Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy város a benne élőkben mutatkozik meg igazán

Absolut Budapest


Értsd a Kortárst! - Interjú Benyovszky-Szűcs Domonkossal

2020. január 28. - absolut_hu

absolut_blog_kepek_13_logo_zott.jpg

Hány olyan művész van, aki élete során nem futott be, szegényen tengette napjait, egész életében a megnemértettséggel küzdött, majd halála után vagyonokért keltek el munkái. Érdekes módon van bennünk egy olyan fals elképzelés, hogy régen minden jobb volt; a múlt mindent megszépít; kapcsolatokat, emlékeket és igen, sokszor a művészetet is. A kortársművészet egyáltalán nincs könnyű helyzetben, pedig ahogy a nevében is benne van, nekünk és rólunk szól itt és most. Ezért is lenne különösen fontos, hogy értékelni tudjuk; ahhoz azonban először értenünk kell. Ezt ismerte fel Benyovszky-Szűcs Domonkos, aki képzőművészként és tanárként is tapasztalta, hogy az emberek fejében sok a homályos rész a kortárssal kapcsolatban. Ez motiválta abban, hogy elindítsa az Értsd a Kortárst! kurzust, ami abból a tézisből indul ki, hogy a kortárst nehéz megérteni a korábbi korok művészete nélkül. A tematika összeállítása során figyelt arra, hogy a laikus érdeklődő ugyanúgy megtalálja a számítását, mint az, akinek már van előképzettsége. Az előadások során a résztvevők párhuzamosan haladnak a korai és kortárs művészetek mentén, ami lehetővé teszi a művészet mélyebb összefüggéseinek megértését, és ezáltal a művekhez is közelebb kerülnek. Természetesen a lenti interjúban az Értsd a Kortárst!-on kívül Domonkos művészete is szóba kerül, ahogy Budapesthez fűződő viszonya is. 

Valószínűleg az iskolai tanulmányaink miatt van, hogy ha művészetről van szó, szívesebben tekintünk a múltba. Sok ember számára megfoghatatlan, érthetetlen, nyers a kortárs művészet. Te mit szoktál mondani az  „Ilyet én is tudnék csinálni!” reakciókra?

Igen, ez egy nagyon gyakori reakció, amit szinte csak a kortársakkal kapcsolatban hallani. Ami számomra azért is érdekes, mert ez minden műalkotásra érvényes. Ami egyszer már létrejött, azt képességeink és motivációink alapján újra elkészíthetjük, hasonló formában. A klasszikus művészettörténeti alkotások esetében erre persze nem gondolunk, mert meglehetősen időigényes volna, már csak egy egyiptomi falképhez is hasonlót alkotni. Mivel a történeti korok műalkotásai egy szélesebb közönség számára elfogadottak, úgy gondoltam, hogy ezek segítségével könnyebben megközelíthetővé válhatnak a kortársak is.  Ezért az Értsd a Kortárst! előadásokon a klasszikus művészettörténeti korszakokkal párhuzamosan nézünk olyan mai alkotókat, akik témában, koncepcióban, motívumban vagy módszerben kapcsolódnak a múlthoz. Az előadások helyszínét is az alapján választottam, hogy a művészet megszokott színterein kívüli essen, ezzel is hangsúlyozva a művekben felmerülő kérdések életszerűségét.    

Mi az, amitől izgalmas lehet egy laikus számára a kortárs képzőművészet? Mit kell ehhez tudnia az illetőnek?

Talán a kortársakkal kapcsolatban az a legizgalmasabb, hogy a saját korukra reflektálnak, ami egyben azt a valóságot is jelenti, amiben mi élünk. Nyilván egy new york-i vagy shanghaj-i művész valósága sok szempontból alig hasonlít egy átlagos budapesti életéhez, mégis vannak olyan közös tapasztalatok, amelyek mentén kapcsolódni tudunk. Hiszek abban, hogy ezek a felismerések mindenkinek a világképét gazdagíthatják. Épp ezért az előadásokon a művek megközelítése mindig az alkotók nézőpontján keresztül történik. A kortársaktól származó gondolatok közelebb hozzák az alkotók világát, hiszen mindannyian erre vágyunk, egymás megismerésére és megértésére. Ezzel együtt azonban az is fontos számomra, hogy a művészet nem rögzített jelentésekkel dolgozik, tehát a művek sosem adják magukat azonnal. Az előadásokon nem pusztán az a cél, hogy érthető legyen az alkotói szándék, hanem, hogy felfejthetők legyenek a tágabb kulturális összefüggések is, ami számomra különösen érdekes aspektusa ennek a világnak.

Tovább

Nemnőügy, mindenki ügye! - A sokszínű feminizmust ünnepeltük

nemno_u_gy.jpg

A Leanzer newcraft múlt szombaton olyan feminista eseménynek adott helyet, ahol nem mondta meg senki, hogy mit gondoljunk, mi a helyes, hogy kellene éreznünk magunkat. Az én feminizmusom event Meyer Eszter-Virág szervezésében jött létre, aki itt mutatkozott be először kurátorként. Egyik új projektje, a nemnőügy is szerves részét képezte az estének, ahol sok más hasonlóan gondolkodó művésszel nagyon fontos üzenetet közvetítettek; az feminizmus annyiféle, ahányan vagyunk.

