Vannak egy művész életében olyan meghatározó pillanatok, amikre nemcsak egyszerű mérföldkövekként tekinthetünk, hanem igazán nagy pillanatokként. Bársony Bence a május 28-i kiállítására különleges dologgal készült. A kép már méretéből adódóan is impozáns volt, de a téma, a megvalósítás és az üzenet még ennél is erősebb. Hogy zajlik egy ilyen fotózás? Milyen nehézségekkel találták szembe magukat a készítők, és hogy került Brad Pitt a tankra? Bársony Bence beavat minket.

KONCEPCIÓ

"Az Absoult Vodka megkeresése után, nem sokat kellett gondolkoznunk, hogy milyen meglepetéssel készüljünk a party kiállítás látogatóinak. Peleskey Bence barátommal már régen terveztük, hogy készítünk olyan közös kép sorozatot, amelyen Én is, mint alkotó szerepelek vizuálisan. Azon a héten pont jött egy lehetőség, hogy egy működőképes katonai forgalomból kivont tankot vegyünk birtokunkba egy fotózás erejéig. Nem volt nehéz kitalálni, hogy Én a haditudósító, dokumentalista fotós szerepét fogom betölteni, aki végig frontvonalon kiséri társait, és döbben le a háború borzalmain."

BACKSTAGE

"A fotózást megelőzően, Bence már felmérte a terepet, és mire a fotózás napja eljött már minden készen állt, hogy jó anyagokat készítsünk. Ő szerezte a ruhákat is, de persze mindig mindent egyeztettünk, hiszen szeretünk biztosra menni. Azon a napon borús esős időnk volt, aminek kimondottan örültem, mert szerettem volna a fátyolos, szórt, ködös fényekkel is éreztetni a fotó témájának drámai hangulatát. Sokféle beállítást csináltunk, amit állványról készítettünk magunkról. Ilyen esetben előre bemért szögekkel, fényekkel, beállított kamera beállításokkal dolgozom, amit egy távkioldó segítségével időzítve tudok aktiválni."

Hogy került Brad Pitt a fotózásra?

Valószínűleg sokan egyetértenek abban, hogy Bársony Bence nem egy szimpla fotós. Azt a 21. századi művészt testesíti meg, aki nemcsak az alkotásban kiemelkedő, hanem a márkaépítésben is. Ő az, aki egyszerre alakítja karrierjét tudatosan és intuitív módon. Ritka, hogy valaki ennyi évvel a háta mögött, megjárva a kereskedelmi TV-k világát is, ilyen lendülettel és őszinte kíváncsisággal tudjon a hivatásához fordulni. Mik hozzák lázba egy fotózás során, vagy egyáltalán milyen az, amikor valaki férfiként férfi „múzsát” választ? Ezekről is szó esett a beszélgetés során, aminek kivonata ez az interjú.

Szerinted mitől lesz valaki jó fotós?

Az ember úgy válik jó fotóssá, ha a hozott tehetséget sok-sok hosszú éven keresztül érleli magában miközben folyamatosan alkot, majd jön egy pillanat, amikor elcsíp egy olyan vizuális gondolatmenetet, ami közel áll a saját „ars poetikájához”. Ezáltal kialakul egy egyénisége a szakmán belül is. Szerintem a jó fotós sosem elégedett azzal, amit csinál, úgyhogy mindig fejleszti önmagát, legfőképp a látásmódját.

Melyik a kedvenc részed a fotózási folyamatban?

Amikor megszületik az alkotás vágya, hiszen egy kreatív kép születése mindig előbb történik meg, minthogy fizikai formát ölt. Ha megvan gondolati síkon, akkor elindul egy izgatott állapot, hogy mindez megvalósuljon, hiszen rengeteg körülmény és behatás befolyásolja. Fontos része a megfelelő helyszín, az alany felkutatása, a megfelelő idő kitalálása és persze a technikai feltételek, a stábról nem is beszélve. Aztán az utómunka teszi fel a pontot az i-re, ott történik meg a beteljesülés.

A Facebook oldaladon egyből a Sebestyén Balázsról készített portrésorozatba botlunk. Mi számodra a legnagyobb kihívás egy portré készítésében?

