Szegény Pina Colada szinte minden újgenerációs bartendernél feketelistán van, de ez nem jelenti azt, hogy ne készítenének szívesen valami hasonló italt a vendégeiknek. Válaji Zénó, a Bestia pultjában például egy meglehetősen extra verziójával rukkolt elő.
Saját szavaival:
Mondhatjuk azt is, hogy teljesen kifordítottam a Pina Coladat magából.
Nézd meg hogy készül?
Vajon milyen érzés ma költőnek lenni? És női költőnek? Az irodalom könyvek lapjain nem hemzsegnek az általuk írt versek, pedig itt vannak köztünk, és fontos dolgokat fogalmaznak meg. Azt, hogy érdemes-e egyáltalán különbséget tenni a két nem között? Hogy művészetükre mennyire nyomja rá bélyegét nemi identitásuk? Ezt nem lehet biztosan megmondani, különben is, a mai világban egyre inkább elmosódnak a határok. Az viszont biztos, hogy Judit empátia terén nem szenved hiányt, és talán ez vezeti kezét, amikor nagyon mély, sokszor kimondottan szomorú lelki megélésekről ír. Március 30-án jelenik meg második kötete a Holnap ne gyere, ami egy párbeszéd eredménye Weiler Péterrel. Az alkalmat pedig közös kiállításuk teszi különlegessé. Interjúnk alanya egy izgalmas, érzékeny, fiatal lány, aki miközben keresi az útját, elég bátor ahhoz, hogy akár tükröt mutasson nekünk is.
Szerintem nem egyedül vagyok azzal, hogy amikor meghallom, hogy női költő, Karafiáth Orsolya jut eszembe először. Ez a bohém, kicsit depresszív, de közben humoros, tehetséges nő alakja, akinek amúgy a helyén van a szíve. Milyen egy női költő most, 2017-ben? Egyáltalán te hogy tapasztalatod, kívülről mit látnak az emberek, és te hogy éled meg?
Szuper, hogy Karafiáth Orsit említed, tetszik az irány, ráadásul akkor már eszedbe jutott egy kortárs, női költő, bár ha szabad, azt azért mindenképpen hozzátenném, hogy a költő fogalma szerintem egyaránt érvényes nőre és férfire, és olyan nagyon különbözőt nem kellene, hogy jelentsen. Ezzel együtt persze érdekes kérdés, hogy kívülről nézve van-e különbség egy költő nő és egy költő férfi megítélése között. Talán van, hiszen az általános és középiskolai irodalmi szöveggyűjteményekben is leginkább férfiak műveivel találkozunk, ezt szoktuk meg: a költő vagy író az többnyire férfi. Mellesleg többnyire furcsa és szomorú. Ugyanakkor mintha érezhető lenne valamiféle elmozdulás is. Egyre több olyan kezdeményezést látok, ahol a női szerzőkre próbálják felhívni a figyelmet. Közben, ha a megélésre gondolok, nem tud nem hangsúlyt kapni a tény, hogy a költészet mint olyan nem a legnépszerűbb műfaj, bár kétségtelen, hogy az utóbbi időben a slam poetry ezen sokat változtatott.
Milyen volt a kapcsolatod a versekkel kisiskolás korodban? Mikor kezdted el érteni a versek lényegét?
Épp annyi közöm volt hozzá, mint bármelyik kisiskolásnak, de persze aztán egyre jobban megszerettem az irodalmat és felső tagozattól kezdve már nagyon sokat olvastam. Jó magyartanáraim voltak, ráadásul a nővérem régi magyar irodalommal kezdett foglalkozni, a nagybátyám klasszika-filológus, tehát az irodalommal ápolt szoros kapcsolatra láttam magam körül példát.
Mi a legszebb és legcsúfabb dolog a költészetben?
Hogy önkényes, hogy időigényes, hogy csodálatos és csodálnivaló, hogy nem adja könnyen magát és küzdelmes, mind az írás, mind a befogadás, hogy kiszámítható, mert csak több lehetsz tőle, és ugyanakkor abszolút kiszámíthatatlan. De ez mind szép, azt hiszem.
Érdekel, milyen performansszal készül Judit Weiler Péterrel?
