Szöllősi Mátyásnál csak nagyon kevesen mozoghatnak otthonosabban a belvárosban. A legnevesebb szaklapokba publikáló díjnyertes költő és író kulturális tevékenysége révén eleve sok mindenkivel találkozik, de az elmúlt 4 évben a Budapest Katalógus alapítója és készítőjeként, közel 700 portréval a háta mögött, valószínűleg nincs olyan ember, akinek legalább egy ismerősét ne ismerné. A Budapest Katalógus igazi bája, abban a sokszínűségben rejlik, amit Mátyás stílusa fotósként és íróként valahogy mégis keretbe zár. Történetek és emberek jelennek meg, mindenféle mesterkélt máz nélkül. A vele való találkozás nemcsak azért volt izgalmas, mert számos kulisszatitkot elárult az oldalról, hanem azért is, mert olyan aspektusból látja és figyeli a várost, ahogy csak kevesen.

A Budapest Katalógus egy szuper kezdeményezés. Ehhez hasonló oldalakat találunk több másik városról is. Talán a Humans of New York a legismertebb. Nektek hogy kezdődött ez a történet?

Talán a már általad említetted Humans Of New Yorkon kívül még a prágai verziót emelném ki a képek minősége és a sokszínűség miatt. Igaz, ezt az oldalt csak azután ismertem meg, hogy már elkezdtük a Budapest Katalógust. A Humans of New York is csak részben inspirált, hiszen már előtt meghatározó szerepe volt a portrékészítésnek az életemben. Annak idején egy barátom hozta fel, hogy mi lenne, ha a New York-i oldalhoz hasonlóan készítenénk egy budapestit, és igyekeztünk a képek minőségével, név- és helyszínmegjelöléssel egyedivé alakítani az oldalt.

Mi volt a célotok vele?

Leginkább kísérletnek mondanám. Sokan ismerjük ezt a várost, és gyakran tele vagyunk sztereotípiákkal vele kapcsolatban; például, hogy az emberek nem kimondottan nyitottak. Ezek a sztereotípiák amennyire közhelyesek, annyira igazak is, nekünk viszont nagyon pozitív tapasztalat volt ez az egész. Eleve nem ért minket atrocitás, pedig nemcsak a belvárosban mozogtunk, és elmondható, hogy az emberek nagyon nyitottak voltak. Azok, akik nemet mondtak, azért tették, mert éppen nem volt rá idejük, vagy mert túlságosan zárkózottak. Többször felvetődött már annak idején is, hogy meddig érdemes életben tartani az oldalt, de ez végül is egyszerű: addig, amíg az embereket érdekli.

Melyik részét élvezed legjobban?

Amikor kint vagyok az utcán, és találkozom az emberekkel. Élvezem, amikor meg kell oldani bizonyos szituációkat, az pedig plusz kihívás, hogy egy 5-10 perces beszélgetésből „kell” megrajzolni egy olyan portrét, ami mások számára is izgalmas lehet. Az apró momentumok teszik még izgalmasabbá ezt az egészet.

Olvasd el Ádám és a Stefánián található titokzatos kastély történetét!

Fotó: Honfi Anna Forrás: Budapest Katalógus

Ért bármilyen kritika?

Volt, aki felrótta, hogy sok nehéz sorsú ember története található az oldalon, pedig ha jobban megnézzük, akkor látható, hogy nincsenek túlsúlyban, talán csak arról van szó, hogy jobban megmaradnak ezek a sztorik. Egyébként az ilyen történetekből nagyon jó dolgok tudnak kisülni. Nem egy olyan eset volt, hogy miután valakinek a története olvashatóvá vált az oldalon, megkerestek sokan, hogy hogyan tudnának segíteni. Jó megtapasztalni, hogy képesek vagyunk odafigyelni másokra, olyanokra is, akik kvázi idegenek, nem a legszűkebb ismerettségi körünkbe tartoznak.

Amikor elkezdtétek, mennyire tudatosan választottátok ki a helyszíneket?

