„Az igazi rocksztár az első próbán meghal.”– Papp Szabi (Supernem)

Hányszor hallottuk már reklámokban, hogy “Élj úgy, mint egy rocksztár!” A fogalommal mindjárt összekapcsolunk olyan világi javakat, mint a pénz, a nagy autók, a fux és a csajok. Persze nem merül ki ebben a történet: a rocksztárok bejáratosak a legmenőbb helyekre, kivételezettek és imádják őket! Szinte mindenkinek van olyan időszaka, amikor el szeretne indulni a Sex Drugs and RocknRoll kanyargós ösvényén. Aki belevág, van, hogy kiesik, más egy életre a labirintusban ragad, és kiélvezi minden pillanatát.

De valójában milyen rocksztárnak lenni Magyarországon? Kik lehetnek azok az autentikus arcok, akik hitelesek és megélik a nagy sztorikat? És kik azok a kötelező elemek, akik ott lebzselnek a backstage-ben körülöttük? Ezen az estén három különböző karakter mesélte el nekünk a rocksztárság legcsillogóbb és legsötétebb pillanatait.

Papp Szabi a Supernem arca, akinek nem hiába van a karjára tetoválva a világ legnagyobb rockzenekarának, a Rolling Stones-nak a logója. Szabi igazi pörgős, rocknroll arc, az a fajta, aki egyből a középpontba kerül egy társaságban.

Felcser Máté a Punnany Massif énekese, ha sztereotípiákban akarunk gondolkodni, az intellektuálisabb vonalat képviseli. Ez inkább a megjelenésében, komolyabb megnyilvánulásaiban ütközik ki, mert azért őt sem kell félteni, ha a rocksztárlét előnyeit kell kihasználni.

Manó a hivatalos rocksztár haver, aki nélkül unalmas lenne a világ. Ő az, aki a fesztiválokon elfoglalja a plusz egy helyet hazafele a zenekari buszban vagy pont, hogy megérkezéskor kiszáll belőle a tagokkal együtt.

Még csak most jönnek a durva sztorik!

Ki rocksztár és ki nem?

Az, aki színpadon áll? Vagy az, aki a bulinak él? Miért jó rocksztárnak lenni? Egyáltalán ki érzi magát rocksztárnak és mitől?

Máté: Tőlem, ha bárki megkérdezi, hogy kit mondanék rocksztárnak, akkor én mindig Papp Szabival jövök, mert nekem ő itthon a leghitelesebb rocknroll csávó.

Szabi: Ez megtisztelő, de igazából én teszem a dolgom. Ez nekem annyira természetes, hiszen világéletemben zenéltem, és nem is foglalkoztam soha mással. Egyáltalán nem tudatosan csináltam, bár az biztos, hogy a bátyám nagy hatással volt rám a kezdeteknél, hiszen ő kezdett el először zenélni a családban. Abszolút a példaképem volt- ez az igazi Hair flash, hosszú hajjal, trapéz gatyával. Aztán végül ott dőlt el minden, amikor egyik nap közölte, hogy most elmegyünk, és megnézzük a Hairt a Béke Moziban. Hetedik osztályos voltam általános iskolában, amikor basszusgitárosként megalapítottam az első zenekaromat, és azóta nem hagytam ki egy hétvégét sem.

Amíg Szabi bálvány és rocksztár imádata a Guns N Roses Appetite For Destruction megjelenésével kezdődött, Máté sokáig a rockzene, a Bonanza Banzai és a Depeche Mode között ugrált, és bár az utóbbi szeretete megmaradt, végül a rappel kötelezte el magát.

Máté: Édesapám nagy rockrajongó volt, így már korán beíratott a zeneiskolába, de bizonyos dolgokat megtiltott, például, hogy nem hegedülhettem. Viszont ami nekem is megvolt a kezdetektől, hogy mindig volt egy rap bandám.

Sok srác azért vesz hangszert a kezébe, mert azzal jól lehet csajozni. Vajon minden esetben így van?

Szabi: Szerintem mindenkinek az az álma, hogy hatást váltson ki az emberekből. Az a legjobb, amikor megkapod az első visszaigazolást, hogy működik, vagy például, hogy mindenki mást lát bele egy dalszövegbe. Na, ezért érdemes csinálni.

Máté : Szerintem sem az a fő motiváció, hogy ragadjanak rád a csajok, bár ez hozománya lehet ennek az egésznek. A zenélés motivációja inkább az, hogy van valami a fejedben, és ezt a gondolatod addig csavarod, amíg van egy olyan jó érzésed, hogy át tudod adni.

