Herbert Aniko Haniko munkáiban egyszerre van ott a természet lágysága és a légies nőiesség. Ő maga is finom, kedves jelenség, akiből csakúgy árad a pozitív energia. Művészetére ugyanúgy hat a kortárs irodalom, a film, a távol-keleti művészetek és a slowlife jelenség. Június 13-án a K.A.S. Galériában látható legújabb kiállítása, a Rejtett kert. Aniko alázatos, szerény, közben pedig ott van benne egy erős tudatosság, és egy jó nagy adag bátorság is. Találkozásunk során szó esett egy észtrországi kalandról, Váczi Eszterről, rengeteg író és film zseniről és arról is, hogy milyen jó néha eltévedni Budapesten. 

Tavaly Észtországban voltál. Mit csináltál ott, és milyen tapasztalatokkal jöttél haza?

Két másik magyar művész lánnyal voltam Tallinban és Muhu szigetén. Utóbbi egy kicsi sziget, a minimál minimáljaként kell elképzelni az ottani körülményeket: szalmán aludtunk egy skanzenben, a kunyhótól több száz méterre volt a mellékhelyiség, a nomád kategória magasfoka, ami után jó volt visszatérni a civilizációba. (nevet) Egy workshopon vettem részt, ahol print technikát tanultunk, amit már egy ideje ki szerettem volna próbálni. Meglátogattunk egy másik művészt, Urmas Viik-et is, aki egy üvegházakkal szegélyezett nagybirtokon lakik. Nagyon álomszerű az egész hely: a tengerparton van egy kis üvegház, ahol filozofálhatsz az élet nagy dolgairól. Az ottani mentalitás nagyon közel áll hozzám. Idén júliusban vissza is megyek a Balti-tengerhez, most Lettországban fogok eltölteni egy hetet egy művésztelepen, ősszel pedig visszatérünk Tallinba, ahol a már említett két művészlánnyal lesz közös kiállításom.

Hogy viszonyulnak ott a művészethez?

Sokkal egyszerűbb, sokkal tisztább a művészethez való viszonyulásuk. Az ő iskolarendszerükben a művészeti oktatás is eltérő, illetve az én meglátásomban művészet náluk a hétköznapok részét képezi.

Egyre népszerűbb itthon is a slowlife, mint életforma. A te életedben ez hogy jelenik meg, mennyire fontos számodra?

Én megrögzötten próbálom követni ezt az életformát több-kevesebb sikerrel. Alap dolog nálam például, hogy szelektíven gyűjtöm a szemetet. Az alkotás során a felesleget újra felhasználom egy másik munkámban. Általában biciklivel közlekedem, vagy ha lehet, akkor tömegközlekedést használok. Mostanában arra is próbálok figyelni, hogy egy évben legfeljebb kétszer, háromszor üljek repülőre, a többi utat próbálom inkább busszal, vonattal megoldani. Nekem a gondolkodásom is olyan, hogy vagy nagyon rákoncentrálva csinálok valamit, vagy sehogy. Próbálok ezzel az életformával mindenkit megfertőzni, például hangsúlyozom, hogy ha boltba vagy piacra mész, akkor vigyél magaddal szatyrot. A jövőre gondolok, és mindig csak azt veszem meg, ami tényleg szükséges. Emellett igyekszem minőségi dolgokat vásárolni, és ha tehetem, akkor magyar termékeket. Nagyon szeretem a magyar tervezők munkáit, azokat például second handes, vintage darabokkal is szoktam variálni. Ha ruhákról van szó, akkor olyan darabokat választok, amiket évekig tudok viselni. Egyébként sem szoktam shoppingolni járkálni, alapvetően ez a pláza kultúra nem is áll közel hozzám, inkább a kisebb boltokat kedvelem.

A munkáid egyrészt nagyon természetközeliek, másrészt egy erőteljes nőies, finomság is van bennük. Te hogy jellemeznéd a saját művészetedet?

