Nem hiába használja Wirth Abigail Instagram oldalán a fashionartist hashtaget; ő nem csak divattervező, vagy képzőművész, annál jóval több. Sajátos, színes világa senkit nem hagy érzelmek nélkül, képzelőereje a legkülönbözőbb médiumok segítségével tör utat magának. Legyen szó hímzésről, festményekről vagy ruhákról, abban biztosak lehetünk, hogy valami igazán sokszínű, kirívó, mégis elbűvölő dolognak leszünk szemtanúi. A tavalyi év nem mindennapi sikert hozott a fiatal művésznek; a világ legrangosabb szőrmeversenyén harmadik helyezést ért el. A zsűri elnöke és a program vezetője nem más volt, mint az olasz Vogue főszerkesztője. Abigail erről a különleges utazásról is mesélt nekünk, amikor meglátogattuk otthonában. És hogy mit keres a cica a fotón, és hogy kapcsolódik új munkáihoz? Ez is kiderül.

A szüleid grafikusok, tervezők. Hogyhogy nem ebbe az irányba indultál?

Bevallom, kicsit dacból fordultam a divattervezés és a képzőművészet felé. Persze anyuékat nem zavarta egyik sem, azt azért fontos itt megemlíteni. Szerintem azért gondolták, hogy a grafika jó ötlet, mert szerettem rajzolni, és mivel anyu is grafikus, ez már egy ismertebb út lett volna. Vicces, a nagymamám varrónő volt, és mindig azt mondta, hogy csak varrónő ne legyek. Engem persze nagyon érdekelt a varrás! (nevet) Mégsem volt meg bennem a konkrét vágy, hogy divattervező legyek, amellett, hogy szívesen tervezek ruhákat, és a nagymamám által tanított dolgok jó alapot biztosítottak később. Az az egy volt biztos, hogy olyan dologgal szeretnék foglalkozni, ami során valamit készítek a két kezemmel.

Az elejétől kezdve Waldorf iskolába jártál, ami nagyon meghatározó lehet a világlátásod szempontjából. Te hogy érzed?

Nem tudom összehasonlítani az állami iskolákkal. Lehet, hogy ha például a Kisképzőre jártam volna, az jobban felkészít szakmailag, de az tény, hogy a Waldorf sokat formált rajtam. Lehet, hogy furcsán hangzik, de nem tudok magázni; és nem azért, mert udvariatlan vagyok, hanem olyan iskolai környezetben nőttem fel, ahol partnerként kezeltek minket a tanárok, és nem volt alá-fölé rendelt viszony köztünk. Arra koncentráltak, ami ment az embernek, és nem arra, ami nem, és ez rengeteg motivációt adott.

Bár a pop zene nem áll hozzád közel, de pop kultúra hatása egyértelműen érződik a munkáidon. Mik voltak a legnagyobb hatásaid?

Tizennégy éves koromtól egészen tizennyolcig volt egy gót korszakom. A tanáraim kicsit aggódtak is értem. Aztán ez elmúlt, és átestem a ló másik oldalára. (nevet) Az, hogy benne voltam egy szubkultúrában, biztos, hogy formált. Egyébként az az érdekes, hogy még ott sem akartam beolvadni; a gótokra jellemző fekete ruhákat hordtam, sok csipkével, de valahogy mindig rám került valami oda nem illő részlet. Tudatalatt alakítottam ezt ki; egyrészt szerettem volna odatartozni, de közben jó volt kicsit különcködni még egy mások számára furának tűnő közösségben is. Egyébként nemrég pont el is tűnődtem, hogy szinte eltűntek a különböző szubkultúrák az öltözködés terén. Annyira összekavarodott minden, hogy már nem tudsz nem divatos lenni, hiszen mondhatni minden divat! A különböző ikonikus darabok jelentése is elveszett.

Mit szeretsz a legjobban az alkotásban?

Magát a folyamatot. A pályázatok azért jók, amellett, hogy mindig magam miattuk, mert lehet foglalkozni egy izgalmas projekttel. Ilyenkor olyan, mintha egy kis búra alatt lennék, teljesen beszippant. Szeretem, ha nem csak az én narratívám jelenik meg a munkáimban, így sokszor van egy elméleti szál is. Szeretek utánanézni mindennek, ami éppen foglalkoztat. A ruháim minden esetben projekt alapon készülnek, ugyanakkor mivel mindig van egy konceptuális alapja, ezek a gondolatok később akár megjelenhetnek más eszközökön, mondjuk képeken is.. Ettől lesz teljes az egész. Talán ezért is olyan jó sketchbookokat készíteni. A végére az egész olyan lesz, mint egy interkatív mesekönyv; felugranak kis zsebek, elrejtesz bennük különböző kincseket és egy csomó technikát használhatsz.

Minden esetben készítesz sketchbookot?

Ez inkább a divathoz kötődő műfaj, a festményeknél nem jellemző, de vázlatok persze vannak. De gondoltam már rá, hogy jó lenne, ha összekollázsolnám a kis képeket, amiket összegyűjtök inspirációnak a különböző mappákba a gépen. Akkor mint egy térkép, kirajzolná a fejemben összeálló koncepciót.

Mi születik előbb; a téma vagy a médium?

A téma van meg először, és sokszor át is folyatom több médiumon keresztül. Tehát szeretem, ha például a ruhákhoz kapcsolódnak képek is. A ruhák nem feltétlenül utcára készülnek, általában valamilyen pályázatra. Nem mondom, hogy nem hordhatóak, mert azok, sőt, én hordom is a ruháimat, de ezek inkább „ruhaszobrok”.

