Az Absolut Budapest blogon hamarosan induló Absolut Turnébusz sorozat már régóta dédelgetett álma volt Miskovits Marcinak; persze ki ne élvezné, hogy az ország legnagyobb zenekaraival járhatja az országot. A jó hír, hogy mostantól mi is láthatjuk, hogy mi folyik a backstage-ben, és valószínűleg jó sok prekoncepció le fog dőlni a következő hónapok alatt. Marci TV-s műsorvezetőként és riporterként kő profi, de úgy tűnik kreativitása nem igazán ismer határokat. A TV-zés mellett zenét és dalszöveget ír, ha van ideje, fotózik, és úgy tűnik, még jó pár kiaknázatlan terület van, amiben szívesen kipróbálná magát. Ezekről mesélt nekünk, illetve arról, hogy mi kell ahhoz, hogy egyszerre ennyi mindennel tudjon foglalkozni.

Felnőttél; zavar, hogy egy olyan cikk vagy interjú sem jelent meg, ahol nem hangsúlyozzák ki, hogy milyen szemtelenül fiatalon kezdted a pályát?

Valójában megszoktam. A bulvármédiát sajnos vagy nem sajnos, mindig aktuálisan csak az érdekli, hogy van-e barátnőm vagy mi van a kutyámmal, macskámmal. Mindig azt szoktam mondani, hogy az, hogy fiatalon rettenetesen nagy rutinra és tapasztalatra tettem szert, valahol az előnyöm és a hátrányom is egyszerre. Az előnyöm azért, mert nagyon sok helyzetben akár idősebb pályatársakat meghazudtolva "rutinból" lehozok egy-egy feladatot, a hátrányom viszont azért, mert még most is csak huszonhárom éves vagyok, ami tévés szempontból még mindig valahol egy "éretlen" kategória. Idősebb kollégák azt szokták mondani, hogy én vagyok még az utolsó olyan ember vagy utolsó generáció, aki nagy tévés karriert is befuthat a hagyományos értelemben vett műsorvezetői szemszögből. Amúgy meg általában, ha valakivel találkozom, mindig rám csodálkozik, hogy a kisgyerekből akit annó a tévében látott, milyen nagy, jóképű, vicces, kedves, tisztelettudó és szerény gyerek lett... (nevet)

Mit szeretsz legjobban a TV-zésben? Mi az, ami folyamatos motivációt ad neked? 

Nagyon szeretek emberekkel kommunikálni. Műsorvezetőként és riporterként ez egy folyamatos feladat, így az alap motivációmat ez adja. Szeretek kérdezni, és az által megismerni különböző embereket. Sokan szokták mondani, hogy én a kamera előtt és mögött is pont ugyan az az ember vagyok - jelentsen ez bármit is. (nevet)

Mi volt az eddigi legizgalmasabb dolog, ami a munkád során történt veled?

Rengeteg izgalmas dolgot láttam és tapasztaltam, nem feltétlen tudnék kiemelni egyet közülük. A VIVA tévével országos ismertségre tettem szert annak idején és jó érzés volt látni, hogy vidéken is elkezdenek megismerni az emberek és várják, hogy menjünk hozzájuk Megállót forgatni. Aztán a TV2-nél rettenetesen megtisztelő volt Majkával, Tillával vagy akár Ördög Nórával egy produkcióban dolgozni. Ez a munka és alapjában véve a szórakoztatóipar nagyon sok érdekességet és fordulatot rejt magában. Nagyon jó példa erre, hogy annak idején, amikor kisgyerekként néztem a "Kész Átverés" Show-t, sosem értettem, hogy az ismert emberek, hogy nem jönnek rá egy adott ponton, hogy őket most megtréfálják. "Én biztosan már rég levágtam volna" - mondtam magamban számtalanszor naívan, de aztán a mai fejemmel gondolkozva simán lehet, hogy bármikor át lehetne verni engem is. Persze itt most nem ötleteket akarok adni! (nevet) Valójában az évek alatt annyi szürreális, vicces, fura, megható, megrázó, félelmetes vagy akár durva helyzettel találkoztam a munkám során, hogy teljesen máshol van az ingerküszöböm, mint régebben. Meg alapból a világ is felgyorsult, és manapság már sokkal szürreálisabb helyzetbe kerülhet a munkája során egy "civil" munkát végző ember is.