A letisztultság mindenképpen jellemző. Egyszerű formák, minél egyszerűbben próbálok elmondani akár bonyolultabb dolgokat is. Van a munkákban egy magasfokú érzékenység és líraiság, ami átfolyik rajtam. A tapasztalásaimat adom tovább, és ezáltal próbálom a nézőt az ő világának a megtalálására, megismerésére inspirálni.

Az irodalom az egyik fő inspirációd. Mik azok a művek, amik be tudják indítani a fantáziádat, amik alkotásra ösztönöznek?

Nagyon sokat, sokfélét olvasok, és a filmek is nagy hatással vannak rám. Az elmúlt időszakban nagyrészt magyar, kortárs irodalmat olvasok. A „rejtett kert” kifejezésre is egy kortárs író, Krasznahorkai László könyvében bukkantam rá, amit teljesen véletlenül elvittem magammal Észtországba. Ott körvonalazódott ki, hogy mi legyen a kiállítás címe, milyen munkák legyenek benne. Krasznahorkai László mellett Nádas Pétert is elég sokat olvasom, és Szabó Magdát is nagyon szeretem. Most épp Szabó T. Anna legújabb könyvét. Illetve van még egy nagyon jó magyar írónő, aki Zürichben él, őt Ilma Rakusának hívják. Neki van egy nagyon jó könyve, az a címe, hogy Lassabban. Ez a slow életformáról szól. Iszonyatosan jó, pici könyv, tényleg bárhova magaddal viheted. Ő nagyon erősen hatott rám! Meg kell említenem a tavaly elhunyt Vasadi Pétert is, akinek a fantasztikus versei szintén kapcsolódhatnak a kiállításhoz. Ezenkívül nagyon szeretem a napló jellegű műveket. Ferenczy Noémi naplóját is kalandos úton fedeztem fel. Leírhatatlan élmény volt élőben olvasni a kézírását. És a fiatal kortárs költőket szoktam felkérni, hogy színesítsék a munkáimat. Így volt ez a Rejtett Kertnél is: hét magyar író fog a katalógusba írni. Név szerint Bokor Krisztián, Ferber Katalin, Ferencz Mónika, Simon Márton, Szabó T. Anna, Turi Tímea és Ughy Szabina. Nagyon hálás vagyok nekik. Sőt Marci június 21-én tárlatot fog vezetni.

Herbert Aniko HANIKO: Önarckép kilátással 

A Rejtett Kert kiállítás megnyitóján a Váczi Eszter & Quartet zenél majd. Milyen párhuzam van közted és Eszter világa között?

Eszter zenéjét és dalait már nagyon régóta szerettem, és 3 éve volt egy kiállítás, ahol felkértem, hogy zenéljen a Quartettel a megnyitón. Elvállalta, beszélgettünk, és kiderült, hogy vannak közös szálak köztünk. Most már márciusban jeleztem neki, hogy júniusban lesz ez a megnyitó, szerencsére el tudták vállalni. Az egyik dalt én választottam ki; van benne kert, és nagyon szépen ábrázolja az egész tér-idő kapcsolatot. Nekem nagyon tetszik Eszterben az, hogy a dalai 100 százalékosan önazonosak, nincsenek benne felesleges dolgok, teljes mértékben az ő világáról szólnak. És ne felejtkezzünk meg a mögötte játszó csodás zenészekről sem. Az pedig nagyon nagy szerencse, hogy ez a közönségnek is ennyire tetszik.

Beszéljünk a Rejtett Kert kiállításról! Másfél évig tanulmányoztad a japán falmetszeteket. Honnan jön a távol-keleti kultúrák iránti rajongásod?

