A nändi termékei legalább annyira játékosak, mint a neve. Nácsa Andrea tíz évvel ezelőtt álmodta meg saját brandjét, de az első időszak inkább a kísérletezésről szólt. Mára a márka nemcsak a közönségét találta meg, hanem önmagát is. Jelenleg a nandinak két két vonala van: az egyik az élénk, pasztell formákból létrehozott kompozíciókkal operál, a másik pedig kimondottan figurális a természetből insprálódik. A márka nemrég talált új otthonra három másik izgalmas branddel; ők a virágéknál, a Müskinn és a Sziágyi Sapi. Október 10-én egy három napos megnyitóval ünneplik meg a SISKO Studio megnyitását, ahol az Absolut is jelen lesz.

Az évek alatt, hogy fejlődött ki a márka azzá, ahogy most látjuk?

Bár tíz éve létezik a nändi ebben a formában, valójában öt éve foglalkozom kizárólag vele. Az első időszak a próbálkozásé volt, akkor még nem tisztult le teljesen, hogy mit is szeretnék pontosan kezdeni vele. Eleinte geometrikus formájú grafikákat és plexi ékszereket készítettem. A plexiből hamar kiábrandultam és egy idő után úgy éreztem, hogy a grafikák oranamentikája túl kötött számomra, lágyítani szerettem volna rajta, és természeti formákká alakítani. Először pecséteket gyártottam hasonló látványvilágban, mint ami a jelenlegi. Ezekkel kezdtem el játszani, különböző kompozíciókat létrehozni. A határozott formák, a pöttyök már akkor megjelentek. Ezzel a módszerrel azonban egy idő után nem tudtam haladni, így elkezdtem textilfestékekkel kísérletezni, így jutottam el a jelenlegi technikához, illetve ahhoz a festékhez, ami rendszeresen mosható anélkül, hogy bármi baja lenne.

Hogy jött képbe a digitális technika?

A már említett technikának megvannak a korlátai, így kitaláltam, hogy a hasonló formákat digitális verzióban is megvalósítom; a digital print először csak a ruhákon jelent meg, aztán papíralapon is. Az elején csak absztrakt formákban gondolkodtam, egy idő után már tovább gondoltam. Így született meg tavaly az Art Sorozat, ahol már portrék is megjelentek, később pedig jöttek a kutya figurák. Ma egyre inkább a természeti formák érdekelnek. Jelenleg a nandinak két vonala van: az absztrakt és a natúr, természeti jellegű.

Fotó: Pavel Bogolepov A helyszínért köszi Pako.hu

Chris Lawyer kilenc év alatt komoly karriert épített DJ-ként. Sokáig nem is játszott különösen fontos szerepet mindennapjaiban a zene, legalább annyira foglalkoztatta, mint kortásrait. Egy zeneszerkesztő azonban mindent megváltoztatott; első megjelentetett trackjére azonnal felfigyeltek a promóterek, és rövid időn belül egy külföldi miniturnén találta magát, akkor még a Chris Lawyer & Thomy produkció tagjaként. Nyolc évvel ezelőtt kezdte el saját brandjét építeni. Bár hamar komoly ismertségre tett szert, számára mindig is az önkifejezés állt első helyen. Elmondása szerint a klasszikus értelemben vett siker csak másodlagos, de az első perctől kezdve fontosnak tartja a személyes kapcsolatot a közönséggel. A zene mellett fontos szerepet játszik nála, hogy vizuálisan is meg tudja osztani gondolatait, érzéseit. Bármit is ad ki kezei közül, biztos, hogy profi, stílusos és előremutató végeredményre számíthatunk, többek között ezért is lett Absolut nagykövet.

Még mindig van, aki azt hiszi, hogy külföldi DJ vagy. Ez két dologból adódhat; a zenéd és a videóid nemzetközi színvonalúak, illetve nem tolod magad annyira előtérbe. Te találkoztál már ezzel?