Ez a Bellini twist nem sokban tér el az eredeti receptől; pont annyira, hogy ne veszítse el karaktertét, de közben mégis ott legyen az a különleges érzés a fogyasztása közben, amit egy alakpkoktél twistjétől várhatunk.

Saját szavaival:

Ezt a múlt századi alapkoktélt az Absolut Vodka mellett kedvenc fűszeremmel, a vaníliával ízesítve próbálom felejthetetlenné tenni.

Erdei Krisztina olyan témával foglalkozik a Capa Központ - 8F Galériájában látható kiállítása kapcsán, ami sok ember számára lehet, hogy kényelmetlen, mégis nagyon fontos, hogy tudjunk róla. Fotósként még 2016-ban került kapcsolatba A város peremén csoporttal, akikkel az egykori Gubacsi és Illatos út sarkán lévő Dzsumbujból kilakoltatott emberek sorsát követték nyomon. Aztán a Budapest Fotográfiai Ösztöndíj nyerteseként az egykor ott lakó fiatal lánnyal, Vénusszal jutott el a végkifejletig; ebből lett a Vénusz születése és más történetek fotósorozat. Hogy ez mennyire szólt Vénuszról vagy Krisztáról, az kiderül a lenti interjúban, ahogy az is, hogy a filozófia és politikaelmélet szakok elvégzése után miért döntött amellett, hogy a fotózásban próbálja ki magát.

Szegeden végeztél filozófia és politikaelmélet szakon, mellette mozgóelméletet és vizuális pedagógiát is hallgattál, ami gondolom jó alapot biztosított ahhoz, amit most csinálsz. Mindig is szociálisan érzékeny voltál, vagy egy bizonyos időszakban jelent meg ez a fajta érdeklődés az emberi sorsok?

Inkább úgy mondanám, hogy voltak bizonyos elméleti alapok, és amikor ezeket tanultam, egy ponton megijedtem attól, hogy ez mennyire távol áll a valóságtól, hogy elvesznek benne a szerethető részletek. Amit te egységként fogalmaztál meg, számomra egyáltalán nem volt egyértelmű az elején. Az elmélettől kicsit megrettenve úgy döntöttem, hogy közelebb kell lépnem a hétköznapi dolgokhoz, az élethez. Ezen a csatornán keresztül aztán lehet, hogy majd eljutok egyszer az általánosabb állításokig, de akkor kellett hátrálnom pár lépést. Azt éreztem, hogy részt szeretnék venni a történésekben és empirista módon tapasztalatokat gyűjteni, nem kész általánosságok mentén közelíteni a világ problémáihoz, hanem egyedi szempontokon keresztül megnézegetni azokat. A filozófia szak után a fotó volt az eszköz, amivel tapasztalatokat gyűjtöttem, néhány év után pedig elkezdtem feldolgozni a látottakat. László Gergő barátom egy idő után mondogatta, hogy olyan mintha valami fontosat és jót csinálnék, de nem lehet látni belőle semmit. Ekkor belevágtam a szerkesztés folyamatába.

Mikor kezdted tudatosan használni a fényképezőgépet?

Nehéz belőni, hogy mikor volt az a pillanat. Azt tudom, hogy amikor már nemcsak dokumentáltam, és nem csak egy illusztratív elem volt egy fotó, hanem önmaga a tartalom, 2003 körül lehetett.

Az biztos, hogy képeid nemcsak dokumentálnak. Van benned segítőszándék a projektjeid kapcsán?

