Herbert Aniko Haniko munkáiban egyszerre van ott a természet lágysága és a légies nőiesség. Ő maga is finom, kedves jelenség, akiből csakúgy árad a pozitív energia. Művészetére ugyanúgy hat a kortárs irodalom, a film, a távol-keleti művészetek és a slowlife jelenség. Június 13-án a K.A.S. Galériában látható legújabb kiállítása, a Rejtett kert. Aniko alázatos, szerény, közben pedig ott van benne egy erős tudatosság, és egy jó nagy adag bátorság is. Találkozásunk során szó esett egy észtrországi kalandról, Váczi Eszterről, rengeteg író és film zseniről és arról is, hogy milyen jó néha eltévedni Budapesten. 

Tavaly Észtországban voltál. Mit csináltál ott, és milyen tapasztalatokkal jöttél haza?

Két másik magyar művész lánnyal voltam Tallinban és Muhu szigetén. Utóbbi egy kicsi sziget, a minimál minimáljaként kell elképzelni az ottani körülményeket: szalmán aludtunk egy skanzenben, a kunyhótól több száz méterre volt a mellékhelyiség, a nomád kategória magasfoka, ami után jó volt visszatérni a civilizációba. (nevet) Egy workshopon vettem részt, ahol print technikát tanultunk, amit már egy ideje ki szerettem volna próbálni. Meglátogattunk egy másik művészt, Urmas Viik-et is, aki egy üvegházakkal szegélyezett nagybirtokon lakik. Nagyon álomszerű az egész hely: a tengerparton van egy kis üvegház, ahol filozofálhatsz az élet nagy dolgairól. Az ottani mentalitás nagyon közel áll hozzám. Idén júliusban vissza is megyek a Balti-tengerhez, most Lettországban fogok eltölteni egy hetet egy művésztelepen, ősszel pedig visszatérünk Tallinba, ahol a már említett két művészlánnyal lesz közös kiállításom.

Hogy viszonyulnak ott a művészethez?

Sokkal egyszerűbb, sokkal tisztább a művészethez való viszonyulásuk. Az ő iskolarendszerükben a művészeti oktatás is eltérő, illetve az én meglátásomban művészet náluk a hétköznapok részét képezi.

Egyre népszerűbb itthon is a slowlife, mint életforma. A te életedben ez hogy jelenik meg, mennyire fontos számodra?

Én megrögzötten próbálom követni ezt az életformát több-kevesebb sikerrel. Alap dolog nálam például, hogy szelektíven gyűjtöm a szemetet. Az alkotás során a felesleget újra felhasználom egy másik munkámban. Általában biciklivel közlekedem, vagy ha lehet, akkor tömegközlekedést használok. Mostanában arra is próbálok figyelni, hogy egy évben legfeljebb kétszer, háromszor üljek repülőre, a többi utat próbálom inkább busszal, vonattal megoldani. Nekem a gondolkodásom is olyan, hogy vagy nagyon rákoncentrálva csinálok valamit, vagy sehogy. Próbálok ezzel az életformával mindenkit megfertőzni, például hangsúlyozom, hogy ha boltba vagy piacra mész, akkor vigyél magaddal szatyrot. A jövőre gondolok, és mindig csak azt veszem meg, ami tényleg szükséges. Emellett igyekszem minőségi dolgokat vásárolni, és ha tehetem, akkor magyar termékeket. Nagyon szeretem a magyar tervezők munkáit, azokat például second handes, vintage darabokkal is szoktam variálni. Ha ruhákról van szó, akkor olyan darabokat választok, amiket évekig tudok viselni. Egyébként sem szoktam shoppingolni járkálni, alapvetően ez a pláza kultúra nem is áll közel hozzám, inkább a kisebb boltokat kedvelem.

A munkáid egyrészt nagyon természetközeliek, másrészt egy erőteljes nőies, finomság is van bennük. Te hogy jellemeznéd a saját művészetedet?

