Csalár Bence évek óta az egyik legszínesebb jelensége a hazai divatéletnek, és ezt nemcsak öltözködési stílusával érte el, hanem tudásával, intelligenciájával és kreativitásával. Öt évvel divatblogja indítása után elérte, hogy neve már-már branddé váljon. Ez viszont nem azt jelenti, hogy hátradőlve élvezi a sikert. Ellenkezőleg; idén nyártól már egy teljes csapattal a háta mögött formálja a stílusról és az egyediségről kialakított képünket. És valljuk be, erre még mindig nagy szükségünk van itthon. Szeptember 8-án egy különösen sokszínű esemény keretében mutatkozik be a megújult oldal.Természetesen az Absolut is ott lesz. Az site-hoz egy izgalmas fashion videó is kapcsolódik Bocskor Bíborka főszereplésével, és azt is megtudhatjuk, hogy idén még mikkel készül Bence csapatával. A nagy váltás kapcsán beszélgettünk vele változásról, stílusról, divatról és eddigi élményeiről.

Hogy kell elképzelni a munkastílusodat; végigirohansz a napon, vagy szeretsz elmélyülten dolgozni?

Sokszor nagyon rövid idő alatt kell sok döntést meghozni, és az elmúlt időszakra ez különösen jellemző volt. Ilyenkor reggel nyolctól éjfélig folyamatosan dolgozom a csapatommal, és maximum rövid időre lazítok vagy kapcsolok ki. Vannak megbeszéléses és home office-os napok is. Próbálom rendszerezni a feladatokat. Amúgy eléggé nyughatatlan vagyok; ha végetér egy projekt, akkor nem igazán élvezem ki, hanem már a következő nyolcon agyalok. (nevet) Ez nem azt jelenti, hogy túlvállalom magamat, hiszen mindent meg tudok csinálni, csak néha több időt kellene hagynom arra, hogy a munkám eredményét kiélvezzem, és lecsendesedjenek a dolgok körülöttem.

Próbálsz ezen változtatni, vagy beletörődtél, hogy ilyen vagy?

Próbálok, és ki is alakítottam magamnak egyfajta rituálét az általunk szervezett események kapcsán. Amikor lefut, és már mindenki hazament, leülök, és egy órán keresztül csak nézek magam elé. Ilyenkor bootolok. Ezek azok a pillanatok, amikor átértékelem az egészet, és az is előfordul, hogy meghatódom azon, hogy milyen jól sikerült. A lecsengésre persze még ott van az azt követő pár nap is, hiszen ekkor jönnek a visszajelzések, emailek vagy akár posztok, kommentek formájában. A következő pár hónap még a szokásosnál is sűrűbb lesz, úgyhogy sokkal intenzívebb lesz a megszokott metódus. Persze már megszoktam ezt a pörgést, mert alapból ilyen vagyok, bár bevallom, hogy reggelente nagyon nehezen kelek fel. (nevet)

Ha megnézzük az öt évvel ezelőtti énedet, és az ő álmait, céljait, mindent sikerült megvalósítanod mostanra?

Ha visszagondolok, hogy mik voltak a céljaim, amikor 2012 nyarán a szüleim kertjében a teraszon ülve készítettem az első wordpress alapú oldalamat, olyan dolgok is megvalósultak, amikre akkor nem is gondoltam volna. Ami már 2014-ben álomként megjelent, hogy szerettem volna egy márka kollaborációt; 2016-ban egyből három is létrejött. És visszatérve az előző témához, ezek azok az alkalmak, amikor figyelmeztetnem kell magam, hogy amire vágytam, beteljesült. Elég mohó vagyok ilyen téren, de ez visz előre, úgyhogy inkább ambícióként fogom fel. Engem az hajt, hogy mindig van mit csinálni. Szerencsére Gergő, a barátom segít abban, hogy ne rohanjak nagyon előre, hanem adjak elég időt magamnak és a munkámnak, és bevárjam, amíg beérnek a dolgok. Amúgy az is előfordul, hogy valamit eltervezek, de olyan emberekkel hoz össze a sors, akik választ adnak azokra a kérdéseimre, amik a jövőbeli célokkal kapcsolatban fogalmazódnak meg bennem. Ilyen volt most a június számomra.

Olvasd el, milyen volt Bencének Bocskor Bíborkával dolgozni!

