire vezetett egyenes út a divatvilágig?

Először egészségügyi szakközépiskolába jelentkeztem, de ott hamar kiderült számomra, hogy nem nekem való, úgyhogy elmentem magánúton divattervezést tanulni egy svéd tervezőhöz. Nála sajátítottam el az alapokat. Később pedig a Szikrai Ágnes, festőművésznél folytattam tanulmányaimat a Jurányi Házban. Az elmúlt három évben, amióta létezik a márka hat bemutatóm volt.

Mi volt az első általad tervezett darab?

Egy ballonkabát, amit magamnak készíttettem. Volt egy elképzelésem, de hiába jártam végig az üzleteket, nem találtam rá az igazira. Egyik nap arra jutottam, hogy lerajzolom, és ekkor jött a felismerés, hogy nekem van ahhoz érzékem, hogy átadjam, ami bennem van. A szomszédban pont lakott egy varrónő, akihez át is mentem, és emlékszem, pontról pontra elmagyaráztam neki, hogy nézzen ki. A kabát el is készült, és tetszett is. Ez volt az első tervezői darabom.

Hogy jutottál el a saját ballonkabáttól a női ruhákig?

Már stylistként dolgoztam fotózásokon, amikor folyamatosan problémát jelentett, hogy nem találtam olyan ruhát a modellekre, amiket szívesen használtam volna, így elkezdtem felsőket és szoknyákat tervezni. A magyar piacon nagyon kevés olyan tervezői darab van, ami kicsit extrémebb, különlegesebb.

Egyik fő hatásodként Alexander McQueen szoktad emlegetni.

Zseniális tervező volt! Hatalmas rajongója vagyok, annak idején mindent elolvastam, megnéztem vele kapcsolatban, amit csak tudtam. Halála után Sarah Burton vette át a márkát, amit nagyon szépen visz tovább.

Lotfi-Schadi Réka és Nagy-Papp Henriett talán nem is gondolták volna, amikor két évvel ezelőtt megalapították a Lozart, hogy idén a legnagyobb nevek mellett mutathatják be legújabb kollekciójukat a Marie Claire Fashion Daysen. A Lozar esszenciáját az a fajta balansz adja, amit a két alapító belerak; Réka csajos, merész stílusa ötvöződik Heni elegánsabb, nőiesebb világával. A velük való találkozás pedig csak még inkább megerősített minket, hogy itt nincs egó harc, elnyomás vagy szikrázás; helyette van kreatív energiákat mozgató összhang, szív és lélek. Az eredményt pedig november 25-én bárki megnézheti az ELYXIR III. buliban a YELLOW Budapestben.

A Lozar oldalán a bemutatkozásnál az áll, hogy két divatrajongó barátnő márkája. Ha jól tudom, egyikőtök sem végzett tervező. Hogy kapcsolódtok külön-külön a divathoz?

Réka: Annak idén dolgoztam stylistként és fodrászként is; utóbbi minimálisan meg is maradt az életemben. Valójában gyerekkorom óta végigkíséri az életemet a divat. Emlékszem, anyukám mindig elképedt azon, hogy milyen vicces ruhákat voltam képes magamra húzni. (nevet) Most nagyon élvezem, hogy a Lozarral meg tudjuk valósítani, ami a fejünkben van, és olyan ruhákat tudunk készíteni, amiket mi is szívesen hordunk.

Heni: Rékával gyerekkorunk óta ismerjük egymást, ez egy nagyon régi barátság, ami nagyon jól megalapozta a márkát. Divat szinten is mindig húztuk egymást. Mindketten szeretünk olyan ruhákat hordani, amik felkeltik az emberek figyelmét. Többször meg is kaptuk másoktól, hogy rajtunk nagyon jól áll, de ők biztos nem vennék fel.

Milyen érzésekkel vetettétek bele magatokat a márka alapításba? Volt rajtatok bármilyen nyomás?

Réka: Ez egy közös szerelemgyerek. Nem volt semmiféle elvárásunk vagy pénzmotivációnk, és szerintem ezért is működik. Ez rengeteg pozitív energiát szabadít fel bennünk. Bevallom őszintén, nincsenek nagyratörő álmaink, nem gondolkozunk száz milliós befektetésekben, inkább próbálunk kis lépésekben, de biztosan haladni. Folyamatosan építkezünk úgy, ahogy tudunk. Úgy fogjuk fel, mint az életünknek egy olyan területét, ahol ki tudunk teljesedni. És ki tudja, lehet, hogy pont ez fogja elvinni egy olyan irányba, ami akár meghozhat némi anyagi sikert is.