“A nemnőügy Eszter-Virág Meyer újságíró-blogger és Pór Ágnes személyi edző kezdeményezése, nőket (is) érintő társadalmi kérdések feszegetésére.” – olvasható a bemutatkozásban a Facebook oldalukon. A két lány már egy ideje szimpatizált egymással, mielőtt belevágtak volna a Nemnőügy-be.

„Én úgy találtam Ágira még nyáron, hogy éppen a Civil Vasárnap projektemet készítettem elő, aminek keretein belül szerettem volna bemutatni azokat a valódi értékeket képviselő hazai Instagram felhasznnálókat, akik túlmutatnak az itthon általánosan népszerű anyukablogger-luxusblogger-fashionblogger tengelyen, ebben pedig a követőim segítségét kértem. Így mutatta meg nekem valaki Ági profilját, ami nagyon megfogott elsőre is, tekintve, hogy régóta küszködöm testképzavarral és étkezési problémákkal is. Nyáron például pont a bulimiám jelent meg “kísérteni”, így amikor őt olvasva rájöttem magammal kapcsolatban néhány dologra, már tudtam, hogy szeretnék vele együtt dolgozni valamin, csak azt nem, hogy mi lesz az.” – mesélt Eszter arról, hogy talált Ágira.

“Felfedeztük, hogy vannak témák, amiket mindketten fontosnak tartunk, így elhatároztuk, hogy egy közös platformon hívjuk fel ezekre a figyelmet. Úgy éreztük, szükség van egy olyan kezdeményezésre, ami támogatja a mai fiatal nőket, és ledönt olyan tabukat, amiknek 2020-ban már nem lenne szabad létezniük. Egyrészt sok területen még mindig aktív probléma a szexizmus. Például amíg irodában, IT-s területen dolgoztam, gyakran előfordult, hogy kételkedtek a szakértelmemben, csak azért, mert lány vagyok. Másrészt edzőként azt látom, hogy nagyon sok fiatal nő a külsejéhez köti az értékét: ha nem alkalmazkodom az éppen aktuális elvárásokhoz, akkor nem érdemlem meg a szerető kapcsolatot, az egyenlő bánásmódot, az alapvető tiszteletet.” – avatott be minket Ági kezdeményezésük egyik fő okára.

Tovább

Second-handből tervezői ruha - Interjú Ferencz Borbála, divattervezővel

670a3794_logo_zott.jpg

Azt mondják, hogy a 2020-as év meghatározó lehet a divatipar szempontjából. Egyre nagyobb az érdeklődés a fenntartható divat irán, még a nagy multinacionális cégek is elkezdtek lépéseket tenni ez irányba. A kis tervezők között is egyre többen foglalkoznak a témával, lehetséges, hogy egy újabb divatforradalom előtt állunk? Ferencz Borbála upcycling és recycling tervező, akit a műanyag iránti rajongása indított el ezen az úton. A Kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem támogató közegének köszönhetően már ezekben az években sikerült több helyen megmérettetnie magát, a tavalyi év pedig különösen sűrű és sikeres volt szakmai szempontból számára. Kollekcióiban szívesen feszegeti a genderhatárokat, mégha nem is a megszokott módon. Jó ideje foglalkoztatja a feminizmus, nemrég pedig összefogott a Nemnőügy csapatával, aminek kiteljesedése egy izgalmas esti program formájában valósul meg most szombaton.  ‘Az én feminizmusom’ esemény egy szubjektív állásfoglalás Pór Ágnes, Meyer Eszter-Virág, a Nemnőügy alapítói és Ferenczi Borbála részéről; mert ők azt vallják, hogy „a feminizmus pont olyan ezerarcú, ahányan azt valljuk.” Erről is beszélgettünk Borival, ahogy a Borbála márka elmúlt egy évének legkiemelkedőbb eseményeit is megosztotta velünk.

Az elmúlt évben több nemzetközi kifutóra, kiállításra is kikerültél, ami elég nagy váltás lehetett annak a fiatal lánynak, aki pár évvel ezelőtt otthon, sorozatnézés közben alakítgatta az ékszereit. Könnyen fel tudtad venni a ritmust?

Bár gyorsan történt minden, de közben az egyik lehetőség adta a másikat, így nem igazán fogtam fel, hogy mi történik; egyrészt annyira beszippantottak a feladatok, másrészt mindig a következő cél lebegett a szemem előtt. Pont ezért előfordult, hogy mások szóltak, hogy álljak meg egy pillanatra, és örvendjek egy kicsit a sikereknek. Nem mondom, hogy nem volt fárasztó, de rengeteg örömöt adott. Mindenképpen pozitív folyamatként éltem meg, mert azzal foglalkoztam, amit szeretek. Amúgy is az a típus vagyok, aki keresi a lehetőségeket és a hasonló gondolkodású embereket, akikkel lehet kapcsolódni.