2011-ben kezdtem a szóló karrierem, addig Chris Lawyer & Thomy-ként Tomy Montanaval vittünk egy közös produkciót. Abban az időszakban főleg külföldön léptünk fel, ezért amikor külön váltunk, a saját kommunikációmat angolul vittem tovább. Valószínűleg ez is szerepet játszott ebben, másrészt magyar zeném sokáig nem is volt, és a bulikon sem szoktam mikrofonozni. Egyébként ebből adódott is egy-két vicces szituáció. Egyszer egy lányt kicsit megkavartam azzal, hogy a nagy hangzavarban először magyarul, aztán angolul szólaltam meg, valószínűleg azóta sem tudja, hogy egy kisebb átverés áldozata lett. (nevet)

Az Espresso Martini az egyik legkedveltebb koktél, kellemes, kávé íze mellett fel is pörget. Tökéletes parti koktél, de vacsora mellé, digesztívként is megállja a helyét. 1983-ban Dick Bradsell találta ki, aki akkoriban a londoni bár élet egyik legragyogóbb csillaga volt, éppen a Soho Brasseries-ben dolgozott, és a „Vodka Espresso” nevet adta neki.

Dick Bradsell – egy igazi legenda

A londoni bárélet egyik legnagyobb hatású bartendere, akinek innovatív munkája a koktélok terén nagy hatással volt a koktél- és bárkultúrára. Akkoriban például furcsának tartották, hogy hatalmas mennyiségű jéggel dolgozott, vagy, hogy frissen facsarta a citromlevet a koktélba, mára ezek a technikák természetessé váltak a bárpultban. A The Player, 6 Degrees és a Match bárpultja mögött több olyan italt talált ki, köztük az Espresso Martinit, a Bramble-t vagy a Russian Spring Punch-ot, amiket ma már modern klasszikusként tartunk számon. Az Observer magazin egyenesen a koktélok királyának hívta Bradsellt, aki újító dolgaival felforgatta London koktél bárkultúráját a 80-as években.

A misztikus szupermodell és Bradsell esete

A nagy klasszikus koktélok szinte mind rendelkeznek eredetmítosszal, az Espresso Martini-é azonban sok szempontból túltesz a legtöbbjén. A legenda úgy tartja, hogy 1984-ben egy modell érkezett a bárba, aki nagyon fáradt volt, de semmiképpen nem hagyta volna ki az esti party-t, így megkérte Bradsellt, hogy készítsen neki egy olyan koktélt, „ami először felébreszt, majd megcsinál.”. Az eredeti szöveg így hangzik: "Wake me up, and then fuck me up." A bartender így is tett; készített egy friss espressot, félretette amíg a többi összetevőt, a vodkát, a cukrot, a kávélikőrt egy shakerbe töltötte, végül ehhez hozzáadta az espressot, jól felrázta, és egy hűtött koktél pohárba töltötte. Ebben a pillanatban új ital született, a sztori pedig mítoszt teremtett. Bradsell végül soha nem árulta el híres vendége kilétét, csak annyit hintett el, hogy az illető pár év múlva a legismertebb szupermodellek egyike lett, ezért többen Kate Moss-ra, esetleg Naomi Campbellre gyanakodnak.

Ki ne szeretne belelátni a híres zenekarok életébe? Vajon tényleg minden csak a bulizáról szól? Egyáltalán mi folyik egy turnébuszban; és a backstage-ben? Sokszor mondják, hogy ami ott történik, ott is marad. Ez mostantól megváltozik. Miskovits Marci az ország legmenőbbjeit kíséri el egy-egy turnállomásra, így ezentúl ti is beleláthattok a színfalak mögötti világba, a színpad előtti rituálékba, a koncertek utáni őrült partyzásba. A jó hangulatért az Absolut felel, a többi meg kiderül.

