Kónya Zsuzsi sok bartenderrel ellentétben azt élvezi legjobban, ha megy a darálás. Többek között ezt szereti a Yellowban is. A szöszölés és a pepecselés helyett a nagytételek kiadása az, ami igazán lelkesíti. Sok esetben a pályára is ő adja ki a rendeléseket. Sok év tapasztalat van a háta mögött, van gyakorlata ebben, könnyen rááll az agya a gyors munkatempóra. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne kedvelné a koktélokat; leginkább a Negroni vonal áll a legközelebb hozzá.

„Egyáltalán nem mondanám magam annak a tipikus csajos csajnak, ami a koktélozást illeti, sokkal szívesebben iszom erősebb italokat. Ha pedig a vendég kér egy koktélt, először mindig azt derítem ki, hogy melyik alapszeszt szereti, aztán utána következik a többi dolog; hogy hölgyről vagy úrról van-e szó, milyen idős, intenzív italt inna, vagy inkább csak elszürcsölgetné azt a koktélt, esetleg mennyire bevállalós. Ez mind meghatározza, hogy mit készítek el neki. Van, hogy magamat is kizökkentem a komfortzónámból, ez főleg akkor fordul elő, ha a vendég nem egy klasszikus koktélt szeretne inni, hanem valami különlegesebbet, de a sok tapasztalatnak és behatásnak köszönhetően ilyenkor is tudok hova nyúlni.”

Zsuzsi az Elyx Mule-t, az egyik legkedveltebb koktélt készítette el nekünk az itallapról.

„Ez óriási kedvenc a Yellowban! Igazi frissítő, köszönhetően a gyömbérsör csípősségének és a lime-nak. Nem gondolnám, hogy erős ital, 4 cl Elyx van benne, mégis karakteres koktél.”  

Talán mondhatjuk, hogy a Yellow Budapest az egyik legüdítőbb éjszakai szórakozóhely a belvárosban. A Széchenyi tér környéke az elmúlt időszakban felkapott buli központ lett, sok esetben viszont túl nagy a tömeg, nem ritka, hogy az ember úgy érzi, túl személytelenné vált a hétvégi szórakozás. A Yellow több szempontból is kitűnik a környéken; bárklubként üzemel, ami azt jelenti, hogy úgy szórakozhatunk, hogy közben a minőségi italfogyasztásról sem kell lemondani, a bárpultban dolgozó bartendereknek és a különös gonddal összeállított itallapon található koktéloknak köszönhetően. Ráadásul a facecontrolnak hála, válogatott társaságban táncolhatjuk ki a megfáradt heti gőzt. 

 Gubcsó Balázs, a Yellow megálmodója elmondása alapján évekig nem talált olyan klubot Budapesten, ami igazán passzolt volna az ízléséhez, így külföldi élményei alapján inspirálódva vágott bele a Yellowba. 2004 óta foglalkozik vendéglátással más tevékenységek mellett. A Belvárosban nőtt fel, és napjai nagyrészét most is itt tölti; rajong érte, és a Yellow nyitásával régi álmát váltotta valóra. A hely egyik fő jellegzetessége az a bizonyos attitűd, aminek minden vendégben meg kell lennie, hogy bejusson a helyre. Ezt a stílust szolgálja ki minden; a kialakítás, a dizájn, a zene és a staff is.

„Mivel egy már előttünk működő szórakozóhelyet vettünk át, így a belső kialakítás némileg adott volt. A középre helyezett óriási bárpult hozta magával a koncepciót, hogy egy valódi bárklubot alakítsunk ki. Ez annyit tesz a valóságban, hogy a komoly bármunka ellenére ez mégiscsak egy klub, ahol táncolni és szórakozni lehet. A hely adottságai miatt egyszerre nagyjából 300 ember fér be hozzánk, de általában egy péntek-szombat este 600- 800-an fordulnak meg a Yellowban.” – mesélt Balázs az alapkoncepcióról. 

Szemző Zsófiára jellemző az antropológiai gondolkodásmód, keresi az ember helyét a természetben, kiemel különböző helyzeteket vagy cselekvéseket, szétszed, összegyúr, az ember pedig a munkáit látva úgy érzi, mintha az álom és a valóság határán egyensúlyozna. Művészi látásmódjára valószínűleg hatással volt, hogy kétszer is eltöltött hosszabb időt Franciaországban, valamint több csoportos kiállításon, workshopon és residency programon is részt vett világszerte.