Heni: Úgy érzem, hogy az, hogy aránylag fiatal márkaként idén meghívtak bennünket a Marie Claire Fashion Daysre, egy fontos mérföldkő számunkra. Ez már olyan visszajelzés, ami a szakma felől jön. Ahogy Réka mondta, nem gondolkodunk nagyban; nincs nagy raktárkészletünk, folyamatosan növeljük a darabszámot. Talán sokan nem tudják, de a mi ruháink mind one size méretűek. Ez külön érdekessége a márkának. Ezek a fazonok ugyanúgy jól állnak egy modell alkatú lánynak, miközben egy átlagos testalkatú nőn is jól mutatnak.

Réka: Ebben az a játék is megvan, hogy ugyanaz a darab teljesen más hatást kelt oversize darabként egy kis méretű lányon, ahogy egy M-es vagy kis L-es méretűn egy nőies vonalat képvisel.

Fotók: Piti Marcell

Szeptember 23-án vasárnap az Ékszerek Éjszakája utolsó programján azért is volt nagy öröm számunkra ott lenni, amellett, hogy egy nagyon jó hangulatú bulival zárhattuk az eseményt, hanem azért is, mert három különösen tehetséges ékszertervező kapott szakmai elsimerést. A KÉK - Kortárs Építészeti Központban szervezett FINISSAGE program során három díj (Marie Claire, FISE, ÉÉB) került kiosztásra Visy Dóri, Szilágyi Sapi és Biró Zsófia Gizella nyertek el. Most mindhármójukkal megismerkedhettek kicsit közelebbről, előtte azonban jöjjön pár pillanatkép az eseményről.

Fotó: Piti Marcell

Az év elején a több éve működő Ékszerek Éjszakáját egy új csapat vette át. A FISE (Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület- a szerk.) által biztosított hátországgal a hat tagból álló H6 Contemporary Jewelry Group egyik legjelentősebb lépése az volt, hogy az eseményt nemzetközi szintre léptette, aminek fő célja a külföldi tehetséges ékszertervezők megismertetése itthon, egyúttal pedig a hazai designerek inspirálása, motiválása, a magyar színtér fellendítése. A rendezvény zárónapján, vasárnap kerül sor az Ékszerek Éjszakája egyik főprogramján, a 42+1 kiállításon résztvevő művészeket jutalmazó díjátadóra is, ahol az Absolut is ott lesz. A lányok Börcsök Anna, Fazekas Veronika, Fekete Fruzsi, Horányi Kinga, Neuzer Zsófia, Tengely Nóra örömmel meséltek nekünk a változásokról, a hazai ékszertervezők lehetőségeiről és természetesen arra is kíváncsiak voltunk, hogy mit csinálnak külön-külön.

Anna: Négy évvel ezelőtt indult az Ékszerek Éjszakája a FISE kezdeményezésével; ezalatt az idő alatt a hét tervező Dés-Kertész Dóra, Kerékgyártó Szilvia, Besnyői Rita, Huber Kinga, Kecskés Orsolya, Stomfai Krisztina és Vékony Fanni működtették az eseményt. Mi 2018. elején kerültünk képbe, mert az előző szervezők azt érezték, csak úgy tud ez a rendezvény tovább fejlődni, ha bevonnak új csapattagokat a szervezésbe.

Vera: A legfontosabb változtatás az volt, hogy nemzetközi szintre emeltük az eseményt. Meghirdettünk egy nyílt pályázatot, ami a SZIMBIÓZIS nevet kapta. A pályázó művészeknek több, mint a fele más országból pályázott, ők a Klimt02 oldalról találtak meg minket, és a beérkezett munkákat szintén egy nemzetközi független zsűri bírált el.