Biztos vagyok benne, hogy a világ, az emberek, bizonyos helyzetek megismerése vezethet valami jó felé, de nincsenek illúzióim. Az, amit most problémának nevezünk, nagyon összetett és semmiképpen sem szeretném sugallni, hogy én a projekjeimmel megoldást tudok találni, mert ez egyáltalán nem biztos. Az viszont fontos számomra, hogy amit mutatok, ne csak izgalmas, hanem valamilyen módon hasznos is legyen. A szépségfogalom folyamatosan változik, és én szeretnék egy kortárs szépségelképzelés mentén dolgozni, tényeken alapuló, de merész és zavarbaejtő állításokat tenni.

A Highlights of Hungary 2013 óta keresi és díjazza az előző év legizgalmasabb, legnagyobb hatású hazai tartalmait, az embereket mozgató fontos ügyekeit, történeteit és projekteit egy szakmai kurátor csapat és közönségszavazás alapján. A projektet a Super Channel hívta életre, és az volt a fő céljuk vele, hogy egy olyan sorozatot indítsanak, ahol kategóriák nélkül tudnak színes képet adni a teljes hazai kreatív és civil szféráról. A kurátorok által nevezett csapatok, kreatívok vagy éppen civil szervezetek közül végül a közönség által választottak kerülnek be a díjazottak közé. Mi három olyan Absolut kedvencet mutatunk be nektek, akik még nem szerepeltek az oldalon.

Szávoszt-Vass Dániel tíz éve hidrológus PhD-je mellékprojektjeként hozta létre a Dunai Szigetek blogot, ahol levéltárakból megszerzett ismereteit egyesítette a Duna szigetvilágának jelenkori állapotával. A projekt azóta kinőtte magát, több szerző is publikál az oldalon, és posztról posztra egyre mélyebbre áshatjuk magunkat ebben a témában. Mi többek között arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen korai élmények kötik az alapítót a dunai szigetekhez, mik voltak a legmeglepőbb sztorik, amik összeköthetőek a kutatással, és melyik sziget Dániel személyes kedvence.

Gondoltad az elején, hogy ma, több, mint hatszáz írással az egyik legfontosabb hidrológus-természetföldrajzos blog lesz a Dunai Szigetek? Hova jutott a blog az eredeti elképzeléshez képest? 

 Amikor 2009-ben belevágtam nagyjából a szűk ismeretségi körből sem sokan olvasták a Dunai Szigeteket. De ez egyfelől érthető, hiszen elég réteg-tematikus blogról van szó. Igazából a "legfontosabbnak" lenni sem nagy eredmény, tekintve, hogy nincsen verseny, senki más nem ír hasonló témában blogot Magyarországon. Remélem nem én veszem el mások kedvét a hidrológiai témájú blogos ismeretterjesztés elől. (nevet)  Őszintén megvallva az eredeti elképzelés az volt, hogy a hidrológus doktori kutatás mellékszálai se vesszenek el. Az eredeti téma a Nagymaros-Budapest szakasz szigetfejlődése lett volna a folyószabályozások tükrében, de annyi más érdekesség került elő a folyóról, hogy rövid időn belül a doktori dolgozat került a második helyre az "egyéb" témák mellett. A Dunai Szigetek országos ismertségében jelentős szerepe volt az Urbanista blognak, ahol elég sok közös témánk volt, és az azóta már nem létező ajánlókba is gyakran bekerültünk. Ennek (is) köszönhetően egyre inkább nőttek az olvasottsági statisztikák. 10 év távlatában elmondható, hogy jellemzően a legkevesebb energiabefektetést igénylő írások voltak a legnépszerűbbek, míg az esetenként fél éven keresztül hosszas adatgyűjtés után elkészült bejegyzésekre a kutya nem volt kíváncsi — de hát ilyen ez a blogszakma. (nevet)

Ez a koktél már látványra sem szokványos; a pohár szélére felapplikált szárított virágok mind ehetőek; ahogy a felhasznált ragasztó is. Ízét leginkább egy egzotikus virágos kerthez lehetne hasonlítani, a licsi és a bodza jól kiegészítik egymást, a kerek ízvilághoz viszont elengedhetetlen a cider is.