Ez a fajta aktív hozzáállás már az egyetemen is jellemző volt rád?

Az alapképzés alatt inkább ültem, hallgattam és emésztettem a sok információt. Persze közben ott is volt verseny, és az Erasmus lehetőségeket is kihasználtam; többek között Pécsett is tanultam kerámiázni, mert úgy éreztem, hogy egy kicsit jó lenne kitekinteni a divat világából. Voltam gyakorlaton a Nubunál és Finnországban, végül visszamentem az egyetemre, hogy megcsináljam a mesterképzést. Az, hogy ennyire aktív voltam, az egyetemnek is köszönhető, mert sokszor elvárás volt részt venni egy-egy versenyen, és úgy általában támogattak minket egyaránt a gyakorlati dolgokban és abban is, hogy keressük a lehetőségeket. A san francisco-i Arts Of Fashionre is az iskola segítségével kerültem ki, a szakmai támogatás mellett, közvetve a szponzorkeresésben is segítettek. Nekem az ott adott is egy nagy löketet; jó volt ilyen sokszínű, globális társasággal találkozni, és látni, hogy mindenki küzd a maga területén valamivel. Pont akkor fejeztem be az egyetemet, így jó indulópont volt ahhoz, hogy megpróbáljak a saját lábamon megállni mindenféle szervezeti támogatás nélkül.

Tovább

Absolut StudioFlow #19 - Fast Fashion vs. Slow fashion

Empathy Café & Bistro

80485664_2795507520516858_1920808902048350208_o.jpg

Majoros Zita, Alberti Petra Bianka, Csalár Bence, Eke Angéla, Csizmazia Anett (b-j.)

A rendszerváltás után már sokkal könnyebb volt hozzájutni a „nyugati” márkák darabjaihoz, mégis nagy kiváltság volt azokat hordani, hiszen komoly pénzeket kellett fizetni értük. Ma már bárki lehet trendi pár tízezer forintból a fast fashion márkáknak köszönhetően. Ez lehetne jó hír is, hiszen így a társadalom szegényebb rétegeihez tartozók is kielégíthetik a szép ruhák iránti vágyukat, de az olcsón előállított, mérhetetlen mennyiségű holminak túl magas ára van. Már évek óta hallhatóak voltak olyan hírek, hogy tárgyaink nagyrészét a Harmadik világ országaiban rossz körülmények között foglalkoztatott, éhbérért dolgozó emberek - köztük gyerekek - készítik, 2013. április 24-én azonban átszakadt egy gát, amihez sajnálatos módon meg kellett történni a Rana Plaza-balesetnek, amikor is a világ egyik legnagyobb ruhagyára összeomlott, maga alá temetve több ezer embert. Ez volt az a pont, amikor a sajtó is a téma felé fordult. Hogy mi történt azóta? Nem túl sok, miközben azt is megtudtuk, hogy milyen komoly környezeti szennyezéssel jár a ruhagyártás. A fast fashion cégek maximum tördelik a kezüket, jobb munkakörülményeket ígérnek, ökokollekciókat hoznak ki, fenntartható divatot hirdetnek, miközben lényegi lépéseket továbbra sem tesznek. Ahogy az lenni szokott bizonyos társadalmi problémák esetén, megérkezett egy új trend a slow fashion képében, ami az etikus divat mellett tette le voksát. De mit is jelent ez? Vásárolhatunk-e még jó szívvel ruhát magunknak? Mi lesz így a divattal? Hogy lehet rávenni a fiatal generációt arra, hogy ne szolgálja ki a fast fashion által létrehozott kényszerfogyasztást? Csalár Bence vendégeivel a téma a mélyére nézett.

 A szereplők:

Eke Angéla, Junior Prima díjas színésznő a slow fashion elkötelezett híve és a magyar designerek nagy támogatója. Ő szerepelt a JOY magazin első tudatos – az adott szám újrahasznosított papírból készült - lapszámának címlapján. Mindennapjaiban a slow life életstílust követi, tudatosan választ minden területen. A színészeten kívül érdekli minden olyan művészeti ág, ami a formákon alapul. Szereti az olyan szimbólumrendszerekre épülő innovatív művészeti megoldásokat, amik középpontjában a tradíció áll. A tudatossághoz és a divathoz való viszonyát is az alkotóművészet irányából határozza meg, hiszen elmondása szerint a művész azáltal is meghatározza saját magát, hogy mit visel. A magyar tervezőkre is alkotókként tekint, munkáikra pedig alkotásokként.

