A nändi termékei legalább annyira játékosak, mint a neve. Nácsa Andrea tíz évvel ezelőtt álmodta meg saját brandjét, de az első időszak inkább a kísérletezésről szólt. Mára a márka nemcsak a közönségét találta meg, hanem önmagát is. Jelenleg a nandinak két két vonala van: az egyik az élénk, pasztell formákból létrehozott kompozíciókkal operál, a másik pedig kimondottan figurális a természetből insprálódik. A márka nemrég talált új otthonra három másik izgalmas branddel; ők a virágéknál, a Müskinn és a Sziágyi Sapi. Október 10-én egy három napos megnyitóval ünneplik meg a SISKO Studio megnyitását, ahol az Absolut is jelen lesz.

Az évek alatt, hogy fejlődött ki a márka azzá, ahogy most látjuk?

Bár tíz éve létezik a nändi ebben a formában, valójában öt éve foglalkozom kizárólag vele. Az első időszak a próbálkozásé volt, akkor még nem tisztult le teljesen, hogy mit is szeretnék pontosan kezdeni vele. Eleinte geometrikus formájú grafikákat és plexi ékszereket készítettem. A plexiből hamar kiábrandultam és egy idő után úgy éreztem, hogy a grafikák oranamentikája túl kötött számomra, lágyítani szerettem volna rajta, és természeti formákká alakítani. Először pecséteket gyártottam hasonló látványvilágban, mint ami a jelenlegi. Ezekkel kezdtem el játszani, különböző kompozíciókat létrehozni. A határozott formák, a pöttyök már akkor megjelentek. Ezzel a módszerrel azonban egy idő után nem tudtam haladni, így elkezdtem textilfestékekkel kísérletezni, így jutottam el a jelenlegi technikához, illetve ahhoz a festékhez, ami rendszeresen mosható anélkül, hogy bármi baja lenne.

Hogy jött képbe a digitális technika?

A már említett technikának megvannak a korlátai, így kitaláltam, hogy a hasonló formákat digitális verzióban is megvalósítom; a digital print először csak a ruhákon jelent meg, aztán papíralapon is. Az elején csak absztrakt formákban gondolkodtam, egy idő után már tovább gondoltam. Így született meg tavaly az Art Sorozat, ahol már portrék is megjelentek, később pedig jöttek a kutya figurák. Ma egyre inkább a természeti formák érdekelnek. Jelenleg a nandinak két vonala van: az absztrakt és a natúr, természeti jellegű.

Fotó: Bodnár Dávid

Szögi-Csomány Boglárka és Faragó Tamás története még az Óbudai Egyetemen kezdődött. Ezt követte egy közös munkahely, ahol szakmai kapcsolatuk még inkább elmélyült; annyira, hogy úgy döntöttek, közös márkát indítanak. Bár el kellett telnie egy kis időnek, amíg kiforrt a Vengru ötlete, de az egy éves útkeresés végén olyan terméket tarthattak a kezükben, ami nemcsak szép, de praktikus és itthon kimondottan egyedinek számít. Táskáik lényege, hogy a rajtuk lévő paneleket tetszés szerint lehet variálni, így mindig naprakészek lehetünk az új trendekkel. A Vengru kiemeltem vásárló centrikus márka; annyira, hogy webshopjukban mi magunk állíthatjuk össze egyedi táskánkat, és így részese lehetünk a kreatív folyamatnak. A két tervezővel műhelyükben találkoztunk, ahol a kulisszatitkok mellett azt is megtudhattuk, hogy miért szeretnek annyira Budapesten élni.

Mindketten ruhatervezéssel foglalkoztatok, ráadásul egy cégnél. Hogy jutottatok el a Vengru táskákig?

Tomi: Először ruhamárkában gondolkodtunk, és meg is tettük a kezdeti lépéseket. Azok is speciális darabok lettek volna, eleve testalkatokra terveztük a különböző modelleket, de pont emiatt ütköztünk nagyon sok akadályba. Aztán Bogi megemlítette, hogy benne már az egyetem alatt felmerült, hogy jó lenne táskákkal foglalkozni. Ha ez előbb kiderül, lehet, hogy nem húzzuk olyan sokáig az A tervet. (nevet) Egyből fel is mértük a piacot, és azt láttuk, hogy talán a kiegészítőknek jelenleg nagyobb keletje is van, mint a ruháknak.