Saját szavaival:

Egy igazi hedonista ital, amiben jelen vannak a legtrendibb ízek bazsalikommal kiegészítve.

Amikor Polgár Diána létrehozta saját márkáját, a DYAN-t (ejtsd: d-aj-en) az egyik fő szempont az esztétikus megjelenés mellett a kényelem volt. Az általa tervezett cipőkben egyszerre van jelen a szimmertria és az aszimmetria játéka, a finom vonalvezetés és a kortárs művészetek hatása. Tavaly ősszel INVERT tornacipő kollekciójával egy jóval merészebb irányt vett, amit elmondása szerint idén tovább is visz. A MOME-n végzett designer 2012 óta nagy utat tett meg; idén ő a Glamour Women Of The Year egyik jelöltje az Év divattervezője kategóriában. Többek között a DYAN stílusának evolúciójáról, a tudatosságról és az öko megoldások iránti érdeklődéséről beszélgettünk, miközben azt is elárulta, hogy merre indul, ha egy kis feltöltődésre vágyik a fővárosban.

Minimál stílusjegyek, kaleidoszkópra emlékeztető minták, konstruktivista művészet; milyen út vezetett a DYAN jelenlegi stílusáig?

Egészen kiskorom óta része az életemnek a művészet; művészeti gimnáziumba jártam, a MOME-n végeztem. Egyrészt a tanulmányaim hatottak nagy mértékben a stílusom kialakulására, másrészt sok minden önmagamból fakad. Mindig is a letisztult és egyszerű dolgok tetszettek a divatban, egyszerűen ezzel tudtam a leginkább azonosulni. Az első kollekciókban is már megvoltak bizonyos jegyek, de úgy érzem, mostanra fejlődött ki a márka igazi stílusa. Rengeteg kísérletezés, tesztelés van mögöttem, nemcsak a tervezésbe, hanem a cipőkészítésbe is is bele kellett jönni. Ha visszagondolok az egyetemi évekre, ott még elég futurisztikus és egyben hordhatatlan cipőket készítettem.

Ezek szerint a praktikum felülírta a művészi szabadságot?

A jövőbeli víziómban nem csak az szerepelt, hogy szépek legyenek a cipők, a hordhatóság is cél volt. Olyan cipőket tervezek, amiket én is szívesen hordanék, és nagyon jó látni, hogy mások is azonosulnak az én stílusommal, és az én cipőimet hordják.

Réka egyik kedvenc gyümölcsét, a grapefruitot használta ennek a kissé fanyar koktél elkészítéséhez, amit egy enyhe fahéj “szín” hoz igazán balanszba. Különleges ízű ital, aminek minden egyes kortya igazi élmény.

Saját szavaival:

A jégágyon szervírozott, enyhén fanyar ízvilágú röviditalt tökéletesen kiegészíti a frissítő menta és az édes fahéj.

Február 21-én egy különleges kiállítás nyílt a Deák Erika Galériában. A Floral Centrepiece fókuszában a virág állt, egy örök visszatérő és mindig megújuló motívum. Annak formális, szimbolikus, politikai és esztétikai heterogenitásának lehettünk szemtanúi. A kiállítók között viszont most nemcsak képzőművészeket találtunk, hanem költőket is. Sárvári Zita, kurátor mesélt nekünk a kiállítás hátteréről, arról, hogy mi inspirálta őt a megszervezésére, és mi alapján választotta ki a művészeket:

Mi áll a Floral Centrepiece mögött?

