A Cosmopolitan színe legalább annyira meghatározó, mint a behűtött martinis pohár, amiben szervírozzák. Bár a Szex és New York által meghozott népszerűség kapcsán sokan úgy gondolják, hogy a Cosmopolitan igazi női ital, Petra, az Oscar Bar bartendere ezt teljesen máshogy gondolja.

Saját szavaival

Személy szerint én inkább a férfiaknak szoktam ajánlani, cukrot egyáltalán nem tartalmaz, így nem is annyira édes, inkább savanykás. Persze a színe és a pohár formája miatt a hölgyek imádják, és arról se feledkezzünk meg, hogy ez a Szex és New York hivatalos itala is.

Nézd meg, hogy készül a Cosmo!

Június 9-én Babos Bertalan Zsili 2014-től 2017-ig tartó időszakának képeiből nyílt kiállítás az Art Forward szervezésében, ahol az Absolut. is ott volt. 
"A legújabb monumentális festményei ’csodákat’ ábrázolnak. Képzeletbeli világokat, tájakat, emberszabású lényeket, olykor pedig kitalált vagy élő állat példányokat láthatunk a képein. A lényeg a zűrzavar, a káosz! Szinte már misztikusnak mondhatók Zsili képei, mintha egy álomvilágba csöppentünk volna, ahol minden megtörténhet a jó és a legsötétebb gondolataink is."- összegezte a kiállítást a szervező csapat. 

Bár már olvashattatok a blogon egy interjút a képzőművésszel, a kiállítás kapcsán pár dolog foglalkoztatott minket:

Hogy sikerült a kiállítás? Milyen visszajelzéseket kaptál?

A visszajelzés számomra elég ellentmondásos dolog, mert azt sem szeretem, ha dícsérnek, és azt sem, ha belemagyaráznak a munkáimba. Ez nagyon személyes, annak ellenére, hogy az ember nem magának készíti a festményeket. Elég családias volt, igazi kortárs kiállításnak indult, először páran lézengtek csak, aztán kimondottan sokan lettek. Jó kis közönség jött el, örültem, hogy a fél társaságot nem is ismertem. Ilyenkor megpróbálok mindenkivel másról beszélni, mert nem szeretem magamat ismételni, és mondhatom, hogy nagyon jó meglátásokkal találkoztam. Érdekes, hogy volt, aki abszolút érezte, hogy mennyire apokaliptikusak ezek a festmények, és átlátta a munkáimat látva, hogy most éppen hogy viszonyulok a világhoz vagy éppen magamhoz.

Vannak olyan zenészek, akikre a magyar zenei élet alappilléreinként tekintünk. Ilyen Prieger Zsolt is. Az a generáció, amelyik a Pepsi Szigetre járt, még jól emlékszik, hogy milyen volt felnőni a fesztivállal és a jelenlegi nagy zenekarokkal együtt. Az Anima Sound System is ilyen név, kikerülhetetlen lett az elmúlt húsz évben. Első nagy slágerüket a 68-at Törökországtól kezdve Párizson át Dél-Amerikáig a legváratlanabb helyeken hallhatjuk random. Ráadásul Zsoltnak valahogy ösztönös tehetsége van a megújuláshoz, és ezért lehet az, hogy az új generációhoz is megtalálja az utat mindenféle erőlködés nélkül. Az Anima-beli és produceri munkái mellett ír is, feleségével pedig kisfilmeket készít. A lenti interjúban viszont nemcsak erről esik szó, hanem kicsit benéztünk a felszín alá is.

Tavaly múltál 50, de a lendület cseppet sem változott. Például a mai napig figyeled az új zenéket, trendeket. Képben vagy. Ez ennyire természetes?

