Csalár Bence évek óta az egyik legszínesebb jelensége a hazai divatéletnek, és ezt nemcsak öltözködési stílusával érte el, hanem tudásával, intelligenciájával és kreativitásával. Öt évvel divatblogja indítása után elérte, hogy neve már-már branddé váljon. Ez viszont nem azt jelenti, hogy hátradőlve élvezi a sikert. Ellenkezőleg; idén nyártól már egy teljes csapattal a háta mögött formálja a stílusról és az egyediségről kialakított képünket. És valljuk be, erre még mindig nagy szükségünk van itthon. Szeptember 8-án egy különösen sokszínű esemény keretében mutatkozik be a megújult oldal.Természetesen az Absolut is ott lesz. Az site-hoz egy izgalmas fashion videó is kapcsolódik Bocskor Bíborka főszereplésével, és azt is megtudhatjuk, hogy idén még mikkel készül Bence csapatával. A nagy váltás kapcsán beszélgettünk vele változásról, stílusról, divatról és eddigi élményeiről.

Hogy kell elképzelni a munkastílusodat; végigirohansz a napon, vagy szeretsz elmélyülten dolgozni?

Sokszor nagyon rövid idő alatt kell sok döntést meghozni, és az elmúlt időszakra ez különösen jellemző volt. Ilyenkor reggel nyolctól éjfélig folyamatosan dolgozom a csapatommal, és maximum rövid időre lazítok vagy kapcsolok ki. Vannak megbeszéléses és home office-os napok is. Próbálom rendszerezni a feladatokat. Amúgy eléggé nyughatatlan vagyok; ha végetér egy projekt, akkor nem igazán élvezem ki, hanem már a következő nyolcon agyalok. (nevet) Ez nem azt jelenti, hogy túlvállalom magamat, hiszen mindent meg tudok csinálni, csak néha több időt kellene hagynom arra, hogy a munkám eredményét kiélvezzem, és lecsendesedjenek a dolgok körülöttem.

Próbálsz ezen változtatni, vagy beletörődtél, hogy ilyen vagy?

Próbálok, és ki is alakítottam magamnak egyfajta rituálét az általunk szervezett események kapcsán. Amikor lefut, és már mindenki hazament, leülök, és egy órán keresztül csak nézek magam elé. Ilyenkor bootolok. Ezek azok a pillanatok, amikor átértékelem az egészet, és az is előfordul, hogy meghatódom azon, hogy milyen jól sikerült. A lecsengésre persze még ott van az azt követő pár nap is, hiszen ekkor jönnek a visszajelzések, emailek vagy akár posztok, kommentek formájában. A következő pár hónap még a szokásosnál is sűrűbb lesz, úgyhogy sokkal intenzívebb lesz a megszokott metódus. Persze már megszoktam ezt a pörgést, mert alapból ilyen vagyok, bár bevallom, hogy reggelente nagyon nehezen kelek fel. (nevet)

Ha megnézzük az öt évvel ezelőtti énedet, és az ő álmait, céljait, mindent sikerült megvalósítanod mostanra?

Ha visszagondolok, hogy mik voltak a céljaim, amikor 2012 nyarán a szüleim kertjében a teraszon ülve készítettem az első wordpress alapú oldalamat, olyan dolgok is megvalósultak, amikre akkor nem is gondoltam volna. Ami már 2014-ben álomként megjelent, hogy szerettem volna egy márka kollaborációt; 2016-ban egyből három is létrejött. És visszatérve az előző témához, ezek azok az alkalmak, amikor figyelmeztetnem kell magam, hogy amire vágytam, beteljesült. Elég mohó vagyok ilyen téren, de ez visz előre, úgyhogy inkább ambícióként fogom fel. Engem az hajt, hogy mindig van mit csinálni. Szerencsére Gergő, a barátom segít abban, hogy ne rohanjak nagyon előre, hanem adjak elég időt magamnak és a munkámnak, és bevárjam, amíg beérnek a dolgok. Amúgy az is előfordul, hogy valamit eltervezek, de olyan emberekkel hoz össze a sors, akik választ adnak azokra a kérdéseimre, amik a jövőbeli célokkal kapcsolatban fogalmazódnak meg bennem. Ilyen volt most a június számomra.