Az ember, akivel még a rocksztárok is jóban akarnak lenni

A rocksztárok élete valószínűleg jóval unalmasabb lenne azok nélkül, akik körülöttük lézengenek. Gruppik, haverok, rajongókból lett roadok. Ők azok, akik fenntartják az izgalmat, a pörgést és megadják sokszor a sztorik alapját. Róluk megy a diskut az öltözőben vagy éppen a pultnál egy ital mellett. De vajon őket mi mozgatja?

Manó: Először is szerintem hasonló lelkületűek vagyunk, csak nekem ez nem fejeződött ki tevékenységben. Alapvetően egyet keresünk, egyfelé megyünk, egyet gondolunk. Hát figyelj, energiát azért bőven beleraktam a bulizásba, egész este, napokig, barátokkal...Ennek valamilyen előny formájában vissza kell jönnie. (röhögés) Például Mátéval először valami öltözőrészen találkoztam a Balaton Soundon.

Máté: Nekem az egyik első közös élmény nagyon megmaradt. Amikor a Manó kibérlődött mellém esernyőtartónak a Soundon. A többiek mondták, hogy már a csajom is kezd aggódni, mert fotókon látja, hogy egy csávóval mászkálok egyfolytában, aki a fejem fölött tart egy esernyőt. Az biztos, hogy jó pár éjszakát és fesztivált buliztunk végig.

A rocknroll az nem egy tánc

A rocknroll legtöbbször a féktelen bulizások szinonímája. Persze a mi hőseink sem mennek a szomszédba egy kis buliért, akkor már inkább hozzájuk jönnek, és ha nem is a szomszédok, de legalább a rendőrök.

Szabi: A non-stop szórakozásból azért elég nehéz visszaemlékezni dolgokra, ezért sokat gondolkodtam, hogy miről fogok mesélni. Amikor elkezdődik egy három éves házibuli időszak, és fogalmad sincs, hogy mit gondolnak a szomszédok, vagy hogy cserélődnek az emberek a lakásodban, miközben egy helyben ülsz, na az durva cucc! Van egy emlékem, amikor reggel nyolc órakor a Pulius Tibi (Supernem gitáros) öccse nálunk egy öreg Rhodeson üvöltve játszik a Jézus Krisztus Szupersztárból egy részt, a volt feleségem félmeztelenül ugrál a franciaágyon, én pedig próbálok énekelni, mire csöngetnek. Csak egy állóképre emlékszem, ahogy Judit megáll a levegőben, és azt mondja, hogy ezek biztos a zsaruk. Persze, hogy a zsaruk voltak! Na, én ezekből a flashekből írok szöveget.

Hogy lehet ezt egyáltalán túlélni, jön a kérdés. Ott van például a 27-esek klubja, Morrison, Hendrix, Joplin, Cobain, Winehouse... Persze ők azért jócskán túllőttek a célon, és ha nem is megy az ember ennyire messzire, attól még keveredhet nagy bajba.

Szabi: Nekem volt egy sötét időszakom, amikor sorban elkezdtek potyogni mellőlem a barátaim. Van, aki öngyilkos lett, más túllőtte magát. Akkor tudatosult bennem, hogy milyen körben vagyok benne. Ez nem feltétlenül a kábítószerről és az alkoholról szólt, hanem arról, hogy van, amikor nagyon fent vagy, és van, amikor borzasztóan lent. Ez egyébként rám ezek nélkül is jellemző. Szóval eszedbe jut, hogy akár egy WC-ben végezheted, ami meg is történt egy ismerősömmel. Ráadásul van kettő gyermekem, akikkel nagyon jól érzem magam, de esélyem sincs kiszállni ebből. A koncertek kezdődnek, a turné beindul, és újra a körben vagy. És előfordul az is, hogy az orvosod azt mondta, hogy most itt van egy stop. Ilyenkor átértékeled.

Máté: Azért mindenkinek van egy ív az életében, és van az úgy, hogy rotty. Többször is kilyukadt a tüdőm gyerekkorom óta, és már aggódtak a pécsi sebészek. Persze az életvitelemen nem változtattam, és volt ott egy-két centizés, de valójában azt gondolom, hogy a veszély tart fiatalon.

Manó: Nekem talán a húsevőbaktériumos sztorim a legdurvább. Az egyik CityMatinén végig húztak a földön a WC-ben, aztán még rá is estem a lábamra, ami bedagadt. Négy nap után szóltak a srácok, hogy be kéne mennem a kórházba. Ha később érek be, amputálni kell a lábamat, vagy ha még egy kicsit később, akár halál is lehetett volna belőle. Akkor kicsit átértékeltem a dolgokat. (általános röhögés a színpadon)

Élj a pillanatnak!

Na de meddig lehet ezt csinálni? Van olyan, hogy benő az ember feje lágya, vagy az olyan semmiséggel, mint a jövő nem is érdemes foglalkozni? Az biztos, hogy a már közhellyé vált carpe diem nem pont arról szól, amit ezek a srácok élnek.