Az a fotó pont azért hangsúlyos az életemben, mert nagyon sok évet töltöttem egy kereskedelmi csatornánál, ahol művészileg folyamatosan keretek közé voltam beszorítva. Ami engem kielégített volna művészként, az nem volt piacképes. Azért szeretem Balázsról ezt a portrésorozatot, mert ezek nem szokványos képek. Nagyon tetszett ezen a fotózáson, hogy igenis ki lehet hozni (egy leállás alatt) olyan dolgokat olyan emberekből, akik amúgy képernyőn vannak, amik nem kimondottan képernyő képesek, és ennek ellenére mégsem lesznek hivalkodóak vagy szélsőségesek a fotók. Portrékészítésnél mindig párhuzamot vonok az énnel, akit fotózom. Szituációba helyezem. A leghatásosabb az, amikor eleve olyan környezetbe kerül az illető, ahol adott az, hogy ő milyen szerepet játsszon. A cél, hogy a szituációból ki kell hozni, hogy az illető saját magát adja. Ezt néha már szinte stand-up comedy jelleggel érem el. Ha definiálnom kell, egy jó portré az egy olyan elkapott pillanat, ami a legőszintébb az adott alanytól, egy reakció, amit egy olyan helyzetre ad, amibe belecsöppent éppen.

Érdekel, mik Bence kedvenc fotós témái?

Fegyverneky Sándor Jr. nap mint nap emberek különböző arcait jeleníti meg, fontos pillanatokat kap el, dokumentál. Annak idején, amikor a fotózást választotta hobbijaként már egyből ez érdekelte; megtartani a pillanatot, az emlékeket. Először csak magának, majd az utókornak. Jó benne, úgyhogy hamar beszívta a szakma. Az amúgy zenei háttérmunkásnak készülő srác egyik pillanatról a másikra összenőtt a kamerájával. Szereti, amit csinál, ráadásul a zene sem maradt el teljesen, a hangmérnöki széket felváltotta a DJ pult.

Remélem a következő kérdés nem lesz olyan nehéz, mint a „Mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás?”. Nálad mi volt előbb: a zene vagy a kép?

A zene volt! Mindig is nagyon nagy örömet adott a zenehallgatás! Talán azért is, mert otthonról ezt hozom. Édesapám, aki zeneiskolába is járt, sokat vitt koncertre, és valahogy megszerettem. Gimnázium után el kellett indulni valamilyen pályán, úgyhogy kipróbáltam pár dolgot. Például tanultam multimédiafejlesztőnek is, de nem találtam a helyemet. Amikor meghallottam, hogy van olyan szakma, hogy hangmérnök, egyből megtetszett. Nem vagyok zenész, hiszen sosem tudtam hangszeren játszani, de technikailag átlátom a dolgokat. Mivel érdekelt is ez a része, egyszerűen kézenfekvő volt. El is végeztem itthon egy iskolát, aztán kimentem egy másikba Miamiba egy évre. Amikor visszajöttem, elkezdtem dolgozni egy stúdióban.

Soós Berci saját szavaival:

Olyasmi dolgokat kerestem, ami abszolút Budapest, azaz jellemző a fővárosunkra, esetleg megragadja az esszenciáját. Ilyenek például az élet a hidakon, a villamoson, a Deák térnél. A fotók analóg technikával, azaz filmre készültek, hogy még nyersebben, utólagos korrekciók nélküli "natúr" valóságában kapjuk vissza a város hangulatát. Azért is választottam a filmet, mert nekem is egy személyes újra-felfedezés, tanulás volt, képmennyiségben korlátozottabb -bár így is elment 30 tekercs-, azaz egy amolyan élmény-kihívás.

Aranyló naplemente, elegancia, egy fontos esemény, Fővám tér.

Nézd meg a többi képet is!

Soós Berci saját szavaival: 

Olyasmi dolgokat kerestem, ami abszolút Budapest, azaz jellemző a fővárosunkra, esetleg megragadja az esszenciáját. Ilyenek például az élet a hidakon, a villamoson, a Deák térnél. A fotók analóg technikával, azaz filmre készültek, hogy még nyersebben, utólagos korrekciók nélküli "natúr" valóságában kapjuk vissza a város hangulatát. Azért is választottam a filmet, mert nekem is egy személyes újra-felfedezés, tanulás volt, képmennyiségben korlátozottabb -bár így is elment 30 tekercs-, azaz egy amolyan élmény-kihívás.

