Puskás Marcell kivételes tehetséggel rendelkezik. Egészen kiskorában beszippantotta a vizuális művészet, így történhetett, hogy már 10 évesen rajzfilmeket rajzolt, báb animációkat forgatott és 3d téranimációkat készített. Végül mégis más területen kezdett dolgozni, ami annak is köszönhető, hogy még általános iskola végén beleszeretett a divatba. Ennek hatása a mai napig érezhető a munkáin. Ma leginkább a modern kor társadalmi jelenségei érdeklik. De hogy kerülnek az önmagukat istenítő rapperek és az apostolok egy könyvbe, vagy milyen egy interaktív boldogságnapló Marcell olvasatában? A lenti interjúból kiderül, mint ahogy az is, hogy milyen helyeket szeret Budapesten.

A grafikában, designban elég sok lehetőség van. Mi az ami miatt a kiadványszerkesztés, ezáltal a tipográfia irányába fordultál?

Kalandos utat jártam be a grafikában. Gyerekkoromban nagyon szerettem a rajzfilmeket, szinte az összes klasszikust megnéztem a Disney aranykorából, még a Frozen előtti időkből. Mai szemmel cseppet sem PC-nek számító, de annál ikonikusabb darabokról beszélünk, amikor a rajzfilmekben még nem létezett női önmegvalósítás, Hófehérke és Csipkerózsika nem önmaguktól ébredtek fel, Jázmin hercegnő és Pöttöm Panna megmentésre szorult, és amikor a fekete oroszlán volt a gonosz karakter. Hát igen… Ma ezek már nem működnének. Én azonban imádtam őket. Ebből adódott, hogy 7 évesen még azt gondoltam, hogy rajzfilmekkel szeretnék foglalkozni. Számtalan kisebb lélegzetű rajzfilmet rajzoltam, hol kézzel, hol báb animációt forgattam. A szövegkönyvet és a forgatókönyvet is én írtam, valamint az elkészült mesterművekhez dvd borítót is terveztem. Ekkoriban a technológia őskorában jártunk a Windows’95 Painttel készítettem munkáimat. Leghosszabb alkotásom másfél perces lett, amelynek minden kockáját – és itt 2250 képről beszélünk - painttel rajzoltam. Ezek után egy kezdetleges szoftverrel 3d téranimációkat készítettem, valamint a klasszikus videofilm készítés is igencsak érdekelt. Ekkortájt 10 éves lehettem.

Aztán beleszerettél a divatba.

Kilencedik osztályos koromban kezdődött. Először klasszikus divatrajzokat készítettem, voltak „kollekcióim” lookjaim, setjeim is. Aztán a divatillusztráció nyújtotta számtalan lehetőség, kifejezésmód és sokszínűség fogott meg igazán. Kezdetekben saját stílusom nem volt, így a példaképem Laura Lain munkáit másoltam le. Az interneten körülbelül 100 munkája lelhető fel, ezeket tízszer hússzor is lemásoltam. A sok rajzolás következtében megtaláltam saját kifejezési stílusom, így a továbbiakban ebben alkottam. Végzősként elhatároztam, hogy divattervező szakra adom be a felvételi jelentkezésemet. Azonban a divattervezés kivitelezési fázisa sosem állt közel hozzám. Nem szerettem szabni, sem varrni inkább csak tervezni. Így végül tervezőgrafikusnak jelentkeztem. Ahogy a híres dal is tartja „you can’t always get what you want” , a felvételi nem sikerült. A felvételi listám második pontján a Gazdálkodás Menedzsment szak állt. Miért? „Mert elég menőn hangzik, fogalmam sincs mi lehet az, de biztos jó lesz, minden osztálytársam ennek tanul.” Fölvettek, de nem volt jó. Egy évig tanultam itt, majd ismét megpróbálkoztam a grafika felvételivel. A felvételi sikerült, innentől párhuzamosan végeztem a két iskolát. A divattervezés iránti szeretet ezután is megmaradt, imádtam a divatmagazinokat, úgyhogy továbbra is rengeteg divatillusztrációt készítettem. Egy alkalommal bekattant, hogy a meglévő illusztrációimból készíthetnék egy fiktív divatmagazint is és azon kaptam magam, hogy egy 200 oldalas magazint raktam össze. Ekkor szerettem bele a betűkbe.

Nézd meg mi köze Kanye Westnek Jézushoz!

