Mohácsi Nusihoz mindig is közel állt a természet, de mégis egy ázsiai utazás volt az, ami elindította egy sokkal tudatosabb élet felé. Azóta eltelt pár év, ő pedig amellett, hogy felépítette a Shamo bags márkát, különböző workshopokon és előadásokon népszerűsíti a környzettudatos, és a (lehetőségekhez képest) hulladékmentes, egyszerű életet. Ma már a táskákon kívül a Shamo for ZEROheroes név alatt olyan tartós, évekig használható eszközöket ajánl az eldobható verziók helyett, mint a függönyökből újrahasznosított zsákok, fából készült evőeszközök vagy a gyékény bevásárló kosarak. Mégis hogy lehet ma Magyarországon egy fenntartható márkát működtetni? Milyen kihívások elé állítják az embert a körülményei? Mi a reális hozzáállás a fenntarthatósághoz? Többek között ezekről beszélgettünk a Shamo bagsnek is otthont adó CikkCakk Stúdióban.

A Shamo Bags elindítása előtt egy ázsiai út hatására kezdtél máshogy tekinteni a világra. Mik voltak ezek az élmények?

Mivel ez egy hosszabb út volt, a hazaérkezés után jóideig volt mit emésztgetni a kint megéltek után. Az egyik legmeghatározóbb élmény, amivel ott találkoztam, az a textilművesség volt, és ennek a hagyománynak az élő volta. Igaz, már ott sem annyira élő, mint évtizedekkel ezelőtt, de a népviselet még mindig jobban jelen van az emberek életében, mint itthon. Már eleve az megragadott, hogy ezeknek az öltözékeknek milyen gazdag a jelentése. Végül nemcsak a textilművesség folyamatait láthattam ott, hanem úgy általánosságban a kézművességet, aminek ugyanúgy helye van az utcákon, nem úgy, mint itthon, ahol már csak keresve találunk ilyet. Engem pont az fogott meg annyira, hogy kint minden ott zajlik az ember szeme előtt. Számomra egy életre szóló élmény volt az ott élő emberek művészete és életmódja egyaránt, és a mai napig vissza-visszanyúlok a munkám során ehhez az utazáshoz.

Filmesként végeztél. Korábban is foglalkoztatott bármilyen kétkezi tevékenység?

A rajzolás volt a kedvenc elfoglaltságom gyerekkoromban, de kipróbáltam a hímzést, és gyakran fűztem gyöngyöt a szabadidőmben. A varrás viszont kifejezetten ennek az utazásnak a hatására jött az életembe. Egy táska indította el a gondolatot bennem. Még kint találtam az egyik piacon egy gyönyörű kézzel hímzett darabot, az egyik kedvenc törzsem mintáival. Most már tudom, hogy a levetett ruháik darabjaiból készítették, kimondottan turisták számára, ők ebben a formában nem viselték soha. Egyébként a nagymamám varrónő volt, de végül magamtól tanultam megvarrni. Az első lépéseket a Youtube és blogok segítségével tettem meg, aztán elmentem egy pár hónapos alapozóra egy ismerőshöz.

Fotó: Pavel Bogolepov

Mengyán Eszter neve időről időre felmerül a fenntartható divat kapcsán, az általa írt Holy Duck! pedig az egyik leginformatívabb és izgalmasabb blog ebben a témában. Sok évig dolgozott újságíróként és volt főszerkesztő is, 2019 márciusától pedig ismét szabadúszó: főállásban irányítja az emberek figyelmét a divatipar negatív hatásaira, úgy, hogy közben megpróbál opciókat ajánlani arra az esetre, ha valaki változtatna a vásárlási szokásain. De mégis mi vezetett idáig? Eszter, aki a 30-as fiatal nőkre jellemző habitussal követte a trendeket, 2016-ban látva a True Cost című dokumentumfilmet, eldöntötte, hogy  három hónapig nem vásárol új ruhát. Pár hónap alatt aztán annyira hozzászokott ehhez az új állapothoz, hogy egy évre kiterjesztette fogadalmát. Ezalatt az idő alatt pedig folyamatosan szívta magába az információkat, ami azt eredményezte, hogy szinte észrevétlenül átalakult nemcsak a ruhákhoz való hozzáállása, de az egész élethez is. Blogján véleményének hangot adva, rengeteg emberhez eljutott üzenete, ami azt eredményezte, hogy ma már rendszeresen hívják előadásokra, kerekasztalbeszélgetésekre. Ma már keresett színtanácsadó, idén pedig elindította saját beszélgetős estjét. Ennek a helyszínén, a Van Borisban mesélt nekünk tapasztalatairól.    

