A Dirty Martini neve onnan ered, hogy a klasszikus martinis italokhoz képest kissé zavaros az olívának köszönhetően. Ezt az italt úgy szereti meg az ember, ahogy egy jó testes bort; idővel. Csuszka egy igazán bevállalós verziót készített nekünk; cascaraval és márványsajtos olívabogyóval dobta fel a Dirty Cascara Martinit.

Saját szavaival:

Évekkel ezelőtt találkoztam először a cascarával, ami rögtön felkeltette az érdeklődésemet, hogy hogyan tudnám infúzionálni valamilyen italban. A választásom egy alapkoktélra, a Martinira esett, amit megbolondítottam egy kis kávégyümölccsel. Kellemesen hozza magával a fűszeres, gyümölcsös és savanykás jegyeket, melyek jó balanszot alkotnak ebben a száraz italban az érlelt sajttal töltött olivabogyó sós, kesernyés izével. Egy igazán perverz ízorgia, azoknak akik vágynak egy gasztronómiai kalandra.

Nézd meg, hogy készül a Dirty Cascara Martini!

Az Elysian a 21. századi nőkhöz szól; azokhoz, akik több helyen is megállják a helyüket az életben, legyen az család, karrier vagy önmegvalósítás. Bódis Boglárka, a márka megalapítója és tervezője is pont ilyen nő; bátor, okos és mindemellett megvan benne a finomság és a törékenység is. Harminc körül döntött úgy, hogy új lapot kezd, és megvalósítja az álmát, ami régóta szunnyadt benne. A lenti interjúban lesz szó felelősségről, női összefogásról és egy különleges projektről is, persze a már megszokott témák mellett.

Az Elysian egy hatalmas karrierváltás eredménye. Hogy élted meg a folyamatot, amikor közgazdászból újra beültél szakmát tanulni a KREAba, és megalapítottad a márkát?

Erről van egy szép történetem. Amikor tizennégy éves voltam, a gimnáziumban a nagyon bölcs osztályfőnököm íratott velünk egy levelet saját felnőttkori önmagunkhoz. El kellett képzelnünk, hogy majd mivel fogunk foglalkozni és hol élünk. Júlia néni ezeket a saját magunk számára megcímzett borítékokat eltette, és a húsz éves érettségi találkozón kiosztotta. Persze már senki nem emlékezett rá. És akkor ott állt gyöngybetűkkel: „külkereskedő vagy divattervező”. Elcsodáloztam nagyon, hiszen mindkettő benne volt végig az életemben. Gyerekkorom óta rajzoltam, leginkább ruhákat, vagy nőket ruhákban különböző szituációkban, tizenhat éves koromtól pedig ruhákat varrtam magamnak azon a gépen, amit a nagymamámtól kaptam ajándékba. Sokáig ez volt a hobbim. Később felnőttként már nem volt jellemző, de gyakran készíttettem ruhákat magamnak.

Emellett pedig párhuzamosan haladtál egy másik úton.

A közgazdaságtan nagyon okos döntésnek tűnt. Abban az időben az, aki jól tanult, jogra vagy Közgázra ment. A jó nyelvismeretem miatt a diplomácia vonzott leginkább, így szuper választásnak tűnt a nemzetközi kapcsolatok. A doktori képzéssel párhuzamosan az államigazgatásban dolgoztam már. Ez tíz évet ölelt fel. Szép hivatás, és nagyon élveztem is, de egy idő után lemondtam arról, hogy diplomata legyek. Akkor már családom volt, és nem akartunk külföldre költözni, ami szükséges lett volna ahhoz, hogy a pályán fejlődni tudjak. Közben egyre inkább éreztem, hogy hiányzik valami igazán kreatív tevékenység az életemből. A ruhák fontos szerepet töltöttek be akkor is az életemben, hiszen az üzleti vagy alkalmi viseleteim mind saját tervezésűek voltak. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptam ezzel kapcsolatban, ami megerősített abban, hogy van ehhez affinitásom.

Emlékszel arra a pillanatra, ami meghatározó volt a váltás szempontjából?

Párizsban voltam, és éppen a Szajna parton sétálgattam. Megláttam egy kirakatot egy fehér ruhával. Ahogy ott álltam este a kirakat előtt, és csodáltam azt az igéző ruhát, azt éreztem, hogy bárcsak nekem is lenne egyszer egy ilyen aranyos kis szalonom, egy gyönyörű fehér ruhával. (Az Elysian showroom fő ékessége egy gyönyörű, fehér ruha.- a szerk.) Amikor hazajöttem, az volt az első dolgom, hogy utánanéztem azoknak a képzéseknek, amiket akár munka mellett is tudok csinálni.