Bogi: A munkánk kapcsán követtük a fast fashion divatot, és azt láttuk a nagy márkáknál, hogy ők is átálltak arra, hogy a ruhákat leegyszerűsítik, a kiegészítők terén pedig megnövelik a választékot. Főleg az győzött meg minket, hogy a ruhák terén lehetetlen tartani a lépést. Olyan hatalmas impulzus éri az embereket, hogy a magyar márkáknak nagyon nehéz dolguk van velük szemben.

Tomi: Az is szerepet játszott a döntésben, hogy mindenképpen időtálló darabokat, értéket szerettünk volna teremteni. Amíg egy ruhát gyakrabban cserél le az ember, a táska sokáig a ruhatár része marad. Ráadásul egy jól megválasztott bőrtáska örök darab, akár évtizedekig tudod hordani, amennyiben jó minőségű alapanyagokból készül.

Az Astoriától pár perc sétára található a város legizgalmasabb közösségi varróműhelye. A PINKPONILO az etikus divat jegyében működik; és nemcsak ruhajavító és készítő műhely, hanem sokféle workshop helyszíne is. A varroda ötletének megszületésével egyidőben kezdtek gyűlni a helyiségben látható pónik is, mindenféle formában és színben. Ma több, mint 300 póni talált itt otthonra. A két alapító Kudron Anna és Szabó Viktória nem sokkal a nyitás után egészült ki Burány Verával, akivel így teljes lett a csapat.

„A szerencse hozott össze minket, de még inkább a MOME. Vikivel közös osztályba jártunk, és mire már rengeteg művészetmenedzsmenti munkánk és külföldi élettapasztalatunk is összegyűlt, egy közös saját projektet szerettünk volna elindítani. Ez még 2015-ben volt.”- mesél Anna a kezdeti törekvésekről.

A diplomázást követően egyelőre még csak a szándék volt meg a két lányban, név, pénz és a területen szerzett tudás nélkül vágtak bele, de mivel szeretnek együtt dolgozni, kreativitásuknak és kitartásuknak köszönhetően egy igazi élményszigetet hoztak létre a Wagner udvar egyik helyiségében. Vera szakmai gyakorlat helyszínként választotta a Pónit, a fenntarthatóságra való törekvés miatt, mert őt ez és a divat szociális vonatkozása érdekli leginkább. 2017 nyarán sétált be az akkor még viszonylag üresen álló V. kerületi üzlethelyiségbe. Viki nosztalgiával emlékszik vissza arra az időszakra:

„Izgalmas idők voltak. Akkoriban költöztünk haza, tele voltunk ötletekkel, tervekkel és tudtuk, hogy kell egy saját hely. Azt, hogy az egy varroda lesz, csak későn találtuk ki. Amin én azóta is meg vagyok vagyok lepve, mert előtte nem mozogtam divat területen.”

Anna, Vera és Viki, a PINKPONILO csapata

A bioetikának van egy olyan ága, ami a növények és az emberek kapcsolatát vizsgálja, azt, hogy miként hatnak egymásra, hogyan segíthetik egymást. Innen ered a PLANTETHICS neve, ami egy etikus, környezettudatos, fenntartható, vegan divat és lakberendezési kiegészítőket, ékszereket készítő hazai márka. Itt bármit lát az ember, biztos lehet, hogy kézzel és hatalmas szeretettel állították elő. A márka küldetése közelebb hozni a növényeket - tágabb értelemben a természetet - és az embereket. Célja, hogy megmutassa, a növények szeretete mentén lehet más utat is választani, és lehet zöldebben, kisebb ökológiai lábnyommal, felelősségteljesen, mégis lazán, divatosan élni, tömegtermékek helyett a kis szériás, egyedi tervezésű, helyi alkotók által készített darabokat vásárolni.

Ki áll mögötte?