Zsófi: Ők Gisbert Satch, Réka Lőrincz, művészek, utóbbi egyben az esemény fővédnöke is, Spengler Katalin, műgyűjtő, Dan Piersinaru, az Autor Magazin és Kortársékszer vásár alapítója, Horányi Attila, művészettörténész, Oltai Kata, művészettörténész, kurátor és Dr. Pandul Ildikó, a Magyar Iparművészeti Múzeum főmuzeológusa. Direkt nemcsak designereket választottunk erre a feladatra. A bejutott tervezők munkáit egy kiállításon mutatjuk be a KÉK - Kortárs Építészeti Központban a rendezvény ideje alatt.

Nóri: A SZIMBIÓZIS mellett további 42 kiállítás nyílik majd szerte a fővárosban plusz egy Pécsett, ami tulajdonképpen az eddigi évek vonalát viszi tovább, aminek legfontosabb célkitűzése, hogy a hazai alkotók sokszínűségét bemutassa és megismertesse a nagyközönséggel. Itt elsősorban magyar alkotókkal találkozhatunk, akik ugyanúgy pályázat útján kerültek a programba, ahogy a SZIMBIÓZIS esetében.

Sokan jellemzik Győrt egy kis ékszerdobozként; ez pedig nemcsak a szépen fejlődő városkép miatt van, hanem azért is, mert az elmúlt években különösen felpezsdült a helyi művészeti és kulturális élet. Az pedig, hogy tavaly első alkalommal egy nagyon komoly programmal csatlakozott a Design Héthez, egyértelműen azt jelzi, hogy az eddig inkább csak burokban létező város újabb szintet lépett. A változást bizonyítja az augusztus 18-19-én megrendezett Stílusos ART Piknik, ahol a vidéki éttermek többségét összefogó SVÉT a Radó szigeten éttermek, gasztroműhelyek és cukrászdák részvételével egy különösen izgalmas eseményt hozott össze hagyományteremtés céljából. A gasztroélményeken kívül jó pár program várta az embereket, többek között a Studio Csalar által szervezett Absolut Studio Flow, ami ezúttal a divat, design és a művészet hármasa köré épült. A vendégekkel beszélgető Csalár Bencének azt bizonyították be vendégei, hogy a magyar divat és design nem áll meg a főváros határán.

A szereplők:

Balogh Petra, az Artep márka alapítója, aki brandjével mostanra a legtöbb hazai divatmagazinban szerepelt már, és olyan meghatározó szakmai eseményen is találkozhattunk ruháival, mint a #MarieClaireFashionDays. 2016-ban nyitotta meg design üzletét, a Lemon Store-t, ahol húsz magyar tervező darabjait kínálja az egyediségre vágyó győri közönség számára.

Tánczos Anita, a TANCZOS márka tervezője és alapítója. Anita ruháira leginkább a nőies, kifinomult nemesi elegancia és a részletes kidolgozottság jellemző. Alkotásai egyediséget képviselnek, fontos számára a folyamatos megújulás, ehhez különböző újító technológiákat vet be. Nevéhez fűződik az #EYOF formaruhájának tervezése, amit a nemzetközi sajtó is osztatlanul elismert. Stúdiójában a formaruhák mellett egyedi megrendelésekre is tervez és gyárt.

Fehér József, iparművész, szövöttanyag-tervező saját márkája megalapítása előtt többek között Zoób Katival és Anh Tuannal is dolgozott, valamint Brüsszelben és Bécsben tökéletesítette tudását. A textilek elkészítésénél a legkülönbözőbb anyagokat alkalmazza; a táskáihoz elsősorban bőrt és saját szövésű textilt használ, de tervez lakáskiegészítőket is. Szövöttanyag-terveinek jelentős részét festmények formájában tervezi meg.

Halmi-Horváth István, festőművész, akinek festészetében a geometrikus formavezetés találkozik egyedi nyelvezetű színkompozíciók optikai hatásával. A gazdag színélményt adó munkákban a festő fontos szerepet ad a fehér egyensúlyi szerepének. Motívumai eltérő formában, színben, tónusokban találkoznak egymással, így egy képen belül gazdag lehetőségeket teremtenek számára a különböző geometrikus struktúrák kialakítására.

Jöjjenek a legizgalmasabb témák!