A spontán leszólítás miatt adott volt gyakorlatilag a helyszín, ezért egy idő után elkezdtem olyan anyagokat készíteni, amik konkrét megkeresések alapján jöttek létre, és most már ez dominál. Az írás és a kulturális tevékenységem miatt sok izgalmas embert ismerek, és így adja magát, hogy őket is szerepeltessem az oldalon. Ennek ellenére a spontán beszélgetéseknek nagyobb varázsa van, mert eleve sokkal természetesebben működik a dolog.

Mennyire változtál te a saját szerepedben?

Nyilván az elején, amikor még nem rázódtam bele, máshogy érintett a visszautasítás, de most már ezt is teljesen másképp fogom fel. Amúgy is próbálok minél lazábban állni ehhez az egészhez, és úgy látom, hogy ez az embereknek is lejön. Úgy is meg lehet találni a hangot velük, ha spontán találkozunk, és nincs korábbi kötődés egymáshoz.

Tudni szeretnéd mivel foglalkozik az Éjszakai Járókelő? Olvasd el Máté történetét!

Fotó: Szöllősi Mátyás Forrás: Budapest Katalógus

Említetted, hogy már a Budapest Katalógus előtt is foglalkoztál portréfotózással. Miért pont ezzel?

Mert érdekelnek az emberek. A másik oka pedig, hogy sokat és sokfelé utazom, és így sokféle arccal találkozom. Az elmúlt időszakban Oroszországban, Kárpátalján és Erdélyben is készítettem portrésorozatokat. Egyszerűen érdekelnek a különböző helyzetekben és kultúrákban élő emberek. Leginkább ez motivál.

Ma nyílik egy kiállításod. Hol készültek ezek a portrék, és mit szerettél volna átadni velük?

Húsz portré szerepel a kiállításon; azok, amiket személy szerint a legjobban szeretek, és nagy százalékuk a Budapest Katalógustól függetlenül készültek, főleg Erdélyben, Kárpátalján, Oroszországban, de van pár budapesti is. Fontos a környezet és az egyén viszonya. Minden alkalommal az volt a célom, hogy a portréalanyomat abban a térben, környezetben fotózzam le, ahol él. A kárpátaljai árvaházban készített sorozathoz Szabó Imola Julianna készített egy kiadványtervet, amivel megnyerte a fődíjat a Magyar Sajtófotó kísérő pályázatán, a Molnár István-pályázaton. Ez a munkája látható is most a Capa Központban.

Az Arcok kiállítás egyik képe

Ma már nem kell híresnek lenni, hogy az ember százezreket ültessen a TV elé. Divatba jött az átlagember, és az ő története. Ez hozzátesz bármit a Budapest Katalógus sikeréhez?

Biztos hozzátesz. Az embereket érdeklik más emberek történetei. A már említett Humans Of New York 20 millió követője is ezt mutatja. Az viszont kultúrafüggő, hogy a követők mennyire aktívak. Itthon azért a többség gyakran gazdálkodik a tetszésnyilvánítással. Azt látom, hogy amíg egy nyugati országban, ha mondjuk kedvelsz egy képet vagy jelzed, hogy tetszik neked valami, az nem feltétlenül jár „veszteséggel”, addig itthon az emberek jóval megfontoltabbak, és szinte már beosztják, hogy mennyire gyakran adnak pozitív visszajelzést valamire, vagy mikor dícsérik meg a másikat. Holott ez sokkal több energiával jár, és lehet, hogy csak engedni kellene, hogy ez magától működjön, mindenféle taktika nélkül. Persze az, hogy egy ehhez hasonló projekt ennyire sikeres New Yorkban, azért is van, mert az a város a világ közepe, eleve sokan figyelnek rá.

A Budapest Katalógus könyvbe mi alapján válogattad ki a szereplőket?

Nagyon nehéz volt kiválogatni az addigra már közel hatszáz történetből azt a 250-et, amit eredetileg terveztünk. Végül 150-re kellett csökkentettük a szereplők számát a nyomdába adás előtt három nappal. Az nagyon nehéz volt! Sokszínűségre törekedtem, törekedtünk, és úgy érzem, hogy ez sikerült is, az meg, hogy kétnyelvű a könyv, külön öröm, és nagyon hasznos is.

Tavaly két irodalmi díjat is kaptál. (Margó-díj, Látó nívódíj- a szerk.) Hogy élted meg ezt a sikert?

