Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy város a benne élőkben mutatkozik meg igazán


Van akinek kacat, másnak otthona dísze – Interjú Baracsi Katival, az Artkraft alapítójával

2020. március 28. - absolut_hu

670a9609_logo_zott.jpg

Az Artkraft egy külön kis világ a XI.kerület rozsdaövezetében. Baracsi Kati, lakberendező és csapata itt hozta létre azt a bemutatóterem-iroda hibridet, aminek láttán valószínűleg nincs olyan ember, akinek ne maradna tátva a szája. A csarnok úgy néz ki, mint egy rendezett bolhapiac, ahol nem elég egyszer körbemenni, mert folyamatosan felfedezel valami újdonságot. Kati persze elmondása szerint jól átlát a káoszon, ami csak látszólag az, ugyanis itt mindennek megvan a maga helye. De miért pont az indusztriális stílus mellett tette le a voksát a 2000-es évek második felében, amikor itthon nemhogy kereslet nem volt rá, de még a szakma is furcsán nézett a felszámolások során megszerzett, felújított bútorokra? És egyáltalán hogy sikerült felépíteni egy sikeres brandet akkor, amikor még nem volt számottevő a social media? Kik voltak első vásárlói, és végül hogy jutott el odáig, hogy ma már az ország különböző szegletéből érkeznek hozzá az érdeklődők? Miután körbevezetett minket, ezekről is mesélt, ahogy arról is, hogy miért nem vonzza egy belvárosi bemutatóterem lehetősége.

A 2000-es évek elejére talán már lecsengett a retro, a közepére kinyitottak az első romkocsmák, és lassan kedzett beszivárogni az ipari és vintage stílus. Te hogy találkoztál ezzel a vonallal, és hogy alakult vele a kapcsolatod párhuzamosan a lakberendezői munkáiddal?

A 20-as éveim végén végeztem el a lakberendezőiskolát, ahol volt egy feladatunk, ami kapcsán elkezdtem jobban belemélyedni abba, hogy rendeznék be egy álomotthont saját magam számára. Már egészen fiatalon tetszettek a különböző furcsa tárgyak és bútorok. A 2000-es évek második felében, az egész világon csak pár példaértékű ipari bútorokkal foglalkozó kereskedés létezett. Az egyik még ma is megtalálható Amerikában, a másik pedig talán Franciaországban működött. Én akkor ennek a két boltnak a kínálatából válogattam össze a berendezési tárgyakat a vizsgamunkámhoz, aminek láttán mindenkinek földbegyökerezett a lába, nem értették, hogy mi ez. Ekkor jöttem rá arra egyrészt, hogy az emberek ezt egyáltalán nem ismerik, ezért akár érdemes lenne vele foglalkozni, másrészt pedig, hogy ez vagy nagyon tetszik valakinek, vagy nagyon nem. Annak idején a lakberendezői munkám során nagyrészt leginkább az akkori trendeket követtem az igények szerint, közben pedig elkezdtem magamnak nagyon furcsa tárgyakat gyűjteni. Egy idő után csak lapjával tudtunk otthon közlekedni, így végül kibéreltem az egykori Dél-Budai Székgyár egyik 80 nm-es csarnokát. Ekkor kezdtem felépíteni az Artkraftot. Abban az időben én csináltam mindent; tisztítottam a lámpákat, vittem a villanyszerelőhöz kábeláthúzásra, fotóztam, csomagoltam és postáztam a bútorokat. Akkoriban még nem működtünk bemutatóteremként sem. Arra azonban rájöttem, hogy a felújítást nem fogom tudni egyedül elvégezni, így elkezdtem vállalkozókat keresni, úgyhogy elcincáltam a bútorokat különböző asztalos és lakatósműhelyekbe.

Nehéz volt velük megértetni ennek a lényegét?

Először mindenki újszerűen javította meg, újította fel a beadott tárgyakat, nem értették, miért jó meghagyni a régi jellegét még akkor is, ha az kopottnak tűnik. Pedig végül az idő is engem igazolt, hogy meg kell hagyni mindnek a patináját, az újnak tűnő darabokról a külföldi vásárlók nem hiszik el, hogy régiek. Sok asztalost megjártam, mire megtaláltam azokat a szakembereket, akik értik, hogy mit szeretnék kihozni ezekből a tárgyakból. Ezért is lett saját asztalos műhelyünk, állandó asztalosokkal. A 65 éves vidéki lakatosunk viszont egyből eltalálta, hogy mire van szükségünk, úgyhogy azóta is vele dolgozunk.

