Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy város a benne élőkben mutatkozik meg igazán

Absolut Budapest

Életünk lapjai - Interjú Baglyas Erikával, a DOT for You alapítójával

2017. december 07. - absolut_hu

baglyaserika_logozott.jpg

Minden kornak megvannak a sajátosságai, előnyei és hátrányai. Egyre nagyobb az igény, hogy jelenlegi rohanó világunkban megtaláljuk a balanszt. Erre hivatott a slow life, ami valójában egyfajta életstílus. Ennek egyik fontos eleme pedig a mindfulness, ami a pillanat átélésére próbál tanítani minket. Az írás, mint kreatív tevékenység is lehet ennek a része. Ahhoz viszont, hogy ez igazi élménnyé válhasson, sokat segíthet egy szép notesz vagy napló. A DOT for You márka ezt az élményt szeretné megadni. A háttérben meglapuló sztori miatt viszont sokkal több, mint egy átlagos dizájn márkáé, hiszen jelen esetben a történet főszereplője egy képzőművész, aki ebben a médiumban találta meg azt a lehetőséget, hogy úgy alkothasson, hogy közben felépít egy sikeres üzletet is. Baglyas Erikával beszélgettünk. 

Annak idején építészmérnöknek készültél. Hogy lett ebből képzőművészet?

Pécsett a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán kezdtem a tanulmányaimat, és a mai napig azt gondolom, hogy jó választás volt kipróbálni, mert közben rájöttem, hogy mit nem szeretnék csinálni.

Voltak ezzel az elején nagy terveid?

Egyáltalán nem. Nagyon egyszerű az oka, hogy miért mentem oda; jó voltam matekból, és mivel emellett még a művészet is érdekelt, úgy gondolták a szüleim, hogy építésznek kellene lennem. Hamar kiderült, hogy mégsem, viszont a képalkotást és minden ehhez kapcsolódó folyamatot nagyon élveztem, így átjelentkeztem a PTE művészeti karára.

Pécs amellett, hogy híres egyetemi város, ott művészetet is könnyen szív magába az ember. Te hogy élted meg az egyetemi éveket?

Nagyon inspiráló volt Pécsett élni. Szívesen emlékszem vissza erre az időszakra. Eleve nagyon fontos életszakaszomhoz kapcsolódik, magánéletileg és szakmailag is. Meghatározó volt az ottani művészeti felhozatal, a tanárok, a kollégák. Ugyanakkor időnként ugyanolyan jó valamitől eltávolodni, mint benne lenni.

Hogy jellemeznéd a saját művészetedet? Mik érdekelnek, mozgatnak?

Bár jelenleg kevés időm jut a képzőművészetre, de azt gondolom, ha egyszer művész vagy, nem tudsz eltávolodni ettől, mindig benne élsz, ez az életed. Az egész gondolkodásomat ez az attitűd határozza meg. Saját magamat konceptuális művészként tudnám bekategorizálni, épp amiatt, mert ebben érzem a legtöbb szabadságot, mert ez az, ami nem szorít semmiféle korlátok közé. Az eddigi pályafutásom során mindig egy adott tartalomhoz kerestem formát, és emiatt számtalan művészeti médiumban dolgoztam. Sokféle technikát kipróbáltam, nagyon érdekel, hogy lehet valamit úgy határok között mozgatni, hogy közben túllép a saját keretbe szabott lehetőségein; például hogyan lehet egy videó vagy installáció médiumából és egy kétdimenziós képből olyan jelentésszövetet létrehozni, amit egyik sem tudna pusztán önmagától.

A DOT for You-ba hogy tudtad ezt a gondolkodásmódot átemelni?

Úgy érzem, hogy itt is van egyfajta komplexitás; funkcionális tárgyakat hozunk létre, amik olyan egyszerűen meghatározhatóak, hogy úgy hívjuk őket, hogy füzet és notesz. Azt a tartalmi minőséget, amit egy műalkotásban szeretünk, ebbe nehéz belevinni, viszont azt a minőséget, ami emögött a gondolkodás mögött van, bele tudjuk építeni a termékekbe, és ettől különlegesebbek is lesznek, mint a sorozatgyártott, közízlést kiszolgáló tárgyak.  

Érdekel, hogy mitől lesz egy notesz művészeti alkotás?

blackforyou.jpg

BLACK FOR YOU noteszek

Az elmúlt pár évben újra divat kézzel írni, és ezzel a hullámmal megérkezett a noteszek és határidőnaplók kultusza. Itthon is egyre több grafikus dob piacra ilyen termékeket. Te közel három év alatt felépítettél egy brandet. Mennyire volt nehéz számodra ez a váltás?