Olvasd el, milyen volt Bencének Bocskor Bíborkával dolgozni!

Mit hozott még ez a nyár neked?

Például kialakult körülöttem egy csapat, amire mindig is vágytam, és nagy könnyebbség, hogy most már nem rajtam van minden teher, habár Andorka Gergő nélkül valószínűleg sok dolog így is nehezebb lett volna számomra az elmúlt években, nagyon sokat köszönhetek neki. Most így 2017-ben pedig többek között a szuper asszistensemnek, Majának is hálás lehetek, aki sok mindent elintéz nekem már anélkül, hogy megkérném rá. Maga a team amúgy nagyon összetartó, ráadásul a pénteki eseményen egy a BenceCsalar brand jövőjének szempontjából meghatározó embert is megismerhet majd a közönség.

Mennyire nehéz definiálni magad annak tükrében, hogy ennyi mindent csinálsz?

Egy korábbi interjúban volt egy kérdés felém, hogy mit kezdek azzal, hogy az emberek nem tudnak hova tenni. Erre azt válaszoltam, hogy mindenki odatesz, ahova akar. (nevet) Nem akarom minden áron megfejteni. Annyiból viszont érdekes a helyzet, hogy újságírónak készültem a Corvinuson, és nem jártam a MOME-ra, ahogy azt sokan feltételezik. Először bloggerként ismertek meg az emberek, és sokáig próbáltam kitörni abból, hogy rajtam maradjon ez a címke. Mindig is divatújságíró szerettem volna lenni, és a divatbloggerek amúgy is teljesen mást képviselnek, mint amit én szeretnék. Így mostanra megbarátkoztam a blogger és divatújságíró címmel. Vannak, akik stylistként tartanak számon, ami megint vicces szituáció, mert sosem tanultam stylistnak, de mivel az írásaimban lévő témákat vizuálisan is szerettem volna reprezentálni, elkezdtem fotózásokat szervezni. Sokáig volt bennem egyfajta tiltakozás, amikor lestylistoztak, de közben megértettem, hogy a divatszakmában ez az egyik legkönnyebben behatárolható szakma. Összességében mostanra megbékéltem a stylist titulussal, már csak azért is, mert a munkám nagy százalékban erről szól, és közben három iskolában is tanítok ebben a témában. Arra viszont nagyon figyelek, hogy ne kelljen meghasonulnom magammal. Volt rá példa, hogy felkértek egy olyan munkára, ami másoknak a karrierjük csúcsát is jelentheti, de közben rájöttem, hogy az nem én vagyok, ezért lemondtam. Ennek egyszerű oka van: nem szeretnék kiadni olyan dolgot a kezeim közül, ami nem azt a tartalmat és minőséget képviseli, ami a célom.

A divatiparban dolgozókat sokszor nem is veszik komolyan, mert azt gondolják, hogy nincs az ide tartozó szakmák mögött valódi tudás. Te is érzékeled?

Például sokaknak eszébe sem jut, hogy a stylistok elég komoly fizikai munkát végeznek, amikor egyik helyszínről a másikra cipelik a negyven kilós zsákokat. Ezek az emberek ráadásul nem félnek a munkától, amit az is mutat, hogy sok olyan feladatot végeznek el, ami akár degradáló is lehet más szemében. A mi csapatunkban nincs olyan, hogy csak a saját feladatkörünket vagyunk hajlandóak elvégezni. Én is bármikor elmosogatom más tányérját, ha éppen arra van szükség a munka gördülékenységéhez. Fontos az alázat.

Az írás milyen szerepet játszik most az életedben?

Sajnos itthon a divatújságírás nagy átlagban nem azt a színvonalat hozza, ami a részemről elvárt, a bloggereknél meg teljesen eltűnt a tartalom. Nekem fontos, hogy hiteles maradjak, így az oldalamra is csak olyan írások, illetve PR cikkek kerülhetnek ki, amikben látom az értéket. Itthon az is problémát jelent, hogy csakúgy, ahogy a styling területén, az írásba fektetett munkába sem látnak bele az emberek, és ennek az anyagi elismerése szinte teljesen hiányzik. Amúgy imádok írni, de a legjobban nyilván akkor tudok, ha az elmémet sikerült lecsendesíteni és alkotni a szavak által.

