Hogy lehet megmutatni Budapestet audiovizuálisan? Mi emelett döntöttünk: kedvenc zenészeink eljátsszák nekünk dalaikat legkedvesebb budapesti helyszíneinken.
Itt is az első ABSOLUT BUDAPEST LIVE felvétel Marge-zsal!
A videón hallható szám, az Ez itt a vége az új Marge lemezen is helyet kap majd, úgyhogy érdemes vele barátkozni!
Az interjút itt találjátok.
Nézd meg a videót!
„Az igazi rocksztár az első próbán meghal.”– Papp Szabi (Supernem)
Hányszor hallottuk már reklámokban, hogy “Élj úgy, mint egy rocksztár!” A fogalommal mindjárt összekapcsolunk olyan világi javakat, mint a pénz, a nagy autók, a fux és a csajok. Persze nem merül ki ebben a történet: a rocksztárok bejáratosak a legmenőbb helyekre, kivételezettek és imádják őket! Szinte mindenkinek van olyan időszaka, amikor el szeretne indulni a Sex Drugs and RocknRoll kanyargós ösvényén. Aki belevág, van, hogy kiesik, más egy életre a labirintusban ragad, és kiélvezi minden pillanatát.
De valójában milyen rocksztárnak lenni Magyarországon? Kik lehetnek azok az autentikus arcok, akik hitelesek és megélik a nagy sztorikat? És kik azok a kötelező elemek, akik ott lebzselnek a backstage-ben körülöttük? Ezen az estén három különböző karakter mesélte el nekünk a rocksztárság legcsillogóbb és legsötétebb pillanatait.
Papp Szabi a Supernem arca, akinek nem hiába van a karjára tetoválva a világ legnagyobb rockzenekarának, a Rolling Stones-nak a logója. Szabi igazi pörgős, rocknroll arc, az a fajta, aki egyből a középpontba kerül egy társaságban.
Felcser Máté a Punnany Massif énekese, ha sztereotípiákban akarunk gondolkodni, az intellektuálisabb vonalat képviseli. Ez inkább a megjelenésében, komolyabb megnyilvánulásaiban ütközik ki, mert azért őt sem kell félteni, ha a rocksztárlét előnyeit kell kihasználni.
Manó a hivatalos rocksztár haver, aki nélkül unalmas lenne a világ. Ő az, aki a fesztiválokon elfoglalja a plusz egy helyet hazafele a zenekari buszban vagy pont, hogy megérkezéskor kiszáll belőle a tagokkal együtt.
Még csak most jönnek a durva sztorik!
Bálint Biankát, a Bianicon alapítója így ihlette meg az Absolut. Variációk egy témára.
Nézd meg a többit!
Bálint Bianka 2 éve hozta létre a Bianicon márkát. Talán nem túlzás azt állítani, hogy az egyik legsokoldalúbb brand itthon, ami több művészeti területet is lefed; ilyen a tervezőgrafika, a tetoválás és a képzőművészet. Nemrég pedig megszületett a BNCN Clothing, ahol szintén saját grafikái adják meg az alaphangot a pólóknak és a kiegészítőknek. A Biankával készített interjúból többek között az is kiderül, hogy mi lehet a siker titka egy művész számára.
Hogy képzeljük el Bálint Bianka egy napját? Folyamatosan csak rajzolsz?
Most már nem, hiszen bekerültem a Queen Of Hearts tetoválószalonba, ráadásul sokan már úgy jönnek be hozzám, hogy tervet sem kell készítenem, mert a már meglévő rajzaimat hozzák be, rámutatva, hogy az kell nekik. Persze ezenkívül rajzolok, rajzolok, rajzolok, inspirálódom, és újra rajzolok.
Hogy indult a kreatívkodás?
A fotózással kezdődött minden. 2013-ban létrehoztam a Bianicon Facebook oldalát, amit úgy kezeltem, mint egy Insta felületet, hangulatképeket töltöttem fel. Aztán amikor a Jaschik Álmos Művészeti Szakközépben elvégeztem a tervező grafikát rengeteg izgalmas programmal ismerkedtem meg. Kész voltam, hogy úristen, ennyi mindent ki lehet hozni a képekből!?