„Főként papír alapú munkákat készítek, de sok esetben ezeket kombinálom tárgyakkal fotókkal vagy videókkal. A nem csak közvetlen, de a tágabb értelemben vett környezetem is  foglalkoztat. Annak valós és elképzelhető eseményei, szereplői. A természetben keresem az emberi helyét. Próbálok értelmezni és szintetizálni. Bambulok, szemlélődök és néha ez koncentrációvá alakul. Érdeklődésem sokszor antropológiai színezetű. A rajz médiumán keresztül építek, rombolok le és rakok össze szituációkat.” – mutatta be Zsófi saját szavaival művészetét.

Munkáinak fontos jellemzője a storytelling, és bár ő nem látja feltétlenül történetmesélésnek a munkáit, örömmel veszi, ha a munkáit látva hasonlóságok fedez fel saját történetével, hiszen ez segít megérteni másokat is. Médium és témák szempontjából is rendkívül sokrétű művészete.

Biró Dávidot egészen korán elkezdte érdekelni a digitális technológia, és egy ideig úgy nézett ki, hogy az informatika területén helyezkedik el. Aztán mégis a fotóművészet felé kanyarodott el, ráadásul a konceptuális vonalon mozog, ami a legtöbb ember számára talán kicsit nehezebben is értelmezhető ág. Az évek alatt az egyetemi tanulmányoknak, külföldi tapasztalatoknak és a megtartó hazai művész közegnek köszönhetően munkái már egy saját, kiforrott látásmódot tükröznek. Bár a kezdetektől fogva az aprólékosan kitalált és berendezett kompozíciók készítése volt rá jellemző, művészete a digitális világra választ adó tendenciáknak köszönhetően kibővült a különböző installációk és más médiumok tárházával. Legújabb kiállítása valójában két sorozatának egyesítéséből jött létre, mindeközben új aspektusból megvilágítva a kérdéseket, amiket feszegettek külön-külön is. A megnyitó előtt beszélgettünk a fotográfia jövőjéről, a digitalizáció, a virtuális jelenlét hatásairól és a kritikus szemlélet fontosságáról.

Egyaránt jártál Kaposvárra és a MOME-ra fotós szakra. Éreztél bárminemű különbséget szemléletmódban a két hely között?

Nehéz a kettőt összehasonlítani, mert az egyik intézményben alap-, míg a másikban mesterképzésben vettem részt.  Bizonyos hiedelmekkel ellentétben a MOME mesterképzése nem is annyira alkalmazott fotográfiai irányultságú, hanem inkább a nemzetközi művészeti diskurzusba próbálja behelyezni a hallgatókat, és szerintem a sajátos kritikus látásmódra való neveléssel a kaposvári alapképzésnek is ugyanez a célkitűzése. Ami viszont különbség, hogy az utóbbinál sokkal több volt a kísérleti fotográfia, ami szerintem nagyon jól jön azoknak a művészeknek, akik konceptuális vonalon dolgoznak. Ezenkívül pedig a MOME-n nagyon erős az együttműködés más egyetemekkel, fesztiválokkal. Én ezt jól ki is tudtam használni; például fél évet töltöttem Belfastban Erasmus ösztöndíjjal.

Konceptuális fotóművészként dolgozol. Ez ösztönösen már a korai képeidnél is előjött, vagy csak később alakult ki?

Tinédzserként is távol állt tőlem a fotóriporteri hozzáállás, nem az érdekelt, hogy elkapjak egy-egy jó pillanatot. Már akkor szerettem beállított képeket készíteni, amikor amatőrként próbálkoztam a fotóval. Ez sokkal közelebb áll az attitűdömhöz, és akkor érzem igazán sajátomnak, ha a kép minden részletét én tervezem meg. Ez a hozzáállás vezetett a Flashback Stúdióba, ahol asszisztensként dolgoztam, és ez a stúdiós irány sokat segített technikailag a fejlődésben. Aztán az egyetemen ez a médiumreflektív  konceptuális gondolkodásmód jobban ki tudott teljesedni. Ezt még az is elősegíthette, hogy alapvetően van egy technológiai érdeklődésem, és azontúl, hogy szeretek technikailag jó képeket csinálni, az is érdekel, hogy az eszközöknek, amelyeket mindennap használunk, mi az igazi funkciójuk, mire valók, és kíváncsi vagyok rá, hogy azok az eszköztárak, amelyek rendelkezésünkre állnak, milyen kihívásokkal állítanak szembe minket. 