Abonyi Alma, Reményi Éva, Csalár Bence, Vágó Réka, Nagy Adrien (b-j.)

Egyre többször kerül elő a téma; „Mi vagyunk az egymillió designer országa. Túl sok a tervező. Telített a piac, hígul a szakma.” Ez így is van, viszont nem jelenti azt, hogy nincs szükség újabb tervezőkre. Pont most van csak igazán szükségünk olyan példákra, akik kreatívak, tehetségesek és rendkívüliek; ők azok, akik tovább tudják emelni a magyar design presztizsét. Ahogy mondani szokás; a tehetség (na meg a kemény munka) úgyis utat tör magának. Ezt igazolja az Absolut StudioFlow március 27-i esemény szereplőinek sikere is. Négy tervező, négy különböző stílus. A beszélgetés során Csalár Bence nemcsak arra volt kíváncsi, hogy érték el azt, hogy ma a magyar divat meghatározó alakjai között tartják számon őket, hanem arra is, hogy tudják fenntartani az érdeklődést, és mitől tud friss maradni a művészetük. Lent olvashattok egy kivonatot a beszélgetésből. 

A szereplők:

Abonyi Alma (Alma Abonyi): eredetileg szobrász, a Magyar Képzőművészeti Egyetemen végzett. A divatéletbe carbonszálas anyagokból készített már-már szobrászi minőségű táskáival robbant be, és egyúttal újraértelmezte a kiegészítőkről alkotott addigi elképzeléseket. A megújulás mestere; 2016-ban egy új vonallal jelentkezett, azóta pedig a NINE by Alma Abonyi prémium bőr táskái számos hazai influenszer kedvenc statement darabjai lettek. Alma színes egyénisége, merész megjelenése és nőiessége tükörképet mutat az általa tervezett darabokkal.

Nagy Adrien (Rienne Creations): kezdetben ruhatervezőként dolgozott, több éven keresztül volt tagja New Yorkban a Marc Jacobs Collection csapatának, ahol nemcsak a szakmai trükköket leshette el, de azt is megtanulta, hogy kemény munkával szinte bármi lehetséges. Hazatérése után alapította meg ékszermárkáját, aminek minden egyes darabja gondosan megkomponált műalkotás. Az aprólékos kézimunkán és a vintage hatáson kívül, a különleges alapanyagok, mint például a különböző kristályok, féldrágakövek vagy a hernyóselyem, teszik annyira különlegessé ezeket az ékszereket.

Vágó Réka (rekavago): itthon ő A CIPŐTERVEZŐ. Ha egy rekavago modellt választasz, akkor tudod, hogy nemcsak eszméletlenül vonzó leszel, de egy igazi alapdarabbal bővül cipőgyűjteményed. Réka a minőség mellett nagy hangsúlyt fektet a kényelemre, ami leginkább abból adódik, hogy évekig táncolt, és így megismerhette a magassarkú táncos cipők jótékony hatását. Saját kollekciói mellett szívesen kollaborál más művészekkel, dolgozott már Dobó Katával és Marge-zsal is. Cipői, legyen elegáns tűsarkú, nyári aqua szandál vagy éppen stílusos oxford, nem kiegészítik, hanem teljessé teszik a női lábat.

Reményi Éva (eve by Eva Remenyi): a geometrikus formák mestere, akinek ékszerei leginkább azokhoz szólnak, akik nem félnek kitörni a megszokott keretek közül, és megjelenésükben is az egyediségre törekednek. Közgazdász végzettségének köszönhetően a márkaépítés szárazabb területein is profiként mozog. Sajátos, összetéveszthetetlen stílusa hamar az ország egyik legelismertebb ékszertervezőjévé tette. Kollekcióról kollekcióra elkápráztat minket, ahogy csak a rá jellemző, egyedi módon képes a minimál stílust, a természet organikus mintáival ötvözni.

Jöjjenek a legizgalmasabb pillanatok!