„A kiállítás egy nagyon egyszerű művészeti témával, a virág mindig visszatérő és soha ki nem apadó motívumával foglalkozik. A vizuális alkotások mellett versek is megjelennek a kiállítótérben, teljesen egyenrangú testvérmúzsaként. A textualitás beemelése a kiállításba azért is volt fontos számomra, hogy az olvasás intim befogadói gyakorlata a vizuális művek befogadására is hatással legyen. Tetszik a virág elsőre pozitív olvasatának szimbolista kettőssége: azaz, hogy egyszerre hordozza magában a születés és az elmúlás gondolatiságát, ami egy olyan pátoszos tragikum, ami igazán a sajátom és mindig is szerettem volna körbejárni az érzést egy kiállítással. Elég sok mű foglalkozik a kiállításon az emlékezet különböző formáival, használ vanitas szimbólumokat, vagy különböző gender-érzékeny kérdések megválaszolására, elsősorban női attribútumok kifejezőjeként használja a virág különböző manifesztációit.”

Az éjszakai szórakozóhelyek abszolút favoritja a vodka szóda. A Société Budapestben rengetegféle ízesítésben ki tudjátok próbálni. Réka, a hely bartendere most friss birsalmával és kakukkfűvel dobta fel. Az eredmény egy könnyed ízvilágú ital lett.

Saját szavaival:

A klasszikus Skinny Bitch friss birsalmával, amit az illatos kakukkfű tesz igazán különlegessé.

Horváth Réka fontosnak tartja, hogy szépen alulról építkezve, az alapoktól jutott el oda, ahol ma tart; ő a Société Budapest egyik bartendere. A kifinomult stílusáról híres művészeti-kulturális-gasztro komplexum bárjának pultján szebbnél szebb üvegek sorakoznak. Itt minden a stílusról szól, na és persze a szakértelemről. Réka koktéljai letisztultak, de mégis mindegyikben ott van valami csavar, ettől lesznek izgalmasak. A vele való beszélgetés során nem nehéz észrevenni, hogy bartendernek lenni nem csupán egy munka számára; inkább az élete. Ehhez viszont, ahogy ő mondja, kell egy jó csapat is. A lenti interjúban kiderül, hogy milyen italokat szeret készíteni, mi a kedvenc fűszere, és még azt is megtudtuk, hogy miért kell só a nádcukor szirupba.

Mik voltak azok a dolgok, amik miatt elkötelezted magad a bartenderség mellett?

Először egy éjszakai bárban voltam barback, ahol megtapasztalhattam azt a pezsgést, ami ezeken a helyeken van. Nagyon élveztem, hogy fiatalokkal voltam körbevéve, de úgy, hogy közben egy szigorú szabályrendszert követtünk. Tiszták voltak az elvárások, és ha az ember ezeket teljesítette, akkor annak volt eredménye. Az is tetszett, hogy sok kreatív dologban vehettem részt. Itt, a Société Budapestben ez még inkább kijön, ugyanis nagyon magas szintű a konyha, és így jobban ki tudok teljesedni. Rengeteget tanulok ezáltal, ötleteket tudok meríteni, hogy mit hogy készítsek el, vagy tanácsokat kapok, hogy mit kell tenni, hogy egy italnak finomabb íze legyen. Pont emiatt sokszor kérem ki az ottani csapat véleményét, ahogy a bartender kollégákét is. Ha jó környezetben dolgozik az ember, akkor a csapatszellem sokat hozzáad ahhoz, hogy fejlődni tudjon.

Ezek szerint igazi csapatjátékos vagy.

Nekem azok jelentik a legjobb pillanatokat, amikor a csapat tagjaként valami izgalmasat alkotunk. Szerintem ez a vendégekre is hat. Nekik is jó látni, hogy figyelünk egymásra, és gördülékenyen megy a munka. Ha például valakinek kifogy az üvege, akkor a másik egyből nyújtja neki az utánpótlást. De ugyanez vonatkozik az előkészítésre is, itt mindenki megfogja a munka végét a sikeres este érdekében.

Szinte már kitaláljátok egymás gondolatait?

Szerintem ha az embernek olyan a hozzáállása, akkor már nagyon rövid időn belül kialakul ez a fajta ritmus.