Múlt héten megnyitotta látványműhelyét a világhírű szemüvegeket készítő Tipton Eyeworks. A Vinylize márkát olyan hírességek hordják, mint Michael Madsen, Elton John vagy Lenny Kravitz, de dolgoztak már együtt a Fletwood Mac alapítójával és a Pink Floyddal is. Az Irányi utcai showroomban ezentúl nemcsak válogathatunk a "bakelit" szemüvegek közül, hanem a kulisszák mögé is beleshetünk. Aki figyelemmel követi a márka fejlődését a kezdetektől, tudja, hogy az alapítónak, Zack Tiptonnak és csapatának mindig is fontos volt, hogy vásárlóik otthonos környezetben nézelődhessenek, a Belgrád rakparton lévő egykori bemutatóterem pedig híres volt a házibuli jellegű eventekről. Hogy mivel készülnek még jövőben, nem tudni, de az biztos, hogy a nyitóbuli simán hozta a régi jó hangulatot, amihez remélhetőleg az Absolut. is hozzátett. A Zackkel készült interjúban a márka történetét ismerhettétek meg, most pedig a szemüvegek dizájnere, Hukaya Simon mesél kihívásról, élményekről és kedvenc budapesti helyeiről.

INTERJÚ HUKAYA SIMONNAL, A TIPTON EYEWORKS DIZÁJNERÉVEL

Tokióban születtél, Budapesten jártál egyetemre, a MOME-n végeztél. Hogy tudod a munkád során a téged ért hatásokat integrálni?

A designer munka olyan, mint a nyelv. Az, hogy ki hogyan bánik a nyelvvel elárulja, hogy milyen ember, és ezáltal lesz felismerhető ikon, de ezt nem szándékosan prezentáljuk mi magunk sem. Én mindig tudatosan szoktam más utat választani mint a szakmabeliek, hiszen gondoljunk csak bele: az azonos kóddal felépített program könnyebben is törhető fel.

Hogy találtatok Zackkel egymásra?

Édesapám egy japán diákja által ismertem meg őt amikor ideköltöztem. Ő volt az, aki mielőtt elkezdte az egyemet, Zackkel együtt tanult magyarul, majd 2004-ben neki köszönhettem, hogy megismertük egymást.

Mi a legizgalmasabb rész a Tipton Eyeworksben betöltött feladataid közül?

Természetesen maga a szemüvegek tervezése. Az emberek vizuálisan érzékenyek az arcra, hiszen bármibe képesek vagyunk arcot látni. Illetve nagyon érdekes kérdés, hogy attól, hogy gyönyörű maga a tárgy, nem biztos, hogy jól is fog mutatni felvéve. A tárgy és az ember vizuális kapcsolatával foglalkozni izgalmas téma számomra.

Érdekel mi hiányozna Simonnak a városból?

Osvárt Judit nem tudatosan választotta a designt, inkább a design választotta őt. Végzős olasz bölcsészként valószínűleg nem gondolta volna, hogy egyszer a legfontosabb szakmai eseménynek, a Design Hét Budapestnek lesz a projektvezetője. Aki követi Instagram oldalát, láthatja, hogy milyen elkötelezett a tárgyak iránt, legyenek azok újak vagy éppen „ócska lomok”. Ezenkívül pedig napi szinten mutat meg nekünk Instagram oldalán olyan rejtett kincseket, amiket Budapest rejt. Mindezt a saját szórakoztatására, csupán azért, mert imádja a várost. Az október 6-án induló Design Hét Budapest jó apropót adott nekünk, hogy kicsit kifaggassuk. A lenti interjúban kiderül, hogy szakemberként hogy látja a magyar designerek lehetőségeit, vagy hogy éppen mennyire trendérzékeny a saját életterében.

Hogy kerültél a design közelébe?