Dénes Barbara tizenhét éve foglalkozik kommunikációs szakemberként és projektvezetőként itthon és külföldön fenntarthatósági és kulturális projektekkel, amik során már többször felmerült benne, hogy jó lenne egy saját kezdeményezés, ahol a környezettudatos design és divat mentén közelebb hozhatja az embereket a természethez. Ő maga erdő mellett nőtt fel, közel a természethez, és ez egy életre meghatározta a növényekkel való kapcsolatát. Az, hogy ma, felnőttként is ugyanezt tartja természetes közegének, valószínűleg a korai élményeknek köszönhető.

Fantasztikus dolog a természet; bizonyos állatok rejtőzködés céljából felveszik környeztük mintázatát. Nagy Krisztinát pont ez az alapgondolat indította el azon az úton, amin ma jár. Már itthon is egyre többen foglalkoznak a fenntartható divattal, és bizonyos körökben a Mimikri márka jól ismert. De hogy lesz a vintage ruhák szeretetéből egy fenntartható magyar márka? És egyáltalán mi a helyzet a bőr verzusz műbőr kérdéssel? Krisztát kedvenc helyén, a II. kerületbe látogattuk meg, ő pedig megmutatta nekünk, hogy egy ódivatú bőrnadrágból milyen időtlen klasszikus kiegészítő készíthető.

Egyes állatok felveszik a környezetük tulajdonságait, jellemzőit, ami által nagyon jól el tudnak rejtőzni; ezt hívják mimikrinek. Az általad felhasznált vintage ruhadarabok, nadrágok, bőrkabátok ugyanúgy ott rejtőzködnek a táskáidban, kiegészítőidben. Honnan jött ez a párhuzam?

A márkanév kiválasztása igazából egy véletlen eredménye. A nevemben semmi különleges nincsen, ezért még régesrég, amikor e-mail címet keresgéltem, felcsaptam az értelmező kéziszótárt, és onnan választottam a kifejezést. Később, amikor kitaláltam, hogy újrahasznosított vintage ruhákból táskákat készítek, újra eszembe jutott ez a név. Egyből arra gondoltam, hogy ez a kifejezés milyen jól reflektál arra, amit majd készíteni szeretnék. A mimikri szó, melynek viszonylag kevesen ismerik a jelentését, ahogy te is mondtad, azt jelenti, hogy az állatok rejtőzködés céljából felveszik a környezetük színét, mintázatát. A márkanév erre a jelenségre utal; hogy a bőr, az állatok kültakarója, milyen változatos és izgalmas dolgokra képes, és milyen sokfajta lehetőség rejlik benne.

Mindig nagy vintage rajongó voltál?

Mindig! Nagyon szerettem átalakítani a vintage ruhákat. Sőt, sokszor előfordult, hogy csak azért vettem meg valamit, ami egyébként húsz számmal nagyobb volt rám, mert megtetszett az alapanyaga. Aztán azt addig formáztam, alakítgattam, amíg valami olyan dolog jött ki belőle, ami passzolt hozzám.

Fotók: Bodnár Dávid

A Bertalan Lajos utcában van egy hely, ahova ha belépsz, tuti nyitva marad a szád. Ez nem egyszerű garázsműhely, hanem egy csodahely. Nemhiába kapta a Varázs Garázs nevet, mintha egy elvarázsolt világba csöppennél, csupán pár sarokra a Szabadság-hídtól. Az alkotóközösség tavaly költözött be, és azóta nemcsak élettel telt meg a helyiség, hanem furcsábbnál furcsább tárgyakkal is. Itt mindenkinek van saját kis sarka, fontos szempont a hagyományőrzés, a fenttarthatóság; a recycle keveredik a steampunkkal, az antikkal és a modernnel, és itt még azon sem csodálkozol, hogy kerül négy lófej az ágyba.

Az elmúlt évtizedek nagyipari termelésének negatív hatására újra megnőtt az értéke a kézzel készített tárgyaknak és azoknak a mesterségeknek, amik által limitált számú, sok esetben sokkal jobb minőségű termékhez juthatunk. Ráadásul ezekhez érzelmileg is jobban kötődünk, hiszen sok esetben egy emberi történet kapcsolódik hozzájuk. Nagyjából tíz évvel ezelőtt, amikor már a régi mesteremberek kezdtek kiöregedni, a műhelyek pedig kikopni, Budapesten megjelent egy fiatal generáció, akik kicsit modernebb köntösben, sok esetben a design oldaláról megközelítve, szembemenve a túlfogyasztás kultúrájával, saját műhelyt nyitottak vagy márkát alapítottak. A Makers Of Budapest könyv őket szeretné ünnepelni, amellett, hogy ismeretterjesztést is folytat. Készítői egytől egyig kreatív alkotók, gondolkodók.