A letisztultság mindenképpen jellemző. Egyszerű formák, minél egyszerűbben próbálok elmondani akár bonyolultabb dolgokat is. Van a munkákban egy magasfokú érzékenység és líraiság, ami átfolyik rajtam. A tapasztalásaimat adom tovább, és ezáltal próbálom a nézőt az ő világának a megtalálására, megismerésére inspirálni.

Michel Roux, az Absolut kreatív igazgatója már évek óta hirdetett Andy Warhol magazinjában, az Interviewban, mikor végre személyesen is találkozhatott a művésszel, aki abban az időben nemcsak a New York-i művészvilágot, hanem a város éjszakai életét is uralta. Bár a pletykák úgy szólnak, hogy valamelyik Factory beli party-ban mutatták be őket egymásnak, Roux saját könyvében önt tiszta vizet a pohárba; állítása szerint nem igazán volt közege, és nem bulizott hétvégente a Factoryban. Warhol amellett, hogy igazi művész volt, a pénzkeresés is mindig fontos szerepet játszott az életében. A 80-as évek elején még közel sem volt akkora vagyona, hogy visszautasított volna bármilyen jó üzletet. Valójában a két fél egymás iránti érdeklődése először pusztán üzleti indíttatásból fakadt. Warhol amúgy sem volt az a csevegős fajta, inkább a közeli barátaival tölötte idejét. A kapocs ennek ellenére gyorsan létrejött valami izgalmas és eddig még soha nem látott együttműködés érdekében. Érdekes módon Roux először nem az Absolut kapcsán tervezett vele együttműködést; egy svéd ásványvíz brandet szerettek volna bevezetni az Államokba, aminek Warhol tervezte volna az üvegét, de a terv meghiúsult.

Mielőtt azonban jobban elmerülnénk a sztoriban, fontos, hogy lássuk, ki is volt valójában ez a misztikus alak, akit még a legnagyobb sztárok is istenítettek.

A Marlyn Monroe alkotás

ANDY WARHOL – KI Ő ÉS MIÉRT FONTOS?

Andy Warhol a 20. század egyik legnagyobb művésze, a 60-as évek New York-i bulijainak fontos alakja, akinek neve összeforrt a pop-up irányzattal. Műhelye, amit Factorynak nevezett el, arra utalva, hogy a művészet a tömegízlést szolgálja, a New York-i elit törzshelye volt. Feltörekvő művészek százai jártak ide abban a reményben, hogy felfedezi őket, és elindítja karrierjüket.

Festészetet és formatervezést tanult, majd amikor New Yorkba költözött reklámgrafikából és színházi díszlettervezésből tartotta fent magát. Közben pedig létrehozta azt az ikont, akit ma Andy Warholnak hívunk; az ezüst szőkére festett hajú, fehér bőrű, titokzatos androgün figurát.

Rebák Tamás számára egyáltalán nem vezetett egyenes út oda, amivel most foglalkozik. Bár gyerekkorában sok társához hasonlóan szerette a rajzfilmeket és óvónéni anyukája révén gyakran elmerült a rajzolásban, sokáig csak feltöltődésként tekintett erre a tevékenységre. A tehetség viszont általában utat tör magának; ez történt az ő esetében is. Pár egyetemi szak és kerülőút után Tamás kikötött az animációnál. Az interjút olvasva pedig teljesen átjön, hogy ezzel kel és fekszik, legalább olyan fontos számára, mint a levegő.

Gyerekként mennyire voltál mesefüggő? Mik voltak a meghatározó dolgok abból a szempontból, ami most csinálsz?