Arról már sokszor olvashattunk, hogy miért és hogy változtatta meg a gondolkodásodat és az életedet a True Cost. De milyen volt az az Eszter, aki akkor megnézte azt a dokumentumfilmet?

Mi elég gyakran turiztunk otthon, és az sem volt ritka, hogy a tesómmal vagy akár szomszédokkal ruhákat cseréltünk, így ez már a film előtt is az életem része volt. Ami arra az időszakra jellemző, hogy elkezdtem vágyni a színekre, de már akkor is a turkálókat jártam színek után kutatva, így jobban mertem kísérletezni is. Egy ideig Németországban éltem, és Münchenben találkoztam először a fast fashionnel, és akkor az egy izgalmas élmény volt, hiszen úgy éreztem, hogy majd abból a sokféle ruhából ki tudom választani, hogy mi passzol az én stílusomhoz. Persze ekkor még nem is volt saját stílusom. Ezt is azóta találtam meg. Viszont az már akkor sem tetszett, hogy szanaszét hevertek a földön a ruhák, ugyanis még abban a korban nőttem fel, amikor azt tanították nekünk, hogy a ruha érték, amire spórolunk. Egyébként a szelektív hulladékgyűjtési szokásokat is Németországból hoztam haza magammal, és nagyjából ezzel egyidőben kezdett bekúszni Magyarországra is ez a dolog. Később amikor főszerkesztő lettem, jól esett megvenni azokat a ruhákat, amikről azt gondoltam, hogy hozzám tesznek, és bár nem voltam nagy halmozó, sok felesleges darabom volt otthon.  Aztán amikor megnéztem a True Costot, egyből mindent átbillentett bennem. Akkor ott összeállt a kép. 

Hegedűs Dóra azon kevés divattervezők közé tartozik, akik a férfiakat vették célba. Tavalyi diplomakollekciójában nagyon jó érzékkel ötvözte a street-weart olyan klasszikus, múltba tekintő elemekkel, mint a fodros ingek vagy a viktoriánus kor férfidivatjára jellemző fűző. A vele készített nagy interjúnkat itt olvashatjátok. A 2019-es év új fordulatot hozott a tervezőnek, meglépte azt, amit már jóideje tervezgetett; DÜSK néven folytatja.

„A névváltoztatást már évek óta szükségesnek éreztem, mert a márkám szellemiségéhez és a közvetített értékekhez úgy érzem, jobban passzol az egyedi márkanév. Az utóbbi időben egyre többen lépnek ki a hazai divat és design piacra saját nevükkel, viszont így sokkal nehezebb megjegyezni és megkülönböztetni a sok tervezőt és márkát. Ráadásul úgy alakult, hogy a szakmában jelenleg nagyon sokan viseljük a Dóra nevet, így számomra régóta evidens volt, hogy egyszer eljön az a pont, amikor szeretném magam jobban megkülönböztetni a többi márkától.” – ecsetelte a névváltoztatása miértjét.

Kutnahorszky Martin még 15 éves korában látta a Koktél című filmet Tom Cruise-zal a főszerepben, és akkor fogalmazódott meg benne, hogy igazi, klasszikus bartender szeretne majd lenni. A csajok lenyűgözése mellett egyre inkább megjelent a tudásszomj, minél többet meg szeretett volna tudni a koktélok világáról. Ebben segítségére voltak a kollégái, motivációnak pedig testvére, Pap Márk.

„Ott van előttem példaként Márk, akire nagyon büszke vagyok! Ennek ellenére fontos, hogy a saját utamat járjam, és a saját erőmből érjem el a sikereket. Szerencsére még csak az elején járok az útnak, két és fél éve állok a pultban, és mivel szemtelenül fiatal vagyok, bőven van időm kibontakozni.”