Forrás: Botos Balázs Behance oldal

Hogy lesz valaki porcelán designer? Botos Balázs formatervezőként csöppent a porcelánok világába. Az egyetem második évében találkozott komolyabban a kerámiával Kecskeméten a Nemzetközi Kerámia Stúdióban, ahol egyből elbűvölte az anyagszerűsége, a technikája és az ehhez az anyaghoz való gondolkodás szépsége, összetettsége. Innentől kezdve nem is hagyott alább lelkesedése, így amikor elvégezte az egyetemet, visszament a stúdióba, ekkor már főállásban. Egy nagyon izgalmas időszakként tekint vissza erre, az anyaggal való munka és az ott megismert emberek is mind megerősítették abban, hogy folytassa ezt az utat.

Hivatkoztak már rá fekete bárányként, aminek egyik oka lehet, hogy a munkái nem igazán illeszthetőek bele a ma futó kortárs kerámia művészetbe.

„Persze mert te olyan formatervező szemmel nézel mindent! Ezt már nem egyszer hallottam. (nevet) Külsős vagyok, vagyis külsősként érkeztem ebbe a körbe, de úgy gondolom, hogy most már elfogadnak. Máshogyan szemlélem, használom ezt az anyagot, de mindig a legnagyobb tisztelettel, odaadással és persze humorral. Ez segít abban, hogy most már kollégaként, barátként tudok beszélni a szakmában dolgozó vagy szakma közeli emberekkel. Szuper ennek a világnak a részének lenni.” – mesélt Balázs a szakmával való kapcsolatáról.

Forrás: Tallin Design Festival

Manapság egyre több szó esik arról, hogy a műanyag milyen mértékben károsítja a Földet. Mégis van-e bármi jó, amit ki lehet hozni belőle? Többek között ez a kérdés foglalkoztatja Huszár Katalin, textiltervezőt, amikor különböző műanyagokkal kísérletezik. Persze nem volt ez mindig így, egy sokkal természetesen anyag iránti szenvedélye vezetett odáig, hogy a MOME Textilszakán elknyarodjon a műanyagok szerteágazó világába.

„Egészen pici koromtól fogva vonzott a bőr, mint anyag. Ha így visszagondolok, mindig megszagoltam, megtapintottam egy-egy táskát, kesztyűt, cipőt a boltokban, és próbáltam eldönteni, vajon valódi bőrből készítették-e. Pályaválasztásnál abban voltam biztos, hogy valami kreatív dolgot szeretnék majd tanulni, és mivel a kiegészítőtervezés különösen érdekelt, a bőrművességet választottam. Az egyetem után indítottam egy asUstrap nevű márkát és egyedi fényképezőgép pántokat készítettem bőrből. Akkor erre nem tudtam annyi energiát szánni, ami ahhoz lett volna szükséges, hogy be is robbanjon. Ezt az utat egyelőre félretettem, most jobban lekötik a figyelmemet más anyagok.” - mesélt nekünk Kata a bőrrel való kapcsolatáról.

Hogy jutott el Kata a bőrtől a műanyagig? Elmondása szerint ennek elég egyszerű oka volt. Bőrművesként kissé elveszve érezte magát a textiltervező képzésen, ezért úgy döntött, hogy ha úttörőként is, de kipróbál egy új utat. Mivel számára minden elérhető ’textiles’ technika új volt, elkezdett más irányokban gondolkodni, és a kísérletezés során a műanyagokat is kipróbálta. Az egyetem második félévében Észtországba utazott, ahol ismét bőr-kiegészítő tervezést tanult, újra otthonosan szeretett volna mozogni ezen a terepen. Aztán azt vette észre a tervezések során, hogy színes műanyaghálót meg szívószálat használ még egy táska vagy cipő tervezésénél is.

