Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy város a benne élőkben mutatkozik meg igazán

Absolut Budapest

Turnébuszból ki, turnébuszba be - Interjú Miskovits Marcival

2019. március 28. - absolut_hu

miskovits_bpbridge_logo_zott.jpg

Az Absolut Budapest blogon hamarosan induló Absolut Turnébusz sorozat már régóta dédelgetett álma volt Miskovits Marcinak; persze ki ne élvezné, hogy az ország legnagyobb zenekaraival járhatja az országot. A jó hír, hogy mostantól mi is láthatjuk, hogy mi folyik a backstage-ben, és valószínűleg jó sok prekoncepció le fog dőlni a következő hónapok alatt. Marci TV-s műsorvezetőként és riporterként kő profi, de úgy tűnik kreativitása nem igazán ismer határokat. A TV-zés mellett zenét és dalszöveget ír, ha van ideje, fotózik, és úgy tűnik, még jó pár kiaknázatlan terület van, amiben szívesen kipróbálná magát. Ezekről mesélt nekünk, illetve arról, hogy mi kell ahhoz, hogy egyszerre ennyi mindennel tudjon foglalkozni.

Felnőttél; zavar, hogy egy olyan cikk vagy interjú sem jelent meg, ahol nem hangsúlyozzák ki, hogy milyen szemtelenül fiatalon kezdted a pályát?

Valójában megszoktam. A bulvármédiát sajnos vagy nem sajnos, mindig aktuálisan csak az érdekli, hogy van-e barátnőm vagy mi van a kutyámmal, macskámmal. Mindig azt szoktam mondani, hogy az, hogy fiatalon rettenetesen nagy rutinra és tapasztalatra tettem szert, valahol az előnyöm és a hátrányom is egyszerre. Az előnyöm azért, mert nagyon sok helyzetben akár idősebb pályatársakat meghazudtolva "rutinból" lehozok egy-egy feladatot, a hátrányom viszont azért, mert még most is csak huszonhárom éves vagyok, ami tévés szempontból még mindig valahol egy "éretlen" kategória. Idősebb kollégák azt szokták mondani, hogy én vagyok még az utolsó olyan ember vagy utolsó generáció, aki nagy tévés karriert is befuthat a hagyományos értelemben vett műsorvezetői szemszögből. Amúgy meg általában, ha valakivel találkozom, mindig rám csodálkozik, hogy a kisgyerekből akit annó a tévében látott, milyen nagy, jóképű, vicces, kedves, tisztelettudó és szerény gyerek lett... (nevet)

Mit szeretsz legjobban a TV-zésben? Mi az, ami folyamatos motivációt ad neked? 

Nagyon szeretek emberekkel kommunikálni. Műsorvezetőként és riporterként ez egy folyamatos feladat, így az alap motivációmat ez adja. Szeretek kérdezni, és az által megismerni különböző embereket. Sokan szokták mondani, hogy én a kamera előtt és mögött is pont ugyan az az ember vagyok - jelentsen ez bármit is. (nevet)

Mi volt az eddigi legizgalmasabb dolog, ami a munkád során történt veled?

Rengeteg izgalmas dolgot láttam és tapasztaltam, nem feltétlen tudnék kiemelni egyet közülük. A VIVA tévével országos ismertségre tettem szert annak idején és jó érzés volt látni, hogy vidéken is elkezdenek megismerni az emberek és várják, hogy menjünk hozzájuk Megállót forgatni. Aztán a TV2-nél rettenetesen megtisztelő volt Majkával, Tillával vagy akár Ördög Nórával egy produkcióban dolgozni. Ez a munka és alapjában véve a szórakoztatóipar nagyon sok érdekességet és fordulatot rejt magában. Nagyon jó példa erre, hogy annak idején, amikor kisgyerekként néztem a "Kész Átverés" Show-t, sosem értettem, hogy az ismert emberek, hogy nem jönnek rá egy adott ponton, hogy őket most megtréfálják. "Én biztosan már rég levágtam volna" - mondtam magamban számtalanszor naívan, de aztán a mai fejemmel gondolkozva simán lehet, hogy bármikor át lehetne verni engem is. Persze itt most nem ötleteket akarok adni! (nevet) Valójában az évek alatt annyi szürreális, vicces, fura, megható, megrázó, félelmetes vagy akár durva helyzettel találkoztam a munkám során, hogy teljesen máshol van az ingerküszöböm, mint régebben. Meg alapból a világ is felgyorsult, és manapság már sokkal szürreálisabb helyzetbe kerülhet a munkája során egy "civil" munkát végző ember is.

Van olyan szakmabeli, akit figyelsz, hatással van rád, mentorként tekintesz rá, esetleg szakmai szemmel követsz? 

Abszolút! Sebestyén Balázst és Tillát kiskorom óta kedvelem. Majkát rettenetesen tisztelem mind televíziós, mind a zenei szemszögből. Ő az Magyarországon, akivel mindig példálózom, hogy a műsorvezetés és a zenélés igenis megfér egymás mellett! Ha női pályatársakat kellene kiemelni, akkor Ördög Nórát mondanám. 

Milyen arányban van jelen nálad a tudatosság és az ösztönösség, ha munkáról van szó? 

Ez egy nagyon érdekes és elgondolkodtató kérdés. A barátaim és a családom nagyon ösztönös embernek gondolnak engem, sőt, alapvetően én is annak gondolom magam. Gondoljunk csak a kezdeti nevemre: RandomMarci. Spontán és random voltam kisgyerekként is, de szerintem még 70 évesen is az leszek. Viszont az utóbbi jó pár évben rettenetesen tudatos lettem. Minden napom be van osztva pontosan, mindent táblázatban vezetek, mindent leírok, rettenetesen precíznek tartom magam munka téren. Azt mondanám, hogy egyszerre a kettő, valahol félúton van jelen bennem ez a két dolog. 