Az Aperol Spritz az elmúlt évek nagy slágere a nyári szezonban. De miért ne lehetne egy kicsit elrugaszkodni az eredeti recepttől, és egy sokkal izgalmasabb ízhatást elérni mondjuk egy kis kaktuszpüré segítségével? A máltaiak nemzeti itala sok meglepetést tartogat azoknak, akik nem félnek megkóstolni az elsőre kicsit extrémnek tűnő likőrből készített koktélt.

Saját szavaival:

Egy tavalyi máltai nyaralás alkalmával kerültem a kaktuszgyümölccsel közelebbi ismeretségbe, hoztam is haza egy üveggel kóstolásra az egyik nemzeti italukból, a máltai kaktuszlikőrből. Ez adta az ihletet egy könnyed nyári, közönségitalhoz, az Aperol Spritz twistjéhez.  A rozmaring a kaktusszal karöltve egy új izgalmas ízkombináció lehetőségét adja egy sokak által ismert és közkedvelt frissítő koktélnak. A ital neve Tom, és a testvéremhez fűzhető, aki szintén bartenderként dolgozik, méghozzá Máltán.

Nézd meg, hogy készül a Tom Prickly!

Szöllősi Mátyásnál csak nagyon kevesen mozoghatnak otthonosabban a belvárosban. A legnevesebb szaklapokba publikáló díjnyertes költő és író kulturális tevékenysége révén eleve sok mindenkivel találkozik, de az elmúlt 4 évben a Budapest Katalógus alapítója és készítőjeként, közel 700 portréval a háta mögött, valószínűleg nincs olyan ember, akinek legalább egy ismerősét ne ismerné. A Budapest Katalógus igazi bája, abban a sokszínűségben rejlik, amit Mátyás stílusa fotósként és íróként valahogy mégis keretbe zár. Történetek és emberek jelennek meg, mindenféle mesterkélt máz nélkül. A vele való találkozás nemcsak azért volt izgalmas, mert számos kulisszatitkot elárult az oldalról, hanem azért is, mert olyan aspektusból látja és figyeli a várost, ahogy csak kevesen.

A Budapest Katalógus egy szuper kezdeményezés. Ehhez hasonló oldalakat találunk több másik városról is. Talán a Humans of New York a legismertebb. Nektek hogy kezdődött ez a történet?

Talán a már általad említetted Humans Of New Yorkon kívül még a prágai verziót emelném ki a képek minősége és a sokszínűség miatt. Igaz, ezt az oldalt csak azután ismertem meg, hogy már elkezdtük a Budapest Katalógust. A Humans of New York is csak részben inspirált, hiszen már előtt meghatározó szerepe volt a portrékészítésnek az életemben. Annak idején egy barátom hozta fel, hogy mi lenne, ha a New York-i oldalhoz hasonlóan készítenénk egy budapestit, és igyekeztünk a képek minőségével, név- és helyszínmegjelöléssel egyedivé alakítani az oldalt.

Mi volt a célotok vele?

Leginkább kísérletnek mondanám. Sokan ismerjük ezt a várost, és gyakran tele vagyunk sztereotípiákkal vele kapcsolatban; például, hogy az emberek nem kimondottan nyitottak. Ezek a sztereotípiák amennyire közhelyesek, annyira igazak is, nekünk viszont nagyon pozitív tapasztalat volt ez az egész. Eleve nem ért minket atrocitás, pedig nemcsak a belvárosban mozogtunk, és elmondható, hogy az emberek nagyon nyitottak voltak. Azok, akik nemet mondtak, azért tették, mert éppen nem volt rá idejük, vagy mert túlságosan zárkózottak. Többször felvetődött már annak idején is, hogy meddig érdemes életben tartani az oldalt, de ez végül is egyszerű: addig, amíg az embereket érdekli.

Melyik részét élvezed legjobban?

Amikor kint vagyok az utcán, és találkozom az emberekkel. Élvezem, amikor meg kell oldani bizonyos szituációkat, az pedig plusz kihívás, hogy egy 5-10 perces beszélgetésből „kell” megrajzolni egy olyan portrét, ami mások számára is izgalmas lehet. Az apró momentumok teszik még izgalmasabbá ezt az egészet.

A Budapest Platz számára az év egyik legfontosabb pillanata, amikor végre kinyit a terasz, éppen ezért minden alkalommal ezt hivatalosan is megünneplik a Platz Terasznyitó Party-val. Idén az Absolut Elyx is ott volt az eseményen, a hely vezető bartendere Nagy Gyula Csuszka pedig különleges Elyx koktélokkal készült külön erre az estére. Az egyik ital, a Mango’N’Pepa háttérsztoriját itt olvashatjátok.