A Szentpéterváron található Hermitage (magyarul Ermitázs) pompás barokk épülete mindenkit elvarázsol, aki láthatja. Ódor András azonos nevű koktélja hasonlóan elegáns, izgalmas és lehengerlő, és stílusosan Elyxsszel készül.

Saját szavaival:

Aki kedveli a régi klasszikus Martini típusú kevert italokat, annak ezt meg kell kóstolnia! Hihetetlenül harmonikus és gyümölcsös! 

Nézd meg, hogy készül!

Valószínűleg Ódor András sem gondolta volna, amikor elment vendéglátózni, hogy húszas évei közepére Budapest egyik legkomolyabb iskolájában oktat majd, miközben sorra nyeri a komoly versenyeket, és megnyitja első bárját, ami egyből kettő lesz. Ahogy már sok helyen olvashattuk és hallhattuk, a siker kulcsa a tudás, a szorgalom, a kitartás és a szerencse. Bátran kijelenthetjük, hogy egyiknek sincs híján, viszont van még valami, ami lehetővé tette, hogy mára azzá váljon, aki. Ez a kíváncsiság. Az emberek felé irányuló őszinte odafigyelés, ami mind a szakmai, mind pedig a mindennapi életében segít neki abban, hogy ne fogyjon ki az ötletekből és a motivációból. A vele folytatott beszélgetés kulcsgondolatai is ezek köré épülnek, ahogy a lenti interjú is mutatja.

Mi a legfontosabb dolog, amit a szakmád adott neked az eddigi karriered során?

Hogy a saját bárjaimat terelgethetem. Persze amikor elkezdtem ismerkedni a bartenderséggel még nem gondolkoztam tudatosan erről, ahogy az sem fogalmazódott meg bennem, hogy saját helyet szeretnék nyitni. Úgy tudnám leginkább szemléltetni, hogy a karrier olyan, mint egy pici gyerek; amennyi impulzus éri, úgy formálódik a személyisége. Annak idején azért vetettem bele magam ebbe, mert kellett a pénz, és az azért tény, hogy a vendéglátozás könnyű pénzkereseti lehetőség. Ahogy szépen sorban megismertem a szakmájukban kiemelkedő embereket, úgy inspiráltak, hogy tanulnom, versenyeznem kell, és aztán ennek az egésznek a kifutása lett az, hogy saját bárt szerettem volna nyitni. Ez nyolc évvel ezelőtt fogalmazódott meg bennem.

Az önálló bár együtt jár a szabadsággal?

Nem kimondottan. Ez trükkös dolog, mert amíg alkalmazottként dolgozol egy bárban, akkor neked annyi dolgod van, hogy bemész, felsetupolod a pultodat, tehát felkészülsz az estére, majd beállsz dolgozni, és a vendégé vagy. Nekem annyiból nehezebb a dolgom, hogy az én feladatom biztosítani a vendéget, akit ki lehet szolgálni. Ennek kell megtalálnom a módját különböző programokkal, eseményekkel. Persze megvan ennek is a szépsége; például rengeteg új embert ismertem meg ezáltal, és többek között azért ilyen színes és szép ez a szakma. Múltkor pont azon gondolkodtam, hogy még mi mindenbe vághatnék bele, de arra jutottam, hogy nem tudok mást, nagyon szeretem a vendéglátást.

Ehhez viszont örökmozgónak kell lenni, nem?

Nem vagyok egyszerű eset. (nevet) Erre szükségem van a motivációhoz. Kellenek a visszajelzések, a boldog emberek, vagy éppen a negatív kritika, ami jelzi, hogy még lehet hova fejlődni. Szükség van még a pofonokra is, és persze a többi bárra, amik folyamatosan nyílnak, mert így láthatod, hogy ki mit valósított meg. Én ezt nagyon élem. A Barside-ban például hétfőnként van egy eseménysorozatunk, az Artist Monday, ahol minden héten egy másik bárból meghívott bartender felkészül három itallal, amit lehet tőle kérni pár órán keresztül, amíg tart a program. Most tartunk a tizenötödik esténél, és nagyon durva, hogy minden személy teljesen más életstílusba tereli az eseményt azáltal, hogy teljesen más atmoszférát teremt.