Csizmazia Anett 2016-ban alapította ZIA márkáját a slow fashion jegyében, és a tudatosság és fenntarthatóság jegyében tervez, ebből kifolyólag törekszik az időtálló fazonok tervezésére és a minőségi anyagok használatára. Ő saját bőrén tapasztalja, hogy mennyire fontos az edukáció a divat terén, hogy az emberek újra meglássák az értéket saját öltözékükben.

Alberti Petra Bianka főszerkesztői munkásságának köszönhetően a JOY Magazin egy új, friss lendületesebb és környezettudatosabb irányt vett. Egy glossy magazin vezetőjeként nincs könnyű dolga, hiszen a fast fashion márkák továbbra is meghatározóak a piac szempontjából, így a cél valamiféle balansz kialakítása. Nagy állatbarát, így kiemelten fontosnak tartja az állatvédelmet. Mai napig szeret vásárolni, de ma már sokkal jobban átgondolja, hogy mit, mikor és miért vesz meg. Szerinte a vásárlás célja továbbra is az örömszerzés, de ilyenkor is főleg az értéket kell támogatni, ezért is vesz egyre gyakrabban ruhát a magyar deisgnerektől.

Majoros Zita, a belváros egyik legrégebbi és legelőremutatóbb magyar design üzletének alapítója. A Printa sok szempontból úttörő a fenntarthatóság, a tudatosság és az etikus fogyasztás terén, már akkor ezek voltak a meghatározó jegyei a boltnak, amikor még egyáltalán nem volt felkapott téma, a tervező pedig már akkor az upcycling alapján dolgozott, amikor még nem is volt ismert széleskörben ez a fogalom. Sőt, a Printában debütált Budapest első speciality kávézója is. 

Ezek voltak a legizgalmasabb gondolatok szerintünk.

Tovább

Itt nem fogsz szemetet látni! - A Simplicity Fesztivál tényleg zero waste

Kis Színes Budapest

_mg_9915.jpg

A Simplicity Fesztivál Budapest első minimalista életmód fesztiválja, ahol amellett, hogy segítséget kapsz ahhoz, hogy teljesebbé tedd az életed azzal, hogy minél kevesebb dologgal veszed körbe magad, megtapasztalhatod, hogy legyél egyszerűen jól, mindezt egy közösségi élményen keresztül. Itt olyan gondolkodók, szakemberek, bloggerek személyes történetét hallhatod, akik már élik és élvezik az egyszerű és tudatos hétköznapokat, mellette pedig tippeket, tanácsokat is kapsz az egyszerűsítéshez, lassításhoz, egy egyszerűbb mégis kellemesebb élethe

Kik csinálják?

A Messzelátó Egyesület fő missziója, hogy segítsen a kapcsolódásban és támogatást adjon az egyszerűbb és boldogabb élethez. A fesztivál megálmodója Kocsis Dóra, aki egyben az egyesület szakmai programvezetője is volt decemberi lemondásáig, több területen is aktívan foglalkozik a tudatosság és egyszerűség témájával továbbra is. A csapat három másik tagja mind más ponton erősíti a fesztivált; Tóth Zsófi fogja össze a kommunikációt, Bálint Orsi felelős az adminisztrációért és a pénzügyekért, Vági Zsolt pedig, aki Egészségtudományi- és képződő mentálhigiénés szakember, a Messzelátó Egyesület elnökeként azon dolgozik, hogy minél több ember megtapasztalhassa az önismeret és a fenntartható-tudatos életmód jótékony hatásait saját magára és a környeztére nézve is.

A fesztivál egyik fő erőssége a biztonságot és erőt adó közösségben rejlik, ami segít eligazodni a világban, ami befogad és közös értékrenden alapszik. Egy ilyen nyitott, inspiráló, tanulásra ösztönző közeg biztonságot nyújt a belső növekedéshez, amelyben otthon érezhetjük magunkat és összeköti a hasonlóan gondolkodókat, nemcsak a fesztivál két napja erejéig. A SimpliCity után is lehetőség nyílik bekapcsolódni a Messzelátó Egyesület eseményeibe, a simply living alkalmakba, ahol túrákat, kerekasztal beszélgetéseket, filmvetítéseket, fenntarható stílus-és divat workshopot, ruhacserét szervezünk havi rendszerességgel, mindezt minimalista szemléletben. - mesélt a közösségi élmény erejéről Tóth Zsófi.

_mg_0268.jpg

Hogy kell elképzelni?

A fesztivál alappillérét az előadások, kerekasztalbeszélgetések és workshopok adják; itt ugyanúgy szóba jön az, hogy találhatunk nyugalmat a digitális világban, de képet kapunk arról is, hogy kell elképzelni a figyelemdiétát, megmutatják, hogy fordíthatjuk épülésünkre az amúgy meglehetősen kártékony Instagramot, és azt is megtudhatjuk, hogy kapcsolódik egymáshoz a net és a spiritualitás. Az egész napos progamokat egészíti ki a mini ökopiac tér, ahol a kiállítók termékei segítenek az egyszerűbb élet kialakításában; legutóbb itt volt a nálunk is bemutatott Shamo Bags, a használt farmerekből használati tárgyakat előállító Old Blue, a Capsul Farm, akik azt a tévhitet szeretnék megcáfolni, hogy a lakásban csak dísznövényeket lehet tartani, vagy az Incorpora, akik az álláskeresőket és vállalkozni vágyókat segítik abban, hogy megtalálják a hozzájuk legközelebb álló tevékenységet. A felsoroltakon kívül művészeti projektek és különböző kézműves programok is helyet kapnak.