Most milyen témával foglalkozol?

A legújabb képeimen, a cicák „önarcképek”, különböző érzelmeket testesítenek meg. Így meg tudok nyílni úgy, hogy közben mégsem érzem, hogy teljesen kiadom magam. Sok elemből áll egyébként össze ez a sorozat, elég sok - nyitott, mindenki számára értelmezhető, és zárt, személyes - szimbólumot használok. És minden kép mögött ott van az X-Aktákból ismerős „I want to believe” szlogen – a hittel foglalkozom, miközben különböző érzelmek is megjelennek.

Ha nem köt a pályázat határideje, meg tudod húzni a vonalat, ki tudod jelenteni, hogy valami kész van?

Mivel sok minden fut párhuzamosan, nagyon nehezen tudok egy dologgal látványosan haladni. A hímzéses munkáim is még folyamatban vannak, pedig nem nyúltam hozzájuk két éve. A tavalyi évem a ruhák készítésével telt, csak arra koncentráltam. Van, hogy úgy érzem, hogy megakadtam bizonyos dolgokkal, de ha kívülről ránézek, látom, hogy haladok, csak nem lehet egyszerre mindent csinálni. Persze ilyenkor az ember érzi a nyomást; hogy talán mégis jobb volna csak egy műfajjal foglalkozni, és nagyon tudatosan építkezni. A végén aztán mindig arra jutok, hogy minden kapcsolódik egymáshoz, tehát nem tudok elakadni a művészetemmel, hiszen valamilyen módon mindig formát kap.

Említetted, hogy a portrékat azért cserélted fel a cicákra, mert így biztonságosabbnak érzed a különböző érzelmek kiadását. Hogy jutottál el idáig?

Annak idején a modelles portréimon keresztül is a bennem lévő érzelmeket szerettem volna kifejezni. Szerintem izgalmas megjeleníteni a negatív érzelmeket, főleg a social media platformokon, ahol mindenki egy tökéletes életet próbál prezentálni a többieknek. Saját magamat soha nem szerettem volna lefesteni, egy idegen modellnek vagy karakternek az arcába belehelyezni a saját érzelmeimet pedig túl bizarrnak tűnt. Így azt találtam ki, hogy megalkotom a saját kis lényeimet. Ezek lettek a képeken látható macskák. A hatalmas ordító szájukban ott van a mindent elnyelő sötétség.

Te miben méred a sikert?

Ezt úgy tudnám leírni, hogy egyik lépcsőt veszem a másik után, és így közben haladok valamerre.

Vannak példaképeid?

Mindig vannak művészek, akikre éppen rá vagyok kattanva, de Alexander McQueen talán azért különleges, mert vele lezárult egy korszak. Eleve a 2000-es éveket nagyon meghatározta, aztán valahol 2014 körül maga a divat is megváltozott; amit már említettem, hogy nincsenek elhatárolódott stílusok, hanem minden keverve van. Már nem a divatházak mondják meg, hogy mi a divat, hanem az utca diktál. McQueen még tudatosan építette fel a kollekcióit; volt történetük, elejük és végük, és a ruhák is rendesen ki lettek találva. Ő azért is különleges, mert több volt egy szimpla ruhatervezőnél, amit ő produkált, az művészet volt.

Mire van szükséged az alkotáshoz?

Zenére. Nálam folyamatosan megy, még a városban is legtöbbször füles van rajtam.

Forrás: @vogueitalia

A filmek is nagy hatással tudnak lenni rád. A szőrmekollekciót, amivel harmadik lettél a világ legnagyobb szőrmeversenyén a Black Mirror sorozat ihlette.

A kollekció a „Social media is real life” címet kapta, már régóta a fejemben volt, de még nem állt össze, és nem tudtam, hogy szeretném feldolgozni. Egy barátnőm hívta fel a figyelmemet a pályázatra. A Magyar Szőrme Szövetség minden évben indít pályázókat a milánói versenyre, és fel is merült, hogy a Csányi Szőrme támogatna is szőrrel és kapnék egy szűcsmester is, aki segít megvalósítani a terveket. Nehezen indult be a munka, mert novemberben és decemberben náluk főszezon van, de mellettem álltak végig. Egyébként szőrmével dolgozni teljesen más, mint textillel, ezért ez mindenképpen érdekes utazás volt számomra. Itthon annyira kihalófélben van a szűcs mesterség, hogy már képzés sincs. Decemberben kiderült, hogy bekerültem a legjobb tíz közé. Nagyon örültem, de közben izgultam is, mert a prezentálás, főleg angol nyelven nem éppen a legkomfortosabb dolog számomra. (nevet) Kiutaztam, és végül utolsóként bemutattam az általam tervezett darabokat. Több szempontból pontozott a zsűri; például, hogy milyen új technikákat alkalmaztál, vagy hogy a téma beleillik-e az általuk megadott „Nature to nature” tematikába. Azt hiszem, a sketchbookom sokat segített abban, hogy felfigyeljenek rám, szerintem nagyon szerették, és bejött nekik, hogy van egy kerek koncepció a ruhák mögött.

Mit szeretsz Budapestben?

A hidakat nagyon! Szeretem, hogy jó sok van belőlük! Ezért is imádok annyira a 2-es villamos vonalán utazni! Nagyon el tudok veszni a kis részletekben. A rakpart pesti oldalán van egy régi ház, aminek üveg a teteje. Gyönyörű!