„Rájöttem, hogy ez a fajta nyitott hozzáállás az anyagokhoz, a kísérletező szemlélet az, ami engem inspirál és a szokatlan anyagtársításokra kezdtem fókuszálni. Bár jelenleg valóban a műanyagok állnak a projektjeim központjában, a jövőben szeretnék újra természetes anyagokra váltani, viszont a játékos hozzáállást és a kísérletezést megtartva.”

Fotó: Pavel Bogolepov

Szabó Kristóf 2012-ben végezte el a Képzőművészeti Egyetem képgrafika szakát. Az általa létrehozott KristofLab egyfajta ernyőként fogja össze a azokat a művészeti ágakat, amikkel foglalkozik. Egyik fő kutatási területe az ember és annak környezetének kapcsolata, ezt a témát több sorozatban is megörökítette. Emellett zenekarok számára VJ-zik, tanít, táncművészek számára projektál és alkot installációkat és médiaművészeti kiállításokat szervez kurátorként. Művészete szerteágazó, mégis megvan sajátos világa, amibe műtermében engedett nekünk betekintést. Ott többek között arról beszélgettünk, hogy miért is annyira érdekes téma a panelház, mik éppen a futó trendek, ezekhez hogy kapcsolódnak az ő munkái, illetve, hogy mitől más egy táncelőadáson vetíteni, mint egy elektro bulin.

Téged hogy formált Budapest?

Győri vagyok, az egyetem miatt költöztem Budapestre, és maga a költözés is nagy hatással volt rám, de a város környezete folyamatában formál inkább. Eleve a nagyvárosok és kisvárosok közötti különbség nagyon érezhető; a nagyvárosok metódusa teljesen más, ahogy az emberek a környezetükkel élnek közösen. Győr és Budapest között a legszembetűnőbb, hogy ami Győrben kicsi, itt nagyobb volumenben nyilvánul meg, és ez lehet a legprofánabb módon a hajléktalanság, de ugyanúgy a lakótelepek nagysága, az utak szélessége. Valójában a lépték az, ami más, és ebből adódóan az emberek viselkedése és mentalitása is más lesz. Egy kisvárosi példa. Lent voltam Debrecenben egy zenekarral, akiknek éppen VJ-ztem, és az egyik helyi művész végigvezetett minket a belvárosban, ahol minden sétatávolságon belül volt, egy helyre összpontosult, és mindenki ismert mindenkit. Teljesen más a viszonyulás ott egymáshoz és a városhoz.

Mióta foglalkoztat az identitás és a környezet témája?

Már az egyetem alatt is a városi környezettel foglalkoztam, csak más megfogalmazásmódban. Aztán az elmúlt időszakban sokat változott a művészetem, ahogy jobban belemélyedtem a témába, és ahogy egyre inkább az lett a kiindulópont, hogy nekem milyen a viszonyom a várossal és közben magammal. Ebben az is közrejátszott, hogy kikerültem a Képzőművészeti Egyetem amúgy elég zárt közösségéből, máshogy kellett már boldogulni, ez pedig ilyenkor kiszélesíti az ember figyelmét is a világra. Ekkor kezdtem egyre többet foglalkozni a környezetemmel, nem egy magánmitológia jellegű dolgot szerettem volna építgetni a várossal és a gondolataimmal kapcsolatban, hanem egy bensőségesebb viszony kezdett el érdekelni a saját életemhez és a saját magamhoz kötődő érzésekhez kapcsolódóan.

Imre Norbert ott veszi elő a fényképezőgépét, ahol mások elteszik. Bár kedveli a főváros jellegzetes épületeit, látványosságait, de ezeknél sokkal jobban vonzzák azok az eldugott helyek, amiket más még nem talált meg magának. Ennek köszönhetően képei többsége olyan arcát mutatja a körülöttünk lévő világnak, amit csak ritkán láthatunk, ilyen körítésben pedig pláne.