Nagy rajongója a gin-nek, így szívesen kísérletezget gin alapú koktélokkal. Mostanában az egyik kedvenc alapanyaga a grapefruit, az örök kedvenc pedig a citrom, ami elmondása szerint a szakmában lassan már régimódinak számít, de nagyon jól használható. Ezeken kívül a gyömbér és a bazsalikom az, ami gyakran megtalálható az általa megálmodott koktélokban.

„Szívesen feldobom az italaimat különböző bitterekkel, de ott a rózsavíz vagy a narancsvirágvíz, amik szintén nagyon izgalmassá tudják tenni azokat. Számomra nagyon fontos, hogy amellett, hogy egy italnak jó az íze, szép a kinézete, kellemes illata is legyen. Így ha az ember a szájához emeli a poharat, ez lesz az első élménye a koktéllal kapcsolatban. Mostanában próbálok minél parfümösebb italokat készíteni, ehhez nagyon jó alapot biztosít a Grand Marnier likőr, amit nemrég fedeztem fel, és aminek az elkészítése során azt a fajta narancsot használják, amit a parfümiparban.”

Szereti a klasszikus italokat is, a Cosmopolitant pedig ő maga is szívesen issza. Nekünk egy twistet készített; ami nemcsak színében lett más, de jóval erősebb is. Ennek ellenére könnyen fogyasztható, az édes ízvilág miatt szinte itatja magát. Az pedig, hogy Martin milyen jó munkát végzett, mutatja, hogy amióta megjelent a kínálatban, többször kérték ezt, mint az eredeti változatot.

„ A Cosmopolitan sokakat vonz, mert látták a Szex és New Yorkban, de mivel ez fanyar koktél, inkább úgy fogalmaznék, hogy sokan szeretnék szeretni. Én most kicsit újragondoltam; ez lett a Yellow Cosmo, ami ugyanúgy vodka alapú, csak kivettem az áfonyalevet a receptből, és Aperolt valamint Cointreau likőrt használtam helyette. Így egy kicsit citrusosabb lesz a végeredmény.”

Vecsei Zsófi mindig is tudta, hogy valami igazán kreatív dolgot szeretne csinálni az életben, aztán egy rövid kerülő után, amit a művészettörténet szak jelentette számára, szépen lassan megtalálta a hivatását a kalapkészítésben. Három éve indította el saját márkáját, a Vecsei Millinery-t, ami azonnal hatalmas siker lett szakmai körökben. Nemcsak a hazai divatmagazinok ünnepelték Zsófit, hanem időről időre a zenei színpadokon is fel-feltűnnik a brand hol klasszikusabb, hol pedig merészebb modelljei. A Vecsei Millinery sub brandjeként a héten debütál a TAU, ami egy jóval elérhetőbb árkategóriájú vonal lesz, persze úgy, hogy a Vecsei egyéniség és a magas minőség marad. December 4-én, szerdán a Margot Budapestben egy finom Absolut ital mellett ti is megnézhetitek testközelből a TAU kínálatát. Mi még az előkészületek kellős közepén csíptük el Zsófit műhelyében, ahol nemcsak megmutatta új brandjének darabjait, hanem beszélgettünk az angol versus magyar kalapviselési tradíciókról, a trendekről és arról is, hogy minek köszönhető, hogy ő annak idején beleszeretett a kalapokba.

Már többször hallhattunk arról, hogy mi vezetett a kalapkészítés mesterségéhez. Ilyenkor mindig szóbakerül Várhegyi Éva, akihez beprotezsáltak annak idején. És milyen jól tették! Benned mikor fordult komolyra a dolog?

Az első pillanattól kezdve nagyon tetszett az ötlet, hogy valaki kalapokat készít, de nem tudtam, hogy ez mit jelent a valóságban. Emlékszem, hogy amikor először jártam Éva néninél, az volt bennem, hogy miért is ne nézném meg, hiszen nagyon izgalmasan hangzott. Ekkor éppen Bécsbe jártam művészettörténet szakra, így amikor az egyetemen szünet volt, egyből mentem Éva nénihez és aztán minden szabad időmet ott töltöttem. Ahhoz, hogy elkötelezzem magam a kalapkészítés mellett, kellett, hogy rendszeresen járjak és dolgozhassak ott.