Máté: Azt szoktam mondani, hogy aki pénzzel foglalkozik, az nem lesz fasza, viszont akinek van pénze, az fasza. Ha nagyon számítóan próbálsz ebben a szakmában felcseperedni, mindent konzekvensen megélni, és tudatosan építeni, az nem lesz hiteles. Szerintem aki nagyon jó üzletember, az nem lesz jó zenész. Az egyensúly valahol ott áll meg, hogy nekem fingom sincs, hogy holnap mennyi forintom lesz, és ma sem tudom. Én élek ebben a világban, ameddig élek, azzal foglalkozom, hogy ebben a pillanatban a mai világnak, mi az, amit közvetítek.

Szabi: Nekem mindenem megvan, amit akartam. Családom van, zenekarom van, azt csinálok, amit szeretek, de valami miatt kurvára nem tudom elengedni magam. A fejemben kellene rendet rakni. Én azt keresem, hogy fel tudjam fogni a pillanat jelentőségét.

Amit a barátaim gondolnak, hogy csinálok

Amit a szüleim gondolnak, hogy csinálok

Amit a társadalom gondol, hogy csinálok

Amit én gondolok, hogy csinálok

Amit valójában csinálok

Szabi: Ma már a szüleim látják, hogy normális ember lett belőlem. Elutaztam Budapestre, ideköltöztem Nyíregyházáról, és lettem, aki vagyok. Veszélyes dolog ez. Nem tudom, hogy fogok reagálni, amikor a kislányom Natasa elém áll, hogy zenélni akar. Egyáltalán mit tud mondani majd a lányom vagy a fiam, amikor elmegy a budapesti éjszakába szórakozni, amikor már láttam mindent. Ez iszonyatos teher. Még szerencse, hogy kicsik a gyerekek. Nekem is van egy apám, aki végignézte és mai napig nézi.

Máté: Az, hogy a világ mit gondol, mi az optimális és mi az ildomos olyan messze áll egymástól, mint a közízlés a valóságtól. A volt magyar tanárom azt mondja, hogy most milyen nagy dolgot teszek, bezzeg a gimnáziumban nem nagyon firtattam ezt a tulajdonságomat, a polgármester meg kezet fog velem, mert milyen jó dalt írtam a városról. Ezeknek mind van háttértartalma, és már régen is bennem volt ez az egész. A világ látni kell, érezni, de sosem szabad, hogy szigort és figyelmet vonzzak magam felé. Ha ez megváltozik, akkor alárendelt leszek. Ha hagynám azt, hogy az összes ajnározás és jó elismerés hasson, akkor nem tudom, hogy mivé generálódnék, de biztos nem lenne jó vége.

Szabi: Hogy hogy éljük a mindennapokat? Amikor évek telnek el úgy, hogy jóformán nem látod a napot, akkor flash a mindennapi élet. Engem az tart életben, hogy legalább annyira flashelek arra, hogy józanul ébredek reggel nyolckor, mint amikor buli van. Nyilván egy tömény 20 év szórakozás után már nem izgat az, hogy valakinek a konyhájában üljek délután kettőig. Elkezdtem értékelni azt, hogy van egy teljes nap. Néha becsúszik az éjfél előtti alvás is. Aztán hogy büszke vagyok-e magamra? Igen, büszke. Figyelj, nem sírom el magam, ha belenézek a tükörbe, függetlenül a kinézetemtől.

Máté: Nem, ha az jelenti a büszkeséget, amit eddig elértem, mert ezt bárki megcsinálja. A büszkeségről azt gondolom, hogyha holnap felkelek, és visszamenőleg végignézem, hogy mi történt velem eddig, akkor azt kell gondoljam, hogy „Na ezt kimaxoltad fater!”. Ez viszont még nincs itt. Ebből a filmből, aminek a forgatókönyvét írom, sokkal többet ki lehetett volna hozni.

Szabi: De még írod!

Máté: Igen, írom.

Manó: Ha jóban vagy magaddal, akkor szerintem ez a büszkeséggel jár. De nem fogok haragudni, ha valaki beletipor, akkor én még büszkén mehetek tovább. Azt kell tudni elfogadni, hogy tudsz hibázni.

Mint megtudhattuk, rocksztárnak lenni egy nagy utazás, legtöbbször móka és kacagás, de oda is érkezik a sárga csekk, és előbb utóbb őket is utolérik az élet nagy kérdései. Addig pedig csak zenélnek nekünk, és élvezik az életet, amíg tudják.

Az ABSOLUT BUDAPEST Dirt hamarosan folytatódik a 4BRO DOWNTOWNban.