Még jobban szeretnék képben lenni. Az életem meg nem versenyfutás az idővel, a „munkámat" is inkább szenvedélynek fogom fel. Ez nem feladat, hanem folyamatos élvezkedés, mindenről tudni, rajongani az új zenékért, új versekért, új színházi darabokért, beszélgetni a fiatal pályatársakkal, együtt zenélni velük, tanulni tőlük. És ez nekem jó elsősorban, de persze szeretek helyzetbe hozni embereket, mert rengeteg nagyon teheséges fiatal van, és nemcsak zenében, hanem színházban, kortárs komolyzenében vagy a költészetben is. Csak körül kell nézni és figyelni.

Nagyon szerteágazó a zenei ízlésed: Bartók, Laibach, Miles Davis, Lou Reed, The Stooges, a Sex Pistols, DJ Assault, csak pár név a nagy hatások közül. Ez neked, mint producernek valahol ki nem mondott kötelességed is?

Szerintem ez nem kötelesség, így létezem gyerekkorom óta. Nem tudok egyfajta sítlusért rajongani, nemcsak a zenében van így, hanem az irodalomban vagy a fociban is. Dylan-en és a punkon szocializálódtam, aztán jött a new wave és Bowie, aki szintén a nyitottságával és szivacstermészetével hódított meg, onnan meg nincs megállás: Public Enemy,  Ligeti György, Kurtág György, Bach vagy a Farbwechsel dj-k, nekem ugyanaz az élmény, nem tudok és nem is akarok rangsorolni, hagyom, hogy megérintsen mindegyik. Nem tudok dönteni Dosztojevszkij, Bukowski, Thomas Pynchon vagy Térey János között, mert mindegyik a lelkem más és más szegmensét érinti meg. És ahogy mondtam, ugyanez van a focival is: miért kellene választanom Törőcsik András Újpesti Dózsája, az Ajax fiataljai vagy éppen a Messi vezette Barcelona szeretete között?

Mik a legnagyobb különbségek a 30 évvel ezelőtti és a mostani Prieger Zsolt között?

Semmi. Talán a mostani lelkesebb és nyitottabb, meg több mindennel foglalkozik. A harminc évvel ezelőtti is nagyon sok mindent csinált, de most vagyok erőm teljében, dalokat írok, újságcikkeket publikálok, verseket írok nap mint nap, ki tudja már hányadik felállású és stílusú Animát - most éppen kortárs techno- és a videokunst által megérintett formációt majdnem teljesen új tagsággal - állítok színpadra, közben falom a könyveket és a feleségemmel kisfilmeket csinálunk.

Nézd meg az új Anima album teaserét!

A Volkova Sisters tagjai, Berger Dalma, Sándor Dániel és Kovács Gergely azzal a céllal vágott bele ebbe a projectbe, hogy majd minden eddigi fel nem használt ötletüket megvalósítják zene és vizuál téren. Ez eddig lehetne egy tipikus sablonos zenekari bevezető is, de aki ismeri a csapatot, az tudja, hogy ez mit jelent. A Volkova Sisters világa szürreális, sokszor már-már nyomasztó, és bár a humort és a romantikát sem nélkülözi, azt egyértelműen kijelenthetjük, hogy sok őrült ötletet magába fogad. A tagok jelenleg kétlaki életet élnek, Budapest és London között ingáznak, az idei fesztivál szezont viszont itthon, a Kolorádó Fesztiválon nyitják újult erővel és lelkesedéssel. Berger Dalmával beszélgettünk.

Hihetetlen, hogy pár év és tíz évesek lesztek. Hogy foglalnád össze ezt az időszakot?

Azért a tíz év kicsit erős. (nevet) Ha jobban belegondolok, én nagyjából tíz éve zenélek. A zenekar 2011 környéken lett színpadképes produkció. Ez az időszak semmiben nem másabb, mint bármelyik eddigi időszak, bármelyik másik zenekarral. Ez is úgy működik, mint egy bármilyen másik munkahely. Az embernek vannak periodikusságok az életében, ahogy öregszik.

Sokan azt mondják, hogy általában tíz év kell egy zenekarnak, hogy beérjen. Ti most hol tartotok?