Ez nagyon régről jön, szerintem már az általános iskolában felkeltette a figyelmemet ez a világ, japán kertet másoltam egy albumból. Persze itt nem Tokióra kell gondolni, engem pont a másik véglet fogott meg, a nyugalom, a természettel való szimbiózis, az, hogy mennyire nagy szerepet játszik az ottani emberek életében a természet. Nekik a nemzeti ünnepeik is a természethez kötődnek, ott van például a hegy vagy tenger ünnepe. A falmetszetek színvilága nagyon pasztelles. Ezek a pasztellszínek egyébként nagyon harmonikusnak, egyszerűnek, letisztultnak tűnnek, de az, aki a másik oldalon áll és pasztell színekkel alkot, tudja, hogy nagyon nehéz ezeket úgy odarakni, hogy harmóniában legyenek egymással. Könnyed és légies, de ha mögé nézel, akkor látod, hogy ott valójában egy harcmozdulat van. Náluk csak egy határvonal választja el a harcot és a mozdulatot. Ott minden egy pillanaton múlik.

Sokat kell kísérletezni, hogy ezek a pasztellszínek egymásra találjanak?

Én nagyon sok színvázlatot készítek számítógéppel, és ahhoz keresek anyagokat vagy ők találnak meg engem. Ezek a papírok, amik a kismunkáimban benne vannak, egyrészt festett papírok, másrészt mindenféle újság foszlányok, lomtalanításkor vadászott papírok. Bécsben az ócska piacon például régi leveleket vásároltam, és azokat építettem bele a képekbe. Van úgy, hogy évekig várok, hogy megtaláljam a tökéletes anyagokat. Bár én vagyok az, aki a munka nagy részét elvégzi, de a munkafolyamatban fontos szerepet játszanak a véletlenek is. Akár egy egész kiállítás is születhet véletlenek halmozódásából, összekapcsolódásából. Amikor megszületik a fejemben a koncepció, és elindul az alkotási folyamat, olyan vagyok, mint Dorothy, aki a sárga úton halad, amíg elérkezik céljához. Nálam ez a kiállítás. Néha olyan, mintha nem is tőlem függne az egész. Krasznahorkai László mondta az egyik könyvével kapcsolatosan, hogy azt a regényt úgy írta meg, hogy neki ahhoz nincsen köze, neki azt föntről diktálták. Van, hogy az alkotást nem racionális dolgok határozzák meg. Ez a szép ebben a kiállításban is. Kitaláltam valamit, kiválasztottam ezt a hét írót, és írtam nekik egy levelet, hogy mit is szeretnék. Kicsit aggódtam a visszautasítástól, de szerencsére mindenki elvállalta. Utána pedig izgultam, hogy mennyire fogom őket inspirálni egyáltalán. Van az egészben izgalom és bizonytalanság, de közben az egész nagyon hálás és áldott feladat is.

Hogy tudod elengedni a kontrollt?

Például a kisebb munkák kapcsán nagyon precízen ki szoktam találni, hogy a képekben a különböző papírok mekkorák legyenek, de mivel nem vagyok egy matekzseni, nem minden jön ki pontosan, sőt, sokszor nagyon hiányzik az a pár centi vagy éppen több lett. Viszont rájöttem, hogy pont ettől lesz szép; ha hagyom, hogy magától alakuljon a dolog. Rájöttem, hogy nem uralnom kell a dolgokat, hanem sokkal inkább meglátni benne egy formát, egy képet.

A Rejtett kert egyik kis méretű képe

A munkáidban egyértelműen megjelenik a nőiesség. Neked mit jelent nőnek lenni?

Szeretek nőnek lenni. Ahogy idősödöm, azt figyeltem meg, hogy egyre inkább azt szeretem magamban, hogy vannak szerethető hibáim. Senki sem tökéletes, és szerintem a kevésbé tökéletes dolgokban van sokszor a lényeg. Ha például van egy fotózás vagy egy kiállítás megnyitó, akkor figyelek rá, hogy az esemény ünnepélyességéhez illően jól nézzek ki, viszont a hétköznapokban nem biztos, hogy szükségem van erre. Persze van bennünk néha bizonytalanság, hogy vajon mit fognak szólni mások, ha meglátnak rajtunk egy kis testi hibát, de ez azért van, mert mindenhonnan azt sugallják, hogy legyél tökéletes. De nem ez számít! Én a filmekben és a való életben is azokat az embereket szeretem a legjobban nézni, akiket egyszer csúnyának látok, máskor pedig gyönyörűnek. Szerintem hosszú távon akkor lehet megtalálni azt a belső egyensúlyt, amivel nyugodtan tudsz élni, ha elfogadod és megtanulod szeretni ezeket a szerethető hibáidat. És hogy milyen itt, Magyarországon nőnek lenni? Lassan már bátorság! De merni kell bátornak lenni!