De kik ők?

Boldizsár Károly a nemzetközi sikereket is elért Bomo Art Budapest papírmanufaktúra alapítója, két üzlet tulajdonosa. Számos hazai képzőművésszel, grafikussal dolgozik együtt, ezzel is bővítve a a Bomo Art termékek amúgy is széles skáláját. 

Hoffmann Petra, a Stilblog alapítója, a Bálnában található átgondolt kínálatáról is ismert design üzlet, a Stilshop tulajdonosa, aki designteoterikusként számos jelentős design esemény szervezésében vesz részt. Hisz abban, hogy a design elsődleges feladata, hogy valós problémákra adjon érthető és használható megoldásokat.  

Rácmolnár Milán, a MOME-n végzett fotográfus több egyéni és csoportos kiállítással a háta mögött. Számos képe bejárta nemzetközi fotó és művészeti magazinokat. Önálló művészeti projektjei mellett  a divat-, a tárgy- és az eseményfotózás területén is otthonosan mozog. 

Bárdy Anna, tervezőgrafikus, szintén a MOME-n végzett, azóta szabadúszóként dolgozik kulturális és kereskedelmi projekteken. Egy ideje utazásaiból inspirálódva kis kiadványsorozatokat készít, amiknek az alapötletét a digitális gyűjtögetés paradox természete adja. 

Veszprémi Gabriella táskáival már jó ideje akítv részese a magyar piacnak, valamint évek óta együtt dolgozik a Je Suis Belle-lel. A diploma előtti évben azonban egy teljesen új dologba vágott bele, aminek eredménye egy extravagáns cipőkollekció lett. A Layers igazi mestermunka, ami egy új technológia kifejlesztését igényelte. Gabi pedig elfogadta a kihívást, amit saját magának állított, hogy szabászati hulladék felhasználásával készít cipőket. A diplomakollekcióra nemcsak a szakma figyelt fel, azóta már a világ különböző pontják viselik bőrfaragványokból készített cipőit és táskáit. Most ezt az alapkoncepciót gondolta tovább Fekete Fruzsi, ékszertervezővel együtt, az eredményt pedig nemrég láthattuk a FISE Galériában. A Layers of Impressions kiállítás tökéletes példája két tehetséges és kreatív elme harmonikus együttműködésének. A lenti interjúban nemcsak a közös munkáról mesél Gabi, hanem arról az útról is, ami idáig vezetett.

A táskáid kapcsán volt már bőven tapasztalatod a bőrrel, de cipőket tervezni és készíteni mégiscsak más. Milyen új kihívásokat hozott annak idején a Layers diplomakollekciód?

Össze sem lehet hasonlítani a kettőt egymással. Már az egyetem alatt saját márkát építettem, ahol főleg a táskák tervezését és kivitelezését tanultuk. Az utolsó évben találtam rá arra a technológiára, amit később a Layershez használtam. A diplomaév első fele a kísérlezetéssel telt, a második pedig a kivitelezéssel. Mivel a technológia rengeteg lehetőséget rejt magában, mondhatjuk, hogy mindent szerettem volna a diplomakollekcióban. Ez viszont lehetetlennek tűnt, így döntenem kellett, a járt utat választom, vagy kihasználom, hogy még ott vagyok a védelmi burokban, amit az iskola ad, és belevágok a cipők tervezésébe. Hiszen addig teljesen más a felelősséged tervezőként, mint amikor kilépsz az életbe, és eladásra kell tervezned. Addigra az egyetem alatt minimális tudást megszereztem a cipőkkel kapcsolatban, de hamar kiderült számomra, hogy mennyire bonyolult dolog.

Úgy tudom, hogy legalább olyan fontos volt a funkcionalitás számodra, mint az amúgy nagyon magas esztétikai élmény. Ez belőled jön?