Tovább

Papírhulladékból design lámpa - Interjú Koralevics Ritával, a Paper Up! alapítójával

670a9737_logo_zott.jpg

Koralevics Rita képzőművésznek készült, és nem gondolta volna pályája elején, hogy egyszer majd papírhulladékból készült lámpákat fog készíteni, amik meghódítják a fél világot. A Paper Up! megszületése valójában pont annak köszönhető, hogy babája érkezése miatt kicsit el kellett távolodnia az alkotástól. A kreativitás azonban utat tör magának, így történhetett, hogy egyszercsak elkezdett papírhulladékból kis tárgyakat készíteni, és a pozitív visszajelzések után már nem is volt kérdés, hogy ezen az úton halad tovább. Hogy ez pont akkor valósult meg, amikor egyre nagyobb figyelmet kap a fenntarthatóság, csak külön pozitívum. Az, hogy a lakberendezési tárgyak újrahasznosított anyagból készülnek, egy cseppet sem vesz el az esztétikai értékükből. Ezt bizonyítják a folyamatos külföldi megkeresések, legyen szó magazin szereplésekről, egyetemi megkeresésekről vagy az egyre bővülő vevőkörről. Ritával műhelyében találkoztunk, ahol nemcsak lámpáit csodálhattuk meg, hanem kicsit beleshettünk az alkotási folyamatba is, és azt is megtudtuk, hogy mi lesz a Paper Up! sztori következő fejezete.

Igaz, hogy a Paper Up nem tudatos váltás döntése volt?

Szerencsére nem tudja az ember, hogy mi jön esetleg szembe vele, merre viszi az útja. Még engem is meglepett ez a fordulat. Az akkori önmagam úgy gondolta az egyetem elvégzése után, hogy képzőművészettel fogok foglalkozni. És úgy is tűnt, hogy ez az én pályám; egy V. kerületi menő galéria képviselt, voltak eladásaim és teljesen önazonosnak éreztem, amit csinálok. Csak éppen azzal nem számoltam, hogy 29 éves koromra anyuka leszek. Végül ez hozta a fordulatot. Aki képzőművészettel foglalkozik, intenzíven éli meg önmagát és a kívülről érkező hatásokat, de mivel nálam más került a fókuszba, és már nem én voltam a főszereplője az életemnek, kicsit eltávolodtam ettől a világtól. Az sem működött, hogy napokat töltsek a műhelyben, hiszen az a fajta alkotás is teljes embert kíván. Így a szitagépet felváltották más eszközök, amiket otthon is tudtam használni, illetve áttértem a számítógépes grafikákra. Három évig ez így ment, aztán elkezdtem papírral kísérletezni. Ez még akkor inkább képzőművészeti alkotási folyamat volt, egy tárgyat szerettem volna elkészíteni, de még nem tudtam, hogy melyik anyag lenne hozzá a legideálisabb. Már akkor is ezen a telepen voltam, és teljesen kézenfekvőnek tűnt a papír, ami hegyekben állt az itt működő nyomda miatt. Igaz, így is nagy meglepetés volt számomra, hogy egy maroknyi papírhulladékból mi lesz.

Mi volt az első tárgy, amit így készítettél?

Egymásba helyezett poharakat vontam be. Ezzel a decoupage technikával megkaptam a másolatukat, ami csak sejtetette azt, ami alattuk volt. Aztán a poharak, tányérok után jöttek a gyümölcsök és sok más dolog. Valójában amit csak tudtam, becsomagoltam. (nevet) Vittem haza a papírt, beáztattam, a botmixerrel összeaprítottam, és az ablakpárkányon megszárítottam a tárgyakat. Ekkor még fogalmam sem volt, hogy mire fogom használni őket, úgyhogy végül kimentem velük a karácsonyi WAMPra, ahol hamar el is kapkodtak mindent. Ott találkoztam Torma Beatrix fotóssal, aki stylist is, és neki is adtam pár darabot egy enteriőr fotózáshoz az Otthon magazin számára. Utána már jött egyik lehetőség a másik után.

Az új életedet hátrahagyva belépve az újba, volt benned hezitálás?

Könnyen ment, mert elkapott a szele, és úgy éreztem, hogy egy végtelen út nyílt meg előttem, ebből az alapanyagból bármit el tudok készíteni. Láttam, hogy más anyagokkal, például fűrészreszelékkel, természetes anyagokkal vegyítve milyen sokféle lehetőség van benne, milyen izgalmas textúrákat és színeket tudok kihozni belőle. Mivel lendületbe hozott, nem volt bennem félelem.

Tovább

Otthon biztonságos otthon - Interjú Wertán Sárával a fenntarthatóságról

_pvl0780_logo_zott.jpg

Wertán Sára nem gondolta volna, hogy egyszer majd nők ezreit inspirálja egy környezettudatosabb életmódra házilag készített tisztítószerekkel. Ő csak biztonságban szerette volna tudni családját, így szépen lassan elhagyta a boltokban kapható vegyszereket, és visszatért a régmúltban használt praktikákhoz. Sára a legjobb példa arra, hogy azzal, hogy az ember többet nem dől be a fogyasztói társadalom csábító ajánlatainak, még élhet egy örökké megújuló, esztétikus környezetben. Az About A Home Insta oldalon ennek lehetünk tanúi amellett, hogy könnyen érthető és kivitelezhető tippeket kapunk arra, hogy úgy csillogjon-villogjon az otthonunk, hogy közben a Földet is óvjuk. A lenti interjúban most kicsit jobban megismerhetitek Sárát és az About A Home történetét, ami azért is különleges alkalom, mert oldalán a megszokottnál kevesebb a személyes tartalom.