Szombaton az Absolut Elyx mellett Szabó Ádámé volt a főszerep. A Csillag születikben és X-Faktorban is megfordult fiatal harmónikás-énekes srác egyáltalán nem egydimenziós művész. A szólókarrier után jelenleg a Yes Yes élén egy teljesen új oldalát mutatja. Az együttesre hamar felkapták a fejüket a hazai kritikusok is, hiszen a modern elektronikus alapra építkező zene egyik meghatározó eleme a dubstep harmónika sound. A terasznyitóra akusztikus műsorral készült Ádám. Mi a beállás előtt beszélgettünk vele zenéről, tapasztalatokról és Budapestről.

Az év eleje nagyon sűrű volt a Yes Yes számára. Egyrészt sikeres, másrészt ott a tény, hogy hajszálon múlt, hogy nem jutottatok ki az Eurovízióra. Ezt ilyenkor hogy dolgozza fel az ember?

Én már többször feldolgoztam azt az érzést, hogy majdnem sikerült, mert gyakran előfordul velem, hogy a különböző tehetségkutatókon második vagyok. Ilyenkor ez nekem pluszt is ad, mert annak ellenére, hogy nem én vagyok az abszolút nyertes, sok pozitív mellékhozadéka van egy ilyen megmérettetésnek. Ezek a dolgok olyan többletet adnak, ami lehetővé teszik a fejlődést. A jelenlegi helyzetben a különböző felkérések, amiket azóta kaptunk, pont ilyenek; idén nyáron például sok helyre megyünk zenélni. Ez nekünk felér egy első hellyel. Egyébként az AWS-nek meg nagyon szurkolunk, mert abban az esetben, ha nem mi nyerünk, mi is őket választottuk volna. Már csak azért is elégedettek vagyunk, mert tudjuk Tomival (Katona Tamás, a Yes Yes dobosa - a szerk.), hogy milyen sokat dolgoztunk azért, hogy elérjük ezt a második helyet. Nekem pedig még azért nagyon jó érzés, mert ez most egy teljesen úgy formáció volt, és az, hogy elsőre ilyen sikeres lett, egycsomó pozitív energiát ad.

Alapból ennyire pozitív személyiség vagy, vagy ebben van egy adag tudatosság is?

Nekem már az lenne a fura, ha nyernék! (nevet) Persze nagyon örültem volna, ha mi képviselhetnénk az országunkat, ez szívügyem is, de ilyenkor arra gondolok, hogy még nem jött el az én időm. Ha pedig ez soha nem jön el, akkor sem leszek csalódott, mert sok olyan előadó vagy zenész van, akiknek nem kell versenyt nyerniük ahhoz, hogy sikeresek legyenek. Ez a hozzáállás egyrészt ösztönösen jön belőlem, de közben az ész érvek mentén lépek ilyenkor tovább.

Mennyire jelentett számodra nagy változást, hogy most alkotó közösségben dolgozol?

A Yes Yes Katona Tomiból és belőlem áll jelenleg. Eleve mi vagyunk az ötletgazdái és a kivitelezői a produkciónak. Nekem Tomi biztonságot ad. Szólóelőadóként eléggé izgultam, még akkor is, ha ez nem kimondottan látszott rajtam. Utólag visszanézve a felvételeket, én látom magamon. Most a Dalban egyszer sem éreztem ezt. Tomi ráadásul nemcsak a zenekarban a támaszom, hanem jó barátom is egyben. Örülök, hogy mellettem van, nem sajnálom tőle a reflektorfényt egy kicsit sem. A barátságunk még a kollégiumi időszakból ered, hét éve legjobb barátok vagyunk. Nagyon könnyed vele a munka. Mindent meg tudunk beszélni, úgyhogy az, hogy ketten vagyunk, nekem csak pozitívummal jár.

Ahogy beköszönt a jó idő, a belváros megtelik a teraszon ücsörgő, napozó emberekkel. Ilyenkor teljesen más a hangulat Budapesten. Ráadásul mi már az is tudjuk, mit lesz érdemes szürcsölgetni a Bazilika tövében idén nyáron. A vodka tonik sokak kedvence, Csuszka ehhez a klasszikus long drinkhez nyúlt; mangóval dobta fel és kétféle borssal fűszerezte. Aki szívesen megkóstolná, megteheti most szombaton a Platz terasznyitó party-ján.