Fotó: Tóbi Gergő (ahogy a címlapfotó is)

Mi a missziód?

Az elején leginkább az volt, hogy egyszerűen nem akartam a tömegízlést szolgálni, mondhatni lázadtam. Az volt a célom, hogy bátorítsak másokat, hogy nézzenek ki úgy, ahogy szeretnének. Amúgy sokszor meglepődöm a régi énemen, hogy mertem bizonyos dolgokat megcsinálni; például amikor beültem egy TV interjúra fekete Nora Sarman maszkban. A megjelenésem mellett a blogon is megjelent az üzenet, amit akkor kicsit csípős, szókimondó stílusban fejeztem ki. Idővel formálódtam, ami persze nem azt jelenti, hogy ma már nem így gondolom, de tapasztaltam, hogy nem minden esetben jön ki jól. Nagyon sajnálom, hogy itthon az objektív meglátásokat sokan személyes sértésnek veszik, pedig egy-egy kritikából rengeteget lehet tanulni. Ezt saját tapasztalatból is mondom. Mindenkinek vannak olyan dolgai, amik nem jól sülnek el, és ez érvényes a magyar tervezőkre is. A divatkritika viszont nem igazán tud létezni itthon, pedig fontos lenne látni a különbséget a szakmai meglátás és a személyeskedés között. Mostanra a misszióm alapja megmaradt, velem együtt csiszolódott; inkább az ízlésformálás és az önkifejezés segítése lett a cél.

Hogy éled meg azt a változást, hogy az egyszemélyes blogból brand lett, amit egy egész csapat visz?

Sosem gondoltam volna, hogy valaha bárkit is a közelébe engedek a „gyereknek”. (nevet) Egyre inkább el tudom engedni ezt a ragaszkodást. Rá kell jönni egy idő után, hogyha fejlődni akarsz, akkor egymagad nem tudsz mindent megcsinálni kapacitás hiánya miatt. Jelenleg mindenkivel nagyon jó az összhang, mindent beleadunk, természetesen továbbra is fontos tudnom, átlátnom mindent, mert akkor vagyok nyugodt.

Mi változott, amióta te megjelentél a színen?

Megjelent az instant generáció, aki mindent azonnal akar. Elég sokan jelentkeznek, hogy velem szeretnének dolgozni, de sokuknál azt tapasztalom, hogy nem is a munka érdekli őket, hanem az, hogy válhatnak minél előbb ismert véleményvezérré, hogy aztán sok pénzt kereshessenek. Az első generációs bloggerek teljesen eltűntek, a jelenlegieknél nincs mondanivaló, most pedig megjelentek a vloggerek is, akik már-már pusztítótűzként terjednek, és számomra sok esetben teljesen vállalhatatlan tartalmakat készítenek. Nekem személy szerint elég nagy csalódás, hogy a márkák mögéjük állnak. Nem tudom, hogy lehet-e még ezt fokozni, és hogy hova tart ez az egész, de úgy érzem, van egy hiány, amit jóval intelligensebb és összetettebb koncepciójú blogok, vlogok be tudnának tölteni. Ezt a lehetőséget szeretnénk mi is megragadni a megújult oldallal.

Miben lesz más, mint eddig?

Először is nemcsak én fogok írni, hanem lesznek állandó és vendégszerzőink. Ezenkívül szakmabelieket is felkérünk majd publikálni bizonyos témákban. Nyilván ez most egy nagyon pici szelete a tortának, tényleg rengeteg változás várható.

Jelen pillanatban nincs olyan platform, ami a szakmának szólna, ugye?

Nekünk ez volt a kiindulási pontunk. Már eleve a blog is jóval szakmaisabbá vált az évek során; egyre több elemző cikket írtam vizsgamunkákról vagy éppen bemutatókról. Abban az időszakban nem foglalkozott ezzel más. Amúgy jelenleg vannak próbálkozások más platformokon, de úgy érzem, hogy ott nincs olyan mértékű tapasztalat és rálátás, amit mi megkapunk a külföldi fashion weekektől. Van viszonyítási alapunk, így jóval objektívebben tudjuk szemlélni az itthoni történéseket. A már említett objektív hozzáállás magammal szemben is elvárás; a nagyobb volumenű cikkeimet például gyakran elolvastatom másokkal a megjelenés előtt, hogy külső szemként véleményezzék, hogy nem voltam-e túl kritikus vagy sértő. Szerintem ez is azt mutatja, hogy nem sértegetni szeretnék embereket, hanem őket és magamat is segíteni a fejlődésben. Ha csak dícsérgetnek, nem tanulok belőle.