Sokan szelektíven gyűjtik a szemetet, odafigyelnek a környezetükre, mégis a legtöbb ember még közel nem tart ott, hogy a drogériákban kapható színes-szagos tisztítószereket felcserélje a nagymamáink által használt természetes alternatívákra. Vissza tudsz emlékezni arra pontra, amikor átbillent nálad ez a dolog?

A természetesség iránti vonzalmamat otthonról hozom. Ez nem azt jelenti, hogy nomád körülmények között nőttem fel, csak, hogy az átlagnál kicsit kicsit másképp. Bár volt Barbie-m is, de anyukám segítségével simán készítettünk csuhéjből, nemezből bábokat vagy akár rongybabát. A különböző kosarak iránti szeretetem szintén tőle jön, ugyanis kosárfonással is foglalkozott. Sok természetes anyaggal voltunk körbevéve, ez hatással volt rám. A nagy váltás persze nem egyik pillanatról a másikra történt. Az első lépéseket az hozta, hogy amikor megszületett a kislányom, egyre inkább próbáltam elhagyni a műanyagot, ekkor még inkább esztétikai okból. Aztán ahogy a köztudatba került a fenntarthatóság és a túlfogyasztás, engem is elkezdtek érdekelni az alternatív megoldások. Körülbelül egy éve kanyarodtam erre az útra, és még közel sincs itt a vége, de már látom, hogy mennyi minden változott az életünkben.

Például miken, és min volt a legnehezebb változtatni?

Sok minden bonyolultnak tűnt elsőre, de az életben, ami ismeretlen, az először általában félelmetes, tartunk tőle. Feltérképezni a csomagolásmentes boltokat illetve megtalálni azokat a dolgokat, amikkel kemikália mentesen tudok takarítani, nekem ez volt a két legnagyobb lépés. Sokan azt gondolják, hogy bejárónővel ez kivitelezhetetlen, pedig nekem is volt segítségem sokáig, és örömmel használta ezeket a természetes szereket. A vegyszerek elhagyására a legfontosabb érvem pont az volt, hogy valahol olvastam, hogy a takarítással foglalkozók egészségére nagyon rossz hatással vannak a belélgezett vegyszerek. Egyből arra jutottam, hogy a környezetemet/családomat nem akarom kitenni ennek. Először csak áttértem a boltokban kapható természetes vonalra, de aztán rájöttem, hogy a takarítószereket én is elő tudom állítani vagy meg tudom vásárolni olyan kiszerelésben, amihez nincs szükség műanyagra. A kozmetikumok terén van, amit teljesen elhagytam és van olyan, aminek a természetes, bio verzióját használom, vagy akár el is készítem itthon. Utoljára jött a fast fashion elhagyása. Az utolsó alkalom, amikor ilyen üzletben vásároltam, júliusban volt, és azóta is úgy emlékszem vissza rá, mint ennek az időszaknak a lezárására. (nevet) Egyébként a second hand szeptember kihívás azóta felnyitotta a szememet; ez nem lemondás, hanem lehetőség a sokkal jobb alternatívák felkutatására.

Tovább

Kortárs tárgyakká fabrikált bútorok - A megújult Fabrikában jártunk

Kis Színes Budapest

_pvl1603_logo_zott.jpg

Nem a Fabrika volt az első új hullámos vintage bútorüzlet Budapesten, amikor megnyitott 2015-ben, viszont egyértelműen úttörő volt abban, hogy az ott található bútorok egy friss szemléletmódnak köszönhetően nem szimpla restauráláson mennek keresztül, hanem mondhatni kortárs tárgyakká alakulnak át. A Fabrika a bútorok és lakberendezési tárgyak iránti szenvedélyből született, ahol érték, hogy van saját történetük, ami tovább szövődik egy új otthonban, és nem porosodnak tovább pincék mélyén, padlásokon. A kis üzlet hamar megtalálta a saját közönségét; a belvárosi hipsztereket, jó szemmel rendelkező lakberendezőket, az internetnek köszönhetően pedig egy jelentős arányú külföldi vásárlóréteget is. 

Tavaly év végén meglepő fordulat következett be a hely életében: Markó Barbara, a Fabrika megálmodója elköszönt, és hivatalosan is átadta a stafétabotot Gulyás Zsuzsának, akivel egyébként már évek óta közösen dolgoztak. Az üzlet élére új tulajdonosok kerültek Kollár Mariann és Taróczy Gábor személyében.