Mi volt, ami ekkora hatással volt rád?

Magával ragadott Éva néni szalonja, a kalapok sokszínűsége, az, hogy mindent kézzel készítenek. Nagyon jól éreztem magamat ott és meg volt a kölcsönös szimpátia az elejétől kezdve. Így mindig szívesen jártam be, igyekeztem a monoton munkafolyamatokat is nyitottan befogadni és nagyon boldogan vettem részt különleges feladatokban. Nagy élmény volt, hogy nem csak a munkafolyamatokba kaptam betekintést, hanem a vásárlók kiszolgálásába is.

Angliában is dolgoztál. Náluk nagy hagyománya van a kalaphordásnak. Mi volt az a plusz, amit inspirációként hazahoztál magaddal?

A fejdíszeket tartom a legfőbb plusznak. Angliában hagyománya van annak, hogy ünnepi alkalmakkor az öltözéküket kalappal, vagy fejdísszel koronázzák, míg a hétköznapokban is sokkal bevállalósabban öltözködnek.

Árok Ádám a letisztultabb vonalat képviseli a Yellow Budapest csapatában, (Tudj meg többet a Yellowról!)  és az olyan édeskés ízvilágú, egyszerűbb long drinkek állnak közel hozzá, mint a Moscow Mule.

„Bartendernek lenni azért is jó, mert kiélhetem a kreativitásomat. Vannak, akik úgy jönnek oda a bárpulthoz, hogy egyáltalán nem tudják, hogy mit szeretnének inni. Koktélkészítés előtt megkérdezem a vendéget, hogy milyen alapszeszt és ízvilágot kedvel; lehet ez édes, savanykás vagy éppen kesernyés, és ebből indulok ki. Ilyen esetben nem mérvadó, hogy én személy szerint mit szeretek és mit nem. De az egész pont attól lesz annyira izgalmas, hogy a végére elkészülhet egy olyan koktél, amit magamtól lehet, hogy sosem próbáltam volna ki. Valójában ezt csapat munkaként is fel lehet fogni; így a vendég számára is élmény lesz a folyamat, hiszen a végén egy kicsit magáénak érezheti a kapott italt.”

Sok más szórakozóhellyel ellentétben a Yellownál ugyanúgy megvan az esti klub hangulat, a jó zenék és jó hangulat, miközben nagy hangsúlyt fektetnek a minőségi italokra is. De nemcsak ezért szeret Ádám itt dolgozni, hanem azért is, mert nagyon erős a csapat. Így ha esetleg nincs jó napja, és mivel a munkája megköveteli, hogy ez nem látszódhat rajta, a többiek segítségével túllendül rossz kedvén.

Dienes Angéla, Viszok Fruzsina, Varga Viktória, Jámbor Zsóka, Csalár Bence (b-j.)

A közösségi média szinte átvette az irányítást az életünk felett, és ennek van jó és rossz oldala is. Egyrészt sokszor inspirál, motivál, amit ott láttunk, másrészt sok esetben negatívan hathat az énképünkre, hamis vágyakat ébreszthet bennünk, és vannak olyan esetek, amikor egyenesen szorongást vált ki. Ha tíz évvel ezelőtt valaki azt mondja, hogy lesznek olyanok, akik abból fognak élni, hogy több tízezren követik őket, valószínűleg nem hittük volna el. Egyik oldalról jó érzés, hogy bárkinek megvan az esélye arra eljuttassa üzenetét, gondolatait nagy tömegekhez, de közben rossz azt látni, hogy milyen hamissá tud válni ez a világ. Csalár Bence ezen az estén a social media hatásairól beszélgetett vendégeivel az Empathy Café&Bistroban izgalmas Absolut koktélok társaságában.

A szereplők:

Viszkok Fruzsi az első youtuberek és vloggerek egyike, aki komoly karriert épített magának a social media által. Volt már Joy címlaplány, saját sminkkollekciója van, és több százezren követik Youtube csatornáján. Sikere többek között őszinte, kellemes stílusában és izgalmas tartalmaiban keresendő.