Alapvetően a DOT for You annyira testhezálló volt már a kezdetektől, hogy először nem is gondolkodtam azon, hogy nekem egy brandet kell építenem. Utólag azt látom, hogy valójában azzal a magabiztossággal csináltam a kreatív részét, hogy én vagyok a brand, hiszen annyira belőlem fakad ez, hogy ehhez sem tudtam másképp nyúlni, mint képzőművészként a képzőművészethez. Aztán ahogy ráléptem erre az útra, egyértelműen következett az egyik dolog a másikból. Egy idő után azt is fontos volt tudomásul venni, hogy ez egy üzlet is. Azt szerettem volna ebben megvalósítani, ami nem volt meg a képzőművészeti működésemben; például, hogy a DOT for You folyamatos bevételt is termel, ami egy design márka felépítése kapcsán elengedhetetlen. Közben pedig továbbra is fontos, hogy értéket kommunikáljak, megszólítsam az embereket, és ezáltal jobbá tegyem az életüket.

Mi a legfontosabb, amit ezalatt a három év alatt tanultál?

Most már érzem, hogy ez a márka ráfordult arra az útra, hogy egy komoly üzletet lehet rá felépíteni. Ehhez viszont sok mindenre szükség van. Szakmailag sem elég az, hogy valaki jó képzelőerővel van megáldva, vagy tehetséges. Nekem ez a három év nagyon komoly tanulópénz volt; sokat tanultam magamról és a határaimról, vagy hogy mennyire fontos csapatban dolgozni, főleg azok után, hogy képzőművészként tevékenykedni sokkal magányosabb műfaj. A DOT for You úgy működik, hogy mindig öntudatánál van, és annyit halad éppen, amire megérett, a fejlődésre koncentrálunk, de ezt nem lehet erőltetni. Mivel folyamatosan változik, és a csapatmunka által már mások is aktívan részt vesznek ebben a folyamatban, ezeket a lépcsőfokokat is másképp tudom meglépni, hiszen már nem minden esetben kell a saját káromon megtanulnom a leckét. Mások tudásával és többféle szemlélettel potenciálisabban tud fejlődni a márka.

dotforyou_backstage_logozott.jpg

Mennyire vagy türelmes a márkával szemben?

Alapvetően nem vagyok türelmes ember, ha kitalálok valamit, akkor nagyon nagy bennem a vágy, hogy azonnal meg is valósuljon, az életszemléletemet tekintve viszont úgy érzem, hogy van bennem türelem. Fontos, hogy hagyjunk bizonyos dolgokat beérni. Ehhez arra is szükség van, hogy fel tudjuk mérni, hogy éppen milyen állapotában van a folyamat, hol tartunk most, hova szeretnénk eljutni. Nem feltétlenül akarom magamat különválasztani képzőművészre és dizájnerre, mert most is inkább az előbbiként gondolok magamra. Régebben viszont, amikor képzőművészként működtem, sokkal türelmetlenebb voltam. Ott nagyobb hangsúly volt azon, hogy kinyilatkoztassak valamit, párbeszédet generáljak. Minden arról szólt, hogy az embereket rávegyem valamire, például, hogy máshogy gondolkodjanak egy adott dologról. Ez sokkal mozgalmasabb attitűd volt, most inkább érzem azt, hogy van más út is, és érdemes türelmesnek lenni, mert látható az eredménye a munkánknak. Ez nem jelenti azt, hogy nincsenek olyan pillanatok, amikor szeretnék máshol tartani, mert elfáradtam, vagy úgy érzem, hogy már túl sok munkát tettem bele. Azonban fontos és jó, ha az ember meg tudja élni a folyamatban a pillanatokat, azt, hogy megküzd valamiért, és ha éppen tenni kell, akkor belead mindent. Amennyiben emögött van bizonyosság és hit, hogy sikerülni fog, akkor minden esély meg is van rá, hogy sikerülni fog. Úgy érzékelem, az élet engem folyamatosan visszaigazol, már csak olyan szempontból is, hogy milyen emberekkel találkozom, akik által szépen fejlődik ez az egész történet.

Mekkora csapattal dolgozol?