„A régi tárgyak iránti szeretet nekem egyrészt gyerekkoromból, másrészt a szakmai múltamból jön. Sokáig dolgoztam filmes berendezőként, és volt pár lakásprojektem is. Ezt annyira szerettem, hogy ott is hagytam a munkámat a reklámügynökségnél, és az volt a tervem, hogy belsőépítészek mellett dolgozom majd. Barbit pont emiatt hívtam fel, meg szerettem volna kérni, hogy mutasson be pár embernek, de ő ehelyett felajánlotta, hogy csatlakozzak a Fabrika csapatához.Igent mondtam, a hobbim és a szakmám összeolvadt, mindez a legjobb barátnőm oldalán; számomra ez akkor legjobb felállás volt.” – kezdte Zsuzsi azzal, hogy került a Fabrikába. 

Valójában a legtöbb dolog nem változott Barbi távozása óta, ahogy a restaurátor csapat, Dani és Regő sem- igaz, ők saját vállalkozásuk égisze alatt folytatják a Fabrikával való közös munkát. Továbbra is számíthatunk a megszokott minőségre, a kreatív megoldásokra és a Nagy-Peti Lili által készített kiemelkedően esztétikus fotókra. Zsuzsi jelenleg szakmai vezetőként fogja össze a dolgokat, és fokozatosan egyre nagyobb szerep jut az egyik új tulajdonosnak, Kollár Mariannak is a Fabrika mindennapjaiban. Mariann, aki borszakértő és férje, Gábor nemrég költöztek haza Londonból lányaikkal, és a Fabrika átvételével új fejezet nyílt életükben. 

Tovább

Second-handből tervezői ruha - Interjú Ferencz Borbála, divattervezővel

670a3794_logo_zott.jpg

Azt mondják, hogy a 2020-as év meghatározó lehet a divatipar szempontjából. Egyre nagyobb az érdeklődés a fenntartható divat irán, még a nagy multinacionális cégek is elkezdtek lépéseket tenni ez irányba. A kis tervezők között is egyre többen foglalkoznak a témával, lehetséges, hogy egy újabb divatforradalom előtt állunk? Ferencz Borbála upcycling és recycling tervező, akit a műanyag iránti rajongása indított el ezen az úton. A Kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem támogató közegének köszönhetően már ezekben az években sikerült több helyen megmérettetnie magát, a tavalyi év pedig különösen sűrű és sikeres volt szakmai szempontból számára. Kollekcióiban szívesen feszegeti a genderhatárokat, mégha nem is a megszokott módon. Jó ideje foglalkoztatja a feminizmus, nemrég pedig összefogott a Nemnőügy csapatával, aminek kiteljesedése egy izgalmas esti program formájában valósul meg most szombaton.  ‘Az én feminizmusom’ esemény egy szubjektív állásfoglalás Pór Ágnes, Meyer Eszter-Virág, a Nemnőügy alapítói és Ferenczi Borbála részéről; mert ők azt vallják, hogy „a feminizmus pont olyan ezerarcú, ahányan azt valljuk.” Erről is beszélgettünk Borival, ahogy a Borbála márka elmúlt egy évének legkiemelkedőbb eseményeit is megosztotta velünk.

Az elmúlt évben több nemzetközi kifutóra, kiállításra is kikerültél, ami elég nagy váltás lehetett annak a fiatal lánynak, aki pár évvel ezelőtt otthon, sorozatnézés közben alakítgatta az ékszereit. Könnyen fel tudtad venni a ritmust?

Bár gyorsan történt minden, de közben az egyik lehetőség adta a másikat, így nem igazán fogtam fel, hogy mi történik; egyrészt annyira beszippantottak a feladatok, másrészt mindig a következő cél lebegett a szemem előtt. Pont ezért előfordult, hogy mások szóltak, hogy álljak meg egy pillanatra, és örvendjek egy kicsit a sikereknek. Nem mondom, hogy nem volt fárasztó, de rengeteg örömöt adott. Mindenképpen pozitív folyamatként éltem meg, mert azzal foglalkoztam, amit szeretek. Amúgy is az a típus vagyok, aki keresi a lehetőségeket és a hasonló gondolkodású embereket, akikkel lehet kapcsolódni.

Ez a fajta aktív hozzáállás már az egyetemen is jellemző volt rád?