Azt hiszem nem voltam nagyobb mesefüggő, mint egy átlagos gyerek. Kiskorunkban mindannyian imádjuk a rajzfilmeket, és rajzolni meg firkálgatni is szeretünk. Más kérdés, hogy később egyesek miért hagyják el, vagy épp miért viszik tovább magukkal ezt a dolgot. Egyébként az első mese, amire emlékszem az a Négy dínó New Yorkban volt. Rongyosra néztük a videokazettát a bátyámmal. Egyébként nemrég néztem újra, és meglepően okos és tanulságos sztori, tuti megmutatom majd a gyerekeimnek is. Annak idején persze csak a dínók miatt érdekelt. Az első magyar vonatkozású mese, ami rám hatással volt, a Hercegnő és a kobold, aminek a zenéje még ma is sokszor eszembe jut, de nem tudnék olyan mesét mondani, ami gyökeresen meghatározta azt, amit most csinálok. Inkább azt mondanám, hogy mindig is érdekeltek a sztorik, a kitalált történetek, és maga a mesélés, a fikció. Az egyik kedvenc játékunk bátyámmal például az volt, amit “Kinderes”-nek neveztünk el. Ez abból állt, hogy az összes Kindertojás figurából meg legoból felépítettünk egy várost a szobánk padlóján, és különböző sztorikat találtunk ki, amiket eljátszottunk a figurákkal. Akár napokig is pörgött a sztori, mint egy TV sorozat. Mivel anyukám óvónéni, talán az átlagnál többet is hallgattam mesét, és ceruzát többször nyomtak a kezembe, jobban figyeltek erre szüleim.

Mikor kezdett el komolyabban érdekelni az illusztráció és animációs filmkészítés? Mennyire vezetett egyenes út ehhez? 

Azt hiszem ennél kevésbé egyenes út nem is vezethetett volna ide. Gyakran frusztrál is, hogy ez ennyi ideig tartott. Mennyivel jobb lenne, ha már 5-10 évvel ezelőtt megtaláltam volna ezt az utat! Általános iskolában ötödiktől nyolcadikig volt otthon Nyírmadán egy képzőművészeti szakkör, amit a helyi rajztanárnő vezetett. Az egy nagyon pozitív, építő közeg volt, ahol linómetszéstől kezdve az olajfestésen át a szobrászatig mindent csináltunk. Sőt, rajzversenyekre is jártunk. Utoljára akkor tanultam rajzolni intézményes keretek között, és meg is maradt hobbinak egészen sokáig, egy kicsit mentsvárnak is azok mellett a dolgok mellett, amiket szintén elkezdtem, de nem igazán jöttek be. Tanultam sokáig klarinétozni meg szaxofonozni is, de ebből mára annyi maradt, hogy néha eljátszogatom otthon magamnak a “Minden ember macska nem lehet”-et a Macskaarisztokratákból. A gimi alatt matek szakos osztályba jártam, ahol kicsit feketebárány voltam, mert akkoriban író-költő-színész - szerűség akartam lenni, ezért mentem aztán érettségi után szabadbölcsészetre az ELTE BTK-ra, ahol végül film lett a fő szakirányom és magyar a minorom. Itt kezdett el érdekelni először komolyabban az animáció, Lichter Péternek volt egy kísérleti filmes kurzusa, ami elindított valamit bennem ebbe az irányba. A következő tanévben szintén az ELTE-n elkezdtem a pszichológiát is, mert mindig érdekelt, hogyan működik az ember, és gondoltam a későbbiekben is jól jöhet egy-egy karakter felépítésénél, motivációinak megalkotásánál. És persze akkor a szüleim is megörültek, hogy talán valami tisztességes hivatásom lesz! (nevet) De azért a félévek múltával egyre jobban éreztem, hogy a pszichológiával a BA után elválnak útjaim, de azért barátságban búcsúztunk el, már csak önismereti szempontokból is hasznos volt. Szóval miután végeztem a BTK-n is a filmszakon, akkor kellett eldöntenem, hogyan tovább. A BA évek alatt sok kisfilmet, filmetüdöt, gyakorlatokat csináltunk, amiket nagyon élveztem, és sokáig úgy hittem, hogy majd rendezni, vagy operatőrködni lenne jó a jövőben. De később rájöttem, mikor már elmentem egy-két csoporttársam nagyobb diplomafilmjébe segédkezni, hogy én nagyon nehezen bízom rá a dolgokat másokra, és a felelősséget is nehezen adom át másnak, így nem nagyon tudnám magam elképzelni rendezőként, ahol egy kis stáb esetén is több tucat embert kell koordinálni.