Akkor lehet azt mondani, hogy ez a belvárosi bartender közeg összetartó?

Szeretném ezt hinni, és a mostani tapasztalataim alapján ezt is gondolom. Még egy bartender sem mondta, hogy nem jön. Mindenki boldogan igent mondott. Buliként fogjuk fel, ami arra is jó, hogy megismerjük egymást.

Hogy érte el András lépésről lépésre, hogy ma a város egyik legkomolyabb bárját terelgeti?

Bár nyáron sokan elvágyódunk a városból, azért ha nyitott szemmel és füllel járunk, rengeteg izgalmas helyet találhatunk Budapesten is, ahol akár a legnagyobb melegben is elüthetjük az időt. Kifaggattunk pár eddigi Absolut Budapest szereplőt, hogy ők hol érezték magukat a legjobban idén nyáron.

Vállaji Zénó, bartender Bestia

Melyik volt idén nyáron az abszolút kedvenc helyed a városban?

A Madách tér, azon belül a Barside, a Telep és a Kishusom. Régebben is gyakran megfordultam azon a környéken, viszont a Barside-Kishusom páros megnyitása óta abszolút kedvenc lett a tér.

Hogy találtál rá?

A Barside-ba egy barátommal kezdtem el járni, majd miután megismertem az ott dolgozó bartendereket, ők is barátok lettek, és ma már hozzájuk járok be. Mellette megnyitott a Kishusom, igy már enni sem kellett messze menni, ráadásul egy volt kollegám és más ismerősök is dolgoznak ott. Záróra után a Telep még szolgáltat egy kilépő sört. Így teljes az este.

Miért jön be annyira, és miért ajánlanád másoknak is?

Nagyon kicsi helyen sok jó dolgot lehet találni, telis tele érdekes emberekkel. Tuti kikapcsolodás egy csöndes hétköznap is.

Forrás: Barside Facebook

Nézd meg a többiek kedvenc helyét is!

Az OST konzept annyira kitűnik a magyar tervezői márka felhozatalból, hogy előfordulhat, az ember hirtelen nem is tud vele mit kezdeni. Persze nem kell ettől megijedni, ha némi időt szánunk rá, különösen izgalmas jelenség tanúi lehetünk. Sasvári Áron és Lantos Olivér a kelet-európai identitást és esztétikát állítja párhuzamba a nemzetközi trendekkel, méghozzá zseniális módon. Számukra ugyanúgy inspirációt nyújt egy Lynch film, mint a sarki afgán gíroszos. Missziójuk, hogy felhívják a figyelmet az önkifejezés szabadságának fontosságára ott, ahol a mainstream konformista világa adja a ritmust a mindennapokhoz. A lenti interjúban a nosztalgiázás mellett szóba került a valódi kreativitás fontossága, és hogy néha a csúnya is szép tud lenni.

Hány évesek vagytok?

Áron: 29.

Olivér: Én 25.

Akkor ti a saját bőrötökön is megtapasztaltátok a rendszerváltás utáni éveket. Milyen emlékeitek és benyomásaitok vannak arról az időszakról?

Áron: Ha összehasonlítom a jelenlegi Budapestet az akkorival, teljesen másmilyen városra emlékszem. Az utcákat még nem nagyon térkövezték le, sok helyen volt üzlet, ahol ma már nincs, és nagyobb városnak tűnt, ami nem abból ered, hogy akkor kisgyerek voltam. Egyértelműen magán viselte a kelet-európaiságot, az egyediséget, és nem támadt olyan érzésed, hogy amit látsz a környezetedben, az szinte mind másolat.

Olivér: Én vidékről költöztem fel, úgyhogy bennem a vidéki 90-es évek maradt meg nagyon. Mi ott két lépéssel le voltunk maradva Budapesthez képest. Eléggé elszeparáltan éltünk, jóval később érkeztek meg Nyugatról a különböző cikkek. Aztán ahogy beözönlöttek a színes Adidas melegítők, elkezdtek keveredni az addigi régi ruhákkal, és attól lett egy sajátos hangulata az egésznek.

Olivér: Lent nálunk keleten lehetetlen volt beszerezni ezeket a színes, menő, márkás dolgokat, maximum akkor jutottál hozzájuk, ha elmentél Jugóba farmerért vagy Adidas nadrágért, ami legtöbb esetben Adidos volt.