A SimpliCity a harmónia, rend és a tudatosság fesztiválja. Segítségével megélheted, hogy milyen érzés a mai városi, rohanó életünkben egy pillanatra megállni, és aztán újból kapcsolódni. Ez az első fesztivál, ahol megtanulhatod, hogyan teheted teljesebbé az életed kevesebbel, és ezzel hogy éred el, hogy egyszerűen jól leszel. A 2018-as sikeres fesztivál tapasztalataira támaszkodva 2019-ben is a népszerű nemzetközi trend hazai bemutatását tűzte ki célul a csapat:

„A fő téma az önkéntes egyszerűség (voluntary simplicity), avagy a minimalista életmód volt. Itthon is egyre jobban terjed a minimalizmus, többezer követője vallja: a "kevesebb több". Ez az értékrend önként vállalt egyszerűségen, ökotudatosságon és az emberi odafigyelésen alapszik. Hiszünk benne, hogy a minimalista életmód által visszanyert egészség, szabadság és idő harmóniát teremt egyéni, társadalmi és gazdasági szinten is. Szeretnénk, ha egyre több boldogabb, kiegyensúlyozottabb, ökotudatosabb ember éljen Magyarországon, ami lehetővé teszi, hogy se magunkat, se más élőlényeket, se a természetet ne zsákmányoljuk ki.”

img_2181.jpg

Fesztivál hulladék nélkül?

El tudod képzelni, hogy egy két napos fesztivál tud hulladék nélkül is működni? A SimpliCity természetesen arra is nagy hangsúlyt fektet, hogy csakis minimális mértékben termelj szemetet a két nap alatt. Ebben pedig az kellően motivál, hogy nincsenek szemetesek, így a nap során keletkezett hulladékot el kell raknod, és haza kell vinned; ez azért is jó, mert így kontroll alatt tarthatod saját hulladéktermelésedet. A szervezők eleve kerülnek mindent, ami egyszerhasználatos és eldobható, ital és étel kínálatuk csomagolásmentes, üvegpohárban szolgálnak ki, annak pedig csak örülnek, ha viszel saját termoszt vagy kulacsot.

„A Fesztiválon nem feltétlen azt tudtam meg, hogy hol van még egy csomagolásmentes bolt, vagy hogyan készítsek otthon sampont, hiszen ezeket az információkat sok helyről beszerezhetem. Ehelyett egy átfogó képet és támogatást kaptam hiteles, lelkes előadóktól, szakértőktől, pszichológusoktól arról, hogy miről szól az önkéntes egyszerűség, milyen előnyei vannak, s miért érdemes a figyelmünket fókuszálni az egyszerű, ámde annál értékesebb dolgok irányába testi-lelki egészségünk érdekében.” – osztotta meg élményeit egy résztvevő.

A SimpliCity Fesztivál a minőségi időtöltésről és a tudatosság jelentőségéről szól, és nemcsak útmutatót ad a mindennapokra, hanem átadja azt az szabadság érzést, amit az a felszabadulás tud okozni, amikor megértjük, hogy egyszerűen a legjobb élni.

Fotók: Biljarszki Dániel

Unicorn by Gerzsenyi Benjamin

A BÁR: YELLOW BUDAPEST

dsc03790_logo_zott.jpg

Benji, ahogy kollégái hívják a Yellow-ban, szereti a pörgős estéket, valójában ezért is választotta ezt a munkát. Nincs kedvenc itala, de ginekkel kifejezetten szeret dolgozni. Ebből adódik, hogy a citrusok és a borókabogyó ízvilága nagyon is közel áll hozzá. Bár a Yellow itallapja mindenféle igénynek és ízlésnek eleget tesz, de ha úgy alakul, hogy a vendég mégsem találja meg az igazit rajta, szívesen készít számára személyre szóló koktélt.