Emlékszel arra az érzésre, amit az első külföldi fashion weeken érzetél?

2014 környékén februárban a London Fashion Weeken voltam először, ha jól emlékszem. Kicsit túlkészültem, három-négy bőröndöt vittem magammal, annak ellenére, hogy nem vagyok az a fajta, aki a helyszín előtt pózolgatna a fotósoknak. Nem akartam a bájgúnárok közé tartozni, akik ott lebzselnek. Nagyon élveztem, és már csak azért is, mert sok inspiráló embert láttam. Volt ott egy lány, aki hófehér ruhában, gyönyörű fekete hajjal, az arcán tetoválásokkal jelent meg. Legtöbben pedig amellett, hogy jól néztek ki, még szakmailag is topon voltak. Óriási élmény volt, kicsit úgy éreztem magam, mintha a jövőbe utaztam volna. Amúgy ezeket az élményeket sem úgy kell elképzelni, mint valami tökéletes, puccos utazást. Például amikor megérkeztem a Milánói Fashion Weekre, és a két- három bőrönddel hajnalban kilómétereket gyalogoltam, az nem volt annyira luxi. De legalább szép volt a kabátom és jól néztem ki! (nevet) Volt egy London-Milanó-Párizs köröm is, ami annyira megterhelő volt, hogy a végére le is betegedtem. Mindenki azt hiszi, hogy ez csak a pezsgőzgetésről szól, pedig szó sincs róla. Egyik helyszínről a másikra rohansz, hogy odaérj a bemutatóra. A három és fél hét alatt annyira sok lett a divat és a magammal szembeni elvárások, hogy teljesen kikészültem, és belebetegedtem. Hiába dolgozom itthon is intenzíven, a sok utazgatás, a bőröndből élés nagyon megterhelő. A nehézségek ellenére persze lelkileg feltölt és inspirál egy ilyen utazás, és minden alkalommal úgy jövök haza, hogy tele vagyok megvalósítandó ötletekkel.

Mik voltak a legmeghatározóbb pillanatok számodra legutóbb?

Az Armani show Milánóban és Fyodor Golan elképesztő bemutatója Londonban Katharina Grosse kortárs művész installációval. Előbbire a biztonság kedvéért korábban érkeztem, nagyjából egyszerre a híresen idő előtt megjelenő Anna Wintourral. Már a Teatro bejáratánál vártam a beengedést, amikor láttam, hogy Anna a “párom” a sorban körülbelül 20 perce. Elég fura szituáció volt. Egyébként minden show más miatt emlékezetes, legyen az Marni, Calvin Klein, Jimmy Choo vagy Max Mara.

Miért van egyáltalán a divatnak létjogosultsága?

Az első dolog, ami feltűnik egy emberen, amikor látod, az, hogy mit visel, és akarva, akaratlanul kialakul egy benyomás. Nyilván vannak protokoll szabályok, hogy bizonyos helyeken hogy kell megjelenni, de a divatnak szerintem az elsődleges feladata, hogy boldoggá tegyen. Ez viszont nem a vásárlásról szól, hanem a megélésről. Ha például jól érzed magad, akkor más lesz a kisugárzásod, ha pedig ez másnak is szembetűnő, akkor olyan visszajelzéseket kapsz, ami kihat a közérzetedre, és arra, hogy teljesítesz. A sok kicsi sokra megy elvén még azt is befolyásolhatja, hogy milyen ember leszel. Az apró élmények mind hozzád tesznek.

Fotó: Martin Wanda

Valaki lehet úgy divatos, hogy nem trendi?

