Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy város a benne élőkben mutatkozik meg igazán

Absolut Budapest

Elyx Mule by Kónya Zsuzsi

A BÁR: YELLOW BUDAPEST

2019. november 24. - absolut_hu

dsc03745_logo_zott.jpg

Kónya Zsuzsi sok bartenderrel ellentétben azt élvezi legjobban, ha megy a darálás. Többek között ezt szereti a Yellowban is. A szöszölés és a pepecselés helyett a nagytételek kiadása az, ami igazán lelkesíti. Sok esetben a pályára is ő adja ki a rendeléseket. Sok év tapasztalat van a háta mögött, van gyakorlata ebben, könnyen rááll az agya a gyors munkatempóra. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne kedvelné a koktélokat; leginkább a Negroni vonal áll a legközelebb hozzá.

piltnerpeter-2475_logo_zott.jpg

„Egyáltalán nem mondanám magam annak a tipikus csajos csajnak, ami a koktélozást illeti, sokkal szívesebben iszom erősebb italokat. Ha pedig a vendég kér egy koktélt, először mindig azt derítem ki, hogy melyik alapszeszt szereti, aztán utána következik a többi dolog; hogy hölgyről vagy úrról van-e szó, milyen idős, intenzív italt inna, vagy inkább csak elszürcsölgetné azt a koktélt, esetleg mennyire bevállalós. Ez mind meghatározza, hogy mit készítek el neki. Van, hogy magamat is kizökkentem a komfortzónámból, ez főleg akkor fordul elő, ha a vendég nem egy klasszikus koktélt szeretne inni, hanem valami különlegesebbet, de a sok tapasztalatnak és behatásnak köszönhetően ilyenkor is tudok hova nyúlni.”

piltnerpeter-2673_logo_zott.jpg

Zsuzsi az Elyx Mule-t, az egyik legkedveltebb koktélt készítette el nekünk az itallapról.

„Ez óriási kedvenc a Yellowban! Igazi frissítő, köszönhetően a gyömbérsör csípősségének és a lime-nak. Nem gondolnám, hogy erős ital, 4 cl Elyx van benne, mégis karakteres koktél.”  


dsc03710_logo_zott.jpg

Összetevők:

4 cl Absolut Elyx

1 gyömbérsör

1 dash (öntés) lime lé

Angostura bitter

Uborka a díszítéshez

 

Elkészítése:

A lime lére ráöntjük az Elyxet, majd jeget teszünk bele. Erre még rátöltjük a gyömbérsört és az Angostura likőrt. Végül uborka peellel díszítjük.

 

Portré fotók: Piltner Péter

Koktél fotók: Knapp Dávid

süti beállítások módosítása