Szánthó Kinga tizenkilenc évesen vágott bele élete kalandjába. Balira utazott egy egyetemi ösztöndíjjal, és egyből beleszeretett az országba és a balinéz életérzésbe. Itt fedezte fel azt az ambíciót is magában, hogy táskákkal és ruhákkal szeretne foglalkozni. Az anyag adott volt; a rattan nemcsak természetessége miatt fogta meg, hanem mert gyönyörű időtálló dolgokat lehet belőle előállítani. Mivel Borneo szigetéről származik, a név adta magát. Ma már Budapesten is egyre több BORNEO táskát lehet látni az utcán – az interjú készítése közben is „elhaladt” mellettünk egy a Pozsonyi úton. A kezdetekhez képest az évek alatt kibővítette a termékpalettát; ruhák, papucsok, egyéb kiegészítők is helyet kapnak a kollekciókban, jelenleg pedig egy bikini vonalon dolgozik. Kinga ma már ugyanúgy otthonának tekinti Balit és Budapestet is. Erről a különleges tíz éves utazásról mesélt nekünk, és beavatott minket aktuális nyári kollekciójának, a Dançano keletkezésének történetébe is.

Az emberek többsége csak álmodik arról, hogy egyszer eljut Balira, és itt vagy te, aki nemhogy kint éltél, de egy divatmárkát alapítottál ott. Egyáltalán hogy kerültél oda?

Tizenkilenc évesen egy ösztöndíj által jutottam ki Balira, ahol eredetileg egy évet terveztem eltölteni az egyetemen. Akkor éppen az ELTE-n tanultam Társadalom Tudomány szakon, Balin a szociológia szakon leginkább az indonéz kultúrával foglalkoztunk. Azonnal szerelembe estem az országgal! Az alatt az egy év alatt nagyon sok szigetet bejártam. Amikor vissza kellett jönnöm, folyamatosan azon gondolkoztam, hogy tudnék visszamenni. Végül, egészen a diplomáig, a két ország között ingáztam amikor csak tehettem. Utána pedig ki is költöztem. Ezalatt az idő alatt bontakozott ki bennem, hogy szeretnék divattal foglalkozni. Mindig is érdekelt, ami valószínűleg a családom hatása is, ugyanis anyukám ruhákat készít, és nálunk valahogy mindenkire jellemző, hogy fontos számára az esztétika. Hiába érdekeltek már egészen tinédzser koromtól a ruhák, a pályaválasztás kapcsán nem jött szóba ez a lehetőség. Egyértelműen Bali hozta ki belőlem, hogy szeretnék ezzel komolyabban is foglalkozni.

Mit tudott Bali ilyen téren?

Ott csodálatos a képzőművészet, a fa- és kőfaragás, a hímzés, a gyöngyfűzés, a batikolás, ezek mind a hétköznap részei. Annyira harmóniában van a balinéz művészet az életstílussal. Tipikus szigetlétforma; motorozol, lemész a partra, feljössz onnan, finomakat eszel; teljesen meg tudod élni a szabadságot. És az a természetközeliség, ami ott jellemző az emberek életére, nagyon közel áll hozzám is, és persze a márkához is. Ezt az érzést szeretném átadni másoknak is általa. Valójában a BORNEO is teljesen természetesen jött az életembe; sok apró lépés kellett ahhoz, hogy létrejöjjön. Kint más divat brandek számára dolgoztam, és közben szépen idővel megszületett a saját márkám is. Végül úgy döntöttem, hogy csak erre fogok fókuszálni.

Bergovecz László öt évvel ezelőtt indította útjára a Fészek Részeket, aminek alapkoncepciója, hogy minden bútordarab előállítása során maximum 5%, vagy annál kevesebb hulladék keletkezhet. Persze ez nem véletlen, Bergo-t régóta foglalkoztatja a társadalmi felelősségvállalás és a környezettudatosság. Sokáig kitartott eredeti elképzelése mellett, tervezőgrafikából szeretett volna diplomát szerezni, de az élet valahogy úgy alakította, hogy jelenlegi márkájával sokkal többet tud adni az embereknek és a környezetnek. A lenti interjúban végigkövethetünk egy olyan utat, ahol a látszólagos sikertelenségből igazi siker született.

Művészeti pályára készültél, végül a Fészek Részeknél kötöttél ki, ami kreatív projekt, de mégsem az, amit eredetileg elképzeltél. Milyen út vezetett ide?