Lehet azt mondani, hogy amíg mást az inspirál, hogy látja mások munkáit, téged maga az eszköz?
Igen, teljes mértékben! Innentől kezdve a programok segítségével újabb és újabb képeket alkottam.
Tudj meg többet Biankáról!
A Marge jelenség régóta foglalkoztatja a várost. Különlegesnek, néha kicsit misztikusnak tartják őt. Nem kérdés, hogy körbelengi valami finomság és könnyedség. Egészen addig, amíg valaki nem találkozik vele személyesen. Mert azonnal egy kedves, néha már cserfesbe hajló és élettel teli fiatal lánnyal találod szembe magad. Egy olyan lánnyal, akiben már ott az anya is, és aki a világ legcsodálatosabb dolgának tartja ezt az állapotot. Persze a zene mellett. Kevés itthon az olyan ösztönös és sokrétű tehetség a zenei életben, mint ő. Folyamatosan pörög, agyal, szervez és megvalósít. Számára a zene nem önmagában áll, hanem egy művészeti kiteljesedés egyik fontos eleme. Több év után újabb lemezre készül, többek között ennek a részleteibe is beavatott minket.
Nemcsak énekesnő és dalszerző vagy, hanem zeneterapeuta is. Mik azok az első emlékeid a zenével kapcsolatban, amik arrafele vittek, hogy Te ezzel komolyan foglalkozni szeretnél?
Az apukám gitáros volt. Három éves koromig éltünk együtt, és kevés az olyan emlékem, amikor nincs gitár a kezében. Valószínűleg ez meghatározó. Nagyon kicsi voltam, amikor kaptam egy billentyűt tőle, és emlékszem, mennyire szerettem rajta játszani. Végül is a hangszerek voltak a játékaim. Ez nagyon megmaradt. És amúgy pont most próbálom visszaültetni a hangszereket a koncertjeimbe is, mert rájöttem, hogy nagyon hiányzik, hogy játsszak hangszeren a színpadon.
Sokáig a háttérben voltál. Különböző zenészekkel dolgoztál együtt. Valahol azt nyilatkoztad, hogy szerettél meghúzódni a háttérben, de egyszercsak ez kitört belőled az őrült művész, és főszerepet követelt. Ez hogy történt?
Nem vagyok egy nagyon exhibicionista típus, és ezért próbáltam először ösztönösen, aztán már tudatosan is építeni, hogy step by step történjenek a dolgok. Nem akartam soha több lenni annál, mint ami vagyok. Amíg nem éreztem, hogy mint szólista ki tudnék állni a színpadra, addig tudatosan nem jelentem meg ilyen minőségben. Nem lett volna hiteles. Annak idején volt egy beatboxos formációim, és ez tök jó buli volt 14-15 évesen, de nem éreztem azt, hogy el tudnék vinni egyedül egy színpadi produkciót. Aztán szépen lassan, egyre inkább hozzászoktam a színpadhoz. Ebben sokat segített, amikor a külföldi kinttartózkodásom során elmentem különböző open mike estekre (olyan események, amikor feltörekvő művészek – stand uposok, zenészek- lépnek fel kisebb közönség előtt- a szerk.), és sorra jöttek a pozitív visszajelzések. Egyre inkább megértem a színpadra, és ebben az időben hoztam ki az első lemezt is. (And, 2010- a szerk.)
Tudj meg többet Marge-ról!
„Bármit csinálsz, azt csináld jól!” Ambrus Attila
Azt megszokhattuk már, hogy celebek jönnek mennek, de mindig van egy-egy olyan név, aminek a hallatán még évtizedek múlva is megmozdul valami az emberekben. Ilyen Ambrus Attila is. Ismerős, de mégsem tudod hirtelen hova tenni? Ő a “Viszkis”, a magyar bankrabló, aki már-már Robin Hood-i magaslatokba tört a 90-es évek közepén, miközben egy fél ország izgatottan figyelte ténykedését, és majd megette a fene, hogy ki lehet ez a személy, aki legtöbbször úriemberként fosztogat és rendre bolondot csinál a rendőrségből.