Sakát szavaival:

Egy spontán ötlet vezérelt, így egy klasszik long drinket választottam, a vodka tonikot, amit gondoltam, felturbózok egy kicsit mangóval és kétféle őrőlt borssal, hogy kellően fűszeressé és gyümölcsössé váljon az én elképzelésem szerint. Ezt az italt a nyári Absolut Elyxes terasznyitónkra készítettem.

Nézd meg, hogy készül ez a koktél!

 Nagy Gyula, sokaknak csak Csuszka, tíz éve kóstolt bele a vendéglátásba. Az egykori gödöllői gördeszkás srác ma már Budapest kreatívabb vénájú és haladó szellemiségű bartendereinek csapatát erősíti, aki amellett, hogy elismeri a klasszikus koktélok létjogosultságát, úgy érzi, hogy sokkal több lehetőség rejlik ebben a szakmában, minthogy a jól bevált recepteket erőltesse. Legfőbb célja, hogy megfűszerezze az emberek életét italaival, így az hajtja előre, ha valami újat alkothat, és valami friss dolgot mutathat vendégeinek. Jelenleg ezt teszi a Platzban. Hatalmas Marvel, DC és Star Wars rajongó, és ez előfordul, hogy koktéljai kapcsán is visszaköszön. A lenti interjúban jobban megismerhetitek, és azt is megtudhatjátok, hogy miért jó banánt használni egyes koktélokhoz.  

Mi volt az, ami a bárpult közelébe vonzott?

Gödöllőn, ahol felnőttem, a gyerekkori barátaimmal elég sok évig gördeszkáztunk. Tizenhat évesen a srácokkal a Városháza lépcsőjén ülve sokszor arról álmodoztunk, hogy egyszer lesz majd egy saját helyünk. Miután a barátaimmal összeszedtünk némi tőkét, nem is kellett sokáig várni, húsz évesen a Keletinél megnyitottuk hárman a Rock’n’Bass Extreme Cafét. A név nem volt véletlen: akkoriban a fiatalok rockot vagy drum’n’bass-t hallgattak, ezt a hullámot próbáltuk meglovagolni. Leginkább az extrém sportoló közeget céloztuk meg, az egész belsőtér is erre épült; nemcsak snowboardok és bmx-ek voltak mindefelé felfüggesztve, hanem a pultot is gördeszkák borították körben, a falak pedig ponyvaregényes és sin city-s dizájnnal mentek. Full laikusként nyitottuk meg a helyet, szinte semmihez nem értettünk. Az egyik barátom kinyomtatott egy könyvet, amiben kétszáz koktél volt, abból lestük a recepteket. Így visszanézve, borzalmasan amatőrök voltunk az egészhez, de benne volt a szívünk és a lelkünk ebben a helyben. És talán ezért is szeretett lejárni az a szűk réteg, aki lejutott hozzánk az évek alatt. Ez pedig rengeteg energiát adott nekünk.

Milyen gyorsan tanultátok meg a recepteket?

Nem tanultuk meg előre, hanem úgy nézett ki az egész, hogy amikor valaki rendelt egy Piña Coladat vagy egy Swimming Poolt, akkor ott abban a pillanatban néztük ki a receptúrát a könyvből. Ami viszont néha elég vicces szituációkat szült.  Volt amikor olyan akciót hirdettünk, hogy bárki összerakhatta a saját italát. Mi meg is csináltuk, az már más kérdés, hogy jó íze volt-e. (nevet)

Mennyire jártad végig a ranglétrát?

A Rock’n’Bass Extreme Café két év után végül bezárt, mert nem tudtunk megegyezni a hely üzemeltetőjével. Utána több dologgal próbálkoztunk és még tervben volt egy újabb hely, de végül abból nem lett semmi. Ezek után, hogy végre valami kézzel fogható papírom is legyen a szakmáról, elvégeztem egy vendéglátós képzést, majd belevetettem magam az éjszakába. Végigjártam a ranglétrát; felszolgálással kezdtem, barbackként folytattam, bartender majd head bartender lettem.

Mikor vált komollyá számodra ez az egész?

