Talán mindenkinek ismerős az érzés, amikor lemegy egy bárba, leül a székre, és odalép hozzá a bartender. Néhány esetben odáig jut a történet, hogy az ember kikér egy italt, a bartender pedig kiszolgálja. Pedig ez sokkal többről szól! A bárkultúra lassan itthon is kiterjeszti szárnyait, egyre többen dolgoznak a pult túloldalán azért, hogy az itallal együtt élményt is adhassanak a vendégnek. Mi arra gondoltunk, hogy emeljük a tétet. Egynél már csak több kreatív ember izgalmasabb, úgyhogy összehoztunk pár találkozót, az pedig, hogy ezután mi történt, szereplőinken múlt.
Sonyában és Viviben az az egyik közös pont, hogy mindketten nőként próbálnak érvényesülni egy férfiak által uralt világban. Persze nemcsak a sorstársság hozta össze őket, hanem a tetoválások iránti érdeklődés és a jó italok szeretete is. Olvasd el, miről beszélgettek a találkozás során!
EGY TETOVÁLÁS NEM TETOVÁLÁS
S: Mi van a karodra tetoválva?
V: Azt jelenti, hogy „Kerüld a rosszat és cselekedjél jót, keresd a békességet és tartsd meg azt.” Valójában ez egy életbölcsesség. Nem mindig látom a tetoválást, néha el is feledkezem róla, de fontos, hogy rajtam van, egyfajta útmutató számomra. Nehéz egy olyan mondatot magadra tetováltatni, ami végigkövet életed során, de azt gondolom, hogy ez olyan.
S: Mikor csináltattad?
V: Három éve.
S: Történt valami az életedben, ami kapcsán készült?
V: Van jó pár tetoválásom, és általában nem egy konkrét esemény kapcsán készülnek, hanem csakúgy jön egy ötlet. A tetoválásban nagyon szeretem azt az egész feelinget, amikor készítik. Azt, hogy ott ülsz, és felkerül rád.
S: Nekem is van pár tetoválásom, és azt vettem észre magamon, hogy általában miután megszületik bennem az ötlet, még 3-4 évig csiszolgatom magamban, próbálom kitalálni, hogy hova kerüljön, és egyszercsak ráveszem magam. Bár a legutóbbi kettő között két év telt el, és most is két év után megint megyek.
V: Nekem az első kettőnél volt pont ez. Nagyon jól át akartam gondolni, mielőtt megcsináltatom, de most van két újabb, amik egyébként elég picik. Itt csak azt éreztem, hogy mindegy, csak úgy legyen. Persze ezeknek is van jelentése, de azért kevésbé hangsúlyosak, mint mondjuk egy teljes hát. Azt biztos sokáig tervezgetném, és jól átgondolnám.
S: Nekem is van egy a hátamon, azt fogjuk majd bővíteni.
V: Hallottam, hogy benne voltál egy Intimissi kampányban. Rendszeresen modellkedsz?
S: Nem modellkedem. Az Intimissi kampánynak is az az érdekessége, hogy mindennapi embereket kértek fel arra, hogy szerepeljenek benne. Én zenészként vagyok ott. Viszont amikor leforgatták ezt a reklámot, akkor mindenkinek, akinek volt tetoválása, durván lealapozták. Volt egy lengyel személyi edző csajszi, akinek sokkal több tetoválása van, mint nekem. Na, neki egy órán keresztül alapozták az egész karos tetoválását. Mondjuk nekem nincsenek nagyon látható helyen a mintáim, nem is tetszik, amikor hangsúlyos egy tetoválás, viszont a következő már egy kicsit fog látszani.
Nézd meg, hogy még miről beszélgettek a csajok!
POSZT ROCK KICSIT MÁSKÉPP
V: Milyen zenét játszol?
S: Poszt rockot, és bár többen is figyelmeztettek arra, hogy ebben a műfajban nem igazán van ének, amit tudunk is, mégis annak hívjuk. Jó, hogy semmihez sem tudjuk igazán hasonlítani, de közben valahova kötni kell. Az embereknek is tudniuk kell, hogy mire számíthatnak, ha eljönnek egy koncertre. Ezzel a névvel pláne! Sonya a zenekar neve is, és ez azért rohadt ciki, mert valójában egyszámos projektnek indult, és köré épült egy zenekar, a név pedig maradt. Akárhányszor megkérdezik, hogy mi a zenekarom neve, teljesen furán néznek rám, amikor azt mondom, hogy Sonya.
V: Mit csinálsz a zenekarban?
S: Énekelek, gitározom és dalokat írok.
V: Ez még gyerekkorodban kezdődött?
S: Öt évesen elkezdtem táncolni, hét évesen gitározni, aztán tizennégy évesen volt egy törés, amikor döntenem kellett a kettő között. A gitárra esett a választás, és be is léptem az első metal zenekaromba. Főiskola alatt egyáltalán nem foglalkoztam a zenével, mert feleslegesnek tartottam, tudtam, hogy úgysem fogok belőle megélni. Végül reklámszakirányon végeztem a BKF-en.