Olasz bölcsészként végeztem az ELTE-n. Utána egy reklámügynökségnél lettem titkárnő. Az akkori főnököm átment egy művészeti magazinhoz vezetőnek, és vitt magával. Ez volt a Tér és Rend nevű magazin, amire már nagyon kevesen emlékeznek, pedig egy nagyon - nagyon előremutató kiadvány volt a 90-es évek végén. Onnan aztán mindig jött a következő lépcsőfok; először áthívtak az Átriumhoz, majd a Cosmopolitanhez, és amikor indult az Elle Dekor, megkerestek hogy legyek alapító-főszerkesztő. Ott voltam két évig, aztán a H.O.M.E.-nál dolgoztam még hármat. 2011 körül döntöttem úgy, hogy inkább szabadúszó leszek. A barátom grafikus, és miután sokat segítettem neki a szöveges dolgokban, vagy weboldalak, katalógusok strukturális összerakásában, úgy éreztem, hogy szívesen megpróbálkoznék a szabadúszással, mert ez így nekem sokkal jobban fekszik. Mellette könyvkiadót is alapítottam néhány társammal, 2013-ben pedig felkértek, hogy legyek a Design Hétnek a projektvezetője, úgyhogy azóta ez a fő tevékenységem.

Mennyire volt nagy kihívás Halasi Ritát váltanod? Elég nagy szaktekintély a design világában.

Már dolgoztam vele korábban, és abszolút maximális tiszteletem van iránta. Neki a szakmai erőssége abban rejlik, hogy nagyon jól látja a trendeket, az irányokat, és a tehetségek felkutatásában is fantasztikus. Ugyanakkor nekem más erősségeim vannak: szerintem jobban tudok a mai kommunikációs trendekben gondolkozni, és pont jókor jött a Design Hét szempontjából is ez a váltás, mert akkor indult be ez az egész Facebook és Instagram őrület, és egészen más platformra helyeződött a kommunikációja.

Nagy feladat lehet évről évre megújulni egy ilyen pici országban, egy ilyen kicsi piacnak. Kívülről úgy tűnik, hogy jól sikerül. Te hogy éled meg?

Nagyon örülök, hogy így látod! Nagyon nagy munka, de fontos megemlítenem, hogy a közel 160 esemény jelentős része alulról szerveződik, tehát a design stúdiók, bemutatótermek, múzeumok és galériák maguk találják ki a programjaikat erre az időszakra. Ehhez rakjuk mi a Magyar Formatervezési Tanáccsal a szakmai tartalmat, amit iránymutatónak gondolunk vagy szánunk. Nem mondom, hogy egyszerű összeszervezni, de izgalmas azt látni, hogy kik a jelentkezők az adott évben, ami azt is mutatja, hogy az egész design szcéna hogy alakul évről évre. A jelentkezőkből le lehet szűrni, hogy mik most a divatos területek, mi az, ami iránt van érdeklődés és mi az, ami egyre inkább háttérbe szorul. Nekem célom volt az elején, hogy kicsit elmozduljunk a kézműves iparművészek felől a sorozatgyártott termékek irányába. Ez nyilván nagyon sok szempontos kérdés, mert ehhez szükség van sorozatgyártásra és ipari háttérre, ami itthon nem annyira adott. Pedig ezeknek a tervezőknek van a világpiacon is keresnivalójuk. Ha már a változásokról van szó, nekem kimondottan tetszik, hogy milyen sokat fejlődtek a designerek a kommunikáció terén az elmúlt években. Például elvétve van már csak olyan, aki nem rendelkezik web vagy Facebook oldallal. Kezdik érteni, hogy miért van ezekre szükség, vagy hogy miért kell fotót csináltatni, jó szöveget írni. Ez korábban nem így volt.

Érdekel melyik ország lesz idén a díszvendég?

Szoboszlay András számára a művészetközeli milliő, amiben felnőtt egyértelműen azt hozta magával, hogy rajzoljon. Grafikusként is alkotói munkát végzett, viszont csak pár évvel ezelőtt derült ki számára, hogy mi az, ami igazi örömöt ad neki. Először csak a saját szórakoztatására kezdett budapesti élethelyzeteket rajzolni, majd megteremtette a Painter Of Budapest karaktert, aki Budapest, és alkalmanként más városok izgalmas épületeit, helyszíneit örökíti meg. Mi most kicsit a misztikus karakter mögé néztünk. András a Barside teraszán rajzolgatva avatott be minket történetébe.

Hogy kezdődött a Painter of Budapest sztori?