„Az első fényképezéssel kapcsolatos élményem egyben az első mobiltelefonomhoz kötődik, amivel hitvány minőségben, de annál nagyobb örömmel készítettem mindenféle képeket.” – idézte vissza a kezdeti lépéseket, a fényképezőgéppel való barátkozást – A következő lépcsőfok akkor jött el, amikor először használtam tükörreflexes fényképezőgépet. Ez nagyjából 2012 nyarára datálódik. A gördeszkás barátaimat fotóztam mindenféle mutatvány közben édesapám fényképezőjével. Néha a tudta nélkül is. Bocsi fater! (nevet)”

Fotó: Bodnár Dávid

Ki ne szeretne belelátni a híres zenekarok életébe? Vajon tényleg minden csak a bulizáról szól? Egyáltalán mi folyik egy turnébuszban; és a backstage-ben? Sokszor mondják, hogy ami ott történik, ott is marad. Ez mostantól megváltozik. Miskovits Marci az ország legmenőbbjeit kíséri el egy-egy turnállomásra, így ezentúl ti is beleláthattok a színfalak mögötti világba, a színpad előtti rituálékba, a koncertek utáni őrült partyzásba. A jó hangulatért az Absolut felel, a többi meg kiderül.

Forrás: Metzker Viktória Facebook oldal

5 dolog, amit érdemes tudnod Metzker Viktóriáról:

1. Egészen korán elkezdett érdeklődni az éneklés és a zenélés iránt, emellett pedig sokáig táncolt, amit egy térdsérülés szakított meg.

2. 2007-ben az év Playmate-jének választották, ugyanebben az évben kedzett DJ-zni, DJ Junior, Bárány Attila és Hamvai PG mentorálása alatt.

3. Kedvenc DJ-i között szerepel Skrillex, Diplo és DJ Snake.

4. 2015-ben és 2016-ban is megnyerte Az Év DJ-je közönség díjat.

5. Őt tartják az első számú női DJ-nek Magyarországon, 2019-ben Absolut nagykövet lett.

Nézd meg mit történt Viki fellépésén!

Nagyfi Marcell - dob, Lőrinczi Tamás – basszusgitár, Szabó Márton - gitár, ének, Petróczi „Edi” Ádám - gitár  Fotó: Pavel Bogolepov

A DLRM Should klipje lett a 2019-es Klipszemle Absolut különdíjasa. A kiválasztás során a fő szempont az volt, hogy a videó és a szám mondanivalója passzoljon a brand Create A Better Tomorrow, Tonight (Alkoss egy jobb holnapot, ma este!; magyarul- a szerk.) szlogenjéhez.A DLRM ösztönös zenéje hamar megtalálta a közönségét, és a srácok az elmúlt években több saját szervezésű külföldi turnét is végigcsináltak. A lenti interjúban többek között arról mesélnek, hogy milyen élményekkel gazdagodtak ezeken a bulikon, kiderül, hogy éppen milyen zenék pörögnek a turnébuszban, és hogy milyen spontán ötlettől vezérelve született meg a videoklip. A zenekar kedden, október 22-én az Akváriumban játszik.

A Suckerpunch méltó címéhez, egy jó odavágós, rock lemez lett. Az első albumhoz képest mi változott, akár a dalok, a mondanivaló vagy akár a felvételkészítés szempontjából?

Szabó Márton: Sok minden. Először is más a felállás, Tomi az első lemez után szállt be, Marci, a dobosunk pedig másfél éve van velünk. Azt az anyagot jóformán ketten írtuk Edivel, a Suckerpunch pedig már inkább azt mondanám, hogy négyünk közös munkájából született. Emberileg is változtunk az elmúlt időszakban, és talán ez az egyik legmeghatározóbb oka, hogy olyan lett ez az új lemez, amilyen. Ebben az is benne van, hogy más dolgokon jár az agyunk, más zenéket is hallgatunk, mint eddig. Nem az volt a cél, hogy egy odabaszós lemezt készítsünk, egyszerűen ilyen lett, mert ez jött belőlünk.

Petróczi „Edi” Ádám: Az volt még nagy hatással ránk, hogy a lemez megírását megelőző egy évben nagyon sokat játszottunk külföldön. Voltak olyan időszakaink, hogy akár hosszabb ideig turnéztunk kint, és ez a sok élmény, az emberek, akiket megismertünk, mind rányomták a bélyegüket a lemezre. Az Anthem for LeModjo számunkat például egy francia turnéállomás helyszíne inspirálta. Erre a helyre amúgy már többször visszahívtak minket.