V: Komolyan? Én is odajártam!
S: Ne! Tényleg ? Ez nagyon vices! Végül egy rövid londoni tartózkodás után hazajöttem, és megcsináltam a zenekaromat 2013-ban. Ez az első olyan csapat, ami azokra a dalokra épül, amiket 16 éves korom óta írogattam. Régen mindig metal gitáros akartam lenni, másoknak a dalait játszottam.
ÉLŐZENÉBEN A JÖVŐ?
V: Itthon játszotok vagy külföldre is jártok?
S: A cél egyértelműen a külföld, mert itthon nem nagyon van közönségünk. Sokan nem is nagyon értik ezt a műfajt. Pedig a metalhoz képest még dallamos is, de most amúgy is mélyponton van a hangszeres zene megint.
V: Szerintem a mostani generáció, amibe beletartozik az enyém is, kezd nyitni az élőzene felé.
S: Komolyan? Én is ezt szeretném hinni!
V: Sokféle zenét szeretek. Imádom az elektronikus zenéket, de szeretek koncertekre is járni, mert teljesen más érzés, amikor élőben hallasz valamit.
S: Örülök, hogy ezt mondod, mert én is azt érzem, hogy egy picit mintha elindulna egy nyitás. Amúgy ez szerintem ciklikus. Folyamatosan váltakozik, hol az elektronikus, hol az élőzene pörög jobban. Egyre inkább azt érzem, hogy hamarosan megint fénykorát éli majd az élőzene.
V: Igen, pláne, hogy most, hogy van ez a Nagyszínpad is, az új együttesek is jobban előtérbe kerülnek.
BARTENDERI KIHÍVÁSOK
S: Te mióta vagy bartender?
V: Fura, mert még mindig alig merem magam bartendernek nevezni, bár az elmúlt három év alatt már eljutottam odáig, hogy annak hívhatom magam. Öt éve kezdődött az egész.
S: Azt nem tudom, hogy hányan vagytok nőként a szakmában, bevallom őszintén, keveset látok, és nagyon örülök, amikor végre előttem van egy profi lány!
V: Igen, tapasztalom, hogy sokan meglepődnek, amikor meglátnak a pultban, nem nézik ki belőlem, hogy mennyi mindent tudok. Mert sokszor nemcsak szervírozom az italokat a vendégeknek, hanem ki is találom azokat. Olyan is van, hogy vizsgáztatnak a vendégek, elkezdenek kérdezgetni, hogy ezt vagy azt az italt ismerem-e, és amikor kiderül, hogy igen, elismerően bólogatnak, megdícsérnek. Az pedig nagyon nagy dolog, amikor azt mondják, hogy ez a legjobb koktél, amit valaha ittak. Az oroszok különösen nehéz esetek!
S: Rajtuk kívül milyen vendégek jelentenek kihívást még neked?
V: A kínaiak és a japánok. A japánok nagyon precízek, ezért nehéz nekik megfelelni.
S: A németekkel mi a helyzet? Ők full lazák?
V: Hát nem mondanám, persze a japánoknál lazábbak. A visszajelzés és a nyitottság szempontjából az angolokat és az amerikaiakat emelném ki.
S: Esküszöm, szerintem az angoloknak tök mindegy! (Nevet)
V: Igen! (Nevet) Ráadásul amikor megrohamozzák a pultot, néha azt sem értem, hogy mit szeretnének, mert olyan durva tájszólásuk van.
S: Én ahhoz vagyok szokva, hogy kimondottan jó italokat iszom Budapesten.
V: Szerintem úgy, ahogy a zenében is, egyre inkább fejlődünk, a bárkultúra is sokkal jobb, mint régen. Nem tudom az embereknek, a helyeknek, vagy a kint szerzett tapasztalatoknak köszönhető –e, de nyilván az is benne van, hogy a legtöbben fejlődni akarnak.
S: Van kedvenc koktélod?
V: Sok évvel ezelőtt csináltak nekem egy speciális Hemingway nevő koktélt, és a mai napig megmaradt bennem. Az volt a legfinomabb ital, amit valaha ittam. Amúgy ha koktél, akkor inkább a klasszikusokat szeretem. A fanyar és kesernyés italok állnak hozzám a legközelebb.
S: Én a vodkás koktélokat szeretem általában. Az Aperol Sheperd-öt is bírom, azt hiszem abban is vodka van. A White Russiant is gyakran iszom, ez volt a Nagy Lebowskiban is. Az egy nagyon jó film!
A beszélgetés végére Vivi úgy döntött, hogy Sonyához a KIOSK egyik legújabb koktélja, a Gigi illene.
GIGI, a KIOSK signiture koktélja
Nézd meg, hogy készül!
Összetevők:
4cl Absolut Blue
1cl Aperol
3cl házi rebarbara szirup
3cl friss grapefruitlé
2cl citromlé
Elkésztítés:
Az összetevőket összeöntjük és shakeljük, majd dirty pourral a vendégpohárba töltjük. Rózsával és szárított grapefruittal díszítjük.