Huszonnégy könyvet jelöltek Margó-díjra, úgyhogy ez nagy siker. Nagyon örültem, hogy a figyelem középpontjába került a könyv. Közben meg is lepődtem, hogy egy elbeszéléskötet tudott nyerni. A tapasztalatok azért azt mutatják, hogy az emberek itthon inkább az „egészestés” élményéket kedvelik, ezért gyakrabban nyúlnak regényekhez, mint novellákhoz, míg például Távol-Keleten a novelláskötetek sokkal keresettebbek. Ott általában utazás közben, mondjuk a metrón olvasnak, és azonnali, gyors élményt akarnak, amit egy rövid történet képes megadni. Itthon viszont sokkal hagyományosabb a felfogás ilyen szempontból.

Kívülről azt érzékelem, hogy ma menő kortárs irodalmat olvasni. Ezt belülről is érzitek?

Egyre inkább előtérbe kerül a kortárs irodalom. Szerintem azért is fontos ez, mert itt is visszaköszön, amiről már beszéltünk a Budapest Katalógus kapcsán; hogy érdekel minket, hogy mit csinálnak, mit gondolnak mások, azok, akik itt élnek köztünk. A kortárs irodalom pedig pont ezt adja; olyan témákat, kérdéseket, amik most, minket foglalkoztatnak, velünk történnek. Azt gondolom, nagyobb kihívás is kortárs szövegeket olvasni, talán izgalmasabb is, és sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnék erre az oktatásban.

A Budapest Katalógus könyv borítója

A te műveidben kik találják meg magukat?

A budapestiek biztos. A Váltóáram történeteiben sok minden van ebből a városból, itt élek, itt írok, az itteni történések hatnak rám, amikkel szeretek is foglalkozni.

Le sem tagadhatnád, hogy Budapest mekkora hatással van rád. Te mit szeretsz ebben a városban?

Például az épületállományát. Rám leginkább a sokszínűsége van hatással. A városszerkezetet is nagyon szeretem, pontosabban azt a fajta töredékességet, ami jellemző rá; hogy rengeteg minden van benne, még ha néha kialakulatlanul is. Budapest élő szövet, változó, még ha nem is mindig jó irányba mozdul el.

Az elmúlt években rengeteget változott a belváros hangulata. Te mennyire érzékeled ezt a saját bőrödön?

Vegyük a bulinegyed témáját. Egyetértek azzal, hogy jobban kellene kezelni a bulizókkal és a sok vendéglátóhellyel együtt járó dolgokat, de az tagadhatatlan, hogy színesíti a várost, életet lehel bele. Évekig pultoztam, úgyhogy van tapasztalatom ezen a téren. Emlékszem, hogy mi volt a 90-es évek végén vagy akár még a 2000-es évek elején is a VII. kerületben. Semmi. A Kazinczy utcába 15 évvel ezelőtt nem volt miért bemennem, hacsak nem vendégségbe mentem valakihez, most viszont élővé vált egy egykor elhagyatott, kihalt rész. Ezt meg kell tanulni kezelni, és a jó dolgoknak teret adni, csak hát az együttélés, a másik igényeinek, szándékának a tiszteletben tartása nem az erősségünk.

Hol szeretsz lenni a városon belül?

Budapestben nagyon szeretem azt, hogy ha akarok, bejövök a legnagyobb nyüzsgésbe, de aztán ha felszállok mondjuk a 105-ös buszra, akkor 20 perc alatt olyan helyen találom magam, ahol nemcsak a táj más, hanem a levegő minősége is. Ez fantasztikus dolog. A belvárosban sok időt töltök, a Szimplához is kötődöm, ezt sokan tudják. Számtalan helyet tudnék felsorolni, ami nagyon a szívemhez nőtt. Örülök, hogy most már elfogadható áron sokkal jobb minőségű ételeket lehet enni, és hogy a kávékultúra is fellendülőben van.

Mondj egy helyet, amit nagyon különleges számodra?

Nagyon szeretem a klasszikus zenét, úgyhogy az egyik kedvenc helyem a felújított Zeneakadémia Nagyterme.

Szöllősi Mátyás Arcok kiállítása egészen május 13-ig látható a Jókai Klubban.