A Nagy Zoli-féle LAB-ben (London Academy of Bartender, bartender suli- a szerk.); ami tudást ott összeszedtem, teljesen más nézőpontba helyezte az egész bartenderséget. Onanntól kezdve egy koktél már nemcsak egy szimpla italt jelentett számomra, hanem valamit, amibe beletettem a tudásomat. Zoli azt tanította nekünk, hogy úgy kell egy koktélra tekinteni, mint egy luxustermékre, mert valójában az, emiatt pedig úgy is kell értékesíteni. Egy itallal foglalkozni kell! Ha kiteszem a vendég elé, éreznie kell, hogy ő valami különleges dolgot kapott. Természetesen ez arra az esetre is vonatkozik, ha asztalhoz viszik ki az általam készített koktélt.  Úgy igazán csak három évvel ezelőtt ástam bele magam a koktélok világába; ekkor kezdtem szétbontogatni összetevőkre az italokat, és megnézni, hogy mi mivel harmonizál.

Érdekel, hogy mire jó a banán egy koktélban?

Hajgató Sára mondhatni kívülről belülről ismeri a magyar design életet; dolgozott stylistként, volt divatszerkesztő, írt divat blogot és szervezett design vásárokat. Mostanában leginkább a fenntartható divat érdekli, éppen ökokertet tervez, vagy könyvet fordít a japán shibori textilfestő technikáról. Na és saját márkájával, a Botanikával foglalkozik, ami igazi kuriózumnak számít itthon, hiszen a különböző növényekkel festett ruhák és kiegészítők mind Sára műhelyében nyerik el végleges formájukat. Mégis milyen növényekkel lehet ruhát festeni, és a cékla vajon jól használható-e ilyen esetben? Hogy lehet a divat fenntartható? Sok más mellett, ezeket a témákat érintettük a Botanika otthonának számító CikkCakk Studioban.

Mi húzott annak idején a divat felé?

Annak idején, amikor elkezdtem az ELTE-n az angol bölcsész szakot, azt éreztem, hogy ez nem elég, úgyhogy felcsaptam a Pesti Estet, és kerestem egy másik iskolát is, amit mellette elvégezhetek. Ott találtam meg a Rothschild Divatiskolát. Viszont nem számoltam azzal, hogy az ottani divattervező szak mennyi kötelezettséggel jár. Éppen ezért két évre halasztottam is az egyetemen.Végül is itt tanultam meg mindazt, amit most hasznosítani tudok; ilyen a kollekciótervezés vagy a kivitelezés. Ebből nőtte ki magát aztán a Budapest Fashion, amit Kertész Vivivel (a LoveBug Vintage alapítója- a szerk.) közösen csináltunk, és ami valójában az első magyar divatblogok egyike volt. Akkoriban Vivivel sok divattal kapcsolatos munkát végeztünk; stylistkodtunk, divatlapot szerkesztettünk, de végül egyik tevékenységet sem éreztem annyira magaménak. Egy ideig itthon fel is függesztettem mindent, és majdnem egy évig Kambodzsában önkénteskedtem, ahol amúgy szintén oktatással és textilekkel foglalkoztam.

Ezt hogy kell elképzelni?

Hátrányos helyzetű gyerekeket tanítottam varrni lábbal hajtogatós géppel, ami szerintem nagyobb kihívás volt nekem, mint nekik. (nevet) Aztán egy kis svájci butik hotelnek a textil enteriőrjét készítettük el.

Ebből hogy lett a Botanika?

Amikor hazajöttem, egy ideig médialelemzőként dolgoztam, aztán egy év sem telt el, és elindítottam az ékszermárkámat. Ez sokáig sikerélményt adott, de egyre inkább a fenntarthatóság felé kezdtem fordulni, és közben ott voltak a különböző anyagok, amiknek elkezdett érdekelni az eredete, elkészítési módja. Arra is kíváncsi voltam, hogy lehet különböző cérnákat és fonalakat megfesteni. Először italporokkal próbálkoztam, és onnan jutottam el a növényi színekig. Aztán 2012-ben elindítottam a Botanikát.

Mivel idénynövényekről van szó, ez befolyásolja egyáltalán azt, hogy mikor jössz ki új kollekcióval? Egyáltalán hogy lehet fenntarthatónak lenni?

