Talán leszögezhetjük, hogy nincs Mészáros Zsuzsihoz hasonló fotós itthon. Olyan, aki ilyen csodás módon idézi meg a régi korokat, és aki így képes létrehozni egy mesebeli fantáziavilágot. Zsuzsi nem egyszerűen fotós; fest, rajzol, ruhát tervez, szobrászkodik, és alkotásaiban összegyúrja mindazt a tudást és tehetséget, amivel rendelkezik. Képi világa néha kicsit komor, máskor nagyon romantikus, de szinte minden esetben érződik benne némi elvágyódás. Izgalmas egyéniség, aki rendkívül tudatos, beszélgetőpartnernek szerény és végtelenül kedves.
Meséld el, hogy kezdődött az egész?
Középiskolában divattervezést tanultam. Ennek kapcsán kezdtem el fotózni, mert az elkészült munkadarabokról mindig kellett vinni képeket a vizsgákra és a kiállításokra. Jellemző rám, hogy azt szeretem, ha minden az én kezemben van, minden tőlem függ, így nem volt olyan meglepő, hogy ezt is magam csináltam. Aztán rájöttem, hogy amivel addig foglalkoztam; a festés, a rajzolás és a szobrászkodás mind összekapcsolható a fotózással. Hát innen indult ez a nagy szerelem.
Jelen pillanatban mekkora szerepet játszik az életeben a fotózás?
Nem gondolom azt, hogy csak a fotózásból fogok megélni, de szeretnék komolyan foglalkozni vele. Az én esetemben fontos, hogy az ember különválassza a munkát és a művészetet. Persze örülök, ha ezt a kettőt össze lehet kapcsolni, vagy egy munka kapcsán szabad kezet kapok, de ez ritka. Azt pedig, hogy milyen helyen van az életemben a fotózás, hát, elég nehéz meghatározni. Eddig egyetemre jártam, most fogok végezni, és ez egy kicsit elvette az időmet attól, hogy a saját ötleteimmel tudjak foglalkozni. Természetesen vannak tervek és álmok, amiket szeretnék megvalósítani, ha végre lerakom ezt az egészet. Szeretném megtartani, hogy a saját kedvtelésemből fotózom.
A fotóid nagyon sok előkészületet igényelnek, hiszen jól átgondolt koncepciókkal dolgozol. Ez mindenképpen meghatározza a stílusodat.
Ez tudatos dolog. Engem a fotózás önmagában nem elégít ki. Számomra ez az egész folyamat izgalmas. Például, hogy ruhákra vadászom, amiket aztán átalakítok. A többi kelléket is gyakran készítem én, ha pedig nem, ócskapiacokon vásárolom meg őket. Ez nekem minimum akkora élvezet, mint fotózni. Ettől érzem annyira a sajátomnak a fotóimat, amik kicsit olyanok, mint a gyermekeim. Minden egyes részlete én vagyok, belőlem jön, a saját kezem munkája. Szerintem ettől tudnak működni.