Tervezőgrafikus szerettem volna lenni, és sokáig kitartóan jelentkeztem a Képzőre, de nem vettek fel. Kilenc év után úgy döntöttem, hogy akkor ennek itt a vége, és megpróbálom egy másik országban ezt a tudást megszerezni, ami olyan szempontból is jó ötletnek tűnt, hogy így még egy másik nyelvet is megtanulhatok. Londonban aztán szembesülnöm kellett azzal, hogy a jelentkezéshez szükséges egy nyelvvizsga is. Ekkor viszont még közel nem voltam olyan jó angolból, így belevágtam egy előkészítő kurzusba, ahol átfogóan tanultunk a művészetekről. A klasszikus művészeti ágaktól, mint a szobrászat, egészen a digitális festészetig sok mindent átvettünk. Még mindig nem adtam fel az eredeti elképzelésemet, úgyhogy mentem is volna tovább felvételizni az ismert nagy egyetemekre, a portfolióm alapján viszont azt a visszajelzést kaptam a tanáraimtól, hogy nagyon szerteágazó az érdeklődésem, ami miért ne hozhatná magával, hogy akár többféle művészeti ággal is foglalkozzak.

Te hogy fogadtad ezt?

Először beindultak a régi reflexek, és elkezdtem kételkedni, hogy lehet, hogy mégsem vagyok odavaló, de aztán az egyik tanárom megelőzve azt, hogy elkedvtelenedjek, ajánlott egy olyan szakot, amiről addig nem tudtam. Ez a belsőépítész, alkalmazott művész és formatervező kombója volt, ami azt sugallta, hogy ha sok minden érdekel, akkor ott tudok sok mindennel foglalkozni. Azonnal megtetszett az ötlet. Emlékszem, már a prospektusban található illusztráció megfogott; egy lány ült egy PET palackokból összeépített fotelben. Mivel már akkor is foglalkoztatott a társadalmi felelősségvállalás, ez jó útnak tűnt arra, hogy ilyen téren tudjak adni valamit az embereknek. Persze ez még nem jelentett egyenes utat a bútorokig; több dolgot is kipróbáltam. Például készítettem fényinstallációkat; az egyik ki is került egy helyi múzeumba. Ezek mind nehezen értelmezhető művészi projektek voltak, az egyik a nap mozgását követte, a másik pedig általam projektált képek összemosása volt.

Hogy lett akkor ebből mégis bútor?

Elsétáltam az egyik műhelybe az egyetemen, és pont megláttam egy divattervezőt, aki nagy örömmel fogadta, ahogy az aktuális munkájához éppen kimart neki valamit a marógép. Ahogy boldogan elszaladt ezzel a karikával, ránéztem az asztalra, és tele volt hulladékkal. Valójában a termék csak 5%-a volt a felhasznált anyagnak. Eléggé lesokkolt a látvány, úgyhogy egyből beindult az agyam, hogy ez így nem ok, biztos lehetne másképp is. Közben a stúdiómban, ahol dolgoztam, már annyi kis makettem volt, hogy nem fértem el tőlük, így tudtam, hogy hamarosan kell csinálnom egy asztalt a sok apróságnak. De akkor már miért értelmezhetném újra az asztal fogalmát; gondoltam. Az egyik projektem, a Behave Like ’ Table kapcsán már foglalkoztam ezzel a témával úgyhogy végül zárómunkaként el is készítettem az első bútordarabot, a CRIX asztal elődjét. Az volt az alapkoncepcióm, hogy leszorítsam a hulladékot 5%-ra vagy az alá. A bútorműhelyben viszont ugyanazt láttam, amit a divattervező fiú esetében. Nem az volt a cél, hogy megbecsüljék az anyagot, hanem, hogy elkészüljön a mű. Ez pedig már eleve elgondolkodtató, ha vizsgáljuk a formatervezés négy alappillérét. Az első az esztétikai elvárás, hogy jól nézzen ki az adott tárgy, a második az etikai, ami azt szabályozza, hogy milyen hatással van a környezetre a termék elkészülte előtt, használata közben és elöregedése után. A harmadik a használhatóságról szól; hogy egy asztal tényleg funkciójában használható-e, a negyedik pedig az anyagi elérhetőséget biztosítja. Az etika sajnos mostanában már nem tűnik olyan fontosnak, pedig hiába néz ki jól egy használati eszköz, ha öt év után a kukában végzi, és ezer évig teher lesz a környezet számára, akkor nagyon nem okosan teljesítette a küldetését.