A funkcionalitás fontossága a személyiségemből is fakad, nem hódolok be csak a látványnak, legalább olyan fontos számomra, hogy egy cipő kényelmes legyen. A diplomamunkáim még így is extrémebbek lettek, mint az első eladásra szánt kollekcióm, úgyhogy azért bőven feszegettem a határokat. A MOMEnak köszönhetem, hogy egy magyar márka (Cango & Rinaldi- a szerk.), akiknek itt van Budapesten az üzemük, segített a kivitelezésben, és megtanított sok dologra. Első lépésként a terveimet néztük át, hogy mi működik és mi nem, de rengeteget segítettek a tervezés és a kivitelezés minden szakaszában. Nekik köszönhetem, hogy ekkora szabadsággal tudtam a cipőkhöz nyúlni, és körbe tudtam járni a technológiában rejlő lehetőségeket.

Amikor Polgár Diána létrehozta saját márkáját, a DYAN-t (ejtsd: d-aj-en) az egyik fő szempont az esztétikus megjelenés mellett a kényelem volt. Az általa tervezett cipőkben egyszerre van jelen a szimmertria és az aszimmetria játéka, a finom vonalvezetés és a kortárs művészetek hatása. Tavaly ősszel INVERT tornacipő kollekciójával egy jóval merészebb irányt vett, amit elmondása szerint idén tovább is visz. A MOME-n végzett designer 2012 óta nagy utat tett meg; idén ő a Glamour Women Of The Year egyik jelöltje az Év divattervezője kategóriában. Többek között a DYAN stílusának evolúciójáról, a tudatosságról és az öko megoldások iránti érdeklődéséről beszélgettünk, miközben azt is elárulta, hogy merre indul, ha egy kis feltöltődésre vágyik a fővárosban.

Minimál stílusjegyek, kaleidoszkópra emlékeztető minták, konstruktivista művészet; milyen út vezetett a DYAN jelenlegi stílusáig?

Egészen kiskorom óta része az életemnek a művészet; művészeti gimnáziumba jártam, a MOME-n végeztem. Egyrészt a tanulmányaim hatottak nagy mértékben a stílusom kialakulására, másrészt sok minden önmagamból fakad. Mindig is a letisztult és egyszerű dolgok tetszettek a divatban, egyszerűen ezzel tudtam a leginkább azonosulni. Az első kollekciókban is már megvoltak bizonyos jegyek, de úgy érzem, mostanra fejlődött ki a márka igazi stílusa. Rengeteg kísérletezés, tesztelés van mögöttem, nemcsak a tervezésbe, hanem a cipőkészítésbe is is bele kellett jönni. Ha visszagondolok az egyetemi évekre, ott még elég futurisztikus és egyben hordhatatlan cipőket készítettem.

Ezek szerint a praktikum felülírta a művészi szabadságot?

A jövőbeli víziómban nem csak az szerepelt, hogy szépek legyenek a cipők, a hordhatóság is cél volt. Olyan cipőket tervezek, amiket én is szívesen hordanék, és nagyon jó látni, hogy mások is azonosulnak az én stílusommal, és az én cipőimet hordják.

Az YKRA (ejtsd eek-rah-nak - a szerk.) szinte megjelenésével egy időben az egyik legmenőbb márka lett a Madách tér környékén. Ráadásul pont előfutára volt annak a tendenciának, hogy a fiatalok újra felfedezték maguknak a túrázást, a természetjárást. Lakatos Balázs szülei révén élt New Yorkban és Jugoszláviában is gyerekkorában. Ezek a kint tartózkodások mind hozzátettek ahhoz, hogy létezik az YKRA. Ma már világszinten 60 üzletben kaphatóak az egykori csehszlovák, NDK-s túrazsákokra hajazó táskák, és még az is lehet, hogy egyszer olyan nevek mellett fogják emlegetni a magyar márkát, mint például a Levi’s vagy a Converse. Balázs most mesélt nekünk első lépéseiről a saját márka indítása felé, elárulta az YKRA sikerének titkát, és azt is megtudtuk, hogy az utóbbi időszakban miért lehet itthon ritkábban találkozni ezekkel a táskákkal.

Azért az nem mindennapi, hogy valaki már tizennégy éves korában arra készül, hogy saját márkája lesz. Ezt gondolom a több évig tartó New York-i kint tartózkodás is inspirálta. Mikor fogalmazódott meg ez benned, és egyáltalán milyen márkát szerettél volna létrehozni?