 „Általában a citrusos, borókás, rózsaborsos, fűszeres vonalon dolgozom, különösen szeretem a különböző gineket. Itt a Yellowban elég komoly szortimenttel rendelkezünk ilyen téren is. Ami talán a legnagyobb kihívás számomra, lépést tartani a trendekkel, és áthelyezni ide, természetesen a helyre szabva. Ma már szerencsére itthon is vannak magas színvonalú bár showk, versenyek, és természetesen külföldre is rendszeresen járunk. Berlinben a Bar Conventen például össze lehet szedni olyan ötleteket, technikákat, amik itthon még újdonságnak számítanak. Ezt is szeretem a bartenderkedésben; hogy kinyílik a világ, elképesztően sok embert ismersz meg akár egy éjszaka alatt, és ha jól csinálod a dolgod, pozitív személyiség vagy, akkor megtalálnak a lehetőségek, és akár bejárhatod az egész világot.”

 piltnerpeter-2595_logo_zott.jpg

Leginkább klasszikus italokkal szeret dolgozni, hiszen a nagy pörgés miatt a Yellowban nincs akkora tere a bartendereknek, mintha egy klasszikus bárban dolgoznának. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem élhetik ki a kreativitásukat, pár összetevős italoknál is van lehetőség arra, hogy valami igazán különlegeset alkossanak. Benji is így áll ehhez. Bár a helyen ő képviseli a fanyarkásabb, kesernyés ízvilágú maszkulinabb italokat, most nekünk mégis egy igazi csajos koktélt készített. A Unicornnak már a neve is sokat sejtet, de kellemes meglepetést azoknak fog leginkább okozni, akik rajonganak a Pina Coladaért.

 „A Unicorn erősen édes ital, ami a kókusznak és az ananásznak köszönhető. Valójában a bázisa megegyezik a Pina Coladaéval, de miután az itteni bármunka nem alkalmas az eredeti elkészítésére, ez pótolja azt, a vendégek pedig egyszerűen imádják!” 

Tovább

Te is lehetsz gasztro szuperhős! - Interjú a Felelős Gasztrohős csapatával

670a6134_logo_zott.jpg

Tíz évvel ezelőtt még közel nem volt akkora tudatosság az élelmiszerek terén az emberekben, mint manapság. Azóta Budapesten is sok kisebb-nagyobb termelői piac működik, szaporodnak a háztáji alapanyagokat árusító webshopok, és egyre több vendéglátóhely számára fontos a profit mellett, hogy minél fenntarthatóbban működjön. De mi, az átlagos fogyasztó honnan tudjuk, hogy jó minőségű ételt fogyasztunk-e egy étteremben, vagy egyáltalán ki tud nekünk segíteni abban, hogy az otthoni főzés során is környezettudatossá tudjunk válni anélkül, hogy órák mennének el a kutatásra? A Felelős Gasztrohős csapata pont ezen dolgozik; edukálnak, informálnak és ami a talán a legfontosabb, könnyebbé teszik az életünket. Az alapítvány egyik alapítójával Varga Judittal és Szabó Eszti, kommunikációs vezetővel ültünk le beszélgetni Budapest egyik Fenntartható Vengéglátóhelyén, a BB'z-ben.

Hogy indult a Felelős Gasztrohős, és hogy bontakozott ki az a rendszer, ami szerint működtök?

Judit: A négy alapító tíz évvel ezelőtt találkoztunk egy nyári egyetemen. Mindannyian budapestiek voltunk, de más területről jöttünk, és csak azt tudtuk, hogy amit ott tanultunk, valahogy ki szeretnénk bontani egy saját koncepcióban. Első ötletként egy olyan felületet szerettünk volna létrehozni, ahol segítjük az önkénteskedést és az összes környezetvédelmi szervezetnek összegyűjtjük a programjait, amikbe aztán bárki becsatlakozhat. Ez végül nem teljesen úgy működött, ahogy elképzeltük, így tovább próbálkoztunk más dolgokkal. Közben egy évre kimentem az USA-ba, és ott láttam azt, hogy egyes éttermek nagyon büszkék arra, hogy tudják, hogy honnan vannak az alapanyagok, amiket felhasználnak. Közben tanúja voltam a termelői piac kultúrának is, ami nagyon megtetszett, így ezt szerettem volna valahogy „hazahozni”. El is kezdtünk egyeztetni vendéglátó helyekkel, először azokat kerestük meg, akikről amúgy is tudtuk, hogy fontos számukra, hogy minél felelősségteljesebben működjenek, csak ezt nem hangsúlyozták ki a kommunikációjukban. Ők először szkeptikusak voltak a tekintetben, hogy azért választaná valaki őket, mert „zöldebbek” az átlagnál, de arra nyitottak voltak, hogy ha lenne egy szervezet, ami ezt kommunikálja, akkor szívesen együttműködnének. Így jött az ötlet, hogy csináljuk meg a Fenntartható vendéglátóhely minősítést. Először csak inkább informálni szerettük volna az embereket, hogy ilyen helyek is vannak. Valójában így alakult ki a két láb, a gasztrohelyekkel való kooperáció és a lakossági szemléletformálás. Azóta rengeteget fejlődtünk, és amikor mi tíz évvel ezelőtt elkezdtünk beszélni arról, hogy az étkezési szokások hatással vannak a környezetre, még nem igazán volt erről szó a médiában. Az élelmiszerhulladék, a hús és tejtermékfogyasztás ökológiai lábnyoma egyáltalán nem volt téma.

A műanyaghasználat káros hatásairól már szinte mindenki hallott, de arról még mindig nem gyakran esik sokszor szó, hogy mekkora mennyiségű élelem megy kárba, ami szintén jelentősen terheli a Bolygót.