Ugorj fejest Tomi világába!

Kattints a képre, és fedezd fel szereplőinket és kedvenc budapesti helyszíneiket!

Az ABSOLUT. X PAINTER OF BUDAPEST kollaborációval elsősorban az volt a célunk, hogy feltegyük a koronát 2017-re. Sok izgalmas tehetséggel találkoztunk, és jó pár eseményen ott voltunk, hogy együtt ünnepeljünk kollekció debütálásokat, showroom és kiállítás megnyitókat vagy akár könyv megjelenéseket. A Szoboszlay András által elkészített rajzban ott van az idei évünk esszenciája. A panorámaképhez egy videó is készült, amivel kedvenc városunk előtt is szerettünk volna kicsit tisztelegni, hiszen Budapest, ami elsősorban összeköt minket szereplőinkkel és veled, aki ezeket a sorokat olvasod. 

 Kulisszatitkok, érdekességek a videó készítéséről, interjú az alkotókkal!

2017 sok izgalmas pillanatot hozott nekünk, és reméljük mindenkinek, aki a blogot olvasta. Fantasztikus emberekkel, kiemelkedő tehetségekkel találkoztunk. Jó érzés volt elmerülni Budapest kreatív energiáiban, akár a bárkultúrát, a művészeteket, a divatot, designt vagy éppen az irodalmat vesszük. Az Absolut. X Painter of Budapest kollaboráció pont ezt szeretné megünnepelni! Barangoljatok velünk a városban, fedezzétek fel szereplőinket és kedvenc budapesti helyszíneiket! Reméljük sikerül ezzel a képpel pár jó percet szerezni. Legalább annyira jót, mint amennyire mi élveztük az egész évet. És hogy a projekt egyik legizgalmasabb része, az alkotói folyamat se maradjon rejtve, készült egy videó, amit most meg is nézhettek, hamarosan pedig pár érdekességet is megtudhattok a kollaborációról a projekt alappilléreitől Szoboszlay András, Knapp Dávidtól és Methától.

Kattints a videóhoz!

December 11-én egy zártkörű eseményen ünnepelt a DOT for You és a Société Budapest kollaborációjuk létrejötte kapcsán. A két különböző verzióban is elérhető notebook teljes összehangban van mindazzal, amit ez az új közösségi tér kommunikál magáról; kifinomult, exkluzív, izgalmas, merész és nemzetközi viszonylatban is friss.  Az Absolut. is ott volt.

Fotók: Mátyássy Jónás

Ismerd meg a Société Budapestet!

Minden kornak megvannak a sajátosságai, előnyei és hátrányai. Egyre nagyobb az igény, hogy jelenlegi rohanó világunkban megtaláljuk a balanszt. Erre hivatott a slow life, ami valójában egyfajta életstílus. Ennek egyik fontos eleme pedig a mindfulness, ami a pillanat átélésére próbál tanítani minket. Az írás, mint kreatív tevékenység is lehet ennek a része. Ahhoz viszont, hogy ez igazi élménnyé válhasson, sokat segíthet egy szép notesz vagy napló. A DOT for You márka ezt az élményt szeretné megadni. A háttérben meglapuló sztori miatt viszont sokkal több, mint egy átlagos dizájn márkáé, hiszen jelen esetben a történet főszereplője egy képzőművész, aki ebben a médiumban találta meg azt a lehetőséget, hogy úgy alkothasson, hogy közben felépít egy sikeres üzletet is. Baglyas Erikával beszélgettünk. 