Blaskó Borbála klasszikus balettal kezdte pályáját, kisgyerekként került a Balettintézetbe. Hogy a kemény munka iránti elkötelezettség és a fanatizmus itt ivódott-e belé vagy otthonról hozta, nem lehet biztosan tudni, elmosódnak a határok. Több területen is kipróbálta magát az elmúlt húsz évben, dolgozott Bozsik Yvette asszisztenseként, játszott a Nemzetiben (Magyar Nemzeti Színház- a szerk.), számtalan alkalmazott koreográfiát készített a Székesfehérvári Vörösmarty Színházban. Jelenleg saját útját járja, kitartó munkájának gyümölcse pedig beérni látszik. Első darabjával, a Hekabéval a tavalyi évadban mutatkozott be önálló alkotóként, ezt követte idén a Pukedli – Hajsza két egyfelvonásos darab, amit március 29-én a budapesti közönség is megnézhet az Átriumban.
Mik azok a tévképzetek, amik az emberek fejében vannak a balettal és a kortárs tánccal kapcsolatban?
Erre nagyon nehéz válaszolnom, mert gyerekkoromtól kezdve a művészvilágban élek, és nem tudom, hogy a civil ember hogy gondolkozik erről, vagy hogy lát egy művészt kívülről. Én csak azt hallom visszajelzésképpen, hogy mi egy álomvilágban élünk, a fellegekben járunk, és nem vagyunk képesek a realitások talaján maradni. Lehet ebben valami igazság. Talán kicsit magányosnak és öntörvényűnek tűnhet kívülről a művészi létforma. Valóban megvan minden művésznek a maga rigolyája, ami sokszor egocentrikusnak mutathatja az embert, de az is biztos, hogy nekem például szükségem van arra, hogy meglegyen és meg is tudjam teremteni a saját magánszférám és a szabad teremet, hogy kellően tág, „levegős” környezetem legyen. Például ha este előadás van, akkor egy művészembernek – legyen színész vagy táncművész az illető –rámegy az a napja, ami azt jelenti, hogy aznap csak az előadással foglalkozik. Felépíti magában; fizikailag, lelkileg és szellemileg is arra készül, hogy este olyan állapotba tudjon kerülni, ami belülről fakadóan, a saját belső érzéseihez mérten adekvát és hiteles tud lenni.
Valójában milyen táncosnak lenni?
Ha a klasszikus balett oldaláról nézem, tulajdonképpen végigmentem ezen a kemény tíz éves intézményi képzésen, a Balettintézetben. (Most már Magyar Táncművészeti Egyetem – a szerk.) Itt az oktatásban nagyobb hangsúlyt kap a szakmai rész, inkább a gyakorlatra irányult a koncentráció, így sajnos kevesebb idő jutott az elméleti oktatásra. Sokszor hallottuk gyerekként, amikor rohangáltunk az Andrássy úton, hogy „Nézzétek, itt vannak a balettpatkányok!”. Ez elég kirekesztő és sarkított definíció, kissé degradáló kifejezés, mert attól, hogy valaki fanatikusan végzi a munkáját, kötelességtudó, és rááll egy önmaga által kiszabott pályára, majd meghatározott tempóban halad az útján, az még nem jelenti azt a közhiedelemmel ellentétben, hogy elméletben alulképzett, csak a külső megjelenésére, az esztétikumra törekszik, egyébként meg beáll a sorba és futószalagon, egy kaptafára hajtja a mindennapjait. Persze maga a klasszikus balett képzés egy burokban zárt világot takar, és már-már monoton- és rutinszerűnek tűnhet a tíz éven keresztül napi szinten végzett gyakorlatok sorozata, de a technikai és szakmai tudásért meg kell küzdeni és ugyanannyit szenvedni, magas szinten minden áldozatot követel, lemondásokkal jár.
Láss bele a modern tánc kulisszái mögé!
A fotókat Zombori Andris készítette.
Budán is egyre jobban gyűlnek a magyar tervezői üzletek. Március 9-én friss design pontként nyílt meg Tóth Melinda (DAIGE) és D. Nagy Kinga (the Mama Kin) közös boltja, a Repertory, ami a tervezők termékein kívül sok más design tárgyat is kínál. A hely igazi bája talán abban rejlik, hogy a két lány szíve-lelke benne van minden egyes négyzetcentiméterben. A bolt megnyitása is igazi csapatmunka volt, és ez érződik is a hangulaton.