Mik voltak az időszak meghatározó pop kulturális jelenségei számotokra?

Áron: Ami nekem még abból az időszakból nagyon meghatározó, az a Familia Kft. és Will Smithszel a Bel Air hercege, azokkal a színes cuccokkal. Úgy általában, ha 90-es évekre gondolok, akkor úgy érzem, hogy akkor még volt mondanivaló. A zenében is. A Fekete vonat jó példa erre, ma meglepőnek tűnik milyen minőségi dolgot hoztak létre.

Olivér: Akkoriban még tényleg inspirációként működött az, amit Nyugaton hallottunk és láttunk, ma már mindent egy az egyben lemásolnak, így sajnos már nincs mögöttes tartalom.

Vajon hogy köthető a VIII. kerületi afgán gíroszos a márkához? Kiderül itt!

A Piña bár nemhiába kapta az ananászról a nevét, hiszen előszeretettel használják ezt az egzotikus gyümölcsöt koktéljai készítése közben. Váradi Lili a nyár apropójából egy izgalmas frissítőt készített egyik kedvenc összetevőjéből.

Saját szavaival

A mezcal friss, zöld jellegét házi babérsziruppal és frissen facsart citromlével emeltem ki.

Érdekel, hogy miből áll ez a különleges nyári koktél?

Pápai Gábor azok közé tartozik, akik balanszt tudnak teremteni az olyan társadalmi elvárások, mint a biztos karrier és egzisztencia, és a művészi kiteljesülés között. Két éve jelent meg a köztudatban Awesomniac, amire egyfajta szuperhős alteregóként is tekinthetünk. Világának fő inspirációs forrásai a képregények és a street art, de sok minden hatással van rá, amit a városban tapasztal. Gábor személyében egy agilis, de alázatos fiatal művészt ismerhettünk meg, aki a legjobb példa arra, hogy ha valaki tesz az álmaiért, akkor akár még rétegművészetekben is lehet sikeres. A lenti interjúban nemcsak Gábor munkáiról, hanem a hazai képregénykultúráról és a Budapest iránti lelkesedéséről is szó esik.

Sok művészhez hasonlóan nálad is két részre osztható az alkotás; az alkalmazottra és az önmegvalósító művészetre?

Ennél komplexebb egy kicsit: van egy polgári állásom, mellette szabadúszó grafikusként is dolgozom, és ezen felül jönnek még a művészeti projektek, amiket létrehozok vagy ahova csatlakozom. Szerencsére nincs igényem a sok alvásra, így minden belefér a 24 órába. Maga a név is innen jön. Szerettem volna a sajátomnál valami fantáziadúsabbat használni, így jött ez a mozaikszó.

Elég sokrétű a művészeted. Stílusilag be tudod magadat határolni?

Talán úgy tudnám a legjobban megfogalmazni, hogy az urbánus életvitelnek a vizuális megjelenése, ami meghatározza a stílusomat. A két legerősebb láb, amin állok, az a képregénykultúra és a street art. Már nagyon korán megjelent mindkettő az életemben, a baráti köröm is hasonló érdeklődésű volt, aztán amikor elkezdtem aktívan rajzolni, organikusan kialakult az a vonal, ami a mai napig meghatározza a munkáimat.

Milyen hamar jelent meg a rajz az életedben?

Szerintem előbb rajzoltam, mint jártam. Anyukám festőnő, ő amellett, hogy nagyon inspirált, már kimondottan korán a kezembe adta az ecsetet és a ceruzát. Az egyik első emlékképem is ezzel kapcsolatos: még nem járok, ülök az ülőkében, előttem egy rajzlap, és firkálok. Ami viszont vicces, hogy óvodában kifejezetten rosszul rajzoltam, de a sok-sok gyakorlás során kialakult a dolog.

Sokan irigykednek azokra, akik szépen rajzolnak, pedig azt mondják, hogy sok gyakorlással ez a készség teljesen elsajátítható. Akkor ezek szerint te is így látod?

Azt gondolom, hogy a technikai oldal bárki számára teljes mértékben elsajátítható, akinek van szem-kéz koordinációja, utána pedig kiderül, hogy ehhez társul-e egyéniség, vagy, hogy mennyire tudsz benne feloldódni, ami hozza magával azt, hogy mániáddá válik. Ha ez nincs meg, akkor nem rajzolsz magadtól minden nap órákat, ami viszont szükséges ahhoz, hogy fejlődni tudj.