Három éve költöztem a belvárosba. Előtte Zuglóban laktam, és bár a MOME-ra jártam, ami fent volt a Zugligetben, tehát érintettem, de soha nem éltem a centrumban. Először a VIII. kerülettel próbálkoztam, aztán egy évvel később a Dob utcában találtam lakást, a külső, körúton kívüli részében, ami jóval csöndesebb, mint a belső. Három évvel ezelőtt jött néhány nagy változás az életemben, ami érintette a munkámat és a magánéletemet is. Arra gondoltam, hogy ha már új életet kell kezdenem, akkor legyen valami. Egy kiállítással, kezdetem belvárosi életem, ami a külvárosi külvárosi budapesti élethelyzetekről készített harminc darabos „hétköznapi karcolatai” című grafika sorozatom volt. Ezt a Massolit kávézóban került megrendezésre. Közel volt, és valamiért otthon éreztem ott magam; kedvesek voltak bent, rengeteget beszélgettem emberekkel, fantasztikus élethelyzeteket élhettem át itt, így témájában illeszkedett a hely varázsa a kiállításhoz. Onnantól kezdve minden nap bejártam egy kávéra a városba, és közben rajzoltam. Közben kaptam a bátyámtól karácsonyra egy sketch bookot, és ebben kezdtem el különböző helyzeteket megörökíteni. Azóta is mindig van egy ilyen könyvecske a zsebemben, hogyha látok valami izgalmas témát, akkor egyből le tudjam rajzolni. Általában az emberek és a tér hangulatát próbálom visszaadni a rajzaimmal.

A stílusod elég sajátos. Hogy alalkult ki?

Az egészet télen kezdtem, mínusz 10 fokban. Emlékszem, néztem a fényeket a Wesselényi utcában, és azonnal le akartam rajzolni. Ahogy elkezdtem, már le is fagyott a kezem, úgyhogy nem volt más megoldás, mint 10 perc alatt összedobni. Miután végeztem, ránéztem, és nagyon megtetszett; el is határoztam, hogy mostantól így fogok rajzolni.

Nézd meg hogy inspirálta az Absolut Andrást!

Zack Tipton neve nem ismeretlen a magyar design életben. A szakmai díjak mellett az üzletet is sikerre vitte. Vinylből készült szemüvegeit Milánótól Hawaii-ig árulják , és olyan világsztárok hordják, mint Elton John, Lenny Kravitz vagy Robbie Williams. Az elmúlt tizenöt évben végigment szinte mindenen, amin csak  lehetett; bejárta Európát vonattal, hogy viszonteladókat találjon, volt gyakornok az esztergomi szemüveggyárban, átélt rosszabb időszakokat, és dolgozhatott gyerekkori hőseivel. Most újabb szintet lép a Tipton Eyeworks, az Irányi utcában egy olyan üzletet nyílik hamarosan, aminek nemhogy itthon nincs párja, de külföldön is kevés példa van rá. 

Édesapád szobrász. Ez mennyire volt hatással rád?

Annak idején gyakran voltam vele a műhelyben, sokat segítettem neki, és valószínűleg sokat tanultam is tőle. Magyarországra is azért jutottam el annak idején, mert tolmácsoltam, amikor itt kapott megbízásokat. Nekem eleve a környezet volt a meghatározó; az a fajta hozzáállás, hogy magunk csináljuk meg, amit tudunk. A mindennapjaink részeként éltem meg, hogy terveztünk, építettünk különböző dolgokat.  

És akkor ebből az attitűdből jött, hogy mivel túl drágák voltak azok a szemüvegek, amik tetszettek, inkább készítettél magadnak egyet. A sok kísérletezgetés során emlékszel arra a pillanatra, amikor rátaláltál a vinyl-re?

Sok mindent kipróbáltam előtte. Ültem a garázsban, és végig teszteltem szépen sorban az anyagokat, amik számításba jöhettek; mindent, amit meg tudtam venni a barkácsboltban, vagy amire rátaláltam a szeméttelepen. Aztán egyszercsak ott álltam ebben a garázsműhelyben, ránéztem édesapán lemezgyűjteményére, és akkor elkezdtem tűnődni azon, hogy egy ilyen lemezből simán kijönne nemcsak egy, hanem akár három szemüveg is. Azt nem mondom, hogy heurika pillanat volt, egyszerűen ez maradt utoljára.

Érdekel, hogy melyik popsztár kapott Vinilyze boxot a Szigettől?