A Bomo Art Budapest 2017-ben indította el limitált kiadású Kortárs Képzőművészek Sorozatát. Erről bővebben Boldizsár Károly, alapító mesélt nekünk itt. Idén Barabás Zsófia és Csató József után Buzás Alizt kérte fel a békeidőket idéző grafikáiról is híres magyar papírmanufaktúra. A fiatal illusztrátor sok hazai projekt mellett külföldi megrendelőknek is dolgozik, nemrég péládul a Washington Post egyik cikkét illusztrálta. Aliz munkái során időről időre visszatér a városi közlekedés, nyugodtan kijelenthetjük, hogy Budapest nagy hatással van művészetére.

Szívesen kísérletezik új technikákkal, és ez magával hozza illusztrációs stílusának fejlődését is. Pont ezt szereti legjobban munkájában, ettől érzi igazán változatosnak:

„Érdekes dolog visszanéznem akár a fél évvel ezelőtt készült munkáimat, hogy mai szemmel mennyire máshogy csináltam volna meg őket. Ez nem egyfajta negatív szemlélet, csak jó látni azt, hogy viszonylag rövid idő alatt is képes alalkulni, fejlődni a látásmódom és a technikám. Legjobban a sketchbookomba, Posca filcekkel szeretek dolgozni, de ezt inkább kikapcsolódásként csinálom. Viszont ennek köszönhetően mostanában több olyan megkeresésem is érkezett, ahol kifejezetten ezzel a technikával szeretné a megrendelő, hogy elkészítsem az illusztrációkat.”- avatott be minket minket a klusszitatitkokba.

A Vásárcsarnok, a 8 piac a világ körül projekt egyik szereplője

Sok munkája árulkodik arról, hogy Budapest milyen jelentős szerepet tölt be életében. Egy egyetemi feladat kapcsán készült el a 47-es villamosról szóló füzet, ami aztán annyira megteszett az embereknek, hogy többen is meg szerették volna vásárolni. Aliz azonban úgy döntött, hogy még ennél is izgalmasabb dologgal rukkol elő; ez lett a Köszöntjük kedves utasainkat könyv, amit férjével együtt készített el, és aminek hatalmas sikere lett:
„A 47-es villamosról szóló füzet egy egyetemi feladat megoldásaként készült, ahol annyi témabeli megkötés volt, hogy valami olyan dologról kell szólnia, amit nagyon szeretek. Akkoriban a Gellért térnél laktam és minden nap a 47-es villamossal jártam, imádtam mint tárgyat és mint szimbólumot is. A hangját, a csillámpadlót, az üléseit, mindent. Úgy döntöttem, hogy picit utánanézek jobban, és minél több izgalmas részletet tudtam meg róla, annál jobban élveztem a munkát. A Köszöntjük kedves utasainkat azért jött létre, mert sokan kerestek meg azzal, hogy szeretnék megvenni a villamosos füzetet, de én nem éreztem, hogy egy csupán 12 oldalas kiadvány megérett erre a célra. Felmerült tehát, hogy ki kellene bőviteni további járművekkel az egészet, és mivel a férjem is hasonlóan vonzódik a témához, egyértelmű volt, hogy megtaláltam a könyv íróját. Az egész folyamatot ketten csináltuk végig, aminek voltak könnyebb és nehezebb időszakai. A legnehezebb biztosan a klasszikus értelemben vett kereskedés volt. A könyv körüli hype hullámokban tört ránk, és főleg karácsony előtt tetőzött, így megfelelő tapasztalat és infrastruktúra híján voltak olyan napok, amikor reggel 6-tól éjfélig számláztunk, csomagoltunk, futárt intéztünk, csomagolóanyagért futkostunk. Ez alatt az időszak alatt fogalmazódott meg bennem az, hogy hiába szuper a saját dolgaidat árulni, én inkább rajzolni szeretnék az erre szánt időben is. A mai napig jó páran megkeresnek egyébként azzal, hogy szeretnének vásárolni a könyvből, de mivel ez egy sorszámozott, csupán 1000 példányban megjelent limitált kiadás volt, nem tervezzük az újranyomást.”- osztotta meg velünk a Köszöntjük kedves utasainkat háttértörténetét.