Egy idő után elengedtem, hogy a trendekhez alkalmazkodjam, mert sokkal fontosabb, hogy az ember hogyan tudja a saját stílusát kialakítani. Ezt persze befolyásolhatják minimális mértékben a trendek is. Nem érzem igazán őszintének, amikor valaki minden új Zara kollekciót beszerez. Sajnos nagyon sok lány teszi ezt, pedig sokkal jobban megélhetnék a divathoz való kötődésüket azáltal, ha egyedibbek lennének.

A pénteki eseményen lesz egy vetítés is. Nemrég elkészült egy fashion videó Bocskor Bíborka közreműködésével. Lehet azt mondani, hogy ő a múzsád?

Igen, egyértelműen múzsaként szerepel ebben a sztoriban. Nem is tudtam volna mást elképzelni. Olyan elképesztő őszinteség és kisugárzás van benne, amit eddig másnál még nem tapasztaltam. Nem találkoztam olyannal, aki ennyire megéli azt, hogy éppen mit visel. Egyébként ha valaki megnézi a Magashegyi Ungergrounddal, ott is feltűnik, hogy mennyire képes átadni magát a színpadnak. Hihetetlen, hogy egyes ruhákból mit képes kihozni. A tizennyolc órás forgatás alatt egyszer sem kellett instruálnom. Persze előtte megkapta a tudnivalókat, a storyboardot, de onnantól kezdve magáévá tette az egészet. Szerintem nincs még egy énekesnő Magyarországon, aki ezt így végigcsinálta volna. Harminc szettet raktunk össze neki, és olyan lelkesedéssel viselte mindet fáradhatatlanul, hogy csak néztünk, hogy képes rá. Nagyon örülök, hogy egymásra találtunk, és hálás vagyok neki. A film során egyébként Bíborka fejében teszünk egy utazást, ahol felfedezzük, hogy ő mitől edgy és sokszínű azáltal, hogy nem szab határokat magának, egyszerűen csak megéli önmagát különböző karaktereken keresztül. Az üzenet egyértelműen az, hogy mindenkiben megvan ez a különlegesség, edgy-ség, csak fel kell szabadítani. A filmmel további terveink is vannak; a Berlin Fashion Fesztiválon is pályázni fogunk vele, ezért már májusban felvettük velük a kapcsolatot, hogy biztosan számíthatnak ránk.

Van olyan szett, amin még te is kiborulsz?

Ezt a dolgot mindig is diplomatikusan kezeltem. Elfogadom, hogy nem mindenki számára fontos, hogy divatos legyen. Kimondottan nem szeretem, amikor valakiből gúnyt űznek emiatt. Ezt egyrészt otthonról hozom, másrészt onnan, hogy az én életemben is történtek olyan helyzetek, amikor nem fogadtak el, mert másképp öltözködtem. Sem a túl sok, sem a kissé igénytelennek minősíthető dolgokon nem borulok ki. Amúgy sem tudhatod, hogy valaki mi miatt hord zoknit a szandáljához- lehet ennek egészségügyi vagy éppen lelki oka. Ahány ember, annyi történet, és nincs jogunk ítélkezni emberek felett emiatt. Rám nézve elég paradoxon is lenne, hogy a szabad öltözködést hirdetem, közben meg megmondom, hogy ki néz ki jól és bénán?

Milyen a kapcsolatod Budapesttel?

Összességében nagyon szeretem, bár lehetne több pozitív ember. Ez különösen akkor szembetűnő, amikor hazajövök egy másik világvárosból. Elég csak lemenni a boltba, és már beszólnak. Ilyenkor nevetek egyet, és arra gondolok, hogy üdv itthon. (nevet) Amúgy imádom benne, hogy szuper helyek vannak. Talán még Milánóban sincs ennyi! Az elmúlt években a turizmussal egyidőben kivirágzott a város is, és valószínűleg emiatt fektetnek egyre többet bele.

Mik a kedvenc helyeid?

Keveset bulizom, de a Kertembe nagyon szeretek járni, főleg, hogy közel van az otthonomhoz. A belvárosban a Keksz lett a törzshelyem, de az Ankertet is szeretem. Nem feltétlenül kötődöm az éppen felkapott helyekhez. Nincs igényem a negyvenezres pezsgőre meg a csillogásra, amit sokszor amúgy a divatvilághoz kötnek. Az egyszerűbb, romkocsma jellegű helyek jönnek be, ahol le lehet csendesedni, és természetes a közeg is.