Chripkó Lili hobbistaként jutott el oda, hogy mára kedvenc fotósai is felfigyeltek rá. A Boldogan éltek míg oldal alapítója először unaloműzés céljából vágott neki Budapest utcáinak, hogy némi bepillantást nyújtson a város lakóinak életébe és fejébe. Persze utóbbi esetében inkább arról van szó, hogy Lili fotóalanyait médiumként kezeli, akiknek a „szájába ad” a fejéből kipattant hol mókás, hol elgondolkodtató, hol  pedig szomorúsággal átitatott gondolatokat, amik végül üzenetekké alakulnak. A kezdeti öncélúságból az évek során eljutott odáig, hogy ma már nemcsak magát vagy követőit szeretné szórakoztatni sokszor éllel megírt posztjaival, hanem bizonyos társadalmi jelenségekre, problémákra is fel szeretné hívni a figyelmet. Hol és hogy lehet elkapni a legjobb fotókat egy olyan helyen, ahol egyből ferde szemmel néznek rád az emberek, ha idegenként megszólítod őket? Erről is mesélt. Na meg arról, hogy miért is jó Budapesten élni.  

Hogy történik az, hogy az ember egyszer csak elkezd egy ilyen oldalt?

Nem volt tudatos döntés, de sok dolog együttállása kellett ahhoz, hogy elindítsam. Egyrészt bennem mindig volt nyitottság az idegenek felé. Annak idején, amikor az egyetemre menet ültem a buszon, nem olvastam, vagy zenét hallgattam, ahogy azt sokan teszik, hanem az embereket figyeltem. Érdekesnek találtam azt, hogy tudtukon kívül is interakcióba lépnek egymással. Spontán megszületnek párbeszédek vagy viszonyulások egymáshoz. Általános jelenség például amikor a nénik megszólítanak olyanokat, akiknek nincs kedvük beszélgetni velük, vagy a bácsik véleményt nyilvánítanak bizonyos dolgokról, amikre nem sokan kíváncsiak.k. Mások szemeznek vagy éppen méregetik egymást. Ezt a megfigyelést végül olyan hobbivá fejlesztettem ki magamban, hogy a mindennapi életben is sokszor előre kitaláltam, hogy ki mit szeretne nekem mondani. A másik láb a BÉM elindításában a kreatív önkifejezésre való igényem. Blogoltam, filmszakra jártam, ahol félévente vizsgafilmeket készítettem, tehát ez a fajta önkifejezés mindig is jelen volt az életemben. Valószínűleg terápiás céllal, ahogy az ilyenkor lenni szokott.  Aztán amikor megjelent a Facebook, majd az Instagram, még inkább elkezdett érdekelni a képekkel való kommunikáció, hiszen ott meg is tudtam osztani a képeimet. Nagyon hamar elárasztottam a privát oldalamat fotókkal. (nevet) Egy utazás kapcsán aztán kölcsönkaptam egy tükörreflexes fényképezőképet, és akkor jöttem rá, hogy ezt mennyire szeretem csinálni. Így már egyenes út vezetett a Boldogan éltek míg oldalhoz, de sosem gondoltam volna, hogy szélesebb körben is ismert és kedvelt lesz. 

A képek mellett fontos szerepet játszanak az általad megírt fiktív gondolatfoszlányok is. Mi van előbb; a kép vagy a szöveg? Illetve képhez kapcsolódik a téma, vagy egy kitalált témához is vadászol szituációt?

Hol így, hol úgy. Általában tudatosan megyek fotózni. Nekem a legnagyobb ellenségem az unalom és a tétlenség, arra pedig ez kiváló ellenszer, mert fotózni bármikor lehet. Emiatt sokszor hétvégén vagy munka után neki is tudok indulni. Vannak bizonyos helyszínek, egy fal vagy utcarészlet, amit érdekesnek találok, és akkor oda vissza-visszajárok, várva a szituációra. Persze spontán pillanatok is akadnak bőven. Otthon a leválogatás során kiválasztom azt a pár képet, amit jónak találok, és utána megpróbálom visszaidézni, hogy az alany milyen hatást tett rám ott és akkor. Vajon mire gondolt, milyen szémélyiségjegyei vannak, mivel foglalkozhat? Ez persze nagyon könnyű, ha éppen a barátnőimmel ülünk egy helyen, és együtt próbáljuk megfejteni másokról, hogy kik lehetnek, de otthon egyedül olyat kitalálni, aminek van csattanója, már nem olyan egyszerű. Előfordul, hogy sokáig tart, amíg megérkezik az a mondat. Persze az ellenkezője is megtörténik néha; ér valamilyen élmény, és úgy érzem, hogy az érzéseimmel és a tapasztalataimmal nem vagyok egyedül. Ilyenkor keresek ezekhez fotóalanyt. 