Az alapképzés alatt inkább ültem, hallgattam és emésztettem a sok információt. Persze közben ott is volt verseny, és az Erasmus lehetőségeket is kihasználtam; többek között Pécsett is tanultam kerámiázni, mert úgy éreztem, hogy egy kicsit jó lenne kitekinteni a divat világából. Voltam gyakorlaton a Nubunál és Finnországban, végül visszamentem az egyetemre, hogy megcsináljam a mesterképzést. Az, hogy ennyire aktív voltam, az egyetemnek is köszönhető, mert sokszor elvárás volt részt venni egy-egy versenyen, és úgy általában támogattak minket egyaránt a gyakorlati dolgokban és abban is, hogy keressük a lehetőségeket. A san francisco-i Arts Of Fashionre is az iskola segítségével kerültem ki, a szakmai támogatás mellett, közvetve a szponzorkeresésben is segítettek. Nekem az ott adott is egy nagy löketet; jó volt ilyen sokszínű, globális társasággal találkozni, és látni, hogy mindenki küzd a maga területén valamivel. Pont akkor fejeztem be az egyetemet, így jó indulópont volt ahhoz, hogy megpróbáljak a saját lábamon megállni mindenféle szervezeti támogatás nélkül.

Tovább

Te is lehetsz gasztro szuperhős! - Interjú a Felelős Gasztrohős csapatával

670a6134_logo_zott.jpg

Tíz évvel ezelőtt még közel nem volt akkora tudatosság az élelmiszerek terén az emberekben, mint manapság. Azóta Budapesten is sok kisebb-nagyobb termelői piac működik, szaporodnak a háztáji alapanyagokat árusító webshopok, és egyre több vendéglátóhely számára fontos a profit mellett, hogy minél fenntarthatóbban működjön. De mi, az átlagos fogyasztó honnan tudjuk, hogy jó minőségű ételt fogyasztunk-e egy étteremben, vagy egyáltalán ki tud nekünk segíteni abban, hogy az otthoni főzés során is környezettudatossá tudjunk válni anélkül, hogy órák mennének el a kutatásra? A Felelős Gasztrohős csapata pont ezen dolgozik; edukálnak, informálnak és ami a talán a legfontosabb, könnyebbé teszik az életünket. Az alapítvány egyik alapítójával Varga Judittal és Szabó Eszti, kommunikációs vezetővel ültünk le beszélgetni Budapest egyik Fenntartható Vengéglátóhelyén, a BB'z-ben.

Hogy indult a Felelős Gasztrohős, és hogy bontakozott ki az a rendszer, ami szerint működtök?

Judit: A négy alapító tíz évvel ezelőtt találkoztunk egy nyári egyetemen. Mindannyian budapestiek voltunk, de más területről jöttünk, és csak azt tudtuk, hogy amit ott tanultunk, valahogy ki szeretnénk bontani egy saját koncepcióban. Első ötletként egy olyan felületet szerettünk volna létrehozni, ahol segítjük az önkénteskedést és az összes környezetvédelmi szervezetnek összegyűjtjük a programjait, amikbe aztán bárki becsatlakozhat. Ez végül nem teljesen úgy működött, ahogy elképzeltük, így tovább próbálkoztunk más dolgokkal. Közben egy évre kimentem az USA-ba, és ott láttam azt, hogy egyes éttermek nagyon büszkék arra, hogy tudják, hogy honnan vannak az alapanyagok, amiket felhasználnak. Közben tanúja voltam a termelői piac kultúrának is, ami nagyon megtetszett, így ezt szerettem volna valahogy „hazahozni”. El is kezdtünk egyeztetni vendéglátó helyekkel, először azokat kerestük meg, akikről amúgy is tudtuk, hogy fontos számukra, hogy minél felelősségteljesebben működjenek, csak ezt nem hangsúlyozták ki a kommunikációjukban. Ők először szkeptikusak voltak a tekintetben, hogy azért választaná valaki őket, mert „zöldebbek” az átlagnál, de arra nyitottak voltak, hogy ha lenne egy szervezet, ami ezt kommunikálja, akkor szívesen együttműködnének. Így jött az ötlet, hogy csináljuk meg a Fenntartható vendéglátóhely minősítést. Először csak inkább informálni szerettük volna az embereket, hogy ilyen helyek is vannak. Valójában így alakult ki a két láb, a gasztrohelyekkel való kooperáció és a lakossági szemléletformálás. Azóta rengeteget fejlődtünk, és amikor mi tíz évvel ezelőtt elkezdtünk beszélni arról, hogy az étkezési szokások hatással vannak a környezetre, még nem igazán volt erről szó a médiában. Az élelmiszerhulladék, a hús és tejtermékfogyasztás ökológiai lábnyoma egyáltalán nem volt téma.

A műanyaghasználat káros hatásairól már szinte mindenki hallott, de arról még mindig nem gyakran esik sokszor szó, hogy mekkora mennyiségű élelem megy kárba, ami szintén jelentősen terheli a Bolygót.

Eszti: Ez azért van, mert nem olyan látványos az étel és a környezetterhelés kapcsolata, mint a műanyagé. Arról nem látsz képet, hogy a szarvasmarha mit ereszt ki magából, amíg az, hogy a műanyag bekerült a bálna gyomrába, már jóval kézzel foghatóbb jelenség.