Ezt nem tudom, azt sem, hogy pontosan mit értunk "beéres” alatt. Nem igazán foglalkozunk ezzel, csak csináljuk a dolgunkat. Azt tudom egyedül, hogy hol tartunk most: írjuk a második nagylemezt.

Egyáltalán az alakulás időszakában mekkora keletje volt itthon ennek a dark waves hangulatnak? Ami valljuk be, nem egy egyszerű leutánzása volt a 80-as évekbeli irányzatnak, hanem egy jóval progresszívabb továbbgondolása.

Vannak bizonyos felhangok a zenénkbe, és a dark wavere, amire utalsz, bizonyos emberek reagáltak, de a közönségünk elég vegyes, nem nagyon tudom megállapítani, hogy van-e egy egységes közeg, mert mindenféle arcot látok a koncerteken . A „dark”, mint szócska azért elég sok műfajra ráaggatható, és ennek mindig volt, és lesz helye a főhajtásokkal párhuzamosan.

2011-ben egy mini kaliforniai turnén vettetek részt, amiért valószínűleg sok zenész a fél karját adná. Milyen tapasztalatokkal tudtatok továbblendülni?

Van pár magyar zenekar, aki ugyancsak megjárta SXSW-t, (az Egyesült Államok-beli South By Southwest névre hallgató showcase esemény, ahol járt már a Moog és az Ivan and the Parasol is – a szerk.) és ment egy koncert kört. Ezt nagyon jó dolognak tartom, mivel Magyarország eléggé zárt és távol esik a nagy zenei centrumoktól. A showcase fesztiválok pedig azert is külön érdekesek, mert korlátozott időd van a színpadon, és csak egy esélyed, hogy megmutasd, mit tudsz. Tulajdonképpen az USA körúton fogalmazódott meg először az a gondolat, hogy valahova le kellene lépni. Ott kezdtük el megérteni mit jelent az, hogy “helyzetben lenni”.

Érdekel, hogy mire tanította meg London a zenekart?

A Žagar a hazai zenei élet egyik legmeghatározóbb elektronikus formációja most már tizenöt éve, Zságer Balázs pedig az egyik kulcsembere. Bár a filmzeneírás is az élete része, mi most inkább a zenekaráról faggattuk, amivel új lemezre készül. A Kolorádó Fesztiválon egyébként ebből is kapunk egy kis ízelítőt. Persze azért még szó esett egy új projectről is, és azt is elárulta nekünk, hogy melyik helyeket szereti legjobban Budapesten.

Pulzus néven alapítottátok meg annak idején a Žagart, aminek a nevét egy év után megváltoztattátok. A névvel együtt változott valami az eredeti koncepcióhoz képest?

 Pulzus néven csak pár koncertet játszottunk, az első lemezünk már Žagar néven jelent meg. Annak idején még nem annyira volt kitalált koncepció, egyszerűen csak szerettünk együtt játszani és valami újat kreálni. A debüt albumunkon inkább az addig felhalmozódott zenei hatások voltak érezhetőek.

A Wings of Love annak idején nagyot robbant, az év dala lett. Utólag visszatekintve mit gondolsz arról a számról? Sokan a mai napi azzal azonosítanak benneteket. Ez zavaró?

Miért lenne zavaró, a mai napig szeretjük ezt a számot. Nagyon jó kollektív energiák halmozódtak fel benne már a felvételek alatt, talán ettől működik még ma is. Emellett olyan prominens arcok méltatták mint Laurent Garnier, José Padilla vagy Busy P. Egyébként nemrég elkészült egy 2017-es remixe is a számnak, a Stil vor Talent-es Kellerkind újragondolt változata hamarosan meg is jelenik.

Érdekel mik Zságer Balázs kedvenc helyei Budapesten?