Nézd meg mitől annyira egyedi Awesomniac világa!

Bár keletkezését a 20-as évekre datáljuk, már a 19. században készítettek hasonló koktélokat. Van, hogy összekeverik a Tom Collinsszal, pedig ott a pezsgőt szódával helyettesítik. Váradi Lili itt is csavart egyet; a gin helyett Elyxet használt, és egy friss, ropogós rozé proseccot választott a pezsgő helyett.

Saját szavaival:

Van egy csodálatos rozé prosecconk, ami holisztikus gazdálkodából származik, így minden cseppjében benne a természet és a lélek. Ezt használtam a koktélhoz.

 Nézd meg, hogy készül  Váradi Lili French 75 twistje!

Budapest sokszínűsége nemcsak a turistákat ragadja magával, hanem sokszor a helyieket is. Az pedig csak lendít a dolgon, hogy egyre több aspektusból is megismerhetjük a várost. És tényleg; minek a felszínt kapargatni, amikor a mélyben sötét titkok és izgalmas sztorik lappangnak? Jamrik Levente, történész, antropológus, városkutató és nem utolsó sorban a kedvelt történelmi oldal, a Falanszter blog írója különböző túrákat szervez többed magával, ahol Budapest olyan oldalát is megismerhetjük, amitől biztos, hogy aszfaltot fog az állkapcsunk. Az UrbFace túráin okkult szalonok, hidegháborús bunkerek vagy éppen a magyar irodalom jeles képviselőinek titkos kéjlakjai elevenednek meg a szemünk előtt olyan helyeken, amik mellett lehet, hogy nap, mint nap csakúgy elsétálunk. Nem bírtuk ki, kifaggattuk Leventét, és meg is tudtunk pár meredek dolgot.

Mik azok a sztorik, amelyek már a kezdetektől fogva nagyon érdekeltek a történelemből?

A családi titkok, a szexi-mexi történetek, amelyek gyakran kísér sok-sok gyilkosság, intrika és cselszövés; illetve azok az épületekhez köthető politikai-, történelmi-, urbanisztikai- és vállalati sorsfordulók, amelyekről a szakma maximum csak a lábjegyzetekben emlékezik meg.

Mondjuk ki, ez a történelmi bulvár.

Igen, olyasmi. A családi genogramokból sok minden kiderül. Plasztikusabban és emberközelibb szempontból lehet egy adott korról látleletet készíteni.

Ha jól tudom minden a blog írással kezdődött. Mikor és milyen céllal született meg a Falanszter?

Már nem is tudom megmondani pontosan, de körülbelül 10 évvel ezelőtti időpontra esik, és ezt is a magam szórakoztatására kezdtem el. Főszerkesztőként dolgoztam egy ingatlanpiaci online lapnál, mellette pedig bőven volt időm arra, hogy elkezdjek kutatni mindenféle témákat amely a városról szól, de annak komorabb arcáról és alulnézetből. Ami érdekes volt, azt megírtam, aztán észrevettem, hogy másokat is érdekel rajtam kívül, úgyhogy ebből alakult ki a Falanszter, ami valójában nem is blog, hanem talán egy komolyabb hangvételű cikkgyűjtemény.

Érdekelnek Budapest legsötétebb titkai?

A Corpse Reviver koktélcsalád az úgynevezett “kutyaharapás szőrivel” típusú italok közé tartozik, még a legcudarabb másnaposságból is feltámaszt bárki. A neve is erre utal, ami először a Punch nevű angol hetilapban jelent meg nyomtatásban 1861-ben. A Corpse Reviver #02 a család egyik tagja, talán a legkedveltebb. Gin az alapja, amit Váradi Lili, bartender most Elyxszel helyettesített. Mi pedig állítjuk, hogy talán jobb is lett, mint az eredeti verzió.

Saját szavaival:

 Az Elyxben hiába van ez a halvány rezesség, a ginben található borókához nem sok köze van, ahogy valójában az absinth-nak sem, de mivel az eredeti receptben is szerepel, mégiscsak megtart valamit a jellegéből. 

Nézd meg hogy készül Lili verziója!