Judit: Illetve az egy nagyon személyes dolog. Azt mondani valakinek, hogy ne vigyen haza nejlonzacskót, egyszerű üzenet, hiszen mindenkinek van otthon egy fióknyi belőle, de azt, hogy vegyen vissza a húsfogyasztásból, és egy finom hamburger helyett egyen inkább krumplis tésztát, ott már jóval nagyobb ellenállásba ütközhetsz, hiszen azzal már élvezettől fosztja meg magát az ember. Ilyen esetekben sokkal nehezebb a szemléletformálás. Én nagyon örülök, hogy a zero waste berobbant a köztudatba, mert ez lehet bármi más jó dolognak az előszobája, de az is igaz, hogy most egy picit túl van tolva. Azért fontos leszögezni, hogy nem a hulladékhalmozás az egyetlen környezetszennyező tényező.

Tovább

Lehet etikus, ami szép - Vetlényi Alma új showroomja

Kis Színes Budapest

670a6356_logo_zott.jpg

Vetlényi Almát tavaly beválasztotta a magyar Forbes a „30 sikeres magyar 30 alatt” listájára, ami már csak azért is nagy szó, mert mindössze három éve robbant be a köztudatba, amikor elnyerte a “Legjobb magyar divattervező”-nek járó díjat a Gombold Újra nemzetközi divattervezői pályázaton, és még ugyanabben az évben övé lett „Az év fiatal divattervezője” díja a Marie Claire tervezői pályázatán. Akkor mindkét elismerés nagy motivációt adott számára ahhoz, hogy elkezdje saját márkája építését, közben pedig több magyar designernek is betervezett annak köszönhetően, hogy felfigyeltek munkáira a pályázatoknak kapcsán. Márkájának fő jegyei a játékosság és a fenntarthatóság, mindez egy sajátos és izgalmas szemléletmódnak bontakozik ki. Fő inspirációs forrásai közé tartoznak a generációk közti különbségek és azonosságok, a természet és a fotográfia. December közepétől már egy új showroomban vár mindenkit; a nyitóbulin az Absolut is jelent volt.

„Az új showroom költözésből adódóan nyílt meg új helyszínen. Ez egy barátságos lakás-showroom.- kezdte új showroomjának bemutatását a fitaal tervező,- Nagyon fontos számomra a személyesség, így kézenfekvő volt, hogy a tér, amit kialakítok, egyben az otthonom is legyen, és ezzel együtt, aki meglátogat, engem is megismerjen. Mert ha a ruháimat megismeri valaki, azzal engem is megismer valamilyen szinten. A showroomba előzetes egyeztetés alapján tudnak feljönni a vendégek, ahol a ruhákat fel is próbálhatják, beszélgethetünk egy kávé mellett, és akár személyre szabva megrendehetik vagy a helyszínen megvásárolhatják az egyes darabokat. Nem utolsósorban pedig további, kollekciókhoz köthető eseményeket és workshopokat is tervezek ide jövőre. Eze kívül nemsokára több platformon, helyszínen is el lehet majd érni ruhadarabjaimat, de továbbra is megmarad a személyes találkozóra való lehetőség a showroomban azok számára, akik mélyebben meg szeretnének ismerkedni a ruhadarabjaik mögöttes tartalmával.”

670a6313_logo_zott.jpg

Tovább

A szörnyek, amiket te is megsimogathatsz – Interjú az Amazing Metal Art Gallery egyik alapítójával

670a5074x_logo_zott.jpg

Nem mindennapi kiállítás nyílt a belvárosban nemrég. Az Amazing Metal Art Gallery szobrai egytől egyig autóroncsok darabjaiból készülnek Thaiföldön. Hihetetlen még csak belegondolni is, hogy képes valaki ennyi apró alkatrészből ilyen élethű alkotásokat készíteni! A kiállítást megvalósító csapatot annyira lenyűgözték a szobrok, hogy egyből azon kezdtek gondolkodni, hogy tudnák Budapesten is bemutatni azokat. Szűk egy év alatt a gondolatból meg is valósult az állandó tárlat, ami különösen a filmrajongóknak lesz nagy élmény, de mindenki megtalálhatja a neki tetsző darabot. Koltai Balázs harmadmagával nyitotta meg a kiállítást, de nem ez az első élményprogram, amihez közük van. Balázs nyolc évvel ezelőtt létrehozta az azóta franchise-zá vált PÁNIQ-SZOBA Szabadulós játékot, majd társaival sikerre vitte, ahogy az amúgy Kanadában versenysportnak számító balta dobálást is, tavaly pedig megnyitották az első hazai Szelfi Múzeumot, ráadásul idén novemberben megnyílt a második létesítmény is. Az Amazing Metal Art Gallery azért is különösen fontos projekt számára, mert szívügyének tartja a környezetvédelmet. Miután körbevezetett minket a kiállítótérben, mesélt a tárlat koncepciójáról, hogy mi alapján választották ki a karaktereket, miért pont Thaiföldön bontakozott ki az elmúlt években ez a fajta művészeti irány, és azt is elárulta, hogy még milyen módon jelenik meg életében a fenntarthatóság.