Boldizsár Károlyt egy velencei utazás inspirálta arra, hogy létrehozza a Bomo Artot. A velencei stílusú könyvespolcokat aztán végleg felváltották a naplók, kis füzetek, fotóalbumok, könyvjelzők. Szépen lassan kialakult egy nagyon komoly portfólió, ami ma már nemcsak a Régi posta utcában található csöppnyi boltot tölti meg, hanem egy tágas üzlethelyiséget is a Várkert Bazárban. A Bomo sikersztori viszont nem áll meg országhatáron belül; több helyen is jelen van a márka a nagyvilágban, az elmúlt időszakban például Dakarból és Madagaszkárról is érdeklődtek. Károlyék titka abban rejlik, hogy megtalálták az egyensúlyt a hagyománytisztelet és az újító megoldások között, így tudnak frissek, izgalmasak maradni.  Hollósi Éva, képzőművész közreműködésével minden évben több új dizájn is születik, de a régi jól bevált Bomo hangulat megmarad, ahogy a legsikeresebb grafikák is. Folyamatosan születnek művész kollabok is, amik tovább színesítik a kínálatot.  A héten debütál képzűművészeti sorozatuk harmadik része Buzás Aliz, illusztrátorral, így Károllyal nemcsak a múlt, hanem a jelen kapcsán is bőven volt miről beszélgetni.

Véletlenül alakult úgy, hogy már eleve a nyomdaiparban kezdtél el dolgozni, vagy ez összefüggésbe hozható a könyvek iránti szereteteddel?

A 80-as évek végén 90-es évek elején még teljesen általános volt, hogy aki nem tanult különösebben jól, az szakiskolába ment. Mivel nem jeleskedtem a tanulásban, az általános gépkezelői és karbantartó  iskolában folytattam a tanulmányaimat. Ott viszont hamar kiderült, hogy nem megy a matek és a műszaki rajz, így aztán édesapámnak köszönhetően átvettek a nyomdaipari suliba, ahol az elejétől kezdve jól éreztem magam, és végül offset gépmesterként végeztem. Egyébként a nyomdáról, ahol gyakorlaton voltam,  vannak jó gyerekkori emlékeim is, ugyanis apu dolgozott nekik, és napi szinten járt oda, én pedig a nyári szünetben gyakran elkísértem. A mai napig emlékszem a pepsi-s, schweppes-es címkékre, amiket éppen akkor előttem nyomtattak.  

Végül minek a hatására született meg a Bomo Art?

Egy velencei utazással kezdődött minden; ott szívtam magamba ezt az ódon hangulatú, klasszikus, vintage stílust. Amúgy sokszor azt hiszik, hogy olasz márka vagyunk, de szerintem van különbség a kinti üzletek és a Bomo között; mégpedig, hogy azok a boltok úgy egyben nagyon jól néznek ki, de ha leemelsz bármit a polcról, közelről már nem olyan jó minőségű a termék. Engem pont az inspirált, változtatni akartam ezen. A minőség az elejétől kezdve fő szempont nálunk, és az, hogy ezt hozni is tudjuk, főleg azoknak a szakembereknek köszönhető, akik a műhelyben dolgoznak. 

Fotó: Bodnár Dávid

Szögi-Csomány Boglárka és Faragó Tamás története még az Óbudai Egyetemen kezdődött. Ezt követte egy közös munkahely, ahol szakmai kapcsolatuk még inkább elmélyült; annyira, hogy úgy döntöttek, közös márkát indítanak. Bár el kellett telnie egy kis időnek, amíg kiforrt a Vengru ötlete, de az egy éves útkeresés végén olyan terméket tarthattak a kezükben, ami nemcsak szép, de praktikus és itthon kimondottan egyedinek számít. Táskáik lényege, hogy a rajtuk lévő paneleket tetszés szerint lehet variálni, így mindig naprakészek lehetünk az új trendekkel. A Vengru kiemeltem vásárló centrikus márka; annyira, hogy webshopjukban mi magunk állíthatjuk össze egyedi táskánkat, és így részese lehetünk a kreatív folyamatnak. A két tervezővel műhelyükben találkoztunk, ahol a kulisszatitkok mellett azt is megtudhattuk, hogy miért szeretnek annyira Budapesten élni.