A jelenlegi 30-as generációnak mintha kezdene elege lenni a kirakat világból, és egyre többen vállalnak fel olyan dolgokat , amik sokáig cikinek számítottak. Ott van például Szombat Éva a trash stílusú képeivel vagy az OST, akik a kelet-európia gyökereikből táplálkoznak egy-egy kollekció megalkotása során.  Gyakran megjelenik az irónia, egy kis él, de semmiképpen sem savazás. Nálad is ez a helyet.

Azt látom itthon, hogy mindenki túlságosan komolyan veszi magát. Külföldi showműsorokban még a leghíresebb emberek sem félnek kicsit hülyét csinálni magukból. Itt egyszerűen annyira vigyázni kell, hogy ki mit mond, hogy az borzalmas. Pont a mi generációnk az, aki elkezdi felvállalni, hogy elismerhetjük, hogy nem mi vagyunk a világ közepe, hogy bizony dolgokban bájosan bénák vagyunk. A másik pedig, hogy a mi fiatalságunk a 90-es években zajlott, ami egy fantasztikus időszak volt. Akkor minden annyira képlékeny volt, és rengeteg lehetőségünk volt a kibontakozásra. Még kicsit be voltunk zárva ebbe a keleti blokkba tényleg az ártatlansáh kora volt; ugyanakkor az élményeink még nagyon közösek voltak, és emiatt ugyanazokra a dolgokra emlékszünk, és szerintem ez mozgatja ezt, amit említettél. Úgy érezzük, hogy van egy közös ügyünk.  

Érdekel hol találja Lili a legjobb fotótémákat?

Akik ott voltak, valószínűleg egyetértenek velünk, hogy a BENCECSALAR RELAUNCH az év egyik legizgalmasabb eseménye volt divatkörökben. Bence és csapat megint maximálisan tejesített; többek között káprázatos pop up pékséggel, divatprezetációval és a Bocskor Bíborkával közösen készített fashion film debütálásával készültek. Mi pedig Absolut koktélokkal.

Csalár Bence szeptember 8-án nemcsak megújult weboldalát a bencecsalar.com–ot ünnepelte az exkluzív esemény keretén belül az Anker’t-ben, hanem egy teljesen új kezdetet is. Színre lépett üzlettársa Lovas Anett, akivel sok más mellett az Edgy Apparel webshop elindításán dolgozik. Ez novemberre várható. Frissen alakult kreatív stúdiója, a Studio Csalár csapatával pedig egyszerre több projektet is terveznek év végéig.

Az őszi szezonban két együttműködés is várható a Studio Csalartól; a #FashionWeekTour projekt keretében a Marie Claire oldalán tudósít a csapat a London és Milano Fashion Week bemutatóiról, októbertől pedig elindul a #StudioTalks a Hadikban, ahol mi, az Absolut. is ott leszünk minden alkalommal.

 “A StudioTalks célja, hogy a divatot és kortárs kultúrát egyaránt támogassa, miközben egyszerre szórakoztat, tanít és inspirál. Imádom a történeteket és az emlékezetes beszélgetéseket. Az eseménysorozat alatt igyekszünk minél több ilyen pillanatot ajándékozni a vendégeknek. Alig várjuk, hogy hamarosan lerántsuk a leplet az első dátumról!”- foglalta össze Bence a program misszióját.

Nézd meg a kisfilmet!

Hiszitek vagy sem, kaporból, snidlingből és petrezselyemből is lehet isteni koktélt készíteni. Ódor András, a Black Swanban megmutatta nekünk, hogy a legmerészebb ötletek sokszor a legjobb ötletek. A Believe trükkös ital; még ezek az elképesztően markáns fűszernövények is megszelidülnek, ha megfelelő arányokkal dolgozik a bartender.

Saját szavaival:

Tökéletes vodkavariáns, kellemes zöldfűszerekkel.

 Nézd meg, hogy készíti András a Believe-et!