Nyaranta hazajártunk, egyértelműen látható volt a különbség a két ország között. Magyarországon már megtörtént a rendszerváltás, de teljesen máshogy mentek a dolgok, mint most. Itthon nem volt kvázi semmi, ott pedig egy átlag 14 éves már fogyasztónak számított. Ez nagyon szembetűnő volt számomra. Sok menő amerikai márkáról itthon még csak nem is hallottunk. Van is egy sztorim; akkoriban a rapet, hiphopot hallgató srácok körében elterrjedt az extra bő farmernadrág, de mivel 300 dollárba került, nem is álmodhattam róla, hogy kapok egy olyat a szüleimtől, így amikor egyik nyáron megint hazajöttünk, és megtudtam, hogy az egyik nagynéném varr, egyből megkértem, hogy készítsen nekem egyet vitorlavászonból. Ő aztán felvilágosított, hogy ha megcsinálja, akkor az olyan lesz, hogy lerakjuk, és megáll magában. Így végül lemondtam róla. (nevet) A szobám falait teleragasztottam a különböző magazinok hirdetéseivel, és arról ábrándoztam, hogy egyszer lesz egy farmermárkám. Annyira komolyan hogy minden részletet kitaláltam hozzá; Wantednak neveztem el, és rajzoltam hozzá logót is, sőt, még névjegykártyám is volt.

Adott még másfajta alapot New York?

A World Trade Center mellett volt egy üzleti suli, ahova nagy lelkesedéssel kezdtem járni, de nagyon hamar rájöttem, hogy nem az én világom. Lehetőséget kaptunk arra, hogy különböző bróker cégeknél gyakornokoskodjunk. Emlékszem, voltam bent párszor, és akkor éreztem, hogy ilyen helyeken soha nem akarok dolgozni.  A suliban viszont részt vettünk egy izgalmas projektben, ami egyben egy verseny is volt; kaptunk 20 dollár hitelt, amiből el kellett indítanunk egy saját vállalkozást rendes üzleti tervvel. Nagyon élveztem, jól is szerepeltem, második helyezést értem el azza, hogy a suli előtt a reggeli csúcsforgalomban a World Trade Center metrómegálló kijáratánál 50 centes nyakkendőket árultam. (nevet) Aztán elapadt a lelkesedés, egy pár évig apukám béna nyakkendőket kapott karácsonyra, és egy jó időre ezeket az ambícióimat is felre tettem. Csak a 20-as éveim elején kezdtek újra ébredezni.

Az köztudott, hogy te vagy az YKRA mögött, de azzal csak kevesen vannak tisztában, hogy annak idején te varrtad és kísérletezted ki a táskákat.

Egy időben Anna Zaboeva műhelyében dolgoztam, és ott vált számomra világossá, hogy jó megoldóképességgekkel rendelkezem, emellett pedig szerettem rajzolni és álmodozni. Ezekből adódóan jött az ötlet, hogy tervezek egy táskát. Először lerajzoltam a fejemben lévő ötleteket, mértem, szabtam, és végül összevarrtam. Hatalmas élmény volt, hogy kitalálok valamit, leülök, elkészítem, és ott egy általam legyártott termék.  Ezt aztán lépésről lépésre tökéletesítettem, ahogy kitapasztaltam a hibáit. Nagyon jó időszak volt; a Telep éppen akkor nyitott, és a pincében több barátom is hasonló dolgokat csinált, akikhez többször lementem lógni, és alkalmanként tanácsot kérni. Pont volt egy üresedés, úgyhogy hívtak, hamár úgyis ott vagyok folyamatosan, miért nem költözöm be. Éppen nem volt munkám, és úgy éreztem, hogy ez a tökéletes időzítés, hogy belevágjak egy sajár márka alapításába. Aztán minden nagyon gyorsan történt, pár hónap alatt bepörgött a dolog. Emlékszem, amikor beadtam az egyik barátom üzletébe a táskákat, már az első pár napban el is ment kettő. Ez nagy önbizalmat adott, doppingként hatott, így a következő egy évet a pincében töltöttem, ahol elkészítettem az első ötven YKRA táskát.