Vannak számodra kedvelt ikonok, akiket szívesen látsz a képernyőn?

Képernyőn nagyon szeretem például Tilda Swintont, aztán van egy spanyol színésznő, Rossy De Palma, aki rengeteg Almodovar filmben szerepelt. Vannak klasszikus női ideálok, akiket kedvelek, ilyen például Juliette Binoche, a francia vonalon. De mondhatnám a régi olasz filmek főhősnőit is. Akiből valami olyasmi árad, ami mellett nem tudsz másra figyelni. Magyar vonatkozásban nagy favoritom Törőcsik Mari, aki szintén nem egy klasszikus szépség, mégis elragadóan bájos, főleg a régebbi filmjeiben.

Melyek azok a típusú filmek, amik nagy hatással vannak rád? Milyen konkrét filmek inspiráltak már?

Sok ázsiai film hat rám. Van egy dél-koreai rendező Kim Ki-duk, az ő filmjeit és azt a világot, amit képvisel, nagyon szeretem. Aztán ott van Banana Josimoto, egy japán írónő, aki nagyon jó kis novellákat ír, és az egyik novellája alapján készült egy film, ami inspirált egy páros munkám elkészítésében. A Tengerfedőt ő ihlette. Naomi Kawase, Nadine Labaki, Victor Erice, Jim Jarmusch, Wim Wenders, Ozu, Tóth János opeartőr világát, de nagy Enyedi Ildikó rajongó is vagyok, a Simon Mágus nyitójelenete segítette egy korábbi, Bartókkal kapcsolatos installációmat. A Sorrento filmek is nagyon jó hatással vannak rám. A Nagy szépség például szerintem terápiás filmnek is beillik. Ha valami rossz történik veled, vagy szomorú vagy, megnézed ezt a filmet a moziban, és az alatt a két és fél óra alatt megfeledkezel mindenről. Mintha egy utazáson lennél. De említhetném még a Wes Anderson filmeket is, ahol gyakoriak a szerepcserék; a gyerekek teljesen felnőtt módjára viselkednek, a felnőttek pedig gyerekesen. Nagyon jó, hogy vannak ilyen alkotók!

A kiállításon mit fogunk látni?

Először is nem volt könnyű kiválasztani a galériát, mert eleve olyan helyszínben gondolkoztam, ahol van valami téli kert szerű. A K.A.S. Galériát meglátva, tudtam, hogy ez az igazi. De ne úgy képzeld el, hogy ez egy kert lesz, labirintusokkal, épített dolgokkal. A galériában van egy tér, ahol a falon láthatóak majd a nagy munkák, és a kirakatban lesz a kirakatban egy rövidfilm is, amit az elmúlt időszakban forgattunk, alatta gyógyító zenével, hogy pozitívan hasson. Készülök installációkkal, amiket régi virágtartó-állványokra teszek rá, és a tér közepén pedig lesz egy hosszú fehér asztal, ahova az elmúlt évek során készített növényi organikus formákat helyezek el.; mindenféle emlékmaradványt, kisebb munkákat és olyan tárgyakat, amik a kiállítás létrejöttében szerepet játszottak. Ott el lehet gondolkozni, megtalálni valamit. Szerintem a kiállítás akkor fog működni a látogató számára, hogy ha belép a galériatérbe, és jelen tud maradni és nincsenek elvárásai. Egyébként a megnyitón lesz még egy nagyon izgalmas dolog: egy nagyon tehetséges tetoválóművész barátom Kárpáthegyi István alias Csók Pista tervez matrica tetoválást.