Annak idején építészmérnöknek készültél. Hogy lett ebből képzőművészet?

Pécsett a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán kezdtem a tanulmányaimat, és a mai napig azt gondolom, hogy jó választás volt kipróbálni, mert közben rájöttem, hogy mit nem szeretnék csinálni.

Voltak ezzel az elején nagy terveid?

Egyáltalán nem. Nagyon egyszerű az oka, hogy miért mentem oda; jó voltam matekból, és mivel emellett még a művészet is érdekelt, úgy gondolták a szüleim, hogy építésznek kellene lennem. Hamar kiderült, hogy mégsem, viszont a képalkotást és minden ehhez kapcsolódó folyamatot nagyon élveztem, így átjelentkeztem a PTE művészeti karára.

Pécs amellett, hogy híres egyetemi város, ott művészetet is könnyen szív magába az ember. Te hogy élted meg az egyetemi éveket?

Nagyon inspiráló volt Pécsett élni. Szívesen emlékszem vissza erre az időszakra. Eleve nagyon fontos életszakaszomhoz kapcsolódik, magánéletileg és szakmailag is. Meghatározó volt az ottani művészeti felhozatal, a tanárok, a kollégák. Ugyanakkor időnként ugyanolyan jó valamitől eltávolodni, mint benne lenni.

Hogy jellemeznéd a saját művészetedet? Mik érdekelnek, mozgatnak?

Bár jelenleg kevés időm jut a képzőművészetre, de azt gondolom, ha egyszer művész vagy, nem tudsz eltávolodni ettől, mindig benne élsz, ez az életed. Az egész gondolkodásomat ez az attitűd határozza meg. Saját magamat konceptuális művészként tudnám bekategorizálni, épp amiatt, mert ebben érzem a legtöbb szabadságot, mert ez az, ami nem szorít semmiféle korlátok közé. Az eddigi pályafutásom során mindig egy adott tartalomhoz kerestem formát, és emiatt számtalan művészeti médiumban dolgoztam. Sokféle technikát kipróbáltam, nagyon érdekel, hogy lehet valamit úgy határok között mozgatni, hogy közben túllép a saját keretbe szabott lehetőségein; például hogyan lehet egy videó vagy installáció médiumából és egy kétdimenziós képből olyan jelentésszövetet létrehozni, amit egyik sem tudna pusztán önmagától.

A DOT for You-ba hogy tudtad ezt a gondolkodásmódot átemelni?

Úgy érzem, hogy itt is van egyfajta komplexitás; funkcionális tárgyakat hozunk létre, amik olyan egyszerűen meghatározhatóak, hogy úgy hívjuk őket, hogy füzet és notesz. Azt a tartalmi minőséget, amit egy műalkotásban szeretünk, ebbe nehéz belevinni, viszont azt a minőséget, ami emögött a gondolkodás mögött van, bele tudjuk építeni a termékekbe, és ettől különlegesebbek is lesznek, mint a sorozatgyártott, közízlést kiszolgáló tárgyak.  

Érdekel, hogy mitől lesz egy notesz művészeti alkotás?

Újra divat a "bakelitlemez", amit azért kell idézőjelbe rakni, mert a hőre keményedő bakelitből sosem készítettek hanglemezt, csak a CD megjelenése után kezdték Magyarországon bakelitnek nevezni a régi hanglemezeket. Ez a téves szóhasználat valószínűleg onnan jön, hogy a vinyl lemezek anyaga is fekete és viszonylag kemény.  Hősünk Andrew Heeps, mint sokan mások, beleszeretett a vinyl lemezekbe, és kicsit több, mint tíz évvel ezelőtt létrehozta az Art Vinylt, és annak saját termékét, egy olyan keretet, ami könnyedén a falra rögzíthető, a lemezek pedig ki-be pakolgathathatóak belőle. Hogy ne csak egy szimpla üzleti vállalkozásról szóljon a történet, még abban az évben megszervezte a Best Art Vinyl versenyt, ahol minden alkalommal 50 lemezborító versenyez az év legjobbja kitüntetésért.  2017-ben több helyen pedig ki is állítja azokat; nálunk a Mono Art&Design-ban a Tipton Eyeworks szervezésében, ahol az Absolut. is ott lesz a november 16-i megnyitón.  Amíg eddig csak design szakértők és zeneipar képviselői szavaztak az év 50 legjobb lemezborítójáról, idén már a látogatók lehetőséget kapnak. Kíváncsiak voltunk, hogy Andrew-t melyik lemez borítója indította el ezen az úton. A lenti interjúból ez is kiderül. 