Mi adta az ötletet, és hogy tudtátok megvalósítani ezt a fantasztikus kiállítást?

Az Amazing Metal Art kiállítás annak az ötvözetéből jött létre, hogy fontos számunkra a fenntarthatóság témája, ezen belül is a újrahasznosítás, és az, hogy különleges élményt nyújtsunk az embereknek. Hárman vagyunk a galéria mögött, az üzlettársaim thaiföldi utazásuk alatt bukkantak ezekhez hasonló szobrokra. Annyira megtetszettek nekünk, hogy egyből el is kezdtük kutatni, hogy tudnánk nagyobb mennyiségben ilyen alkotásokat exportálni Magyarországra a Távol-Keletről. Hosszas keresgélés után találtunk egy művészt, aki ezzel foglalkozik. Azt fontos tudni, hogy ott elég sokan készítenek ilyen szobrokat, ugyanis rengeteg roncs halmozódik fel, miután Nyugatról és a gazdagabb ázsiai országokból ott landolnak azok a kocsik, amik már nem kellenek. Végül is ez a jelenség alakította ki ezt a művészeti kultúrát. Egyébként ez a srác rengetegféle szobrot készít, a hat- nyolc méteresektől kezdve az 20-30 centiméteresekig. Elképesztő ahogy dolgozik! Bármit képes megcsinálni, amit megmutatunk neki fotón. Mi kitaláljuk, hogy milyen karaktert szeretnénk, ő pedig elkészíti az általunk küldött beállításban.

Mi alapján választottátok ki a szobrokat?

Voltak olyan karakterek, amiken nem is kellett gondolkodni; ilyen például a Transformers főszereplője, Bumblebee (Itthon Űrdongó néven fut.- a szerk. ); őt két méretben is szerettük volna viszontlátni, de az elsők között volt a Megatron, ahogy a Terminátor is. Ezek már csak azért is adták magukat, hiszen az első kettő eredetileg is autóalkatrészből áll, amíg az utóbbi szintén fémből van a filmben is. De közben ott a Velociraptorunk, a dinoszauruszunk, ami szintén nagyon jól néz ki. Próbáltunk gondolni minden generációra, a Terminator és az Alien a 90-es évek kultuszfilmjei, így inkább azoknak mondanak valamit, akik akkor nőttek fel. Egyébként az Alien látványvilágát megalkotó művésznek, H. R. Gigernek pár munkáját szintén rekonstruáltattuk. Aztán ott a Shrek, ami egy újabb mozi, de már az is több, mint tíz éves, ettől függetlenül most is nagyon népszerű a kisebbek körében. Az új filmek közül pedig megtalálhatóak a már említett Transformers karakterek és a Game Of Thrones ikonikus Vastrónja. Több, mint húsz kisebb nagyobb szobor látható a kiállításon.

Tovább

Ázsiától a magyar szőttesig - Interjú Mohácsi Nusival, a Shamo bags alapítójával

670a5161x_logo_zott.jpg

Mohácsi Nusihoz mindig is közel állt a természet, de mégis egy ázsiai utazás volt az, ami elindította egy sokkal tudatosabb élet felé. Azóta eltelt pár év, ő pedig amellett, hogy felépítette a Shamo bags márkát, különböző workshopokon és előadásokon népszerűsíti a környzettudatos, és a (lehetőségekhez képest) hulladékmentes, egyszerű életet. Ma már a táskákon kívül a Shamo for ZEROheroes név alatt olyan tartós, évekig használható eszközöket ajánl az eldobható verziók helyett, mint a függönyökből újrahasznosított zsákok, fából készült evőeszközök vagy a gyékény bevásárló kosarak. Mégis hogy lehet ma Magyarországon egy fenntartható márkát működtetni? Milyen kihívások elé állítják az embert a körülményei? Mi a reális hozzáállás a fenntarthatósághoz? Többek között ezekről beszélgettünk a Shamo bagsnek is otthont adó CikkCakk Stúdióban.

A Shamo Bags elindítása előtt egy ázsiai út hatására kezdtél máshogy tekinteni a világra. Mik voltak ezek az élmények?