A legtöbb emberben van egy kép a férfi ballett táncosokkal kapcsolatban, de valószínűleg egy ország megítélése azonnal 180 fokos fordulatot vett, amikor megismerte az egyik kereskedelmi csatorna szórakoztató műsorában Apáti Bencét. Vele beszélgetve kiderült, hogy a balett jól megfér a box és a család mellett is, és a tetoválásokat is elég csak arra a pár órára eltüntetni, ameddig az előadás tart. Sokféle témát érintettünk vele, mesélt a férfiak képzéséről, példaképeiről, kedvenc szerepeiről, és arról is, hogy miért maradt itthon. Június 10-én pedig személyesen is találkozhatunk vele, az Ötkert Absolut Battle- ön ő lesz az extraprodukció.

Húsz éve balett táncosként élsz itt köztünk, de csak most lettél széleskörben ismert egy-két kereskedelmi csatornás szereplés hozadékaként. Mennyire fordult fel az életed?

Nagyon! Nincs olyan szegmense az életemnek, ami ne változott volna meg. Furcsa érzés, főleg azért, mert tizenhat éven keresztül sikerült eltáncolnom az összes főszerepet úgy, hogy végig tudtam menni az utcán anélkül, hogy bárki felismert volna, vagy, hogy bármilyen szponzor megkeressen. Szerencsére egyelőre inkább a pozitív hatását érzékelem ennek az úgynevezett ismertségnek, talán egy-két bántóbb bulvárcikket tudnék kiemelni negatív példaként, de közben azzal is tisztában vagyok, hogy ma sajnos erről szól általánosságban az újságírás. Közben meg azt is tudom, hogy nem bántani akarnak ezzel az újságírók, hanem csak olvasottságot generálni, és erről, mi emberek tehetünk, akik ezekre a negatív, botrányos szalagcímekre kattintunk. Megmondom őszintén, engem bántott ez a közel tizenhét év inkognito itthon. Sok újságíróval, táncossal és szakértővel beszélgettem már erről, egyszerűen nem értettem, hogy amíg minden országnak megvannak a világsztárjai, mert ott van egy Baryshnikov (Michail Baryshnikov, orosz balett táncos, aki a Szex és New York 6. évadában játszotta Carrie Bradshaw szerelmét – a szerk.), egy Nureyev (Rudolf Nureyev, orosz balett táncos- a szerk.), a most felkapott Sergei Polunin (a balett világának új sztárja - a szerk.), addig itthon bele kellene törődnünk abba, hogy ez rétegműfaj, ami azt hozza magával, hogy a benne lévő művészek ismeretlenségre vannak kárhoztatva.

Szinte ösztönösen jöttek nálad a balettmozdulatok kisgyerek korodban, és ez ösztönözte édesanyádat, hogy elvigyen az első balettórára. Hogy történt, és te hogy érezted aztán magad ebben a közegben?

Volt egy apró félreértés anyukám részéről, ugyanis én karatéztam éppen akkor a kertben, és valószínűleg nem sikerült ezeket a mozdulatokat keményen és férfiasan kivitelezni. (nevet) Először ódzkodtam, de aztán fordult a kocka, amikor elém rakott egy cikket Solymosi Tamásról és Zoliról, akik a balett területén nagyon sikeres emberek voltak már akkor. Tamás most az Operaház balettigazgatója, Zoli pedig hatalmas sztár volt abban az időben, a londoni Royal (Royal Ballett – a szerk.) vezetőszólistája. Én csak azt láttam kisgyerekként, hogy ott van előttem két jóképű, férfias, a sztereotípiáktól eltérő táncos, akik sikeresek. Érthető, hogy tíz évesen nem szerettem volna, hogy kicsúfoljanak a többiek. Egyébként a mai napig harcolok ezek ellen a sztereotípiák ellen, de persze már máshogy élem meg, mint gyerekként. Mivel a cikk meggyőzött, már úgy álltam hozzá, hogy ebből kialakulhat valami értékes és jó. Persze nem minden úgy alakult, mint ahogy azt elképzeltem akkor, és abba a bizonyos újságba sem sikerült még bekerülnöm (nevet), de örülök, hogy ezt az utat választottam. Persze nagyon nehéz és fárasztó út, de szerencsére jó katona vagyok. Jó nevelést kaptam, jó tanuló voltam kitűnő magatartással, és a szorgalmammal sem volt baj, inkább a beilleszkedés ment kicsit nehezen, hiszen egy teljesen más habitusú társaságba kerültem. El kellett telni pár évnek, amíg megtaláltam a barátaimat, és úgy egyáltalán a hangomat.