Mikor szerettél bele a vinyl lemezekbe? Milyen korai emlékeid vannak róluk?

Minden egy Blondie lemezzel kezdődött, méghozzá a Parallel Lines-zal. Akkoriban minden, amit láttam a zenekarból, a korong belső borítója volt, szóval nem sok. Emlékszem, milyen sok időt töltöttem azzal, hogy próbáltam a zenekartagokat összepárosítani a borítón látható cipőkkel. Jesszus, ez úgy hangzik, mintha a TV feltalálása előtti időkről beszélnék!

2005-ben hoztad létre az Art Vinylt. Azóta rengeteg minden történt. Mit tartasz a legnagyobb sikernek?

Azt, hogy már több, mint 300.000-an használják a Flip Frame-ünket, ami lehetővé teszi, hogy napi szinten vizuálisan is élvezhesd a lemezeidet. Ez persze egyszerű üzleti siker, ami jó, de számomra mégis az a legfontosabb, hogy azáltal, hogy ezzel foglalkozom, rengeteget tanulhattam és tanulhatok a mai napig művészertről, dizájnról, ráadásul egycsomó új zenét fedezek fel, olyanokat, amikkel enélkül nem is találkoznék.

Érdekel, hol veszik a legtöbb vinylt a világon?

Az irodalom és újságírás összefonódásának a XIX-XX. században komoly hagyományai voltak Magyarországon. Elég, ha csak  Mikszáth Kálmánra, Móra Ferencre, Gárdonyi Gézára, Ady Endrére vagy Juhász Gyulára gondolnunk, mind foglalkoztak publicisztikával irodalmi tevékenységük mellett. Nap mint nap jelentek meg a mindennapi élet eseményeiről tudósító vagy éppen véleményt formáló írásaik a kor napilapjaiban. 

A HybridArt csapata ezt a hagyományt idézte meg a Hé'77! kiállítással, és kisebb-nagyobb kihívás elé állított öt fiatal kortárs írót, költőt, azáltal, hogy felkérte őket arra, hogy értelmezzenek negyven évvel ezelőtt készült felvételeket. A fotók kontextusba helyezésében talán az volt az egyik legnehezebb, hogy az elkapott pillanatok jóval születésük előtt készültek és egy olyan világot idéznek fel, amit ők csak az idősebb generációk elbeszéléseiből, régi fényképekről, filmekről ismerhetnek. 

Fantasztikus volt látni, hogy elevenednek történetté a Fortepan oldalról kiválasztott képek Falvai Mátyás, Hevesi Judit, Kemény Zsófi  Simon Márton és Zilahi Anna által.

Érdekel, hogy élték meg a feladatot?

Design. Képzőművészet. Művészetmenedzsment. - szól a HybridArt mottója. Erdélyi Szabolcsot a magyar képzőművészet iránti rajongása késztette arra, hogy otthagyja a reklám világát, hogy egy sokkal kockázatosabb „üzletbe” vágjon. Művészetmenedzsmenttel sehol nem könnyű foglalkozni, hát még itthon. Ennek ellenére az idő őt igazolta; az ügynökség által jelenleg több hazai művészt közvetít az Öböl menti országokba, ráadásul még arra is van a HybridArtnak kapacitása, hogy különböző művészeti csereprogramokat, művésztelepeket, pályázatokat szervezzen, így lehetőséget adva minél több fiatal művésznek megmutatni magát. Hét éve szervezője az Art Moments-nek, ahol évről évre próbálják a minél inkább befogadhatóbb művészeti programokba bevonni az embereket. Szabolcs mellett Klimo-Kormos Petronella és Szilágyi Róza Tekla dolgozik a projekteken. A lenti interjú kisebb betekintést nyújt a munkájukba.