Genzaicsi hadzsimarubeki, vagyis "Ott kell kezdeni, ahol állsz." Fotó: Bokor Krisztián

Milyen a kapcsolatod Budapesttel? Sokat biciklizel, és próbálsz minél zöldebben élni. Hogy tudod ezt megvalósítani itt?

Minden évszakban biciklizek: ha esik, ha fúj, engem az sem zavar. Sokszor furán is néznek rám emiatt. (nevet) Nagyon szeretem Budapestet, mert mindig van valami, amit fel lehet fedezni. Általában a Duna parton közlekedem, és A pontból B pontba mindig igyekszem kisebb utcákon menni, nem a főutakon. Ha nem muszáj, akkor nem nyelem be a sok szmogot, ami azért itt van. Alapvetően pozitív embernek gondolom magam, és szeretem mindenben meglátni a jót. Ha valami negatívumot tapasztalok, akkor azt próbálom megváltoztatni. Ha mondjuk valaki eldobja előttem a szemetet, akkor lehet, hogy udvariasan, emberi módon beszélek vele. Ez egyébként működni is szokott. De azt is megcsinálom, hogy felveszem utána, és kidobom helyette. Lehet, hogy ez az egyszerűbb út. Az ember a városban különböző céllal mozog, tevékenykedik, és annyira önmagunk rabságában élünk sajnos, hogy lehet, hogy valakinek az sem tűnik fel, hogy rajta kívül is vannak emberek és nem minden csak róla szól. Egyre inkább azt látom, hogy akkor jó nekem is, akkor van bennem is kevesebb feszültség, ha próbálok megértőbb lenni, inkább a megoldást keresni, nem a konfliktust. Valakinek az kell, hogy kiüvöltözze magát, és ez egy olasz kisvárosban például teljesen jól működhet, Magyarországon nem biztos. Itt amúgy is több a feszültség. Budapest eléggé feszült város, és ezért mindenki keresi azokat a kis pontokat, ahol elengedheti magát, ahol felfrissülhet. Ha én városon belül szeretnék kikapcsolni, akkor elég gyakran megyek a Normafára, ott szeretek barangolni. Szeretem a kisebb parkokat, most például a Lukács Fürdő környékét fedeztem fel. Ha új helyeket keresek, általában biciklivel bejárom az adott környéket, és hagyom, hogy eltévedjek. Ilyenkor olyan, mintha európai kisvárosokat fedeznék fel Budapesten belül. Nagyon jó ezekre rácsodálkozni, közben pedig nyitott és bátrabb lenni!

Említetted, hogy sokkal inkább szeretsz kisebb boltokban vásárolni, akár magyar tervezőktől. Mik ezek?

Nagyon régóta Nanushka fan vagyok, egy korosztály is vagyunk, és nagyon szeretem a ruháit, vannak még „ős” Nanushka darabjaim is, amik egyébként most is ugyanolyan jó állapotban vannak, mint amikor megvettem őket. Ez nagyon jól tükrözi a márkát. Évek óta, ha kiállítás akkor Szigeti Vanda Sposa ruháit választom. A már ikonikussá vált piros ruhám az egyik képen meg is fog jelenni. Emellet Daige, Nubu és Celeni tervezéseit is szeretem. Magyar boltok közül a Verstandent kedvelem nagyon, tőlük van pár darabom már. Most pedig Karman Orsi legújabb kollekciójába, a Fabulába szerettem bele. Gyakran járok a Garden Studioba is, és az Ankertbe is szívesen megyek a szombat-vasárnapi vásárokba. Budán vannak cuki kis eldugott helyek, ott a Kedves Krém fagyizó az egyik kedvencem. Ha vegán vonalon mozgok akkor a Naspolya Nassolda, Dynamo bake és Rásza,akik a megnyitón szuper izgalmas ételekkel készülnek. És hogy a hulladék kérdése se okozzon lelkiismeret furdalást a Yama Kitchen komposztálható tányérjait, poharait használjuk.