Nézz be a balettosok zárt világába!

Június 10-én újra a tánc veszi át a főszerepet az Ötkertben, és biztosan állíthatjuk, hogy az ország legjobb táncosai fordulnak meg itt ezen a napon. Bár tudjuk, hogy nehéz lesz felülmúlni a tavalyi hangulatot, de optimisták vagyunk, szóval sikerülni fog! Profi- vagy örömtánc; itt minden helyet kap. 

Megint komoly zsűrit sikerül összehozni; Snu Dee, Barta Viki, Kurucz Sanyi, három olyan név, akik saját területükön sok-sok éve kiemelkedő munkát végeznek, ezzel rengeteg táncost motiválva. A tét se semmi, a nyertes 300.000 Ft-ot vihet haza.

A nap folyamán sorban érkeznek az ország legjobb tánccsapatai, és extra produkcióval is készülünk: Apáti Bence, az Operaház balett táncosa teljesen új, eddig még sosem látott szerepben fog bemutatkozni; hiphop-ozni fog. 

A mentrend a következő :

Selejtező: 17:00-22:00
Döntő: 23:15-1:00 

A belépés 23 óráig ingyenes. 

A technikád nem a legjobb, de eszméletlenül kreatív vagy? Neked is van esélyed nyerni! Mondjuk hogy:

Bloody Mary cherry likőrrel? Czeilinger Petra bebizonyítja, hogy így még finomabb ez az örök klasszikus.

Saját szavaival:

Amikor valaki kér egy Bloody Mary-t, akkor mindig én csinálom, a többiek már tudják, hogy imádom, úgyhogy egyből átpasszolják.

Nézd meg, hogy készül!

Czeilinger Petra az Orcar Barban találta meg azt a közeget, ahol igazán el tud merülni a koktélok világában. Már rég túllépte kezdeti álmát, hogy legyen egy saját itala. Ma már szinte minden nap kitalál valami különlegességet. Szeret az emberekkel beszélgetni, és az egyik legizgalmasabb dolog számára a szakmájában, ha kitalálhatja pár mondat után, hogy vajon mit inna szívesen vendége. Többek között erről is beszélgettünk vele, és ha már az Oscarban voltunk, azt is megkérdeztük tőle, hogy mi a kedvenc filmje.

Mi fogott meg a bartenderségben?

Miután se vegyész, se pszichológus nem lettem, egy barátnőm kapcsán láttam bele a vendéglátózásba, ebbe az éjszakai nyüzsgésbe, ami egyből megfogott. Ahogy lett lehetőség, jelentkeztem is az első munkámra, ahova már tapaszalattal rendlekező embert kerestek. Persze nekem nem volt, de nem akadályozott meg abban, hogy megpróbáljam. A barátnőm megmutatta a legfontosabb dolgokat, én meg elmentem a próbanapra. Fogalmam sem volt, hogy mit kell csinálni, de elég jól megoldottam. Kávézóból koktélbárba kerültem, majd a Tip Top Bárban kezdtem dolgozni, ami amúgy egy menő rooftop bár volt pár évvel ezelőtt. Onnan egyenes út vezetett az Ötkertbe, később pedig a Bobba. Ott két év elteltével rájöttem, hogy valami nyugisabb helyre vágyom; ahol van időm foglalkozni a vendégekkel, és el tudok készíteni egy italt úgy, hogy ahogy azt illik; minden részletre odafigyelve.

A kezdeteknél mi volt a fő motiváció; hogy minél többet megtudjál a koktélok világáról vagy hogy saját koktélokat találj ki?