Azt szoktam mondani, hogy én vagyok az internetes barátnő/szomszédlány; olyan dolgokkal foglalkozom, amik engem érdekelnek, és ezt megosztom azokkal, akikkel azonos ez az érdeklődési kör.

Dienes Angéla pszichológusként saját munkája kapcsán is találkozik azzal a frusztrációval, amit a social media okozhat. Saját életünk összehasonlítása másokéval, ráadásul egy (nem feltétlenül a valóságot tükröző) profil, illetve posztok alapján, szorongást ébreszthet bennünk. Az, hogy legtöbben csak a pozitív élethelyzeteket tárják a nagyvilág elé, hathat saját énképünkre, önbizalmunkra, azt az érzést keltheti bennünk, hogy a mi életünk kevésbé érdekes, izgalmas, sikerekkel teli, mint másoké.

Csoportos tréningekkel és egyéni konzultációval foglalkozom, engem az motivál, hogy az emberek, akik hozzám járnak, úgy érezzék, egyre inkább meg tudják fogalmazni, mire vágynak igazán, mi inspirálja őket. Képesek legyenek új megközelítésben látni saját életük bizonyos aspektusait, feltenni és megválaszolni bizonyos fontos kérdéseket, felfedezni erőforrásaikat, erősségeiket, tudatosabban legyenek jelen az emberi kapcsolataikban és persze jobban érezzék magukat a saját útjukat járva - még akkor is, ha az út sokszor nehéz.

Varga Viktória, divattervező az igazi húsvér nőkben hisz; azokban, akiknek nem szükséges szétfileterzni saját életüket ahhoz, hogy magabiztosak legyenek a mindennapokban. A ViktoriaVarga márka is pont ezekhez a nőkhöz szól.

Engem két dolog motivál legjobban, szeretnék segíteni az embereknek, hogy ugyanúgy megtalálják a hivatásukat, ahogy én, a másik dolog pedig a divattervezéshez kötött, mégpedig, hogy úgy öltöztessek fel minél több hölgyet, hogy azáltal magabiztosságot, nőiességet sugározzanak.

Jámbor Zsóka mindig ügyel, hogy fotóit úgy retusálja, hogy a végeredmény ne egy torzs kép legyen. A helyes arányok, a természetesség megtartása ugyanolyan fontos, mint egy szépen megkreált fotó.

Ami engem motivál a munkámban, hogy az ügyfeleimnek olyan minőségű képi anyagokat készítsek, ami az ő vizuális megjelenésükön javít. A fotózás gyakran kiegészül tanácsadással is arra vonatkozóan, hogy a fotók elkészítésekor mire érdemes koncentrálni. Ez főleg kezdő vállalkozóknál lehet hasznos. Ha pedig kimondottan a retusálásról van szó, olyan retusokat szeretek készíteni, amik relatíve természetesek, nem ugranak le a képről, és olyannak láthatják magukat a képeken a szereplők, ahogyan én látom őket a valóságban.

Kónya Zsuzsi sok bartenderrel ellentétben azt élvezi legjobban, ha megy a darálás. Többek között ezt szereti a Yellowban is. A szöszölés és a pepecselés helyett a nagytételek kiadása az, ami igazán lelkesíti. Sok esetben a pályára is ő adja ki a rendeléseket. Sok év tapasztalat van a háta mögött, van gyakorlata ebben, könnyen rááll az agya a gyors munkatempóra. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne kedvelné a koktélokat; leginkább a Negroni vonal áll a legközelebb hozzá.

„Egyáltalán nem mondanám magam annak a tipikus csajos csajnak, ami a koktélozást illeti, sokkal szívesebben iszom erősebb italokat. Ha pedig a vendég kér egy koktélt, először mindig azt derítem ki, hogy melyik alapszeszt szereti, aztán utána következik a többi dolog; hogy hölgyről vagy úrról van-e szó, milyen idős, intenzív italt inna, vagy inkább csak elszürcsölgetné azt a koktélt, esetleg mennyire bevállalós. Ez mind meghatározza, hogy mit készítek el neki. Van, hogy magamat is kizökkentem a komfortzónámból, ez főleg akkor fordul elő, ha a vendég nem egy klasszikus koktélt szeretne inni, hanem valami különlegesebbet, de a sok tapasztalatnak és behatásnak köszönhetően ilyenkor is tudok hova nyúlni.”