Az Absolut Budapest Dirt második vendége nemcsak azért különleges, mert alapból izgalmas személy, hanem mert sokakkal ellentétben nem hajlandó felülni arra a bizonyos vonatra, hogy végighaknizza az országot. Pedig valószínűleg lenne rá kereslet. A Dirttel most kivételt tett, ez volt Budapesten az első olyan alkalom, ahol nagyközönsége előtt mesélt életéről, bűnözői életéről és a börtönben töltött évekről. Egy igencsak személyes hangulatú beszélgetés lett a végeredmény.
Na, de mielőtt még végleg búcsút intenénk ennek a névnek, amit Attila ma érthető okokból már se nem szívesen használ, se nem szívesen hall, azok számára, akik nem tudják honnan a megnevezés egy kis tudásmorzsa. Ambrus Attila közvetlenül a bankok és egyéb pénzintézetek kifosztása előtt közeli kocsmákban gurította le sokak kedvenc párlatát, hogy oldja magában a feszültséget.
Sokak fejében megfordulhatott az évek során, hogy Ambrus Attila története szinte már vászonra illő. Persze volt, aki nem sokáig ábrándozott, és a gondolatokat tettek követték. Ennek eredménye a Szökésben című film, ami egy könyv alapján készült, de Antal Nimród hamarosan elkészülű mozija is róla szól majd.
Szerintünk nem tudsz még mindent a "Viszkis" sztoriról! Kattints!
"Egy mágikus este az ABSOLUT BUDAPEST. keretében, képekkel zenével, az ABSOLUT VODKA italaival. Kiállítás, ahogy még nem láttad... DJ, ahogy még nem hallottad... Egy hely, ami titkos és zártkörű, de most megmutatjuk... " Így invitálta vendégeit Weiler Péter, képzőművész legújabb kiállítására a Secret Roomba.
Ahogy megszokhattuk Pétertől, ez sem egy szimpla kiállítás lett, hanem hajnalig tartó VIP party izgalmas arcokkal, Blatti zenéivel és nagyon jó hangulattal.
Nézd meg a képeket!
Nem mindennapi ital! Ki gondolná, hogy a szilvalekvár is tökéletes “kiegészítője” lehet egy finom koktélnak. Igazi téli finomság!
Saját szavaival:
A könnyű, friss, mégis magában hordozza a téli ízek jellegzetességeit!
Készítsd el! Nézd meg hogy kell!
A szombati DJ IN BP kiállítás és party előtt megkértük Weiler Pétert, hogy mutassa meg nekünk hat kedvenc munkáját a korábbiak közül, és meséljen kicsit róluk.
Hantai csók
Az egyik legkiemelkedőbb, 2008-ban elhunyt magyar kortárs művész Hantai Simon kiállításán láttam egy párt csókolózni. Mindig is szerettem, ha a kiállításokon nem meghitt csendben szemlélik az emberek a képeket, hanem beköltözik a galériákba a művekkel együtt az élet is. Miért ne lehetne egy kiállítóteremben csókolózni, vagy a művész életét bemutató videó szobában szexelni? Ilyet még mondjuk nem láttam, de ez nem azt jelenti, hogy ne történhetne meg. A művészet mindenkié, a kiállító tér pedig az életé, és szerintem a képek sem bánják, ha történik előttük valami izgalmas!
Weiler Péter neve mára összeforrt a különleges, nem mindennapi helyzetekkel. Művészete rendkívül sokoldalú, a képzőművészettől az íráson át a társadalmi kérdések performansz-szerű boncolgatásáig. Talán a kíváncsiság, a világra való rácsodálkozás, ami folyton viszi előre. Folyamatosan azon pörög, hogy tudna valami újat nyújtani az embereknek. Az elmúlt években sikeresen hozta ezt a maga felé felállított elvárást; hütte party a Design Terminalban, kiállítás a köveskáli buszterminálban, személyes határzár állítása a Keletinél, és még sorolhatnánk megmozdulásait. Különleges színfoltja a magyar kulturális életnek, aki tudatosan, optimistán és valami eszméletlen könnyedséggel teljesíti ki művészetét. A vele készített interjú is mind ezt támasztja alá.