Már az elején nagyon foglalkoztatott, hogy legyen egy saját italom. Akkor még csak ez volt a cél, de azóta szinte minden nap kitalálok egy új koktélt. Kóstoltam már annyit, hogy rengeteg ízt ismerek, amikből tudok dolgozni. Ez persze nem jelenti azt, hogy mindent tudok, bőven van még mit tanulni, de ez nem is baj, mert nagyon szeretem a gasztronómiát. Gyakran főzök, és próbálok ki új recepteket. Ez a bárpult mögötti munkámra is érvényes.

Érdekel mi a különbség a pultos és a bartender között?

A 2017-es Ötkert Absolut Battle zsűrijének elnöke, a Németországban élő SNU DEE mellett BARTA VIKI és KURUCZ SANYI döntenek arról, kié lesz a fődíj az idei megmérettetésen. Mindhárman kivételes karakterek a saját területükön. Snu Dee kifejezetten a freestyle-t képviseli, Barta Viki sokat látott és tapasztalt a nemzetközi versenyeken, Kurucz Sanyi pedig az egyik legprofibb magyar koreográfus, aki kívülről-belülről ismeri a táncos szakmát. Most egy kicsit közelebbről is megismerhetitek őket.

SNU DEE (DEEROCKZ)

Mit jelent számodra a hiphop?

Szabadságot, szeretetet és életstílust.

Mit szeretsz a legjobban táncolni?

Nincs konkrét stílus, inkább amikor meg tudod mutatni, hogy érzed magad. Amikor a tested beszél helyetted. Szeretek kilépni a komfortzónámból, egyre jobbá válni, és kitalálni valami újat. Ezt sosem lehet eléggé megtanulni, mindig van tovább és feljebb. A másik fontos dolog, hogy a tánc összehozza az embereket, mindegy, hogy honnan jöttek.

Mi tesz valakit jó táncossá?

Ha érzi a flowt és közben eredeti is. Ne másmilyen próbálj lenni, hanem más! Mutasd meg a táncoddal, hogy mit érzel.

Mi a legfontosabb dolog, amit valaha tanultál egy táncpárbaj során?

Hogy nem mindig arról szól, hogy veszítesz vagy nyersz. Ez a pillanatról szól, hogy mit adsz ki magadból. Megtanultam szembenézni a félelmeimmel, hogy ne szégyelljem, ahogy táncolok, legyen az akármilyen. Azt kell megmutatnod, amit képviselni akarsz.

Mire fogsz figyelni zsűriként?

Hogy mennyire jönnek át az érzések a tánc során. Hogy milyen a flow.  Persze fontos a technika, a figura mögötti jelentés és az, hogy a versenyző jól érezze magát közben.

Rengeteg workshopot tartasz szerte a világban. Mit adsz te és mit kapsz a többiektől?

A stílust próbálom átadni, illetve, hogy vállalják magukat büszkén. Nagyon jó móka az egész, imádom, hogy új emberekkel ismerkedhetek meg. Ez tényleg arról szól, hogy jól érezzük magunkat, és közben mindenki mindenkitől tanul.

Mit jelent számodra a siker? Mi volt eddigi karriered csúcspontja?

Megmondom őszintén a klasszikus értelemben vett siker nem nagyon hat meg. Egyszerűen csak táncolni szeretnék, és ezt az örömöt megosztani másokkal is. Szeretek másokat boldoggá tenni, erről szól az egész. A siker jön megy, nem állandó dolog. Hirtelen felkapnak, aztán kezdheted előről az egészet, a lényeg, hogy legyél alázatos, mindegy, hogy sikeres vagy, vagy nem.

Mire készülsz mostanában?

Otthon most azzal foglalkozom, hogy a srácokat beviszem az utcáról a táncterembe. Így szeretnék nekik lehetőséget adni arra, hogy valami új, izgalmas dolgot hozzanak ki magukból.

Mikor táncoltál utoljára önfeledten?

Tegnap a szobámban. (nevet) Ha meghallok egy zenét, máris táncolni kezdek. Ekkor érzem magam szabadnak, ez nyugtat meg, és emel fel.

Jöjjön Barta Viki és Kurucz Sanyi!