Mindketten ruhatervezéssel foglalkoztatok, ráadásul egy cégnél. Hogy jutottatok el a Vengru táskákig?

Tomi: Először ruhamárkában gondolkodtunk, és meg is tettük a kezdeti lépéseket. Azok is speciális darabok lettek volna, eleve testalkatokra terveztük a különböző modelleket, de pont emiatt ütköztünk nagyon sok akadályba. Aztán Bogi megemlítette, hogy benne már az egyetem alatt felmerült, hogy jó lenne táskákkal foglalkozni. Ha ez előbb kiderül, lehet, hogy nem húzzuk olyan sokáig az A tervet. (nevet) Egyből fel is mértük a piacot, és azt láttuk, hogy talán a kiegészítőknek jelenleg nagyobb keletje is van, mint a ruháknak.

Bogi: A munkánk kapcsán követtük a fast fashion divatot, és azt láttuk a nagy márkáknál, hogy ők is átálltak arra, hogy a ruhákat leegyszerűsítik, a kiegészítők terén pedig megnövelik a választékot. Főleg az győzött meg minket, hogy a ruhák terén lehetetlen tartani a lépést. Olyan hatalmas impulzus éri az embereket, hogy a magyar márkáknak nagyon nehéz dolguk van velük szemben.

Tomi: Az is szerepet játszott a döntésben, hogy mindenképpen időtálló darabokat, értéket szerettünk volna teremteni. Amíg egy ruhát gyakrabban cserél le az ember, a táska sokáig a ruhatár része marad. Ráadásul egy jól megválasztott bőrtáska örök darab, akár évtizedekig tudod hordani, amennyiben jó minőségű alapanyagokból készül.

Az Absolut Cities kampány a 80-as években indult. Első hirdetése a jellegzetes palack alakú medencéjével az Absolut LA volt, ami egy az egyben hozta az Angyalok városára jellemző hangulatot. Teljesen más volt, mint amit addig láttak az emberek, és egyből hatalmas sikere lett, aminek csak egyik oka a figyelemfelkeltő vizuál. Leginkább annak tudható be népszerűsége, hogy a legtöbben érzelmileg kötődnek a helyhez, ahol élnek, a hirdetés pedig pont ezt az érzést indukálta. Az Absolut LA-t aztán további hirdetések követték, csupa jellegzetes, humoros, hazafias, de mindenképpen érzelmet kiváltó témaválasztással.

25 éven keresztül használta a márka ezt a vonalat, aztán 2007-ben megszületett egy új vonal, ahol az USA nagyvárosait állították főszerepbe, de tovább léptek az egyszerű hirdetéseken. Az új vonalú Absolut Cities kampányban maga a palack kapott minden alkalommal az adott városhoz illő grafikát, a benne lévő vodka pedig külön ízesítést. Erről részletesen itt olvashattok.

New Orleans, Los Angeles, Boston, Brooklyn, San Francisco, Miami, Chicago és Texas után, a nagy sikerre való tekintettel átlépve az Egyesült Államok határát, az Absolut további városokat, országokat vett célba, továbbra is helyi művészekkel együttműködve. A különbség egyedül az volt, hogy új íz már nem minden esetben társult a limitált kiadásokhoz.

Dorkó Dániel először nem fotósnak készült, de az ELTE társadalomtudományi karáról elcsábította a fotográfia, így felvételizett a MÚOSZ fotóriporter képzésére. Hogy ez mennyire bizonyult jó döntésnek, azt az elmúlt tíz év igazolta. Az egykori fotóriporter ma leginkább portréfotózással foglalkozik, mellette pedig szabadidejében szívesen járja Budapest utcáit, ahol elmondása szerint bőven talál fotótémát. Most ezekből a képekből egy könyv is megjelenik, aminek a megkoronázásaként szeptember 5-én a Budapest Projekt Galériában egy kiállítás keretén belül 42 fotóval testközelbe is kerülhetünk. Az installálás első napján látogattuk meg a fiatal fotóst a galériában, ahol beszélgettünk sajátos festményszerű portréfotóiról, az analóg technika sajátosságairól és Budapest különösen izgalmas pontjairól.