Kíváncsiak voltunk, hogy ők mit mondanak első saját üzletükről:
Nem hiába lett Repertory a nemrég nyílt boltotok neve. Nemcsak a ti munkáitokat találjuk itt, hanem egy kisebb gyűjteményt. Mi az üzlet alapkoncepciója?
Az üzlet alapvetően a DAIGE és a the Mama Kin bázisa, de szerettünk volna egy komplexebb teret kialakítani, ezért kerestünk olyan tárgyakat és növényeket, amik beleillenek a mi esztétikánkba. A logónkon olvasható "makers and curators" felirat is erre utal. Olyan alkotókat, készítőket válogattunk össze, akik hasonló vizualitással és minőséggel dolgoznak, mint mi. Folyamatosan kutakodunk újabb termékek után, így a kínálatunk időről időre meg fog újulni, azonban maga a Repertory hangulat állandó marad.
Mivel tud többet ez a hely, mint a többi showroom?
Ez nagyon fontos, hogy ez egy üzlet és nem showroom. Szeretjük, hogy utcafrontos, hogy van kirakat, van állandó nyitvatartás. Mi magunk csináljuk. Imádjuk a növényeket, az illatokat, hogy zöld, hogy mi kontaktolunk személyesen vásárlóinkkal. Ez nekünk óriási változás, mert eddig mindig volt a márka és a vásárló között még 1 állomás, a viszonteladó. Arra, hogy miben más a Repertory, mint a többi bolt, az az konzekvens szelekció, a növények, és a hangulat, amit ha belépsz, megérzel nálunk.
Hogy sikerült a megnyitó?
Nagyon sokan voltak, rengetegen álltak a bolt előtt, és bent is, ezért alig lehetett valamit látni a térből, de azért persze örülünk, hogy ennyien kíváncsiak ránk. Csupa pozitív, bíztató visszajelzést kaptunk. Rengeteg dolog van még hátra vagyis előre, hogy bejáratódjon az üzlet, lokálisan is megismerjék a emberek. Tisztában vagyunk vele, hogy most jön a neheze, de nagyon várjuk az elkövetkező időszakot.
Nézd meg a helyről és a megnyitó buliról készült fotókat!
A megunhatatlan Comsopolitan. Talán az a sikerének a titka, persze a Szex és New Yorkon kívül, hogy se nem édes, se nem száraz. Egy Cheryl Cook nevő bartender lány találta fel még a 80-as évek közepén. Az eredeti receptben Absolut Citron szerepel szigorúan!
Saját szavaival:
Ez az egyik legnépszerűbb italunk, ami egyébként nincs rakja az itallapon, de nem jelenti azt, hogy nem lehet kérni.
Nézd meg, hogy készíti Zénó!
Vállaji Zénó a konyháról váltott a bárpultra, így némi előnnyel indult, már ami a mixológiát illeti. Bartenderként a ZONAban kezdett, így egyből a mélyvízbe került. Tudását jelenleg a Bestiában csiszolja tovább. Folyamatos pörgésben van, és a belváros folyamatosan arra inspirálja, hogy minél jobb italokat készítsen vendégeinek.
Hogy kezdődött a te bartender sztorid?
Körülbelül másfél évvel ezelőtt kezdődött, előtte három évig szakácsként dolgoztam. Úgy éreztem, hogy szükségem van egy kis változásra, úgyhogy beiratkoztam egy barista tanfolyamra. Utána egyből fel is vettek a ZONAba. Hivatalosan ott kezdődött a karrierem. Később átkerültem a Libertébe, és mivel a ZONA-ban nem voltak koktélok, ott ismerkedtem meg ezzel az új világgal. Végül a Bestiában találtam meg azt, amit a szakmában keresek; itt csak magas minőségű borokkal, sörökkel és koktélokkal dolgozunk.
Szerencsésen alalkultak a dolgaid. Sokan először pultosként dolgoznak az éjszakában, te viszont a belváros legmenőbb helyein kezdhettél. Ez milyen előnyöket hozott számodra?
Megtanultam minőségi szervízt adni pulton belül és kívül is, és folyamatosan arra törekszem, hogy az emberek a legjobbat kapják.
Hogy érzed, a vendégek mennyire nyitottak az új italokra?
Mivel tejszínt és ananászt egyáltalán nem tartunk a bárban, a nagy sláger, a Pina Colada kilőve. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne kérnék sokan. Ilyenkor ajánljuk fel, hogy csinálunk valami alternatívát. Ebben az esetben megbeszéljük, hogy milyen ízeket szeretnek, és arra rögtönzünk valamit. Nagyon jó, hogy ilyen nyitottak az emberek. Végül is ha belegondolunk, nem tudják, hogy mit fognak kapni, bízniuk kell bennünk.
Mennyire vagy spontán személyiség, vagy esetleg tudatosan működsz a pult mögött?
Ha már koktélokról van szó, akkor az nem működik, hogy itt találjam ki az új italokat. Inkább akkor pörög ezen az agyam, amikor lefekszem aludni. Ha pedig jön egy jó ötelt, akkor veszem is elő a telefont, és írogatok. Szervízben viszont nagyon rá vagyok állva arra, hogy mihez nyúlok. Jó, ha tudatosan csinálja az ember.
Olvasnál még Zénóról?
Ha eddig úgy érezted, hogy valami hiányzott a belvárosi klub felhozatalból, már nem kell tovább várnod arra a helyre, ahol minden klappol, és ahol a zenei együtt jár a vizuális élménnyel és a reggelig tartó bulihangulattal. A TEREM az a hely lett, ahova élményszámba megy lemenni. Maximalizmussal kialakított hang- és fényrendszer, dizájnos terek, kulturált környezet, a legnívósabb nemzetközi előadókkal; talán így lehetne legjobban jellemezni.
Csak, hogy jobban el tudd képzelni; a klubot két szigetkörnyi kábel fedi le, a galériát 4 elefánt súlyát nyomó vasszerkezet tartja, 30 méternyi pult áll rendelkezésedre, hogy minél gyorsabban kézhez kapd kedvenc italodat, és 30 négyzetméternyi ledfal tesz rá még egy lapáttal a hangulatra. A közvetlen konyhakapcsolatról nem is beszélve a főváros egyik legjobb éttermével, a Babellel és a szintén kimelkedően minőségi Kioskkal.
A TEREM idén tavasszal egy olyan rendezvénysorozattal jelentkezik az Absoluttal karöltve, amire még a vájfülű zenerajongók is elismerően bólintanak majd. Az Acousticum Live! egyedi zenei világot hoz a nyüzsgő budapesti éjszakába, ahol a lélekig hatoló instrumentális hangzás, a hidegrázós énekhang keveredik az elektronikus zene dinamikus ütemeivel. Amit kapsz, az egyszerre művészi, magával ragadó, és közben nagyon bulis. Mindez olyan nemzetközi sztárok fellépéseivel, akik a világ legmenőbb klubjaiban játszanak rendszeresen.
Olvasd el interjúnkat a Slow Hands zenei zsenijével Ryan Cavanagh-gal!
A the Mama Kin ékszerek finomak, mégis, van bennük dög, valami eszméletlen lazaság. Pont emiatt tudnak annyiféle nőn működni. Minden darab rézből készül, de nem ez az egyetlen oka a kollekciók jellegzetes hangulatának. Hogy mi alapján tervez D. Nagy Kinga, vagy mi köze van a nagy rock slágernek a magyar ékszermárkához, a lenti interjúban kiderül.
Ha Mama Kin, akkor Aerosmith.
Ez egy nagyon vicces, véletlen egybeesés. A névválasztás sosem könnyű. Eredetileg mozaikos szójátékból jött a név, és csak közben jöttem rá, hogy Mama Kin az Aerosmithnél egyesek szerint a kreativitást jelképező nőszemély. Ez annyira tetszett, hogy maradtam is a névkombinációnál.
Ha megnézzük az ékszereket, akkor van bennük valamilyen bohó hangulat. Nekem a 70-es évek ugrott be. Ez tudatos?
Örülök, ha ez így érződik, bár azért konkrétan nem szűkíteném le a hangulatot a ’70-es évek világára, szerintem inkább a részletekben érződik ez az időszak. Kizárólagos kapcsolódási pontnak pedig semmiképpen nem mondanám, kivéve az egyik kollekciót. A bohókás, könnyed jelleg viszont remélem, hogy kicsit benne van a márkában.
Ismerd meg jobban a the Mama Kint!
A Cosmo sosem megy ki a divatból. Carrie Bradshow és barátnői örök hírnévvel áldották meg ezt a pink színű, ízében inkább fanyar italt. Amíg lassan már Pina Colada-t és a Mojito-t nem illik kérni a pultnál Budapest menőbb klubjaiban, addig a Cosmopolitan még mindig nagy kedvenc a pult mindkét oldalán.
Saját szavaival:
A Cosmopolitan nemcsak alap klasszikus, de szeretik is fogyasztani a vendégek. A Szex és New York annak idején annyira megágyazott neki, hogy a mai napig nem ment ki a divatból. A nő imádják.
Nézd meg Balázs hogy készíti!
Miss KK babái nemcsak Budapest utcáit járták be annak idején, hanem sok divatmagazint és eseményt is. Életre hívója azóta kicsit visszavonult, és azon a területen helyezkedett el, ami az elejétől az álma volt: a divatiparban. Négy éve a Sugarbird tervező grafikusa, neki köszönhetőek a márka izgalmas mintái. Bár az új szerepben is nagyon jól érzi magát, ha minden igaz Miss KK tavasszal visszatér, és mint Zorro, újra nyomot hagy a város ütött kopott falain, elhagyott telefonfülkéin. Mi már alig várjuk! A lenti interjúban erről a visszatérésről is beszél.
Négy-öt évvel ezelőtt sokat foglalkoztak veled a magazinok és a blogok, Magyarország elsőszámú női street art művészeként tartottak számon. Egy-két éve csend van körülötted, pedig most is alkotsz. Mi történt veled azóta? Miben változott Miss KK és az ő élete?
Az eltűnésnek nem is hinnéd milyen nevetséges oka van: volt egy hullám, amikor a Facebook random emberektől elkezdte kérni a személyi igazolványukat vagy valamilyen okmányt, biztonsági ellenőrzés céljából. Én meg, mivel röhejesnek tartottam, hogy a személyes adataimat követelik, nem voltam hajlandó megadni, cserébe nem tudok belépni az oldalamra. Ez amúgy nem is akkora probléma, mert amióta nem aktív a profilom, sokkal több értelmes dolgot csinálok. Így viszont a Miss KK oldalamat sem érem el, egyedül Instagramon tudok jelen lenni, amit egyébként rendszeresen frissítek is. Sajnálom, hogy csak ez a fórum maradt, egyrészt, mert nem olyan interaktív, másrészt meg, mert az oldalra nemcsak a munkáimat tettem ki, hanem olyan dolgokat is megosztottam, amit én szeretek, és amire érdemes szerintem figyelni. Van azóta egy másik fontos változás is, méghozzá az, hogy négy éve a Sugarbirdnél dolgozom tervező grafikusként, amit nagyon szeretek, mondjon bárki bármit!
Követed most is a hazai street art szcénát?
Persze, bár mióta szinte minden sarkon van kamera, már nem olyan aktívak az emberek. Emlékszem öt éve még simán voltak olyan éjszakák, amikor kissebb - nagyobb bandával elindultunk ragasztani meg fújni, és közben másik bandákba botlottunk. Mindig nagyon megörültünk egymásnak, jó elszórakoztunk együtt. Ma már ezeknek az embereknek a 80%-a nem aktív. Részben azért, mert felnőttünk, dolgozunk, van akinek már van családja, gyereke, de ahogy említettem, szerintem a térfigyelők elszaporodása is nagy szerepet játszik ebben.
Egy misztikus karaktert építettél fel Miss KK-nak. Ez persze adta is magát, hiszen a graffitis/ street art szubkultúrában a dolog illegalitása miatt az arcokat általában nem ismerjük. Mit adott neked ez az időszak? Kaptál hideget és meleget jócskán.
Olyan sok hidegre nem emlékszem, bár volt pár ember, aki szerint könnyű volt úgy „befutni”, hogy lány vagyok. Ez teljesen hülyeség. Nekem csak az volt a fontos, hogy szeretem, amit csinálok és jól érzem magam. Sok barátom lett, utaztam rengeteget, volt sok érdekes melóm, vicces szituk, véget nem érő éjszakázások.