Jelen pillanatban három emberrel dolgozom együtt. Boros Regina a marketinget és a kommunikációt viszi nálunk. Ő teljesen friss szemlélettel áll a márkához, hiszen ideje nagyrészében startupokkal foglalkozik. A DOT for You esetében is inkább különböző alternatív csatornákon próbáljuk elérni az embereket, akik fogékonyak lehetnek ezekre a termékekre illetve a márka szellemiségére, üzenetére. Mayer Kitti designteoretikus, és a projekt menedzseri feladatokat is ő látja el. Szörényi László pedig tervezőgrafikusként folyik bele a munkába, és a webdesignban segít. Egyre inkább kialakul egy olyan kreatív folyamat, amikor mindannyian együtt gondolkodunk. Lacival sok mindent már együtt is tervezünk. Timár Bencével pedig 2015-ben együtt alkottuk meg az IRKA határidőnaplót, amit azóta harmadik éve hozunk létre. A 2018-as év nekünk arról fog szólni, hogyan tudunk tudatosan, csapatban, üzleti értelemben is hatékonyan építkezni.

irka.jpg

IRKA határidőnapló

Ma már komoly koncepció szerint dolgoztok; a már említett IRKA mellett megjelentek a tematikus noteszek is...

Az elején alkotási vágy volt elsősorban. Ezt követte a piacra lépési vágy, és aztán felismerve annak az összetettségét, elindult az építkezés. A tematikus noteszek már csak marketing szempontból is fontos elemei a márka termékfelhozatalának, mert ezáltal több különböző közeghez is eljutunk. És ott az IRKA, ami leginkább projekt szinten jelenik meg a DOT for You életében, és amire mára kialakult egy közösség is. Ez nem pusztán határidőnapló, hanem kapcsolódik hozzá egy közös élmény is. Persze egy határidőnapló már olyan szempontból is szerencsés, hogy az esetében egy teljes évre kötelezed el magad, tehát veled van minden egyes nap, így egy idő után érzelmileg is el kezdesz kötődni hozzá.

Egyáltalán ki tudsz emelni egy olyan terméket, ami különösen kedves neked?

Sok tárgyhoz kötődik olyan élmény, ami kimagasló. Itt viszont kitérnék a LOLKA noteszre, ott az az érdekes helyzet állt elő, hogy minél tudatosabbak lettünk a márkát illetően, annál inkább nyert a LOLKA léte értelmet azáltal, hogy itt megtarthatjuk a kísérletezés szabadságát. Ráadásul annyira speciális termék, hogy mondhatjuk, nincs is két teljesen egyforma. Ez az unikalitása. Ez a termék azokat szólítja meg, akik olyan különleges tárgyra vágynak, amiben már benne van a művészeti életérzés is, és nem csak egy szép notesz.

 

dsc_0826_72.jpg

Société X DOT For You 

Hétfőn lesz a bemutató eseménye a Société Budapesttel közösen létrejött kollaborációnak. Hogy kapcsolódtatok egymáshoz?

A Société egy nagyon fontos küldetést vállalt magára azzal, hogy kortárs közép-európai képzőművészeket, designereket támogat, és egy kreatív közösség létrehozását tűzte ki célként. Felkérésük az együttműködésre nemcsak megtisztelő, de nagyon izgalmas kihívás volt számunkra. Szellemiségéből, arculatából inspirálódva létrejött egy minimalista, letisztult, aranyélmetszett notesz. Az én víziómban egy könnyed, luxus érzést közvetítő tárgy jelent meg már a legelején, de közös gondolkodás útján jutottunk el a notesz jelenlegi arcáig. Számomra van egy különleges feszültség ebben a tárgyban: vibráló arany és minimalizmus, erő és könnyedség, asszimetria és egyensúly. Izgalmas volt a párbeszéd a két fél között, és az, ahogyan eljutottunk lépésről lépre a végeredményig, ami valószínűleg megtalálja a divatra érzékeny, minőségi tárgyakért rajongó fiatalokat is.

Egyáltalán mennyire szól ez csak a nőknek?

Érdekes, hogy ebben az esetben az arany miatt valószínűleg inkább a nők lesznek, akik be merik vállalni, pedig külföldön már a férfiak is egyre bátrabbak, és simán megvesznek egy ilyen noteszt saját maguknak. Egyébként azt veszem észre, hogy egyre több férfi rendel tőlünk, ami a tematikus noteszeknek is köszönhető.

Budapesttel milyen a kapcsolatod?

Pont nem most vagyok életem azon szakaszában, amikor Budapest pulzálása inspirál a legjobban, de több olyan időszak is volt, amikor dinamikusan együtt éltem ezzel a várossal. Jelenleg a privát élet szintjén jobban preferálom a csendesebb életmódot, de azért van pár hely, amit a mai napig nagyon szeretek; ilyen a Margit-sziget és a Duna-partnak azon részei, ahol még meg lehet közelíteni a folyót. (nevet)

Sokáig visszatérő álmod volt, hogy repülsz. Hogy érzed, most ébren is repülsz?

Igen, úgy gondolom, hogy most repülök! (nevet)

 

 

 

 

 

süti beállítások módosítása