Annak idején mi vonzott a fotózás felé?

A nagypapám hobbija a fotózás és a filmezés volt. Az egyetemen, ahol fizika professzorként oktatott, volt egy fotólaborjuk, ott hívta elő a képeket. Sokat fényképezte a családot. Egyszer látogatóban voltunk náluk, és kaptam egy kis fényképezőgépet, emlékszem, folyamatosan azt kattogtattam. Nagyon meghatározó emlék, amikor összegyűltünk a diavetítő elé, és megmutatta a képeit. Ez minden kisgyereknek felér egy varázslattal, de nálam a mai napig tart.

Te választottad a portréfotózást, vagy inkább az választott téged?

A MÚOSZ utolsó évében a Nők Lapjához jelentkeztem gyakornoknak, és ott is maradtam pár évig Falus Kriszta asszisztenseként. (Falus Kriszta nevéhez köthetőek a Nők Lapa címlapfotói.- a szerk.) Már egy ideje száguldó fotóriporterként dolgoztam, amikor elkezdett mocorogni valami bennem; azt éreztem, hogy valahogy vissza kellene kanyarodni a portrék irányába. Mivel fotóriporterként is rendszeresen készítettem portrékat, tudatossá vált, hogy azt élvezem a legjobban csinálni.

Ez már mind történelem

A Cosmopolitan koktél annyira közismert és népszerű, hogy szülői jogaiért igen sokan versenyeznek. A legtöbb forrás szerint Cheryl Cook nevéhez köthető az ital megjelenése. A floridai South Beachen dolgozó bartender valamikor az 1980-as évek közepén a sok martinis poharat szorongató vendége láttán elgondolkodott, mi mást kínálhatna a tömény Martini koktél helyett a nőknek. Hogy a kecses martinis pohár a nők kezébe is odakerüljön, egy kissé savanykás, mégis markáns, elegáns, rózsaszín italt alkotott egy 30-as években felbukkant gin alapú koktél alapján. Cheryl eredeti receptje szerint a koktélba kell vodka, egy löttyintésnyi triple sec, egy csöppnyi Rose’s limelé és csak éppen annyi áfonyaszörp, hogy csinosan rózsaszínre fesse az italt. 

Cheryl Cook, a 80-as évek egyik legismertebb bartendere

Ám a Massachusetts-i meleg közösség nagy része egy ottani bartendernek, John Caine-nek köszönhetően állítólag már a 70-es években ilyesmi koktélt ivott, és amikor John átköltözött San Franciscoba, vitte magával az ital hírét is. Toby Cecchini bartender Manhattan-ben az Odeon-ban fejlesztette tovább John Caine receptjét 1988-ban, és végül ez lett a Cosmopolitan készítésének általánosan elfogadott és elterjedt módja, amelyben Absolut Citron-t, Cointreau-t, frissen facsart lime levét és több áfonyalét használt.

A 80-as évek végén Toby Cecchini (Odeon) és a Martinik királynőjének kikiáltott Cheryl Cook mellett az amerikai koktélkultúra keresztapjának tartott Dale DeGroff (The Rainbow Room) is az Absolut Citront kezdte használni, ezáltal megerősítve a jelenlegi hivatalos receptúrát. A koktél iránti hatalmas érdeklődés azonnali sikert hozott az Absolut ízesített vodkájának. New York-ban éppen csúcsára járt a party kultúra, a Cosmo hamar közkedvelt lett szerte Amerikában. Az igazi világhírig azonban még várni kellett; ezt a Szex és New York sorozat hozta el nagyjából 10 évvel később.

Részlet a Szex és New York egyik részéből