Mi a HybridArt missziója?

Szabolcs: 2005 óta működünk a kortárs vizuális művészet területén azzal a céllal, hogy a klasszikus formákból és keretekből kilépve, minél szélesebb körben ismertté tegyük a hazai és külföldi képzőművészetet és designt. Ennek szellemiségében szervezzük már évek óta az állandó programjainkat; ezek az Art Moments fesztivált, a Cégér – Jó bornak tervezz címkét!, ami egy gasztro-design pályázat, a Zenith Art Exchange nemzetközi művészeti csereprogramunk és a Hybridart Camp Upcycling művésztelep programok. Ezeken kívül pedig ott van galériánk a belvárosban.

A HybridArt Space mennyire funkcionál klasszikus galériáként?

Petra: Ahogy a neve is mutatja, ez nem egy klasszikus kereskedelmi galéria. Minden olyan kezdeményezésnek próbálunk teret adni, amely nem a megszokott művészeti standardokat célozza meg. Elsődleges szempont a kiállítótér életében, hogy főleg fiatalokról fiataloknak szóljunk.

Itthon még mindig gyerekcipőben jár a művészetmenedzsment. Sok művész panaszkodik, hogy nincs lehetősége igazán befutni, és ha jobban belegondolunk, még mindig az a jellemző, hogy valaki akkor lesz sikeres legtöbb eseben, ha a brandépítéshez is ért, és jól tudja képviselni magát. Van ebben fejlődés?

Szabolcs: A klasszikus kereskedelmi galériák profit orintált üzleti modell alapján működnek, aminek célja az értékesítés, ezért leginkább már ismert „befutott” művészekkel dolgoznak. Egy pályakezdő művész esetében korlátozottak a lehetőségek a bemutatkozásra, ezért szerveztük meg a idén is a friss diplomás művészeti hallgatók részére az Entrée elnevezésű kiállítási programunkat. Az eseményen hét magyar művészeti felsőoktatási intézmény diplomaanyagiból állítottunk össze egy nagyon izgalmas tárlatot több mint száz pályakezdő művészét bemutatva. A program helyszíne a Budavári Mikve. Ennek az atmoszférája különösen érdekessé teszi a kiállítást. Hybridart Space-ben, a belvárosi galériánkban szintén a fiatalokra helyezzük a fő hansúlyt.

Hogy lehetne a szélesebb közönséghez is eljuttatni a magyar képzőművészeket?

Kit hoznátok fel példaértékűnek a jelenlegi fiatalok közül, és miért?

Szabolcs: Itthon és a nemzetközi művészeti színtéren leginkább Szőke Gábor Miklós szobrászművész neve a legismertebb. Gábor hosszú évek óta nagyon tudatosan építit magát, és a köztéri szobrai, művészeti installáció hihetetlen népszerűek Moszkvától Budapesten át Atlantáig. Az ő nevéhez fűződik a Groupama Arénánál található Fradi Sas, illetve a világ legnagyobb madár szobra, mely az Atlanta Falcons NFL csapat most átadott új stadionja előtt várja a sportág szerelmeseit. Gáborral több közös munkánk volt az elmúlt pár évben. Ezek során egy hihetetlenül precíz és jó látásmóddal rendelkező fiatal képzőművészt ismerhettem meg.

Érdekel, hogy kerülnek magyar képzőművészek alkotásai a gazdag arab országokba?