Mitől lesz más az Absolut Turnébusz, mint bármi, amit eddig láthattunk ilyen témában? Mi alapján választod ki a szereplőket?

Ezt a műsorötletemet régóta szerettem volna megvalósítani, és baromi jó, hogy egy számomra és a produkció számára is egyaránt önazonos márka, vagyis az Absolut bele tudott állni ebbe. Ezt innen is köszönöm! A Turnébusz nagyon felszabadult és cenzúrázatlan műsor lesz. Széles palettáról szeretnék meríteni, ami a szereplőket és a zenekarokat illeti. A Tankcsapda zúzós rock zenét játszik, valószínűleg mindenki azt gondolná róluk, hogy egy-egy turné alkalmával teljesen elrúgják a lasztit, közben meg simán lehet, hogy csendesen átaludva töltik az egész busz utat és egy-egy piát isznak csak a fellépés után is. Egy őszinte és emberi produkciót szeretnék, amiben nem kell félni attól, hogy ha valakinél kicsúszik egy "bazdmeg" akkor használhatatlan lesz az egész anyag... Az első részben a BSW Live zenekart kísértem el a debreceni turnéállomásukra, és előljáróban csak annyit, hogy méltó kezdése lesz a Turnébusznak! (nevet) Már nagyon várom, hogy a közönség is láthassa! 

Személy szerint hozzád milyen zene áll a legközelebb? 

A hip-hop zene áll hozzám a legközelebb. Kiskorom óta nagy hallgatója vagyok, és jómagam is az újvonalas irányában alkotok, viszont zenehallgatás terén mindenevő vagyok. Szoktam hallgatni jazzt vagy éppen metalt is, attól függ milyen kedvem van. Nálam egyedül az a lényeg, hogy jó legyen a flow és az előadó stílusa, onnantól kezdve bármi jöhet. 

Ki, illetve mi inspirált arra, hogy zenei fronton is kipróbáld magad? Mi alapján választod ki, hogy kivel dolgozol együtt? 

Kiskorom óta nagyon szeretem a hip-hop zenét. Mindig voltak nagy kedvenceim a régiek és a "nagy újítók" között is. Ugyan csak 2017-ben adtam ki az első dalom, de úgy éreztem, hogy akkorra ért meg bennem teljesen az egész. A dalszövegírás és zeneszerzés mint olyan, nem ma kezdődött nekem, sok évig folyamatosan a fiókba pakolgattam a szövegeket, viszont 2017 óta folyamatosan adok ki dalokat, és most fog jönni pontosan a tizedik dalom.  Olyan emberekkel dolgozom együtt, akik emberileg és zenei ízlésben is hasonlítanak hozzám, emellett nagyra értékelem őket. Itt emelném ki a The Palace zenekart vagy akár Fehér Hollót is, aki producereli a dalaimat, de nagyon büszke vagyok a Kállay-Saunders Andrissal lévő közösünkre is. 

Van még olyan kreatív terület, amit szívesen csinálnál? A fotózással hogy állsz most?

Nagyon szeretnék megtanulni szépen rajzolni és festeni, azt érzem, talán a festészet lehet, amiben még ki tudnám élni a kreativitásomat. Emellett szoktam videókat vágni, klipeket rendezni, vizuális tartalmakat gyártani és megvalósítani. Ha ide sorolható, akkor még szeretek hip-hop bulikat szervezni és lemendzselni, például minden csütörtökön az ESSKEETiT Bistro Session kéthetente pénteken pedig a DATWAY; mindkettő az  Ötkertben.  A fotózás örök nagy szerelem, viszont az utóbbi időben sajnos annyira elfoglalt voltam, hogy ez a hobbim kicsit alább maradt sajnos, de tervezek kicsit jobban foglalkozni vele. 

48059114_284521488922568_3295287187972554752_n.jpg

Mit szeretsz Budapestben?

Budapest nagyon szép város, és örülök, hogy ide születtem. El szoktam azon gondolkozni, hogy ha esetleg vidékre születtem volna, tuti, hogy az első adandó alkalommal felköltözöm a fővárosba. Egy ideig a külvárosban éltem, most újra a belvárosban lakom, és rettenetesen élem ezt! Az például nagy fless tud lenni, amikor a csukott ablak mellett is felhallatszik egy-egy utcazenész játéka. Szeretem a budapesti éjszakai életet, a város szépségét, na meg nyilván a budapesti szép csajokat! Az verhetetlen! (nevet)

Mik a kedvenc budapesti helyeid? Van olyan, amit szerinted nem sokan ismernek, pedig kellene?

Nem könnyű a kérdés, mert sok jó hely van Budapesten. Nagyon szeretem a Lánchíd fölötti alagút tetejét, a Budai Várat, de ott a "buszforduló" fönt a hegyen, ami elég kultikus helynek számít a pestiek között, de ugyanilyen Óbudán az Eurocenter fölötti részt. Nyilván ebből is érezhető, hogy a panorámát és a vizuális látványt kimondottan szeretem, szóval a pesti kedvenc helyeim is a vizualitáshoz köthetőek. Ha mondjuk éjszakai helyszínben gondolkozunk akkor a Zrínyi utca és a Bazilika környéke alap, de nagy kedvencem a Király utca és a Gozsdu is. Itt az év nagy részében szerencsére megtalálható vagyok! (nevet)

 

süti beállítások módosítása