Tudj meg többet a képről!

Soós Berci saját szavaival:

Olyasmi dolgokat kerestem, ami abszolút Budapest, azaz jellemző a fővárosunkra, esetleg megragadja az esszenciáját. Ilyenek például az élet a hidakon, a villamoson, a Deák térnél. A fotók analóg technikával, azaz filmre készültek, hogy még nyersebben, utólagos korrekciók nélküli "natúr" valóságában kapjuk vissza a város hangulatát. Azért is választottam a filmet, mert nekem is egy személyes újra-felfedezés, tanulás volt, képmennyiségben korlátozottabb -bár így is elment 30 tekercs-, azaz egy amolyan élmény-kihívás.

Érdekel Berci kommentje?

Egy fotós amellett, hogy szép képeket készít, attól lesz igazán jó, ha felismerhető alkotásaiban. Soós Berci pont ilyen. Erőssége többek között a jól eltalált pillanatokban rejlik. Egyre több riportanyaga jelenik meg különböző médiumokban, és egyértelműen generációjának egyik legmeghatározóbb fotósa. Ha két helyet kell mondani, ami inspirálja, az Budapest és a Balaton. Mindkettőt imádja és csodálja. Nem szeret nagyon előtérben lenni, saját oldalának is külön nevet adott. A Lefotózlak Facebook követőinek száma már elhagyta a harmincezret.

Mikor vettél először a kezedbe fényképezőgépet, és hogy élted meg?

Gyerekkoromban, de ekkor még nem alakult ki bennem komoly elköteleződés. Aztán elkezdett érdekleni az elektronikus zene, és megcsináltam pár haverommal a Pulzar rádióműsort és weboldalt, ahova partyfotók is folyamatosan felkerültek. Ennek lettem a fotós koordinátora és első számú party fotósa. Először még kölcsöngéppel dolgoztam, aztán karácsonyra kaptam egy kis gépet, így már saját eszközöm is lett. Innentől kezdve minden nap fotóztam.

Izgalmas dolog lehetett belecsöppeni ebbe a világba. Hogy élted meg ezt az időszakot?

Mivel adott volt, hogy szerettem ezt a zenét, nagy élmény volt, hogy ingyen bejuthattam a helyekre, így ott lehettem minden jó buliban. Ráadásul kiemelt vendégként! Ma már nem tartozik a mindennapjaimhoz ez a fajta fotózás, a Pulzarban sem vagyok már benne, de ezzel egyidőben elindultam egy másfajta úton.

Hogy történt a váltás?

Az egyik legfontosabb kiváltó ok, hogy felköltöztem Gödöllőről Pestre, és mivel adott, hogy azt fotózom, ami körülöttem van, a horgásztavakat, stégeket felváltották a városban található témák.

Az előbb azt mondtad, hogy nem bírod ki, hogy ne fotózd az embereket.

Ez így van, muszáj megörökíteni mindenféle történést. Ez már megszállottság.

Érdekel a sztori is? 

Érdekel a kép sztorija? 

Mészáros Zsuzsi saját szavaival:

Számomra a budapesti élet egyet jelent a folytonos nyüzsgéssel. Egyfolytában talpon kell lenni és ébernek maradni, hogy ne essünk ki a körforgásból, és tartani tudjuk a tempót a várossal. Ahogyan a sorozatomat, a napjaimat is két részre tudnám felosztani. Először is a fárasztó hétköznapokra, melyek forgatagában sokszor ütközünk akadályokba, amik meghiúsítják a terveinket, keresztül húzhatják a számításainkat. Én különösen sokszor kerülök ilyen kellemetlen szituációkba!  A sorozatom első feléhez ilyen kis privát storyk szolgáltak alapul.

Amikor már minden mindegy, semmi sem érdekli az embert csak az, hogy végre hazaérjen egy megterhelő nap után.

Nézd meg a többi képet is!