Eszti: Ez azért van, mert nem olyan látványos az étel és a környezetterhelés kapcsolata, mint a műanyagé. Arról nem látsz képet, hogy a szarvasmarha mit ereszt ki magából, amíg az, hogy a műanyag bekerült a bálna gyomrába, már jóval kézzel foghatóbb jelenség.

Judit: Illetve az egy nagyon személyes dolog. Azt mondani valakinek, hogy ne vigyen haza nejlonzacskót, egyszerű üzenet, hiszen mindenkinek van otthon egy fióknyi belőle, de azt, hogy vegyen vissza a húsfogyasztásból, és egy finom hamburger helyett egyen inkább krumplis tésztát, ott már jóval nagyobb ellenállásba ütközhetsz, hiszen azzal már élvezettől fosztja meg magát az ember. Ilyen esetekben sokkal nehezebb a szemléletformálás. Én nagyon örülök, hogy a zero waste berobbant a köztudatba, mert ez lehet bármi más jó dolognak az előszobája, de az is igaz, hogy most egy picit túl van tolva. Azért fontos leszögezni, hogy nem a hulladékhalmozás az egyetlen környezetszennyező tényező.

Tovább

Lehet etikus, ami szép - Vetlényi Alma új showroomja

Kis Színes Budapest

670a6356_logo_zott.jpg

Vetlényi Almát tavaly beválasztotta a magyar Forbes a „30 sikeres magyar 30 alatt” listájára, ami már csak azért is nagy szó, mert mindössze három éve robbant be a köztudatba, amikor elnyerte a “Legjobb magyar divattervező”-nek járó díjat a Gombold Újra nemzetközi divattervezői pályázaton, és még ugyanabben az évben övé lett „Az év fiatal divattervezője” díja a Marie Claire tervezői pályázatán. Akkor mindkét elismerés nagy motivációt adott számára ahhoz, hogy elkezdje saját márkája építését, közben pedig több magyar designernek is betervezett annak köszönhetően, hogy felfigyeltek munkáira a pályázatoknak kapcsán. Márkájának fő jegyei a játékosság és a fenntarthatóság, mindez egy sajátos és izgalmas szemléletmódnak bontakozik ki. Fő inspirációs forrásai közé tartoznak a generációk közti különbségek és azonosságok, a természet és a fotográfia. December közepétől már egy új showroomban vár mindenkit; a nyitóbulin az Absolut is jelent volt.

„Az új showroom költözésből adódóan nyílt meg új helyszínen. Ez egy barátságos lakás-showroom.- kezdte új showroomjának bemutatását a fitaal tervező,- Nagyon fontos számomra a személyesség, így kézenfekvő volt, hogy a tér, amit kialakítok, egyben az otthonom is legyen, és ezzel együtt, aki meglátogat, engem is megismerjen. Mert ha a ruháimat megismeri valaki, azzal engem is megismer valamilyen szinten. A showroomba előzetes egyeztetés alapján tudnak feljönni a vendégek, ahol a ruhákat fel is próbálhatják, beszélgethetünk egy kávé mellett, és akár személyre szabva megrendehetik vagy a helyszínen megvásárolhatják az egyes darabokat. Nem utolsósorban pedig további, kollekciókhoz köthető eseményeket és workshopokat is tervezek ide jövőre. Eze kívül nemsokára több platformon, helyszínen is el lehet majd érni ruhadarabjaimat, de továbbra is megmarad a személyes találkozóra való lehetőség a showroomban azok számára, akik mélyebben meg szeretnének ismerkedni a ruhadarabjaik mögöttes tartalmával.”

670a6313_logo_zott.jpg

Tovább

A szörnyek, amiket te is megsimogathatsz – Interjú az Amazing Metal Art Gallery egyik alapítójával

670a5074x_logo_zott.jpg

Nem mindennapi kiállítás nyílt a belvárosban nemrég. Az Amazing Metal Art Gallery szobrai egytől egyig autóroncsok darabjaiból készülnek Thaiföldön. Hihetetlen még csak belegondolni is, hogy képes valaki ennyi apró alkatrészből ilyen élethű alkotásokat készíteni! A kiállítást megvalósító csapatot annyira lenyűgözték a szobrok, hogy egyből azon kezdtek gondolkodni, hogy tudnák Budapesten is bemutatni azokat. Szűk egy év alatt a gondolatból meg is valósult az állandó tárlat, ami különösen a filmrajongóknak lesz nagy élmény, de mindenki megtalálhatja a neki tetsző darabot. Koltai Balázs harmadmagával nyitotta meg a kiállítást, de nem ez az első élményprogram, amihez közük van. Balázs nyolc évvel ezelőtt létrehozta az azóta franchise-zá vált PÁNIQ-SZOBA Szabadulós játékot, majd társaival sikerre vitte, ahogy az amúgy Kanadában versenysportnak számító balta dobálást is, tavaly pedig megnyitották az első hazai Szelfi Múzeumot, ráadásul idén novemberben megnyílt a második létesítmény is. Az Amazing Metal Art Gallery azért is különösen fontos projekt számára, mert szívügyének tartja a környezetvédelmet. Miután körbevezetett minket a kiállítótérben, mesélt a tárlat koncepciójáról, hogy mi alapján választották ki a karaktereket, miért pont Thaiföldön bontakozott ki az elmúlt években ez a fajta művészeti irány, és azt is elárulta, hogy még milyen módon jelenik meg életében a fenntarthatóság.