Zsuzsi az Elyx Mule-t, az egyik legkedveltebb koktélt készítette el nekünk az itallapról.

„Ez óriási kedvenc a Yellowban! Igazi frissítő, köszönhetően a gyömbérsör csípősségének és a lime-nak. Nem gondolnám, hogy erős ital, 4 cl Elyx van benne, mégis karakteres koktél.”  

Talán mondhatjuk, hogy a Yellow Budapest az egyik legüdítőbb éjszakai szórakozóhely a belvárosban. A Széchenyi tér környéke az elmúlt időszakban felkapott buli központ lett, sok esetben viszont túl nagy a tömeg, nem ritka, hogy az ember úgy érzi, túl személytelenné vált a hétvégi szórakozás. A Yellow több szempontból is kitűnik a környéken; bárklubként üzemel, ami azt jelenti, hogy úgy szórakozhatunk, hogy közben a minőségi italfogyasztásról sem kell lemondani, a bárpultban dolgozó bartendereknek és a különös gonddal összeállított itallapon található koktéloknak köszönhetően. Ráadásul a facecontrolnak hála, válogatott társaságban táncolhatjuk ki a megfáradt heti gőzt. 

 Gubcsó Balázs, a Yellow megálmodója elmondása alapján évekig nem talált olyan klubot Budapesten, ami igazán passzolt volna az ízléséhez, így külföldi élményei alapján inspirálódva vágott bele a Yellowba. 2004 óta foglalkozik vendéglátással más tevékenységek mellett. A Belvárosban nőtt fel, és napjai nagyrészét most is itt tölti; rajong érte, és a Yellow nyitásával régi álmát váltotta valóra. A hely egyik fő jellegzetessége az a bizonyos attitűd, aminek minden vendégben meg kell lennie, hogy bejusson a helyre. Ezt a stílust szolgálja ki minden; a kialakítás, a dizájn, a zene és a staff is.

„Mivel egy már előttünk működő szórakozóhelyet vettünk át, így a belső kialakítás némileg adott volt. A középre helyezett óriási bárpult hozta magával a koncepciót, hogy egy valódi bárklubot alakítsunk ki. Ez annyit tesz a valóságban, hogy a komoly bármunka ellenére ez mégiscsak egy klub, ahol táncolni és szórakozni lehet. A hely adottságai miatt egyszerre nagyjából 300 ember fér be hozzánk, de általában egy péntek-szombat este 600- 800-an fordulnak meg a Yellowban.” – mesélt Balázs az alapkoncepcióról. 

Szemző Zsófiára jellemző az antropológiai gondolkodásmód, keresi az ember helyét a természetben, kiemel különböző helyzeteket vagy cselekvéseket, szétszed, összegyúr, az ember pedig a munkáit látva úgy érzi, mintha az álom és a valóság határán egyensúlyozna. Művészi látásmódjára valószínűleg hatással volt, hogy kétszer is eltöltött hosszabb időt Franciaországban, valamint több csoportos kiállításon, workshopon és residency programon is részt vett világszerte.

„Főként papír alapú munkákat készítek, de sok esetben ezeket kombinálom tárgyakkal fotókkal vagy videókkal. A nem csak közvetlen, de a tágabb értelemben vett környezetem is  foglalkoztat. Annak valós és elképzelhető eseményei, szereplői. A természetben keresem az emberi helyét. Próbálok értelmezni és szintetizálni. Bambulok, szemlélődök és néha ez koncentrációvá alakul. Érdeklődésem sokszor antropológiai színezetű. A rajz médiumán keresztül építek, rombolok le és rakok össze szituációkat.” – mutatta be Zsófi saját szavaival művészetét.

Munkáinak fontos jellemzője a storytelling, és bár ő nem látja feltétlenül történetmesélésnek a munkáit, örömmel veszi, ha a munkáit látva hasonlóságok fedez fel saját történetével, hiszen ez segít megérteni másokat is. Médium és témák szempontjából is rendkívül sokrétű művészete.