Valószínűleg Ódor András sem gondolta volna, amikor elment vendéglátózni, hogy húszas évei közepére Budapest egyik legkomolyabb iskolájában oktat majd, miközben sorra nyeri a komoly versenyeket, és megnyitja első bárját, ami egyből kettő lesz. Ahogy már sok helyen olvashattuk és hallhattuk, a siker kulcsa a tudás, a szorgalom, a kitartás és a szerencse. Bátran kijelenthetjük, hogy egyiknek sincs híján, viszont van még valami, ami lehetővé tette, hogy mára azzá váljon, aki. Ez a kíváncsiság. Az emberek felé irányuló őszinte odafigyelés, ami mind a szakmai, mind pedig a mindennapi életében segít neki abban, hogy ne fogyjon ki az ötletekből és a motivációból. A vele folytatott beszélgetés kulcsgondolatai is ezek köré épülnek, ahogy a lenti interjú is mutatja.
Mi a legfontosabb dolog, amit a szakmád adott neked az eddigi karriered során?
Hogy a saját bárjaimat terelgethetem. Persze amikor elkezdtem ismerkedni a bartenderséggel még nem gondolkoztam tudatosan erről, ahogy az sem fogalmazódott meg bennem, hogy saját helyet szeretnék nyitni. Úgy tudnám leginkább szemléltetni, hogy a karrier olyan, mint egy pici gyerek; amennyi impulzus éri, úgy formálódik a személyisége. Annak idején azért vetettem bele magam ebbe, mert kellett a pénz, és az azért tény, hogy a vendéglátozás könnyű pénzkereseti lehetőség. Ahogy szépen sorban megismertem a szakmájukban kiemelkedő embereket, úgy inspiráltak, hogy tanulnom, versenyeznem kell, és aztán ennek az egésznek a kifutása lett az, hogy saját bárt szerettem volna nyitni. Ez nyolc évvel ezelőtt fogalmazódott meg bennem.
Az önálló bár együtt jár a szabadsággal?
Nem kimondottan. Ez trükkös dolog, mert amíg alkalmazottként dolgozol egy bárban, akkor neked annyi dolgod van, hogy bemész, felsetupolod a pultodat, tehát felkészülsz az estére, majd beállsz dolgozni, és a vendégé vagy. Nekem annyiból nehezebb a dolgom, hogy az én feladatom biztosítani a vendéget, akit ki lehet szolgálni. Ennek kell megtalálnom a módját különböző programokkal, eseményekkel. Persze megvan ennek is a szépsége; például rengeteg új embert ismertem meg ezáltal, és többek között azért ilyen színes és szép ez a szakma. Múltkor pont azon gondolkodtam, hogy még mi mindenbe vághatnék bele, de arra jutottam, hogy nem tudok mást, nagyon szeretem a vendéglátást.
Ehhez viszont örökmozgónak kell lenni, nem?
Nem vagyok egyszerű eset. (nevet) Erre szükségem van a motivációhoz. Kellenek a visszajelzések, a boldog emberek, vagy éppen a negatív kritika, ami jelzi, hogy még lehet hova fejlődni. Szükség van még a pofonokra is, és persze a többi bárra, amik folyamatosan nyílnak, mert így láthatod, hogy ki mit valósított meg. Én ezt nagyon élem. A Barside-ban például hétfőnként van egy eseménysorozatunk, az Artist Monday, ahol minden héten egy másik bárból meghívott bartender felkészül három itallal, amit lehet tőle kérni pár órán keresztül, amíg tart a program. Most tartunk a tizenötödik esténél, és nagyon durva, hogy minden személy teljesen más életstílusba tereli az eseményt azáltal, hogy teljesen más atmoszférát teremt.
Akkor lehet azt mondani, hogy ez a belvárosi bartender közeg összetartó?
Szeretném ezt hinni, és a mostani tapasztalataim alapján ezt is gondolom. Még egy bartender sem mondta, hogy nem jön. Mindenki boldogan igent mondott. Buliként fogjuk fel, ami arra is jó, hogy megismerjük egymást.
Hogy érte el András lépésről lépésre, hogy ma a város egyik legkomolyabb bárját terelgeti?