Mi adta az ötletet, és hogy tudtátok megvalósítani ezt a fantasztikus kiállítást?

Az Amazing Metal Art kiállítás annak az ötvözetéből jött létre, hogy fontos számunkra a fenntarthatóság témája, ezen belül is a újrahasznosítás, és az, hogy különleges élményt nyújtsunk az embereknek. Hárman vagyunk a galéria mögött, az üzlettársaim thaiföldi utazásuk alatt bukkantak ezekhez hasonló szobrokra. Annyira megtetszettek nekünk, hogy egyből el is kezdtük kutatni, hogy tudnánk nagyobb mennyiségben ilyen alkotásokat exportálni Magyarországra a Távol-Keletről. Hosszas keresgélés után találtunk egy művészt, aki ezzel foglalkozik. Azt fontos tudni, hogy ott elég sokan készítenek ilyen szobrokat, ugyanis rengeteg roncs halmozódik fel, miután Nyugatról és a gazdagabb ázsiai országokból ott landolnak azok a kocsik, amik már nem kellenek. Végül is ez a jelenség alakította ki ezt a művészeti kultúrát. Egyébként ez a srác rengetegféle szobrot készít, a hat- nyolc méteresektől kezdve az 20-30 centiméteresekig. Elképesztő ahogy dolgozik! Bármit képes megcsinálni, amit megmutatunk neki fotón. Mi kitaláljuk, hogy milyen karaktert szeretnénk, ő pedig elkészíti az általunk küldött beállításban.

Mi alapján választottátok ki a szobrokat?

Voltak olyan karakterek, amiken nem is kellett gondolkodni; ilyen például a Transformers főszereplője, Bumblebee (Itthon Űrdongó néven fut.- a szerk. ); őt két méretben is szerettük volna viszontlátni, de az elsők között volt a Megatron, ahogy a Terminátor is. Ezek már csak azért is adták magukat, hiszen az első kettő eredetileg is autóalkatrészből áll, amíg az utóbbi szintén fémből van a filmben is. De közben ott a Velociraptorunk, a dinoszauruszunk, ami szintén nagyon jól néz ki. Próbáltunk gondolni minden generációra, a Terminator és az Alien a 90-es évek kultuszfilmjei, így inkább azoknak mondanak valamit, akik akkor nőttek fel. Egyébként az Alien látványvilágát megalkotó művésznek, H. R. Gigernek pár munkáját szintén rekonstruáltattuk. Aztán ott a Shrek, ami egy újabb mozi, de már az is több, mint tíz éves, ettől függetlenül most is nagyon népszerű a kisebbek körében. Az új filmek közül pedig megtalálhatóak a már említett Transformers karakterek és a Game Of Thrones ikonikus Vastrónja. Több, mint húsz kisebb nagyobb szobor látható a kiállításon.

Tovább

A falfirkák bennünk élnek - Bánszegi Rebeka odamondogatós fotói

ba_nszegi_02.jpg

Ki az, akivel még nem történt meg, hogy a buli közepén, miután behúzta maga mögött az illemhely ajtaját, valami orbitális hülyeség nézett szembe vele. Biztos van, akiket zavarnak a falfirkák, de az ember amióta ember, közléskényszere van, és ennek nyoma is lesz, ha tetszik, ha nem. Talán mégis a bosszakodók vannak kevesebben, legtöbbünket inkább mosolyra fakasztanak ezek az üzenetek, főleg, ha frappánsak. Bánszegi Rebeka kicsit tovább gondolta a dolgot. Insta oldalán a szórakozóhelyek WC-iben olvasható sokat- vagy éppen semmitmondó firkákat láthatunk viszont fotó párokkal illusztrálva.

„Elég sokan raknak feliratokat képekre, szóval igazán nem találtam ki semmit, a feliratokat pedig már régóta gyűjtöttem, csak nem tudtam mit kezdjek velük. A falfirkák tulajdonképpen elég megúszósak, mert nem kell saját szöveget kitalálni, de senkinek nem a tulajdonai. Kollektív lenyomatai a részeg estéknek, amiket tényleg bárki ott hagyhat, és aztán más alakíthatja, vagy azonosulhat velük. Általában megvan, hogy kihez melyik feliratokat szeretném, de csak az elkészült képeknél lesz végleges.” – mesélt Rebeka az egész hátteréről.

670a6028logo_zott.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása