Herdon Erika, Csalár Bence, Wolf Eszter és Márton Adrienn (b-j.) Fotók: Vaszil Ádám
Az elmúlt 150 év alatt nagyot fordult a világ, a 21. századi nő lehetőségei szinte határtalanok; karriert építhet, miközben gyereket nevel, élete végéig képezheti magát és jogában áll sok olyan dolgot csinálni, amiről annak idején még álmodni sem mertek a nők. Persze ez azzal jár, hogy a felelősség, a feladatok és a kihívások hatványozódnak. Az áprilisi Absolut StudioFlow-n Csalár Bence olyan meghatározó és egyedi látásmóddal rendelkező nőkkel beszélgetett, akik amellett, hogy édesanyák, példaértékű és egyáltalán nem szokványos karriert tudhatnak magukénak. Az este során szó esett a női szerepek sokoldalúságáról, megtudhattuk, hogy mi a közös bennük, kivitelezhető-e család és munka mellett az “énidő”, és mi motiválja őket a mindennapokban. Mi most a legjobb pillanatokat gyűjtöttük össze.
A szereplők:
Márton Adrienn privát séf és ételstylist. Bár eredetileg közgazdász, végül a konyhatudományok területén találta meg önmagát. Kaliforniában szerzett diplomát, mestere Denise Vivaldo séf volt, aki többek között George H. W. Bushnak, Ronald Reagannek és Károly walesi hercegnek is készített már ételeket. Adriennt nemcsak a főzés érdekli, legalább annyira fontos számára, hogy minél impozánsabb környezetben jelenjen meg az adott fogás. Utazásai alkalmával szeret nyitott szemmel járni, és inspirálódni a világ különböző konyháiból. Az Adri’s Kitchenben pedig meg is mutatja nekünk, hogy lehet minőségi alapanyagokból, egyszerű és finom ételeket készíteni, majd izgalmasan tálalni azokat.
Wold Eszter sokáig modellkedett, mostanában azonban inkább a kamera másik oldalán áll. A fotózás során leginkább a meghitt pillanatok megörökítése motiválja, szereti a legjobbat kihozni az emberekből. A két gyermekes amúgy még csak 27 éves anyukát nemrég láthatta a nagyközönség a Konyhafőnök műsorban, ahol megmutatta, hogy a főzés is remekül megy neki. Eszter sok fiatal nő számára jelent inspirációt, Instagram profilja kifinomult ízléséről árulkodik.
Herdon Erika a Héria Enamel ékszermárka alapítója, ékszer designer, aki volt már sikeres kézilabdázó, modellkedett a világ számos különböző pontján, most pedig egyedi tűzzománcolt ékszereivel hódítja meg a magyar design szakmát. Külön érdekesség, hogy saját márkájának ő a modellje, ezáltal arca is. Állítása szerint az erős, határozott nők számára tervez, akik bátran viselnek karakteres, feltűnő darabokat. A Héria Enamel eddig négy kollekcióval jött ki, és bár mindegyikben megvannak a márkára jellemző vonások, hangulatukban meglehetősen különbözőek. Hamarosan ő is anya lesz.