Csalár Bence évek óta az egyik legszínesebb jelensége a hazai divatéletnek, és ezt nemcsak öltözködési stílusával érte el, hanem tudásával, intelligenciájával és kreativitásával. Öt évvel divatblogja indítása után elérte, hogy neve már-már branddé váljon. Ez viszont nem azt jelenti, hogy hátradőlve élvezi a sikert. Ellenkezőleg; idén nyártól már egy teljes csapattal a háta mögött formálja a stílusról és az egyediségről kialakított képünket. És valljuk be, erre még mindig nagy szükségünk van itthon. Szeptember 8-án egy különösen sokszínű esemény keretében mutatkozik be a megújult oldal.Természetesen az Absolut is ott lesz. Az site-hoz egy izgalmas fashion videó is kapcsolódik Bocskor Bíborka főszereplésével, és azt is megtudhatjuk, hogy idén még mikkel készül Bence csapatával. A nagy váltás kapcsán beszélgettünk vele változásról, stílusról, divatról és eddigi élményeiről.

Hogy kell elképzelni a munkastílusodat; végigirohansz a napon, vagy szeretsz elmélyülten dolgozni?

Sokszor nagyon rövid idő alatt kell sok döntést meghozni, és az elmúlt időszakra ez különösen jellemző volt. Ilyenkor reggel nyolctól éjfélig folyamatosan dolgozom a csapatommal, és maximum rövid időre lazítok vagy kapcsolok ki. Vannak megbeszéléses és home office-os napok is. Próbálom rendszerezni a feladatokat. Amúgy eléggé nyughatatlan vagyok; ha végetér egy projekt, akkor nem igazán élvezem ki, hanem már a következő nyolcon agyalok. (nevet) Ez nem azt jelenti, hogy túlvállalom magamat, hiszen mindent meg tudok csinálni, csak néha több időt kellene hagynom arra, hogy a munkám eredményét kiélvezzem, és lecsendesedjenek a dolgok körülöttem.

Próbálsz ezen változtatni, vagy beletörődtél, hogy ilyen vagy?

Próbálok, és ki is alakítottam magamnak egyfajta rituálét az általunk szervezett események kapcsán. Amikor lefut, és már mindenki hazament, leülök, és egy órán keresztül csak nézek magam elé. Ilyenkor bootolok. Ezek azok a pillanatok, amikor átértékelem az egészet, és az is előfordul, hogy meghatódom azon, hogy milyen jól sikerült. A lecsengésre persze még ott van az azt követő pár nap is, hiszen ekkor jönnek a visszajelzések, emailek vagy akár posztok, kommentek formájában. A következő pár hónap még a szokásosnál is sűrűbb lesz, úgyhogy sokkal intenzívebb lesz a megszokott metódus. Persze már megszoktam ezt a pörgést, mert alapból ilyen vagyok, bár bevallom, hogy reggelente nagyon nehezen kelek fel. (nevet)

Ha megnézzük az öt évvel ezelőtti énedet, és az ő álmait, céljait, mindent sikerült megvalósítanod mostanra?

Ha visszagondolok, hogy mik voltak a céljaim, amikor 2012 nyarán a szüleim kertjében a teraszon ülve készítettem az első wordpress alapú oldalamat, olyan dolgok is megvalósultak, amikre akkor nem is gondoltam volna. Ami már 2014-ben álomként megjelent, hogy szerettem volna egy márka kollaborációt; 2016-ban egyből három is létrejött. És visszatérve az előző témához, ezek azok az alkalmak, amikor figyelmeztetnem kell magam, hogy amire vágytam, beteljesült. Elég mohó vagyok ilyen téren, de ez visz előre, úgyhogy inkább ambícióként fogom fel. Engem az hajt, hogy mindig van mit csinálni. Szerencsére Gergő, a barátom segít abban, hogy ne rohanjak nagyon előre, hanem adjak elég időt magamnak és a munkámnak, és bevárjam, amíg beérnek a dolgok. Amúgy az is előfordul, hogy valamit eltervezek, de olyan emberekkel hoz össze a sors, akik választ adnak azokra a kérdéseimre, amik a jövőbeli célokkal kapcsolatban fogalmazódnak meg bennem. Ilyen volt most a június számomra.

Olvasd el, milyen volt Bencének Bocskor Bíborkával dolgozni!

A Szentpéterváron található Hermitage (magyarul Ermitázs) pompás barokk épülete mindenkit elvarázsol, aki láthatja. Ódor András azonos nevű koktélja hasonlóan elegáns, izgalmas és lehengerlő, és stílusosan Elyxsszel készül.

Saját szavaival:

Aki kedveli a régi klasszikus Martini típusú kevert italokat, annak ezt meg kell kóstolnia! Hihetetlenül harmonikus és gyümölcsös! 

Nézd meg, hogy készül!