Mivel ez egy hosszabb út volt, a hazaérkezés után jóideig volt mit emésztgetni a kint megéltek után. Az egyik legmeghatározóbb élmény, amivel ott találkoztam, az a textilművesség volt, és ennek a hagyománynak az élő volta. Igaz, már ott sem annyira élő, mint évtizedekkel ezelőtt, de a népviselet még mindig jobban jelen van az emberek életében, mint itthon. Már eleve az megragadott, hogy ezeknek az öltözékeknek milyen gazdag a jelentése. Végül nemcsak a textilművesség folyamatait láthattam ott, hanem úgy általánosságban a kézművességet, aminek ugyanúgy helye van az utcákon, nem úgy, mint itthon, ahol már csak keresve találunk ilyet. Engem pont az fogott meg annyira, hogy kint minden ott zajlik az ember szeme előtt. Számomra egy életre szóló élmény volt az ott élő emberek művészete és életmódja egyaránt, és a mai napig vissza-visszanyúlok a munkám során ehhez az utazáshoz.

Filmesként végeztél. Korábban is foglalkoztatott bármilyen kétkezi tevékenység?

A rajzolás volt a kedvenc elfoglaltságom gyerekkoromban, de kipróbáltam a hímzést, és gyakran fűztem gyöngyöt a szabadidőmben. A varrás viszont kifejezetten ennek az utazásnak a hatására jött az életembe. Egy táska indította el a gondolatot bennem. Még kint találtam az egyik piacon egy gyönyörű kézzel hímzett darabot, az egyik kedvenc törzsem mintáival. Most már tudom, hogy a levetett ruháik darabjaiból készítették, kimondottan turisták számára, ők ebben a formában nem viselték soha. Egyébként a nagymamám varrónő volt, de végül magamtól tanultam megvarrni. Az első lépéseket a Youtube és blogok segítségével tettem meg, aztán elmentem egy pár hónapos alapozóra egy ismerőshöz.

Tovább

Neked a divat mondja meg? – Interjú Mengyán Eszterrel

_pvl6688_web_logo_zott.jpg

Fotó: Pavel Bogolepov

Mengyán Eszter neve időről időre felmerül a fenntartható divat kapcsán, az általa írt Holy Duck! pedig az egyik leginformatívabb és izgalmasabb blog ebben a témában. Sok évig dolgozott újságíróként és volt főszerkesztő is, 2019 márciusától pedig ismét szabadúszó: főállásban irányítja az emberek figyelmét a divatipar negatív hatásaira, úgy, hogy közben megpróbál opciókat ajánlani arra az esetre, ha valaki változtatna a vásárlási szokásain. De mégis mi vezetett idáig? Eszter, aki a 30-as fiatal nőkre jellemző habitussal követte a trendeket, 2016-ban látva a True Cost című dokumentumfilmet, eldöntötte, hogy  három hónapig nem vásárol új ruhát. Pár hónap alatt aztán annyira hozzászokott ehhez az új állapothoz, hogy egy évre kiterjesztette fogadalmát. Ezalatt az idő alatt pedig folyamatosan szívta magába az információkat, ami azt eredményezte, hogy szinte észrevétlenül átalakult nemcsak a ruhákhoz való hozzáállása, de az egész élethez is. Blogján véleményének hangot adva, rengeteg emberhez eljutott üzenete, ami azt eredményezte, hogy ma már rendszeresen hívják előadásokra, kerekasztalbeszélgetésekre. Ma már keresett színtanácsadó, idén pedig elindította saját beszélgetős estjét. Ennek a helyszínén, a Van Borisban mesélt nekünk tapasztalatairól.    

Arról már sokszor olvashattunk, hogy miért és hogy változtatta meg a gondolkodásodat és az életedet a True Cost. De milyen volt az az Eszter, aki akkor megnézte azt a dokumentumfilmet?

Mi elég gyakran turiztunk otthon, és az sem volt ritka, hogy a tesómmal vagy akár szomszédokkal ruhákat cseréltünk, így ez már a film előtt is az életem része volt. Ami arra az időszakra jellemző, hogy elkezdtem vágyni a színekre, de már akkor is a turkálókat jártam színek után kutatva, így jobban mertem kísérletezni is. Egy ideig Németországban éltem, és Münchenben találkoztam először a fast fashionnel, és akkor az egy izgalmas élmény volt, hiszen úgy éreztem, hogy majd abból a sokféle ruhából ki tudom választani, hogy mi passzol az én stílusomhoz. Persze ekkor még nem is volt saját stílusom. Ezt is azóta találtam meg. Viszont az már akkor sem tetszett, hogy szanaszét hevertek a földön a ruhák, ugyanis még abban a korban nőttem fel, amikor azt tanították nekünk, hogy a ruha érték, amire spórolunk. Egyébként a szelektív hulladékgyűjtési szokásokat is Németországból hoztam haza magammal, és nagyjából ezzel egyidőben kezdett bekúszni Magyarországra is ez a dolog. Később amikor főszerkesztő lettem, jól esett megvenni azokat a ruhákat, amikről azt gondoltam, hogy hozzám tesznek, és bár nem voltam nagy halmozó, sok felesleges darabom volt otthon.  Aztán amikor megnéztem a True Costot, egyből mindent átbillentett bennem. Akkor ott összeállt a kép. 

Tovább