Korán összehoztad a művészetet a “biznisszel”, hiszen már kisgyerekkorodban képregényeket rajzoltál, amiket aztán eladtál az iskolatársaidnak. Ez nem kimondottan szokványos, nem?
A szüleim építészek, és mivel tele volt a lakás építészeti és művészeti albumokkal, nagyon hamar megismerkedtem velük. Érdekelhetett volna más is, mégis ezeket vettem le a könyvespolcról. Kíváncsi lettem, hogy milyen az, amikor valamit teremt az ember. Rajzolgatással indult, aztán egyre inkább projectként fogtam fel, és valóban, már nyolc évesen is így álltam hozzá. A képregényemnek címlapja volt, tartalomjegyzéke, és azt is elképzeltem, hogy majd hogy fogom ezt értékesíteni a suliban. Rotringhegy volt a fizetőeszköz, úgyhogy a képregényekért rotringhegyet kaptam fizetségül. (nevet)
A képregényeken kívül még mi mozgatott akkor?
Az első nagy sokkoló élmény a Hófehérke és a hét törpe volt. A szüleim elvittek a moziba, és ugye ez az első egész estét Disney animációs film még a 30-as évekből. Én a 70-es években születtem, és bár a film már akkor elég öreg volt, mégis elementáris erővel hatott, hogy a rajzok mozognak. Egyébként máig lenyűgöző az a mozi. Ennek hatására egyre jobban elkezdtem foglalkozni az animációval. Élveztem, hogy látványt hozok létre.
Amerikába kerültél végül főiskolára. Milyen hatással volt rád?
2 és fél évig jártam suliba. Nagyon nagy élmény volt, hogy Philadelphiaban vagyok, ami közel van New Yorkhoz, tele felhőkarcolókkal. Hiába hordozta egy világváros külső jegyeit, mégis inkább kisvárosi hangulata volt. Ez az a tipikus hétvégén kiürülő város, ahol aztán egyszercsak rengeteg időm lett arra, hogy a tanulás mellett a könyvtárban művészeti könyveket böngésszek, vagy végignézzem például Bergman össze filmjét. Valamivel el kellett üssem az időt. Ezenkívül meg galériákat látogattam. A 2. és 3. utca tele van kis galériákkal. Akkor minden hónap első péntekjén galéria est volt. Az egész város tudta, hogy akkor oda kell menni, mert egy utcabál-szerű esemény keretén belül sorra nyíltak a kiállítások. Nem olyan nagyváros, mint Budapest, de valahogy mégis olyan tömeg hömpölygött, ahogy az emberek mentek át az egyik helyről a másikra, hogy olyan érzésem volt, mintha egy nagy show-n lettem volna. Amerikában hatalmas ereje van a képzőművészetnek, és ezt jó lenne Magyarországon megteremteni. Nemhogy közösen szervezett galériaestek nincsenek, de izgalmas kiállításmegnyitókról is csak ritkábban hallunk. Éppen ezért bármit csinálok, mindig célom a megvalósítás során, hogy élményt adjak. Mindig figyelek arra, hogy a megnyitóim többek legyenek, minthogy csak képek lógnak a falon. Általában egy egész estét élményt kap az, aki eljön.
Ez számodra a legfontosabb nézőpont vagy hozzáállás, amit Amerikából hazahoztál magaddal?
A legalapvetőbb inkább a művészet fontossága, illetve, hogy a művészet mennyire meghatározhatja egy város mindennapjait vagy az emberek szépérzékét. Pécs után Budapesten nőttem fel, és mióta itt élek, el is telt 20 év. Ezalatt az idő alatt rengeteg minden rárakódott az amerikai élményekre, már jól elkeveredett a kelet-európai kultúrával. Éppen ezért a munkáim nagyrészt olyan dolgokról szólnak, amiket itthon tapasztalok, az emberekről, a romkocsmákról, a metróról, a Balatonról, és ezek keverednek ezzel a színes pop artos világgal.
Olvasd el a teljes interjút!