Nekem az első lépést az jelentette, hogy nem ruhákkal, hanem kiegészítőkkel kezdtem. Ennek a vonalnak is megvannak a csapdái: következetesen anyagot beszerezni rémálom. A másik alappillére a dolognak, hogy megfelelő bedolgozó embereket találj. Most, hogy már szó szerint kihalóban van pár szakma, kincs olyan embert találni, aki hozzáértően képes, minőségi, jó munkát végezni. A szakemberek jelentős része, ha még nem ment nyugdíjba, már tervezi. Már az elején tudtam, hogy nem az évszakok fogják meghatározni a kollekciók periodikáját, már csak azért sem, mert az én munkámnak eleve van egy szezonalitása. Leginkább termőidőszakban tudom beszerezni a növényeket, habár offseason időszakban is van mód szárított növények feldolgozására illetve egzotikusabb festőanyagok rendelésre. A Botanika inkább alapdarabokkal operál, ami nem feltétlenül igényli, hogy minden szezonban megújuljon a márka, inkább azt mondanám, hogy időszakokon át ívelő dolog.

Andok Tamás A Stray Ghost and Other Stories fotósorozata akár egy Edgar Allen Poe novelláskötet címe is lehetne. Nem hiába adta ezt a címet; a képeken látható néhol elmosódó, misztikusnak ható alakok akár a város szellemei is lehetnének. Kísértetek, akik történeteket mesélnek nekünk Budapest rejtett életéből. A fiatal fotósnak különleges érzéke van arra, hogy úgy tárja elénk a rohanó mindennapokat (hiszen valójában mindennapi helyzeteket látunk), hogy közben olyan érzésünk legyen, mintha a fotón látható elkapott pillanat a világ legfontosabb pillanata lenne. Tamás elmondása szerint ezekben a fotókban zanzásítja érzéseit és élményeit; ő inkább vizuális módon szeret elmesélni. Ilyen szemponból nem a szavak embere. Nemrég azonban kivételt tett, és Instagram oldalán felfedte 7 kép történetét. Többek között erről is beszélgettünk vele sok más fotós és nem fotós témában.

2017 elején úgy érezted, lehet, hogy eljött az ideje, hogy kicsit szüneteltesd a street fotózást; erre kijöttél egy olyan erős sorozattal, mint A Stray Ghost and Other Stories. Mi történt?

Akkor már félkész volt ez a sorozat, és ha jobban belegondolunk, változtattam is bizonyos szempontból azáltal, hogy elkezdtem közelíteni a fotós elképzeléseket az irodalom világához. Kicsit furcsa és nehéz feladat az irodalomról és a szövegalkotásról való gondolkodást átültetni a fotózásba. A Stray Ghost esetében ez valójában arról szólt, hogy a fotósorozatot úgy építettem fel, mintha egy novellás kötet lenne. Manapság nagyon népszerű a storytelling, de közben nagyon nehéz is újat mutatni ezen a téren. A Stray Ghost kapcsán éreztem, hogy megvan az egysége, de mégsincs meg benne az a vezérfonál, ami más konceptuális sorozatoknál igen. Inkább úgy éltek a fejemben ezek a fotók, mint az életem meghatározó időszakainak pillanatai, de ahogy összeraktam a őket, feltűnt, hogy minden képnél van egy intim, személyes sztori, ami megadja a szükséges egységet. Emiatt pedig fel tud épülni egy olyan képes anyag, ami hasonlóan működik, mint egy novellás kötet. Ezért van egyébként minden képnek külön címe.

Az Instagram oldaladon nemrég 7 kiragadott fotó személyes történetét ismerhettük meg. Mennyire volt nehéz kiadni ezeket a sztorikat? 

Fú, nagyon! A fotózás nekem nagyon személyes és intim dolog. Sokan mondták már, hogy a képeimben ott van egyszerre a nyitottság és a zárkózottság. Az viszont biztos, hogy mindegyik mögött megjelenik egy markáns, személyes élmény, sztori vagy gondolat. Ezek akár hetekig vagy hónapokig kavargó érzések is lehetnek, amiket egyenként elég nehéz lenne elmesélni. Az ember nehezen adja ki a privát élményeit, számomra a kép, mint médium zanzásítja ezeket. Én ilyen módon szeretem elmesélni a bennem lévő érzéseket vagy az átélt dolgokat. Mivel sokan érdeklődnek a címek mögötti sztorik iránt, és úgy éreztem, hogy vannak annyira érdekesek ezek a történetek, hogy elmeséljek párat közülük, megkértem 7 embert, hogy válasszanak ki egy-egy képet, ami megragadta őket.